Miért hasonlított a századforduló előtti mozizás egy mai focimeccshez? Miért lepték el apacsoknak öltözött arisztokraták a főteret 1913-ban? És hogyan torkollott halálos balesetbe az első filmforgatás Kolozsváron? Ezekre, és hasonló kérdésekre kaptak választ azok, akik a szombat esti Korzós sétában részt vettek.
Több millió dollár folyt be Madonna ruháiból, egy dzsekije 252 ezer dollárért kelt el egy hírességek relikviáiból rendezett árverésen a hét végén Los Angelesben.
Az év első kilenc hónapjában 7,4 százalékkal nőtt a román ipari termelés, a kiigazított érték szerint a bővülés 8,5 százalék volt a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölte hétfőn az országos statisztikai intézet.
Harminc szociális lakásban élő családot perelt be idén a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, mert nem fizették az egyébként szimbolikus lakbért és a közköltséget.
Nincs annál kínosabb, amikor egy jó állást azért nem kapsz meg, mert nem tudsz románul - számolt be a napokban az egyik frissen végzett ismerősöm. Arra kért, térképezzem fel, milyen ingyenes vagy olcsó lehetőségek vannak Kolozsváron azoknak, akik román nyelvórákon szeretnének elsajátítani a többségiek nyelvét. Íme.
A 2014-es Corporate Media & TV Awards versenyén, ahol vállalati audiovizuális produkciókat értékeltek, a Magyar Nemzeti Turisztikai Hivatal és az Állami Operaház is a díjat kapott.
Tischler Ferenc sepsiszentgyörgyi alpolgármester szerint a tanulmányi ösztöndíjjal arra szeretnék ösztönözni a háromszéki megyeszékhelyen lakó roma gyerekeket, hogy folytassák középiskolai tanulmányaikat.
A NAV vezetőinek lemondását és a korrupció elleni küzdelem fokozását követelték a résztvevők a vasárnapi budapesti demonstráción.
Jean de la Craiova román manelesztár Seattle-ben, Bruce Lee síremlékénél dalolt, diszkrét tangóharmonika-szó mellett.
Vajon azok a kapcsolatok, amelyek hűtlenséggel indultak, ugyanolyan boldoggá tehetik az embert, mint a tiszta lappal indított viszonyok? Nyilván esete válogatja, de egy friss kutatás szerint erre a kérdésre az emberek többsége utólag nemmel válaszol.
A katalán függetlenség támogatóinak elsöprő többségét hozta az északkelet-spanyolországi autonóm közösségben vasárnap tartott szimbolikus népszavazás, amelyen a helyi kormány hétfő hajnali tájékoztatása szerint a résztvevők 80,7 százaléka voksolt a Spanyolországból való kiválásra.
Frontálisan ütközött vasárnap délután két személygépkocsi Lemhény és Bereck között, egy személy a helyszínen meghalt a balesetben – írja a hirmondo.ro.
Szombaton a szentléleki művelődési házban lakossági gyűlést tartott a frissen alakult Székely Helyőrség nevű egyesület, ahol az egybegyűltek különböző, de főként a romák által okozott gondokra kerestek megoldást.
Az erősen megromlott kétoldalú kapcsolatok javítása jegyében tárgyalt egymással a kínai elnök és a japán miniszterelnök Pekingben, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozója előtt az Országos Népi Gyűlés Házában.
Az X-Faktor fiatal versenyzőjét, Tóth Andit „a kis Tóth Gabi”-ként emlegetik – írja a Bors. Mindketten lázadó természetűek, és nagyon fiatalom vágtak neki egy-egy tehetségkutatónak, Gabi annak idején a Megasztárnak, Andi pedig most az X-Faktornak.
Tizenhét személyt vettek őrizetbe Kolozsváron adócsalás miatt. Az ügyészek szerint 10 millió euróval károsították meg az országot a szóban forgó személyek, akik használtautó-kereskedéssel foglalkoztak, és nem fizettek adót az államnak.
Ingyenes közösségi wifit indított a UPC – írja a hvg.hu. Aki saját, otthoni routerén bekapcsolva tartja a szolgáltatást, az országszerte, sőt Európában minden hasonló wifi hotspotot ingyen használhat. Ez itthon 200 ezer új ingyen wifit, Európában pedig több milliót jelent.
Az iraki kormány értesülése szerint egy légitámadásban megsebesült az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet főnöke.
Öt atomkutató mérnököt öltek meg vasárnap Szíriában, Damaszkusz északi peremvidékén, ahol egy nukleáris központban dolgoztak.