Egyre több fiatal vándorol el Facebookról egy új felmérés szerint. A 13 és 17 év közötti amerikaiak közül a tavalyi 94 százalék helyett már csak 88 százaléknak van felhasználói fiókja a világ legnagyobb közösségi hálóján.
Az emelkedő olajárak és a kínai gazdasági segítség miatt stabilizálódhat a rubel az Equilor elemzői szerint. Rossz hír viszont, hogy romlott Oroszország hitelképessége.
2014. december 22-én tartotta ez évi utolsó gyűlését a Maros megyei Területi Képviselők Tanácsa. A testület Kelemen Hunort nevezte meg Maros megye Szövetségi elnökjelöltjének. A hétfői gyűlésen továbbá határozatot szavaztak meg a 2016-os önkormányzati és parlamenti választásokra való felkészülést illetően, valamint állásfoglalást fogadtak el a Mikó-ügy kapcsán.
Egy 34 éves amerikai nem sokáig élvezhette vadonatúj Dodge Challenger Hellcatjét, az átvételt követő egy órán belül összetörte a 715 lóerős autót.
Egy mezőn, a szárazföld közepén, 30 kilométerre a tengertől találtak rá egy elkóborolot fókára Angliában. Az állatot a tűzoltók és rendőrök mentették ki a mezőről.
Magasan verte vetélytársait az X-Faktor hétvégi döntőjében a tehetségkutató nagyváradi győztese, Tóth Andrea – árulta el az RTL Klub. A 15 éves lány szinte végig uralta a mezőnyt.
Nem vehet részt az európai kupák tornáin a következő három idényben két romániai klubcsapat, a Kolozsvári CFR és az Astra Giurgiu.
A hajdani hajóskapitány, volt miniszter, néhai pártelnök, egykori főpolgármester, Traian Băsescu volt Románia legellentmondásosabb államfője, aki egy „rekordot” is magáénak mondhat: 1989 után senki sem töltött tíz esztendőt egyhuzamban a Cotroceni palotában. E korszak mérlegének elkészítése elkezdődött.
Észak-Korea internetkimaradásokkal küszködik a hét vége óta – erősítette meg hétfőn egy amerikai számítógépes szakértő, aki szerint az ország internetelérése lényegében "teljesen leállt".
Hivatalosan is megnyerte Tunéziában a szombati elnökválasztást Bedzsi Kaid esz-Szebszi. A szavazatok 55,7 százalékát begyűjtött politikus minden bizonnyal világrekordot döntött azzal, hogy győzelmét 88 évesen aratta. A verseny az első fordulóban eldőlt.
Férjével azután döntött úgy, hogy lekapcsolja a kisfiút az őt életben tartó gépekről, hogy az orvosok közölték velük, 99% a valószínűsége annak, hogy Lewis a roham miatt tartós agykárosodást szenvedett.
A túlzott karácsonyi ajándékozás miatt a gyerekekből diszfunkcionális felnőttek válhatnak, akik hajlamosabbak a szerencsejáték függőségre és a kapcsolati problémákra – állítja a University of Missouri és a University of Illinois most megjelent közös tanulmánya.
Nem tudni, mi volt a fejében annak a nagyváradi férfinek, aki hétfőn délután, hatéves gyermekével a karjában kiugrott a harmadik emeleti tömbházlakásuk ablakából. Mindketten túlélték az esést, de az apát letartóztatták.
A 65. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon lesz a nemzetközi premierje a Szürke ötven árnyalata című könyvsikerből készült filmnek.
Folyamatosan kézbesíti a rászorulóknak összeállított ajándékcsomagokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely minden eddiginél több, 261,5 tonna tartós élelmiszert gyűjtött idei karácsonyi akciója során.
Súlyos helyzetet teremtett a dél-koreai nukleáris erőművet működtető vállalat elektronikus adatainak feltörése, és nemzetbiztonsági szempontból elfogadhatatlan, ami történt – ezt mondta kedden Pak Gun Hje dél-koreai államfő.
Idén január óta 2184 ukrán állampolgár kért menekültstátust Lengyelországban, szemben a tavalyi évvel, amikor mindössze 46 hasonló kérelmet nyújtottak be – derül ki a lengyel menekültügyi hatóságok hétfőn közzétett jelentéséből.
Hazaárulásnak nevezte a fogamzásgátló szerek használatát a török államfő - jelentette hétfőn a helyi médiária hivatkozva az MTI.
Három napon belül a harmadik támadás történt Franciaországban: Joué-les-Tours és Dijon után most Nantes-ban egy férfi a tömegbe hajtott az autójával. Tízen megsérültek.