Február elsejétől kötelező lesz az elektronikus egészségügyi kártya használata – derül ki az egészségügyi minisztérium által közvitára bocsátott kormányhatározat-tervezetből.
Eddig összesen nyolc holttestet találtak meg a múlt vasárnap eltűnt gépről. A repülő törzsének még nem akadtak nyomára.
Az észak-koreai diktátor "nagy változást" sürgetett a Korea-közi akadozó kapcsolatokban. "Semmi okunk rá, hogy ne tartsunk magas szintű tárgyalásokat" - fogalmazott újévi beszédében.
Az Intercontinental Exchange (ICE) határidős tőzsdén egy font (45,36 dekagramm) arabica ára 1,66 dollár volt szerdán, míg 2013 decemberének végén csak 1,16 dollár volt az ár fontonként. Az árnövekedés éves szinten 43 százalék volt.
Vannak dolgok, amiket egyszerűen meg akarunk venni azért, mert annyira jól néznek ki, újdonságok, vagy szimplán csak vásárolhatnékunk támad.
A Sony csaknem letiltott, ám mégis virulensen népszerűvé vált filmje, a The Interview a világon csak egyetlen helyen nem érhető el: Észak-Koreában.
Bagdadban feloldották a 10 éve tartó kijárási tilalmat, a Copanabanán a napfelkeltét várták egymillióan, Dubajban LED-ekkel döntöttek világrekordot, Johannesburgban zuhanó tárgyaktól igyekeztek menteni az ünneplő sokaságot.
A mögöttünk hagyott esztendőben a szelfizés felnőttkorba lépett, és szinte nem telt el úgy nap, hogy ne láttunk volna egy igazán jól sikerült önarcképet híres vagy éppen kevésbé híres emberekről.
Egy amerikai professzor szerint ezt az 5 tippet kell alkalmaznunk ahhoz, hogy újévi fogadalmainkat betartsuk.
De azonos állam polgárai vagyunk. Éppen másságunk okán vagyunk említhetők. Évezrednél hosszabb ittlétünk okán-fokán. Mert nélkülünk nincs Erdély. S ha lenne, már nem az az Erdély volna.
A mostani volt az elmúlt fél évszázad leghidegebb szilvesztere, 1961 óta nem volt ilyen fagyos december utolsó és január első napja.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 55 éves férfit, aki szilveszer este Helvéciában egy családnál vendégeskedett, és a gyanú szerint egy kis késsel mellkason szúrta vendéglátóit.
A dermesztő hideg ellenére több ezren gyűltek éjfélre Kolozsvár főterére, ahol Emil Boc polgármester indította el az ifjúsági főváros programsorozatát.
A kínai metropoliszban több éve nem volt ilyen súlyos baleset.
A szegényekkel való szolidaritásra hívott fel az év végi hálaadó istentiszteleten Ferenc pápa a Vatikánban.
Az időeltolódás miatt vannak a világnak olyan pontjai ahol a szilveszterezők már fáradtan ágyba bújnak amikor mi, erdélyi magyarok elkoccintjuk az új évet.
Kedves határon belül és kívül élő románok! Egy olyan évet zárunk, amelyben sok kihívással kellett szembenéznünk és sok változást hozott az életünkben - ezekkel a szavakkal kezdte rendhagyó újévi köszöntőjét Klaus Johannis államfő. A Cotroceni palota udvarán, sűrű hóhullásban felvett videóüzenetében Johannis elmondta, az új évben mindenkinek oda kell tennie magát ahhoz, hogy a remény valósággá változzék.
Felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő szerdán Jemenben egy síita húszi összejövetelen. A merényletnek legkevesebb 33 halálos áldozata és sok sebesültje van.
Tilos lesz a szoláriumhasználat Ausztrália legtöbb szövetségi államában csütörtöktől. A világon itt az egyik legmagasabb a bőrrák előfordulási aránya.
Az indonéz mentőalakulatok szerdán megtalálták a vasárnap eltűnt utasszállító újabb három áldozatának holttestét, de a rossz időjárás miatt akadozott a kutatás a repülőgép katasztrófájának helyszínén. Egy radarfelvétel alapján ugyanakkor valószínű, hogy meglelték a roncsot is.