Stájer Nagydíj: Hamilton indul vasárnap pole pozícióból


-A A+

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Stájer Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 35 éves pilótának ez pályafutása 89. pole pozíciója, és az idei első. A Forma-1 történetében ezzel ő az első, akinek 14 különböző szezonban is sikerül legalább egy pole pozíciót szereznie. Hamilton mellől Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője startolhat majd vasárnap, míg a harmadik rajtkocka a spanyol Carlo Sainzé (McLaren) lett.

Az egy héttel korábban rendezett idénynyitó Osztrák Nagydíjon győztes finn Valtteri Bottas (Mercedes) ezúttal a negyedik rajthelyet szerezte meg. Az időmérő edzést a heves esőzés miatt több mint 45 percet halasztották, a versenyzőknek pedig végig nagyon nehéz dolguk volt a pályán lévő nagy mennyiségű víz miatt.

Kiváló időmérő edzést teljesített az ötödikként záró francia Esteban Ocon a Renault-val, míg a két Ferrari a 10-11. kockából startolhat Sebastian Vettel, Charles Leclerc sorrendben. A 71 körös Stájer Nagydíj vasárnap 16.10 órakor kezdődik a spielbergi Red Bull Ringen.








EZT OLVASTA MÁR?

X