2019-es férfi kézi-vb: lépjünk ki egy pillanatra a „magyar buborékból”


-A A+

Hétfő voltaz első olyan játéknap a német-dán közös rendezésű 2019-es férfi kézilabda világbajnokságon, amikor a tornára kijutott 24 csapat mindegyike pályára lépett. 

Mint korábban élő helyszíni tudósításunkban beszámoltunk róla, a Csoknyai István/Dragan Matics vezette magyar válogatott a délutáni órákban abszolválta a maga feladatát azzal, hogy 32-26-ra legyőzte az Ázsia-bajnok Katart, így kényelmesen hátradőlve vehettük számba, hogy mi történik a többi pályán, hogyan állnak a másik három csoportban. 

Sőt, a magyarok kaptak egy kis segítséget Egyiptomtól is, amely a második koppenhágai mérkőzésen 22-20-ra legyőzte azt az Argentínát, amely leikszelt a magyar válogatottal. Leszámítva azt a részletet, hogy ezzel a jelenleg 5 pontos magyarok az esti Svédország-Angola összecsapás után 6 pontos skandinávok mellett "megléptek" a tabellán, ennek az eredménynek akkor lesz valóban jelentősége, ha a svéd és remélhetőleg magyar válogatott mellett nem az argentin csapat jut tovább a D-csoportból a herningi középdöntőbe. Ugyanis a lebonyolítási szabályzat szerint a három továbbjutó csapat az egymás ellen elért eredményeket és közetkezésképpen, pontokat viszi tovább. Így például, ha Katar lenne a harmadik továbbjutó, akkor a magyar válogatottnak a mai győzelem után 2 pontja már lenne Herningben. Ám ha Argentína jutna tovább a csoportból, akkor a magyarok csak a döntetlenért járó 1 pontot vinnék tovább.

Hétfői eredmények
Tunézia-Chile 36-30
Szerbia-Brazília 22-24
Izland-Bahrein 36-18
Magyarország-Katar 32-26
Norvégia-Ausztria 34-24
Argentína-Egyiptom 20-22
Horvátország-Macedónia 31-22
Oroszország-Németország 22-22
Dánia-Szaud-Arábia 34-22
Franciaország-Korea 34-23
Spanyolország-Japán 26-22
Svédország-Angola 37-19

A-csoport

A berlini csoportban hétfőn két meglepetés eredmény is született. A nap első mérkőzésén Brazília két góllal legyőzte Szerbiát, majd a házigazda Németország 22-22-es döntetlent játszott Oroszországgal, ezzel megnyitva az utat az este Korea ellen pályára lépő címvédő Franciaország előtt a csoport pontelőnyös vezetése előtt. 

1. Franciaország  3     3   –   –   90–66   +24    6  
2. Németország    3     2   1   –   86–62   +24    5  
3. Oroszország    3     1    2   –   86–79   +7     4  
  4. Brazília             3    1   –     2    67–80   –13   2  
  5. Szerbia            3     –    1    2    73–86   –13    1  
  6. Korea              3      –    –    3    69–98   –27   0  

B-csoport

Münchenben továbbra is veretlen Horvátország, amely nem sokat teketóriázott Macedónia ellen, Izland pedig végre megszerezte első győzelmét Bahrein ellen. A nap utolsó meccsén az Európa-bajnok Spanyolország az előzetesen elvárnál nehezebben győzte le Japánt.

1. Horvátország        3     3    –    –    97–76   +21    6  
2. Spanyolország      3     3    –    –    91–70   +21    6  
3. Macedónia            3      2    –    1    88–83    +5    4  
4. Izland                    3      1     –    2    88–81   +7    2  
5. Japán                    3      –      –    3    78–99   –21   0  
6. Bahrein                 3      –     –      3     64–97   –33  0  

C-csoport

A herningi csoportban egyel[re minden a papírforma szerint alakul az élen, Norvégia és Dánia várhatón az egymás elleni meccsen dönt a csoportelsőségtől. Ugyanakkor a - magyar szempontból is fontos - harmadik továbbjutó helyért nagy a tülekedés, Tunézia, Ausztria és Chile is 2-2 pontos 3 forduló után.

 1. Dánia                 3     3     –    –     109–60     +49    6  
 2. Norvégia             3     3    –    –     108–69    +39     6  
  3. Tunézia              3     1      –    2    82–100    –18    2  
  4. Chile                   3     1     –     2    78–99      –21    2  
  5. Ausztria              3     1      –     2    77–88     –11     2  
  6. Szaúd-Arábia      3     –      –    3     65–103    –38     0  

D-csoport

A "magyar" csoportban sincs lefutva a továbbjutás kérdése. Leszámítva talán a felfele kilógó Svédországot, amely a borítékolható Angola elleni győzelem után már 6 pontos. Jó pozícióból várják az utolsó két fordulót a magyarok is, egy szerdai győzelemmel Egyiptom ellen bebiztosítanák a továbbjutást. A harmadik helyre bármelyik csapat odaérhet a másik négy együttes közül.

 1. Svédország        3     3    –   –    95–59   +36    6  
 2. Magyarország     3     2    1   –    91–75   +16    5  
  3. Katar                  3     1     –   2     77–79   –2     2  
  4. Egyiptom           3      1    –     2     69–75   –6   2
  5. Angola               3     1     –    2    67–96   –29   2    
  6. Argentína           3     –     1     2      61–78   –17  1  

 








EZT OLVASTA MÁR?

X