Három határátkelőt adtak át szombaton a szerb-román határszakaszon, a Kunszőlős (Lunga) - Nákófalva (Nakovo) közötti átkelőt Aleksandar Vucic szerb és Victor Ponta román miniszterelnök nyitotta meg.
Az egyik weboldal több tízezer lakásba pillant be, a lakók tudta nélkül. Romániából 905 magánterület „kémlehető” webkamerán keresztül.
Újabb 1500 katona Irakba vezénylését hagyta jóvá az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni harcot szolgáló misszió részeként Barack Obama amerikai elnök - közölte pénteken a Fehér Ház és a Pentagon.
Orbán Viktor Oroszország felé kormányozza Magyarországot 25 évvel a berlini fal leomlása után - írta a New York Times, amely szombaton címlapsztoriban ment neki újra a magyar kormánynak.
A PETA állatvédő alapítvány arra szólította fel a Discovery amerikai tévécsatornát, ne mutassa be nemrégiben tett bejelentése szerint decemberben adásba kerülő filmjét, amelyben az anakonda lenyeli a védőruhás vadállatszakértőt – olvasható a hirado.hu-n.
Vargyasi Levente sepsiszentgyörgyi rendező Meszesek című alkotása nyerte a Közösségi Televíziók XIV. Filmszemléjének 700 ezer forintos fődíját Lakiteleken – adja hírül a 3szek.ro.
Egy mexikói bűnbanda tagjai bevallották pénteken annak a 43 diáknak a brutális meggyilkolását, akiket hetek óta eltűntként tartottak nyilván a déli Guerrero szövetségi államban - jelentette be az ország igazságügy-minisztere.
Sem drogok, sem alkohol hatása alatt nem állt Robin Williams öngyilkossága idején. Erről az Oscar-díjas színész halálának körülményeit vizsgáló kaliforniai hatóságok számoltak be pénteken. A BBC a Marin megyei halottkém jelentésére hivatkozva azt írta, hogy Williams halálát akasztás általi fulladás okozta.
Bár tizenkét testőr vigyázott rá folyamatosan, a Die Presse értesülése szerint merényletet szerveztek a befolyásos ukrán üzletember, Dmitro Firtas ellen. Az osztrák lap úgy tudja, hogy a szálak Magyarországra vezethetnek.
Kelet-Berlninben Antifaschistischer Schutzwall, azaz Fasisztaellenes Védőfal, Nyugat-Berlinben pedig egyszerűen die Berliner Mauer volt a neve annak a 155 kilométeres hosszúságú, átlagosan 4 méter magas falnak, amely 1961-től 1989-ig kettéosztotta Berlint – családokat, barátokat szakítva el egymástól, és amely Európa megosztottságának fő jelképévé vált.
Egy Görögországban élő brit férfi azt állítja, hogy sikerült lencsevégre kapnia a Loch Ness-i szörnyet – írja a Mirror.
Két fiatal meghalt, három súlyosan megsérült a Szatmárnémetit Nagybányával összekötő úton péntek este. A szerencsétlenséget gyorshajtás okozta – írja a voceatransilvaniei.ro
„Aki bízik bennem, az Victor Pontára szavaz” – jelentette ki pénteken a Mediafaxnak Frunda György. Az RMDSZ volt szenátorának biztatása nem jelent meglepetést, mert jelenleg a miniszterelnök kisebbségügyi tanácsadója.
Istenes Bence, az X-Faktor műsorvezetője a Best magazinnak beszélt arról, hogy milyen a viszonya most a tehetségkutató nagykárolyi felfedezettjével, Csobot Adéllal.
Négy hónappal a maláj utasszállító repülőgép kelet-ukrajnai katasztrófája után emberi maradványokra bukkantak holland szakértők a szerencsétlenség helyszínén, így felfüggesztették az utasszállító roncsainak elszállítását - közölte pénteken az oroszbarát szeparatisták egyik illetékese.
Arra buzdította Facebook-oldalán pénteken Mircea Cărtărescu az ismerőseit, hogy a második fordulóban szavazzanak a jobboldal jelöltjére, Klaus Johannisra.
Ion Ţiriac Románia leggazdagabb embere a Capital pénteken közzétett Top 300-as listája szerint.
Arra kérte péntek este támogatóit Elena Udrea, hogy az elnökválasztás második fordulójában a Szociáldemokrata Párt ellen és Victor Ponta ellen szavazzanak.
Claudia Romanit 2006-ban az FHM beválasztotta a száz legszexisebb nő közé. A most 32 éves olasz hölgy úgy döntött, hogy befejezi modell pályafutását, és focibíró lesz.
Feljelentette a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) iași-i szervezet Sorin-Avram Iancu szociáldemokrata párti (PSD) képviselőt, mert náci szimbólumokat terjeszt a Facebook oldalán.