Új embertípus jelenhet meg 2050-re


-A A+

Szakemberek szerint 2050-re, a radikálisan új technológiák, a viselkedésbeli eltérések és a természetes szelekció eredményeként egy teljesen új embertípus fog kifejlődni – írja a hazipatika.com.

Cadell Last, a Globan Brain Intézet kutatója azt állítja, hogy az emberiség egy fontos evolúciós változáson megy keresztül, és négy évtizeden belül már tovább fogunk élni, később lesznek gyerekeink és feladataink során gyakran mesterséges intelligenciára fogunk hagyatkozni.

A mai ember 80 vagy 100 éves korában teljesen másmilyen lesz, mint most a nagyszülei, és ideje nagy részét a virtuális valóságban fogja tölteni. Egyes evolucionarista tudósok szerint akár 120-150 évig is élni fogunk, ám a szexuális érettség is csak később fog bekövetkezni. A világban bekövetkező változást úgy kell elképzelni, mint amekkora a különbség a középkor és a jelenkor között. És a változás már most elkezdődött, hiszen ma egy átlagos angol nő 29,8 évesen vállal először gyermeket, és az Egyesült Államokban a nők 15 százaléka 35 év felett válik először anyává, míg az 1970-es években ez az arány 1 százalék volt.

A Current Aging Science című lapban közzétett tanulmány továbbá azt is kifejti, hogy 2040-re a taxikat már Google robotok fogják vezetni, a telefonközpontokban is intelligens droidok fognak dolgozni, a boltok pedig az online kiárusítások bemutatótermeként fognak funkcionálni.

A futurológusok szerint továbbá az emberek kérhetik majd, hogy bionikus implantátumokat ültessenek a kezükbe, és így olyan gyorsan dolgozzanak, mint a gépek. Akik vállalják ezt a kockázatot, azok lesznek a kor legnagyobb nyertesei. A szakemberek ugyanakkor azt is hozzátették, hogy a jövő emberének rosszabb látása és kisebb szexuális szervei lesznek, emellett jóval gondterheltebb is lesz, miközben igyekszik lépést tartani a korral.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X