Hamarosan – romániai idő szerint 21 órakor – elrajtol a magyarországi tehetségkutató utolsó előtti adása, azaz kezdetét veszi a finálé hétvége az X-Faktorban. Négyen vannak még versenyben, köztük az erdélyiek kedvence, a nagyváradi Tóth Andrea.
Ötven kilométeren át hajtott szemben a forgalommal egy autós egy nyugat-franciaországi autópályán, és közben három kocsival ütközött, de csak egy személy sérült meg - közölte a helyi rendőrség szombaton.
Három fő témát - biztonságpolitika, Európai Unió, jogállam - fog mandátumzáró sajtótájékoztatóján érinteni - jelentette be Traian Băsescu szombaton délután a Cotroceni palotában. A tíz éves korszakot lezáró eseményről percről percre tájékoztatunk.
Négy afgán foglyot engedtek vissza hazájukba az amerikai hatóságok a guantánamói amerikai katonai börtönből több mint tíz évnyi fogva tartás után - közölte szombaton az amerikai védelmi minisztérium.
Tizennyolcra emelkedett az idén eddig csődbe jutott bankok száma az Egyesült Államokban, tavaly összesen 24 bankot zártak be.
Megnyitották pénteken a forgalom előtt az Arad-Nagylak autópálya egyik szakaszát.
Több milicista és szekus életét mentették meg azok a világot is körbejárt képek, amelyeket egy kolozsvári fotós készített 1989. december 21-én a kincses város Főterén a tüntetések megtorlásáról. Ezt maga a fényképész, Răzvan Rotta állítja az Adevărul szerint.
Meglehetősen fanyarul számol be arról, hogy most leköszönő elődje nem volt hajlandó őt miniszterelnöknek kinevezni. Általában: nem úgy beszél az elődjéről, hogy annak derűlátásra lenne oka.
Barack Obama amerikai elnök a Hawaii-szigetcsoporthoz tartozó Oahu szigetére érkezett, hogy kipihenje a súlyos külföldi válsághelyzetekkel és nem kevésbé súlyos belpolitikai vereséggel - a Demokrata Párt alulmaradásával a "félidős" választásokon - terhelt év fáradalmait.
Én azonban helyeslem, és éppen azért, mert ha beleülünk a sértettségünkbe, az olyan, mintha a nagy nehezen kiszedett kullancsot visszatennénk a fenekünkre. A sértettség elszívja a vérünket.
Miután Barack Obama amerikai elnök is megszólalt az ügyben, a Sony Pictures eldöntötte, hogy bár a mozikban valóban nem mutatják be, valamilyen más platformon elérhetővé teszik a Kim Dzsong Unt és rendszerét kigúnyoló szatirikus filmet -írja a hvg.hu.
A Böjte Csaba által létrehozott dévai Szent Ferenc Alapítvány angyalváró ünnepséget rendezett szombaton a parajdi sóbányában, amelyen mintegy 2600 gyereket láttak vendégül. A rendezvényen részt vett Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, aki szaloncukrot hozott a gyerekeknek.
Raed Arafat, a SMURD rohammentő szolgálat megalapítója alapfokon elvesztette azt a 100 ezer eurós erkölcsi kártérítési pert, amelyet a kolozsvári Liviu Alexa újságíró ellen indított.
Különös ajándékkal lepte meg magát Klaus Johannis megválasztott államfő: a vasárnapi beiktatási ünnepségre meghívta azt a román fiatalembert, aki december elsején az amszterdami pályaudvaron felállított zongoránál eljátszotta a román himnuszt.
Karácsonykor és újév első napján zárva lesznek a romániai szuper- és hipermarketek, viszont a két ünnep között meghosszabbított nyitva tartással várják a vásárlókat.
Barack Obama amerikai elnök aláírta pénteken a jövő évi védelmi költségvetést, amelynek teljes kiadási összege 585 milliárd dollár.
Az édesanyát gyanúsítják nyolc gyermek megölésével az észak- ausztráliai Cairns városában - közölte a rendőrség szombaton. A családi tragédia körülményei azonban továbbra sem ismeretesek.
Öt nappal az 1989. évi temesvári forradalmat kirobbantó események után Nicolae Ceauşescu visszatért Iránból. Temesváron a városközpontot a felkelők ellenőrizték, akik kezdték megszervezni magukat, megalakították a Román Demokratikus Frontot, a várost pedig szabad területnek nyilvánították.
A világ leghíresebb operaházainak egyikével, a New York-i Metropolitan Operával írt alá szerződést Kele Brigitta a 2016/2017-es évadra, ahol Giacomo Puccini Bohéméletében Musetta szerepét énekli majd.
Csaknem 16 ezer kilométert tett meg kóborlásaival együtt egy magyar fehér gólya (Ciconia ciconaia). A fiatal madár a közismert, webkamerával is ellátott nagyhalászi gólyafészekből származik, de a Nógrád megyei Rimócról indult vándorútjára.