Méltányolja az RMDSZ a kormánynak azt a döntését, hogy leváltotta a Kovászna és a Maros megyei prefektusokat - jelentette ki pénteken az MTI-nek Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.
Vonc látványterve nem egy működőképes humanoid szexrobotot ábrázol, viszont a készítő aprólékos gonddal kivitelezett minden olyan - képzeletbeli - elektromechanikus alkatrészt, ami szerinte egy szexuális célokra szolgáló gép beslejében helyet kaphat.
Nagyvárad önkormányzati képviselőtestülete csütörtökön megtartott decemberi ülésén tizenöt igen és négy nem szavazattal elfogadta a jövő évi adókat és illetékeket, a hattagú RDMSZ frakció tartózkodott a voksoláskor.
Egy idei felmérés a romániai fiatalok optimizmusát és életkörülményeit vizsgálta. A július 19-31. között zajlott kutatások első részéről, az ország állapotáról kialakított képükről korábban írtunk, most azokat az adatokat összegeztük, amelyek a lakhatási körüléményeket, a jövőképüket vizsgálták.
Az ibuprofen nevű gyulladáscsökkentő hatóanyag hozzájárulhat az egészség megőrzéséhez és az élet meghosszabbításához - derült ki több állatfajjal végzett kísérletekből.
Egy óra alatt mindegy jegy elkelt az AC/DC koncertjére a Wembleybe.
Szombat reggel megszólalnak a kürtök Ion Ţiriac bályoki (Bihar megye) birtokán, és elkezdődik a román üzletember által minden évben megszervezett kétnapos vadászat jeles külföldi vendégek részvételével.
A Samsung és az Apple is előállt saját, ötletes karácsonyi reklámvideójával.
Arra kérte pénteken a Bukaresti Egyetem etikai bizottsága az oktatási minisztériumnak alárendelt Országos Etikai Tanácsot (CNE), vizsgálja meg Olguța Vasilescu craiovai polgármester plágiumgyanús doktori disszertációját.
A terhesség alatt sokszor kívánnak meg nagyon fura dolgokat a nők, de a 25 éves Jade Sylvester ment el a legtávolabb a műfajban: az ötgyerekes anya annyira rákapott terhesége alatt a vécépapír evésére, hogy azóta már egy gurigát fogyaszt el naponta.
Akinek azon múlik, hogy saját állama-e az állam, amelyben született és él, hogy az általa preferáltak vezetik-e éppen, az hogyan fog építő részese lenni a társadalomnak, amelyben él?
Hewett „3D-s” hímzésein az ismerős nonfiguratív, elvont minták helyettvalóságos, cseppet sem idealizált testrészek láthatók.
A rendőrség erdészeti ügyekkel foglalkozó nyomozói és az erdészeti igazgatóság szakemberei Csernátonban és Szentkatolnán razziáztak, és egy cég székhelyén 914 karácsonyfát találtak, amelyek eredetét nem tudta bizonyítani a tulajdonos.
Csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján vallotta be Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy szerelmes.
A kedvezőtlen időjárás miatt Bukarest helyet Nagyszebenben volt kénytelen leszállni pénteken az államfő repülőgépe – számolt be a Realitatea TV. Traian Băsescu a brüsszeli EU-csúcsról tért haza.
Szabadnapok nélkül dolgoznak 16 órás műszakokat, gyakran pedig a gyártósornál alszanak el a dolgozók az iPhone-gyárban – írja az Origo.
A román hatóságok magyar- és RMDSZ-ellenes lépései ellenére sem kíván lemondani a kormányfő tiszteletbeli tanácsosa tisztségről Frunda György. A maszol.ro-nak a volt szenátor elmondta, ezek a támadások nem köthetők Victor Ponta miniszterelnök személyéhez.
Egyiptomban nagyon sok muzulmán és keresztény számára természetes, hogy pszichés panaszaikkal ördögűzőhöz fordul, s a megfelelő "szakember" kiválasztásakor a vallások közti rideg határok meglepően rugalmassá válnak.
Szerda óta heves hóviharok sújtják Japán jelentős részét, az ítéletidő legkevesebb tizenegy halálos áldozatot szedett, súlyos anyagi károkat és közlekedési gondokat okozott.
Az X-Faktor mentorát és édesanyját sem bántották a coming out után, még egy rossz megjegyzést sem kaptak.