Határozottan tagadta a maszol.ro-nak a Bákó megyei önkormányzat elnöke a magyarnyelv-oktatás megszűntetésével Dragoș Benea, hogy a magyarnyelv-oktatás megszűntetésével fenyegette meg a csángó gyerekeket. A csángószövetség elnöke, Pogár László inkább a diákoknak hisz.
Akkor jársz egy pillanatig a vízen, vagy legalábbis megpróbálod, ahogy az Örkény egypercesében az író. Igen, akkor vagy író talán. A munka után. Munka közben: csak napszámos. Lírai kulák.
A kényelmes etnizálás a román médiát és politikumot is arra viszi, hogy a minden hatalomban részt vevő magyar politikusokkal azonosítsa a magyarságot, így aztán a látszat sem marad meg.
Az Igen, tessék! mozgalom és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség közösen segíti a kolozsvári helységnévtábla többnyelvűsétésének ügyét.
Oroszországból újabb harci járművek érkeztek az oroszbarát szakadárok által ellenőrzött kelet-ukrajnai területekre.
Mi a különbség a partidrog és a randidrog között? Melyek a legveszélyesebb dizájner drogok? Fülöp Ferenc szegedi vegyész professzor kolozsvári előadásán jártunk.
A felvásárlás bejelentése óta már több mobil is érkezett, de még a Nokia örökség részeként.
Csak Varga Mihály éresült Vida Ildikó érintettségéről a kitiltási ügyben, és ő is csak a napokban. A kormánytagok viszont nem tudják, kik szerepelnek a listán, és az alapvető információk hiányában nincs ki ellen vizsgálódni - mondta Semjén Zsolt egy írásbeli kérdésre válaszolva.
Hivatali visszaéléssel gyanúsítja az Országos Korrupcióellenes Ügyészég (DNA) Tánczos Barnát.
Méltatlanul feledésbe merült életmű előtt tiszteleg a Bánffy Emlékév: Kolozsvár nagy szülöttét, gróf Bánffy Miklóst hozza közelebb a közönséghez. Az emlékév záróakkordjaként a Kolozsvári Magyar Opera november 18. és 20. között színháztörténeti jelentőségű eseménysorozatnak, a Bánffy Miklós Napoknak ad otthont.
A Lenovo mobilos részlege sok érdekes, egyedi termékkel látta el a piacot, ezért is furcsa, hogy a Sisley névre hallgató széria ennyire nélkülözi az egyediséget.
FRISSÍTVE: Egyelőre úgy tűnik, hogy az elnökválasztás második fordulójába jutott két jelöltnek nem lesz alkalma szemtől-szembe vitázni. A péntek koradélutáni egyeztetés eredménytelenül ért véget, mivel a Victor Ponta stábja továbbra is ragaszkodik a négy hírtelevízióban tartandó elnökjelölti vitához, Klaus Johannis munkatársai pedig „semleges terepen” szeretnének összecsapni az ellenféllel.
Idén harmadik alkalommal indul marokkói turnéra a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely. Fazakas Misi a társulat vezetője szerint az Osonó négy tagja – Fazakas Misi, Mucha Oszkár, Daragics Bernadette és Bernát Szilárd – vasárnaptól egy hónapos marokkói színházi turnén vesznek részt, amelynek során 7 városban 12 alkalommal mutatják be a nyáron bemutatott „mask@face.now” című székely-arab koprodukciót. Az előadást meghívták a Berkane-i Nemzetközi Színházi Fesztiválra is.
Súlyos buszbalesetet okozott egy sofőr Sanghajban, miután fel akarta venni mobiltelefonját, és közben elvesztette irányítását a jármű felett.
A kolozsvári Közszállítási Vállalat közölte, új számra kell SMS-t küldeni az elektronikus buszjegyek vásárlásához.
Az európai vízumpolitika alapelveinek betartásáért szólalt fel Sógor Csaba az Európai Parlamentben. Az RMDSZ-es politikus azt kifogásolta, hogy az EU január óta nem tudott érvényt szerezni a hatályos rendeletekbe foglalt vízumviszonossági elvnek, hiszen a román, a lengyel, a horvát és a ciprusi állampolgárok még mindig csak vízummal utazhatnak az Amerikai Egyesült Államokba, Kanadába vagy Ausztráliába.
Meghalt a rendőrségi sokkoló hatására egy férfi Wales déli térségében. Az eszköz használatának indokoltságát az ilyen ügyek felderítésére hivatott független bizottság (IPCC) vizsgálja.
Torokfertőzésben szenved Mick Jagger, ezért az együttes lemondta szombatra tervezett koncertjét. Az ausztrál turné következő állomása november 12-én Sydney-ben lesz.
Meghackelték a szotar.ro és adatbank.ro honlapot, az elkövető a Bangladesh Grey Hat Hackers csoport.