Létezik a gimnazistáknál okosabb mesterséges intelligencia


-A A+

Még egyet lépett előre az emberiség a mesterséges intelligencia fejlesztése terén. A japán tudósok szoftverét futtató számítógépet már majdnem felvennék angol szakra – írja a HVG.

Egy átlagos japán gimnazista 93,1 pontot teljesít a Tokiói Egyetem angol nyelvű felvételi vizsgáján, amin a mesterséges intelligencián (AI) alapuló To-Robo szoftver idén 95 pontot ért el – írja a Wall Street Journal. Az előrelépés súlyát jól jelzi az is, hogy a program tavaly csak 52 pontra írta meg a felvételit.

A kutatók 2011-ben kezdték el fejleszteni a szoftvert, azt tűzték ki célul, hogy az AI program tíz éven belül, azaz legkésőbb 2021-re már olyan szintre jut el, hogy fel is vennék az egyik leghíresebb japán felsőoktatási intézménybe. A projekt jelenlegi állása szerint a szoftver párbeszédek és mondatok elemzésében, azok kiegészítésében, szöveges összefüggések és a kontextus megértésében áll jól. Ennek megfelelően a technológia fordítóprogramoknál jöhet majd jól.

A mesterséges intelligencia fejlődésében idén már történt komoly előrelépés: a történelem során először júniusban ment át egy számítógép a Turing-teszten. Akkor egy magát 13 éves ukrán kisfiúnak kiadó program győzte meg sikeresen a szakemberek 33 százalékát arról, hogy emberrel beszélgetnek.

Technológiai véleményvezérek szerint mindez nem csak lehetőségeket, hanem komoly veszélyeket is rejt magában. A következő Steve Jobs-ként is emlegetett Elon Musk úgy fogalmazott: nem gondolja, hogy bárki is valóban fel tudja fogni, milyen gyorsan fejlődik a mesterséges intelligencia. Szerinte, ha nem vigyázunk, a robotok úgy törölhetik el az emberiséget, mint valami ócska spamet.








EZT OLVASTA MÁR?

X