Két újabb ebolagyanús pácienst vizsgálnak Nagy-Britanniában - közölték kedden a brit egészségügyi hatóságok.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Barcelona fellebbezését, így már biztos, hogy a katalán klubot 2016-ig kizárták az átigazolásokból.
Az ukrajnai vidéki közlekedési körülmények miatt késve ugyan, de várhatóan koradélutánra megérkezik a kijevi Majdanra Pengő Zoltán, a maszol.ro kiküldött tudósítója. Első, szombaton reggel küldött jelentésében, a határ túlsó oldalán tapasztaltakról számol be. Közben a tüntetők teljesen az ellenőrzésük alá vonták a kijevi kormánynegyedet.
Megtalálhatták az újabb eltűnt maláj gép roncsait a Jáva-tengeren. Az AFP több fotót is közölt a vízen úszó roncsdarabokról, bőröndökről. Helikopteres kutatók több holttestet is találtak a víz felszínén, a tetemeket már egy indonéz hadihajóra szállították.
Kétgólos győzelmet aratott a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata a MOL Liga hétfő esti játéknapján a Ferencvárosi TC ellenében. A durvaságokkal tarkított összecsapáson az a csapat tette zsebre a három pontot, amely jobban akarta azt. A csíkiak győzelme nagymértékben köszönhető volt Guren ritkán látható „öngóljának”, illetve Marton kapus „lepkézésének”.
Gyurcsány Ferenc hétfőről keddre virradó éjszaka partizott a Terminál étteremben. Éjfél előtt negyed órával érkezett, egy óráig zenélt, majd villámgyorsan el is tűnt.
Tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség azzal a 38 éves tatabányai nővel szemben, aki márciusban kilökte ötéves kislányát az ablakon.
Harminchétezer szárnyast ítéltek kényszervágásra kedden a dél-japáni Jamaguti prefektúrában a madárinfluenza megjelenése miatt.
Tejhiány miatt átmenetileg bezárt egy híres venezuelai fagylaltozó, amely 863 különböző ízt felvonultató kínálatával került be a Guinness-rekordok könyvébe.
Fagyban, hóban dolgozva, mintegy 10 ezer jégtömb felhaszálásával építik Szászrégen-környéki magyar munkások a Bâlea-tó melletti jégszállót. A 12 darab kétszemélyes szoba, amennyiben az időjárási viszonyok is kedvezően alakulnak május elsejéig várja a különleges élményekre vágyakozó vendégeket.
Egy teljesen új böngészőn dolgozik a Microsoft, a program a Windows 10 operációs rendszerrel egyidőben jelenhet meg.
Milyen pogány vallási tudatról, rítusokról tanúskodhatnak Tűzhalom, Tündérvár, Balánbánya helyneveink? Ki gondolná, hogy manó szavunk a gonosz, eretnek szinonímája? Ipolyi Arnold Magyar Mythologia című szintézisének az ősmagyar hitvilág rekonstruálása volt a célja. 1854-ben, százhatvan éve adták ki először.
December közepéig 2282 menedékkérő került menekültügyi őrizetbe a békéscsabai Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) szerint.
Közleményben jelezte a Bukaresti Steaua legnagyobb szurkolói csoportja, a Peluza Sud, hogy mindaddig nem vesz részt a fővárosi bajnokcsapat mérkőzésein, amíg a címer és a névhasználat körüli vita nem rendeződik.
Halálra gázolta és cserbenhagyta áldozatát egy püspöknő az Egyesült Államokban - erősítette meg hétfőn a hírt a marylandi episzkopális egyház.
A kormány hétfői ülésén rendeleti úton módosította az oktatási törvényt, hogy a jogszabály lehetővé tegye a diplomákról, tudományos fokozatokról való lemondást.
Hosszú Katinka hat számban indult, ezek közül ötöt megnyert a réunioni évzáró nemzetközi rövidpályás úszóviadal hétfői napján, 50 méter mellen és 50 méter gyorson ráadásul megdöntötte saját országos rekordját.
Három ukrán katona és tizennégy kelet-ukrajnai oroszbarát szakadár meghalt, amikor közelharc bontakozott ki a szemben álló felek között a donyecki nemzetközi repülőtéren - közölte Petro Porosenko ukrán elnök hétfői sajtótájékoztatóján.
Harminc százalékkal csökkentette Romániába irányuló gázszállítását az orosz Gazprom társaság – közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség. Andrei Gerea energetikai miniszter szerint nincs ok aggodalomra, hiszen Románia saját forrásból biztosítja gázszükséglete csaknem 90 százalékát.
A Pew Research Center tanulmánya szerint az amerikaiak legalább harminc százalékának a Facebook jelenti a hírforrást. Ha Mark Zuckerbergen múlik, ez a szám hamarosan sokkal nagyobb lesz.