Az áremelés még nem jelent meg a pénzügyminisztérium honlapján.
Számtalan rendellenességet tárt fel a miniszterelnök ellenőrző testülete.
Rendhagyó helyszínen, a Mikó-vár előtti téren tartották meg a megnyitót.
Autoimmun betegséget diagnosztizáltak nála.
A turisták egy része kénytelen halasztani az utat.
A 35 éves pilótának ez pályafutása 89. pole pozíciója, és az idei első.
Megszólalt a héten a 24.hu-ban Bodnár Judit Lola, és elbeszélgetve Dalos Anna zenetörténésszel, a budapesti Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársával beszámolt arról, hogy „a hazai zeneművészet és Trianon metszete három alkotó művészetében mutatható ki a legerősebben: ők Bartók Béla, Kodály Zoltán és Dohnányi Ernő.
A lehulló csapadék mennyisége meghaladhatja a 25-30, helyenként a 40 litert négyzetméterenként.
A hírt elsőként egy Dorin Florea polgármesterhez közeli Facebook-oldal közölte.
Sok év lappangás után előkerült, akkurátusan összeállított fényképalbum őrzi Kolozsvár történetének azt a szomorú, második világháborús epizódját, amely sokáig tabutéma volt, mára pedig csak kevesek tudnak róla.
"A szabályszegőknek tudniuk kell, hogy nemcsak magukat sodorják veszélybe".
Van olyan megye, ahol egyetlen tesztet sem végeztek, mert nem volt mivel.
Hogy legyen idő tanulmányozni a vonatkozó európai uniós eljárásokat és gyakorlatot.
Az elmúlt 24 órában 14 610 teszt eredményét dolgozták fel.
A prefektusokkal tartott távértekezletetet szombaton a kormányfő.
Több mint 14 ezer lejre bírságoltak a hatóságok az elmúlt 24 órában.
Az Ausztriába való belépéskor szállásigazolást is fel kell mutatni.
A Magyarországgal közös határszakasz volt a legforgalmasabb.
2019 novemberében jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték bűnpártolás miatt.
Csoma Botond képviselőt kerestük meg újra,