Az özönvízszerű, egész éjszakán át tartó esőzés és a gátszivárgások miatt Szlovénia középső és nyugati részén több száz ház került víz alá - írta a horvát média pénteken.
Könyvet írt egy hatéves kisfiú, miután megtudta, hogy barátja ritka betegségének kutatására nincs elég pénz.
Eredményt hirdettek az erdélyi dráMÁzat II. drámaíró versenyen, ahol a zsűri 152 pályamű közül választotta ki a nyertes alkotásokat - közölték pénteken a szervezők. A nagyváradi Szigligeti Színház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház által szervezett versenyen három kategóriában hirdettek győztest.
Közúti balesetekről, vicces jelenetekről gyűjtenek felvételeket egy román honlapon, de hasznos tanácsokkal is szolgálnak a látogatóknak.
Miért kényszerítesz minket a Facebook Messenger telepítésére? – így hangzott az első kérdés Mark Zuckerberg első online lakossági fórumán.
Idén november 13-14-én tizenhetedik alkalommal szervezi meg a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes az ERDÉLYI PRÍMÁSOK TALÁLKOZÓJÁT, azt az egyedi rendezvényét, amit már jegyeznek a szakmai naptárakban és évről évre várja, elvárja hűséges közönsége is. Idén rendhagyóan a rendezvény fókuszában a Szekelyföld és a Székelyföldről elszármazott nemzetrészek zenéje lesz.
Az új-zélandi Tauranga ügyészsége ejtette a gyilkosságra felbujtás vádját Phil Rudd, az AC/DC dobosa ellen. A másik három vádpontot azonban továbbra is fenntartják a zenész ellen.
Rövidfilmek, játék- és dokumentumfilmek, kiállítások, koncertek, közönségtalálkozók, beszélgetések várnak azokra, akiket érdekelnek a filmek, illetve a filmkészítés körülményei. A 22-ik Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál csütötökön hivatalosan is megnyitotta kapuit Marosvásárhelyen.
Robbanások rázták meg a péntekre virradó éjjel a Gázai övezetben a palesztin Fatah párt helyi vezetőinek otthonát - közölte reggel a ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja.
Călin Popescu Tăriceanut nevezné ki Victor Ponta miniszterelnöknek, ha államfővé választják. Florin Georgescu pénzügyi szakember, és a legnagyobb titkosszolgálat igazgatója, George Maior a különböző forgatókönyveknek esetére beígért „tartalék”. Összeállításunkban a három miniszterelnök-jelöltet ismertetjük.
A Celtic Glasgow ellen szerezte meg első pontját az Astra Giurgiu csapata a labdarúgó Európa-liga csoportkörében. A másik romániai alakulat, a bajnok Bukaresti Steaua a hosszabbítás utolsó percében egyenlítve 2-2-es döntetlennel térhetett haza a portugál Rio Ave otthonából.
Ismét vendégjáték-meghívásnak tesz eleget a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, ugyanis 2014. november 8-án, szombaton, közép-európai idő szerint este 7-től a tiszaújvárosi Derkovits Kulturális Központban játssza a Babarczy László Kossuth- és Jászai-díjas érdemes és kiváló művész által rendezett, Rokonok című produkcióját.
Marosvásárhelyen, Nagyszebenben, Budapesten és Hatvanban is látható 2014 novemberében a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójaként bemutatott, „Függök ezen a zord élet-párkányon...” című Ady-est.
Oliver Stone amerikai filmrendező, forgatókönyvíró és producer szívesen forgatna dokumentumfilmet Vlagyimir Putyin orosz elnökről.
Elutasította és kreténségnek nevezte a jobboldal versenyben maradt államfőjelöltje, Klaus Johannis, hogy Erdély elszakítására törekedne. A vád az ellenjelöltje részéről hangzott el.
A japán tudósok szoftverét futtató számítógépet már majdnem felvennék angol szakra.
Meglepő, de létezik olyan metróvonal a világon, amelynek mindössze négy megállója van, és több mint 1400 méter magasban található egy kis faluban. Egy síközpont vendégeit szolgálja ki az automata rendszer, a nyolcvanas évek elején kezdték építeni, hogy a helyieknek legyen egy kis nyugalmuk a turistáktól.
Közel egy hónapja élesben is működik az ellenőrző rendszer, mely révén országszerte követhető a kitermelt faanyag útja. Bár a nyár folyamán tesztelték, a mindennapi használatban adódnak gondok, a felhasználók úgy vélik, van még javítanivaló az online rendszeren.
Anakonda nyeli le egészben Paul Rosolie-t, a vadon élő állatok szakértőjét a Discovery tévécsatorna filmelőzetese szerint.
Az okostelefonnal rendelkezők közül sokan szenvednek kisebb-nagyobb utcai balesetet.