Egy bihari születésű magyar nő volt, és vélhetően a dzsihádisták bosszújának áldozata lehetett az az amerikai állampolgár, akit december elsején megöltek Abu-Dzabiban, egy bevásárlóközpont egyik mosdójában – számolt be szerdán a Fox News hírcsatorna.
Körülbelül 500 résztvevője volt a vasárnapi jótékonysági Mikulás-futásnak, amelyet a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács és a Bioeel cég szervezett Marosvásárhelyen a főtéren.
Egy 34 éves, alkatában kicsi és kecses koreai nő egyedül áll a színpad közepén, és énekben játssza el a legalább két tucat szereplő karakterét, történetét, párbeszédeit. Kelléke mindössze a saját, sokrétegű öltözéke meg egy legyező. Dzsaram Li dél-koreai pansori-művészt láthattuk az Interferenciákon.
Egyiptomban a hét végén összesen 11 iszlamistát ítéltek halálra a tavaly nyári hatalomváltást övező vérontások kapcsán indított két különböző perben.
A német futballban a hétvége hősét egészen biztosan Daniel Engelbrechtnek hívják. A Stuttgarter Kickers 24 éves csatára négy szívműtét után, defibrillátorral tért vissza a pályára – és győztes gólt szerzett a Wehen Wiesbaden elleni harmadik ligás bajnokin.
Hat év börtönre ítélte a dublini bíróság azt az ír férfit, aki 2012-ben megrongált egy Monet-festményt az ír nemzeti galériában.
Torokfájásra panaszkodott az utóbbi hetekben Barack Obama amerikai elnök. Azonnal kivizsgálták az orvosok, és megállapították, hogy savas refluxa van.
Néhány nappal az Ukrajnát elkerülő gázvezeték építésének leállítása után már a folytatásról tárgyaltak Putyinék.
A diákszövetségnél már évek óta minden évben megszervezik a saját, egyetemistákból toborzott Mikulás-hadsereget.
Miát az orvosoknak császármetszéssel kellett a világra segíteniük, és mivel nem sokkal a szülés után légzésproblémákat vettek észre rajta, a biztonság kedvéért megfigyelésre átszállították őt egy denveri kórházba.
Kisgyerek és szülők, nagyszülők látogattak el a marosvásárhelyi vármúzeum kávézójában a Mikulás-vásárba.
Felajánlotta lemondását Victor Ponta miniszterelnök a kormány éléről pénteken, azzal a feltétellel, ha Klaus Iohannis megválasztott elnök a jelenlegi kormánykoalícióból bíz meg másvalakit kormányalakítással.
A miniszterelnök azt mondta, amennyiben a Diszkriminációellenes Országos Tanács (DNA) bűnügyi eljárást indít ellene a diaszpórában élő románok szavazásának akadályoztatása miatt, benyújtja lemondását.
Hosszú Katinka 200 méteres vegyesúszásban világcsúccsal szerzett világbajnoki címet a dohai rövidpályás világbajnokság negyedik versenynapján. Ez volt a magyar versenyző negyedik katari elsősége.
A brit sajtóba is bekerült a magát a román Kim Kardashiannak tituláló Alexandra Harra.
A legjobb öt közé jutott szombat este az X-Faktor nyolcadik élő show-jában Tóth Andrea. A nagyváradi lánynak reálisak az esélyei a végső győzelemre.
A női sízőknél a kanadai Lake Louise-ban lesikló futamot rendeztek szombaton a világkupában. A győzelmet előbbieknél az osztrák Hannes Reichelt, utóbbiaknál pedig az amerikai Lindsey Vonn szerezte meg. A viadalon indult a magyar Miklós Edit is, aki a 25. helyen fejezte be a versenyt, ezzel 6 világkupa-pontot szerzett.
A Forma-1-es Red Bull istálló angliai főhadiszállásáról több mint 60 trófeát vittek el ismeretlen tettesek szombat hajnalban.
A Sexual and Relationship Therapy című szakfolyóiratban megjelent amerikai tanulmány szerint létezik egy úgynevezett törzsgazmus nevű jelenség, amely elsősorban hasizomgyakorlatok során tapasztalható.
Klaus Johannis letartóztatását követeli az ügyészségtől Corneliu Vadim Tudor. A Nagy-Románia Párt (PRM) elnöke szerint a megválasztott államfő illegális pénzekből kampányolt.