A tavaszias hétvégi időjárást lehűlés követi a jövő hét elején: a maximális hőmérsékleti értékek 0 és 7, a minimálisak -9 és 0 fok közötti ingadozik majd a meteorológusok előrejelzése szerint.
Korrupcióval gyanúsítja és harminc napra bírósági felügyelet alá helyezte Tudor Chiuariu liberális (PNL) szenátort, korábbi igazságügyi minisztert a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
A Romániából hetven évvel ezelőtt deportált svábok és szászok emlékére tartott evangélikus istentiszteleten vett részt vasárnap Klaus Johannis. A deportáltak között voltak az államfő nagyszülei is – írja a Mediafax.
Elhunyt Anita Ekberg világhírű svéd színésznő olasz sajtójelentések szerint. Az egykori sztárt életének 84. évében érte a halál egy Róma környéki klinikán.
Bírálta szombaton a Konzervatív Párt egyik szenátora az államfőt, amiért részt vesz azon a megemlékezésen, melyet vasárnap délután rendeznek Párizsban az elmúlt napok merényleteiben elhunyt áldozatok emlékére.
Székely résztvevői is lesznek a tizedik alkalommal rajtoló Budapest–Bamako rallyversenynek. A profikat és amatőröket egyaránt vonzó megmérettetésen a 4Sekler4Africa csapata indul: a Hargita megyei Silló Szilárd és Antal István, illetve a háromszéki Hajnal Attila és Kosztolányi Krisztián.
Egyre több sztori kerül napvilágra a párizsi Porte de Vincennes-nél lévő kóser boltban történt pénteki túszejtésről – írja a hvg.hu.
Újabb melegrekordok dőltek meg vasárnap reggel és az éjszaka Magyarországon - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap reggel az MTI-vel.
A PLoS One legújabb kiadásában közzétett tanulmány szerint nincs különbség heteroszexuálisok és homoszexuálisok, illetve nők és férfiak között abban a tekintetben, hogyan szabályozza az agyuk a romantikus szerelem érzését.
Az Andrei és a Maria volt az újszülötteknek adott legnépszerűbb fiú-, illetve leánynév tavaly Romániában a lakosság-nyilvántartó hivatal hétvégén közölt összesítése szerint.
Még a párizsi terrortámadások előtt, január elején elhagyhatta Franciaországot és jelenleg Törökországban vagy Szíriában lehet Hayat Boumeddiene, a párizsi kóser boltban túszokat ejtő, pénteken lelőtt iszlamista barátnője – írták francia lapok.
Felgyújtottak vasárnap reggel egy szerkesztőséget az észak-németországi Hamburgban, amely lehozta a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap által közölt Mohamed profétát ábrázoló karikatúrákat. Senki sem sérült meg, két embert letartóztattak.
Háromgólos vereséget szenvedett szombat este a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata a Dunaújvárosi Dab.Doclertől hazai környezetben. Az újvárosi csapat sokkal jobban gazdálkodott a helyzeteivel, és megérdemelten vitte el a három a pontot.
Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint a brit hatóságok hamarosan elrendelhetik a legmagasabb szintű terrorkészültséget, mivel attól tartanak, hogy dzsihadista csoportok Nagy-Britanniában is a párizsi vérengzéshez hasonló terrorcselekményre készülnek.
Kínos bakit követett el a Golden Globe hivatalos honlapja, amikor a vasárnapi díjkiosztást megelőzve pénteken véletlenül kitették oldalukra két Golden Globe-díjas film címét, a Selmát és a Vadregényt, írja az MTI. A 72. Golden Globe-gála ugyanis vasárnap este (romániai idő szerint: hétfő hajnalban) lesz.
Köröket vert a kontinens többi részén jegyzett autonomista-függetlenségi mozgalmakra. Elég a tavalyi leltárra pillantani, a félig elhasalt skót szavazásra, a megtorpant katalán lendületre.
Az irodalom veszélyes nagyüzem. Nem lehet csak úgy, ártatlanul belecsöppenni egy regénybe, és megúszni. Hacsak nem Old Shatterhandnak vagy Athosnak és Porthosnak hívják az illetőt.
Mintegy 700 ezren vonultak szombaton az utcára Franciaország vidéki városaiban az elmúlt három nap terrortámadásai 17 halálos áldozatának emlékére - közölte a francia belügyminisztérium.
Szombat délután 86 éves korában elhunyt Hankiss Elemér szociológus, irodalomtörténész, a Magyar Televízió korábbi elnöke - tudta meg a családtól az MTI. Hankiss Elemér rövid, súlyos betegség után hunyt el - közölte a család.
Meghalt a Való Világ baróti versenyzőjének nagytatája. Edina úgy döntött, nem adj fel a játékot, és nem megy el a temetésre.