Értetlenségének adott hangot a magyar himnusz elénekléséért kiszabott bírság miatt a Külgazdasági és Külügyminisztérium. A magyar külügyi tárca a Krónika napilap kérdésére közölte álláspontját a himnusz énekléséért kirótt romániai bírság ügyében.
Újdonságok is lesznek a Ferenc pápa által a Szent Péter-bazilikában szerda este bemutatandó szentmisén - közölte a Vatikán. A szertartás alatti felcsendülő zenét a katolikus egyházfő választotta ki.
Egy öngyilkos merénylő szerdán felrobbantotta magát az iraki főváros közelében, elvegyülve az Iszlám Állam ellen harcoló iraki kormánykatonák és az ugyancsak a dzsihadisták ellen küzdő szunnita milicisták között. Huszonhat embert ölt meg, 56-an pedig megsebesültek.
„Két egzisztenciálisan ezerszeresen összefonódott nép él egymás mellett és tudomást se vesz egymásról” – Tamás Gáspár Miklós a magyar-román viszonyról
A marosvásárhelyi Mustármag közösség és vezetője, Papp László nagy fába vágta a fejszéjét. Azt tervezik ugyanis, hogy nagyjátékfilmet készítenek Márton Áron püspök életéről.
Az idei volt a legmelegebb év Ausztriában a mérések 274 évvel ezelőtti kezdete óta – tette közzé hétfőn a bécsi Központi Meteorológiai és Geodinamikai Intézet.
Bevallom, rettenetesen zavarnak azok az interneten terjedő írások, amelyek fölényesen tálalják a bombabiztos receptet: a nőknek ékszert, parfümöt, háztartási cikket, fitneszbérletet érdemes ajándékozni. Állítólag a hölgyeket nem érdeklik a kütyük, és könyvet tenni a karácsonyfa alá fantáziátlan. Valóban?
A La Repubblica olasz napilap szerdai számának értesülései szerint Giorgio Napolitano köztársasági elnök január 14-én nyújtja be lemondását, egy nappal azután, hogy Olaszország átadja az Európai Unió soros elnöki tisztségét Lettországnak.
Az orosz pénzügyminisztérium beváltotta múlt heti ígéretét és eladta devizatartalékának egy részét a rubel erősítése céljából.
A Naftohaz ukrán energiaipari vállalat kedd éjjel közölte, hogy átutalt 1,65 milliárd dollárt a Gazpromnak, s ezzel kifizette az orosz gázszállítóval szembeni ukrán tartozás második felét is.
Kártevőt jelez az egyik vírusirtó a uTorrent használata során, utalva a vírusirtó szakma egyik legsürgetőbben megoldandó problémájára.
Több mint tíz évig tartó fejlesztést követően kedden először tesztelte új generációs Angara-A5 hordozórakétáját az űrkutatás terén nagyhatalomnak számító Oroszország.
Hatályba lép szerdán a globális fegyverkereskedelmi szerződés, amelyet az Amnesty International (AI) emberi jogi világszervezet történelmi jelentőségű áttörésnek nevezett két évtizede folytatott emberi jogi kampányában.
Remekbeszabott, találó, jó hangulatú karácsonyi dalokat bőven ismerünk, kevésbé ismerjük vagy akarjuk ismerni viszont azokat, amelyeken érződik a mesterkéltség, a giccsesség, a rossz ízlés. Így ezekből válogattunk azzal a szán ékkal, hogy olvasóink ismerkedjenek meg a karácsonyi dalok sötét oldalával.
Az FBI arra figyelmeztette a helyi hatóságokat, hogy egy névtelen bejelentés szerint az Iszlám Állam terroristái a Mississippi folyó Memphis-Arkansas hídjának felrobbantására készülnek.
Ismét akadozott kedden az internetelérés Észak-Koreában, miután az előző napon órákon át teljes egészében szünetelt a szolgáltatás - tudatta egy amerikai kiberbiztonsági vállalat.
Ez egy tipikus titkosszolgálati befolyásszerző akció kísérőjelensége - mondta Orbán Viktor a köztévének adott interjújában a kitiltási botrányról. Szerinte az Egyesült Államok nem egyszerűen beleavatkozik, hanem aktív és cselekvő részese a közép-európai országok belpolitikai életének.
A tűzoltókban bíznak a leginkább és a politikai pártokban a legkevésbé a romániaiak az IRES felmérése szerint.
Összesen négyszáz radart helyez el a rendőrség a hazai országutakon és autópályákon az ünnepek idejére – közölte Gabriel Oprea belügyminiszter.
A Facebook részvényára hétfőn csúcsot döntött, ezzel pedig már közel 230 milliárd dollárt ér a közösségi oldal.