Fotókat és videót tett közzé csütörtökön az elnöki hivatal Klaus Johannis és Victor Ponta – az államfő beiktatása óta sorrendben a harmadik – találkozójáról.
Megkezdi csütörtökön az egyiptomi hadsereg a Gázai övezettel közös határ mentén nemrég kialakított biztonsági zóna kiszélesítését, amihez Rafah határváros teljes egyiptomi felét kilakoltatják.
A volt szebeni polgármesternek alighanem megsúgták az égiek, hogy valamikor Románia államelnöke lesz, ezért nem igazította ki a nevét ’89 után sem. Inkább a földi praktikákhoz igazodik.
A világ legjobb terrorelhárítása sem tud mit kezdeni azzal, ha a tizennyolc éves gyerek a prófétához vágyik, s miután gyilkol, még fel is adja magát, mert számára a küldetés befejeződött.
A tavalyi esztendő hosszú évek óra a legtöbb fenyegetést hozta a világ békéjére – állapította meg a Foreing Policy. A lap munkatársai a 2014. évi háborúk, konfliktusok alapján feltérképezték a világbékét idén is fenyegető veszélyforrásokat: tíz „igen forró pontot” jelöltek meg.
A sepsiszentgyörgyiek már az év első napjaiban elkezdték kidobni karácsonyfáikat. A köztisztasági vállalat emberei már január 1-jén találtak kidobott karácsonyfát, mutatott rá Crisán Mária. A Tega Rt szóvivője szerint az elmúlt nyolc napban összesen 23 köbméter fenyőfát gyűjtöttek össze a tömbházak melletti hulladéklerakóktól.
Rekordterméssel zárta a 2014-es évet Maros megye, ugyanis a mezőgazdaság szempontjából megfelelő időjárás lehetővé tette, hogy kellő mennyiségű gabona teremjen. A szakemberek úgy vélik, az idei évben sem kell nagy veszteségekkel számolni.
Egyelőre jól sikerül Simona Halep felkészülése a január 19-én kezdődő Australian Openre: a WTA-ranglista harmadik helyén álló román teniszező bejutott a kínai Sencsenben zajló torna elődöntőjébe, ahol a helyiek egyetlen versenyben maradt játékosával Szajszaj Zsenggel csap össze.
Egy dél-tiroli sípályán érte a halál a szabadságát töltőt Márton Zoltánt. Makfalva 46 éves polgármestere szívinfarktust kapott, a kiérkező mentőhelikopter orvosai nem tudták megmenteni az életét – számolt be az Agerpresnek Biró Zsolt.
Észak-Franciaországban bukkantak rá a hírek szerint a szökésben lévő Kouachi fivérekre.
Súlyos szakemberhiányt okozott a hazai egészségügyi rendszerben az orvoselvándorlás: az ország kórházaiban lévő 26 ezer orvosi állás csaknem fele betöltetlen - derült ki a román orvosi kamara (CMR) legfrissebb statisztikai adataiból, amelyeket csütörtökön ismertetett a Mediafax hírügynökség.
Marosvásárhelyen, a Rozmaring utcában 145 személy tartózkodik a hajléktalanokat befogadó menhelyen.
A bukaresti metrótársaság, a Metrorex nem egyezett bele, hogy a román főváros is csatlakozzon a világ 20 országának 60 városában tartott „No Pants Subway Ride” (nadrág nélküli nap a metrón) rendezvényhez.
Januártól mintegy 44748 háromszéki nyugdíjasnak nő a havi járandósága. A Kovászna megyei Nyugdíjpénztár szóvivője Köllő Piroska arról tájékoztatott, hogy ettől a hónaptól 5 százalékkal nőnek a nyugdíjak. Az emelés a nyugdíjpont értékének a növelésével magyarázható: egy pont 790 lejről 830 lejre emelkedik.
Egy nemzetközi kutatás során azt vizsgálták, hogy a férfiak és a nők hány percet sírnak alkalmanként.
Tavaly óta nincs fűtés a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház intenzív osztályának egyik termében. A Szatmár Friss Újság beszámolója szerint több kórterem és a műtők maradtak fűtés nélkül a sürgősségi kórházban az ünnepek alatt, és bár már dolgoznak a megoldáson, még mindig sok helyen nincs fűtés.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt szerdán Márton Zoltán, Makfalva polgármestere, a Marosszéki Székely Tanács elnöke.
A Charlie Ebdo című francia szatirikus magazin párizsi szerkesztőségében történt terrorcselekmény áldozataiért imádkozott Ferenc pápa csütörtökön. Megerősítették a Vatikán és az olasz repülőterek biztonságát is.
Bocsánatot kért a BBC brit közszolgálati televízió a január 5-ei The One Show című műsorukban megjelent énekesnő öltözéke miatt.
Barátságos mérkőzést rendez a Veszprém a Cozma család megsegítésére