Nem mítosz: a testmozgás is válthat ki a nőknél orgazmust


-A A+

A Sexual and Relationship Therapy című szakfolyóiratban megjelent amerikai tanulmány szerint létezik egy úgynevezett törzsgazmus nevű jelenség, amely elsősorban hasizomgyakorlatok során tapasztalható.

A kutatást az Indianai Egyetem Egészségügyi Iskolája végezte Debby Herbenick vezetésével. „A jelenséget leginkább a hasizomgyakorlatok, a kötélmászás, a kerékpározás, illetve a súlyemelés válthatja ki. A jelenség sejteti, hogy az orgazmus nem csak és kizárólag szexuális esemény, segíthet abban, hogy többet tudjunk meg a csúcspont hátterében húzódó fizikai folyamatokról” – idézte a kutatót a femina.hu.

Az eredményeket a kutatók 18 és 63 év közötti nők által kitöltött kérdőívek alapján kapták. A megkérdezett nők legtöbbje párkapcsolatban vagy házasságban élt, 69%-uk vallotta magát heteroszexuálisnak.

A kérdőívet kitöltők közül 246-an nyilatkoztak úgy, hogy tapasztaltak már mozgás okozta szexuális élvezetet, 124-en pedig kifejezetten orgazmust éltek át edzés közben. Nagy részük úgy nyilatkozott, hogy mindeközben semmilyen szexuális fantáziakép nem jelent meg a fejében. A jelenséget tapasztalók mintegy 40%-a már legalább tíz alkalommal élt át orgazmust vagy izgalmi állapotot testmozgás közben.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X