Fölényesen lepipálva George W. Bush volt elnököt, aki idén ejtőernyőzéssel ünnepelte a 90. születésnapját, Eleanor Cunningham a „centenáriumát" koronázta meg egy ilyen ugrással.
A magyar-osztrák határnak az egykori NDK-s menekültek előtti 1989-es megnyitásakor készült fotókból nyílt kiállítás a moszkvai Goethe Intézetben, a berlini fal leomlásának 25. évfordulója alkalmából tartott vasárnapi rendezvényen.
Egésznapos ünnepségsorozattal emlékeztek Németországban a berlini fal 25 évvel ezelőtti leomlására. Európa megosztottságának jelképéről, annak negyedszázaddal ezelőtti felszámolásáról Ferenc pápa is megemlékezett, és elődjét, II. János Pál (Karol Józef Wojtyła) lengyel pápát a berlini fal leomlását előidéző történelmi egyéniségnek nevezte.
Több száz romániai tüntetett „szabad választásokat” követelve vasárnap este Párizsban, Londonban, Dublinban és Bécsben – számolt be a Realitatea TV.
Heves tüzérségi harcok törtek ki vasárnapra virradóan Donyeckben, a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok székhelyén - jelentette az MTI.
Négyhónapos nyomozás után vasárnap elfogták a „balkáni Al Caponénak" vagy „balkáni Escobarnak" is nevezett Dragan Kosmajacot, akit a térség legnagyobb drogbárójának tartanak. Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter Belgrádban bejelentette, hogy Kosmajacot és hét társát egy vasárnapi hajnali akció során fogták el a rendőrök.
A világbajnoki pontversenyben második Nico Rosberg, a Mercedes pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat, s így 17 pontra csökkentette hátrányát az összetettben vezető, s most mögötte második csapattársával, a brit Lewis Hamiltonnal szemben. A 29 éves német versenyző rajt-cél győzelmet aratott, ez volt pályafutása nyolcadik, s idei ötödik sikere.
Huszonötezer dollárért kelt el John Lennon szemüvege egy Beverly Hills-i árverésen. Az énekes a hatvanas években egy londoni éjszakai bárban ajándékozta oda a szemüveget egy nőnek. Lennon a bárban a menü elolvasáshoz ajánlotta fel a hölgynek a szemüvegét, amelyet az este végeztével nála is hagyott.
Barnamedve pusztított el több juhot a Nógrád megyei Karancskeszihez tartozó Lászlóvölgyön. A vasárnap délben megtalált három juhtetem jól felismerhető sérülései alapján kijelenthető, hogy az észak felől terjeszkedő medve okozta a kárt - közölte a Nógrád Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának Vadászati és Halászati osztályvezetője.
Első alkalommal szervezte meg a Romániai Magyar Közgazdász Társaság bukaresti fiókja és a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Megyei Agrárkamara a hagyományos termékek kiállítását és vásárát november 8–9-én a román fővárosban, a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet udvarán, 23 Hargita megyei termelő részvételével.
Az elmúlt évad több előadását is műsoron tartja a Csíki Játékszín. A vihar kapujában, a Viktória, A Napsugár Fiúk és a Semmi a 2014/15-ös színházi szezonban is látható, csakúgy mint november 11-én, kedden 19 órakor Oleg Presznyakov és Vlagyimir Presznyakov, a kortárs orosz dráma legismertebb szerzőpárosának darabja, az Özönvíz előtt. Az előadást 16 éven felüli nézőknek ajánlja a társulat.
Ötven éve nem volt olyan meleg november 8-án, mint most vasárnap. Nagyszebenben 21 fokot mértek, ezzel megdőlt a helyi melegrekord.
Általános tisztújítást hirdetett meg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöksége azt követően, hogy az elnökválasztás első fordulója után Toró T. Tibor elnök, és Szilágyi Zsolt alelnök, elnökjelölt is benyújtotta lemondását.
Még ha mozgósító erejükkel plusz szavazatokat szereznek is, sőt ha megfordítják az eredményt – a jelöltjük nem lesz alkalmasabb. A helyzet egyébként az előző két elnökválasztásra emlékeztet.
Továbbra is fenntartják a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, hogy Klaus Johannis államfőjelölt célja elszakítani Erdélyt Romániától.
A berlini fal ledöntésének 25. évfordulóját ünneplik vasárnap Berlinben, a hivatalos megemlékezés délelőtt kezdődött Angela Merkel részvételével.
Victor Ponta kormányfő 55 százalékos győzelmét jósolja a második fordulóban a Sociopol közvélemény-kutatása – közölték a hírtelevíziók.
A MIÉRT Szórványkonferencia november 8-ai, délutáni panelében Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének vezetője a szórvány témáját, a nagyvárosi szórvány helyzetét elméleti megközelítésben, több nézőpontból tárgyalta. Moderátor Borzási Sarolta volt.
A magyarországi tizenévesek sokat szexelnek, tizennyolc éves korukig 25 százalékuknak volt már legalább 12 vagy annál is több partnere, 50 százalékuk 6 és 8 közötti partnerrel élt nemi életet, a fennmaradó 25 százalékuk 5 vagy annál kevesebb partnerrel találkozott felnőtt koráig – derül ki egy felmérésből.
Kalotaszentkirályon, november 7-9. között zajlik a MIÉRT Szórványkonferencia, amelynek idei témája a nagyvárosi szórvány. Pénteken, a megnyitó napján Jakab Adorján, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnökhelyettese, Póka András György, Kalotaszentkirály polgármestere és Antal Géza, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum elnöke köszöntötte a résztvevőket.