Emberi maradványok a lelőtt maláj gép roncsainál


-A A+

Négy hónappal a maláj utasszállító repülőgép kelet-ukrajnai katasztrófája után emberi maradványokra bukkantak holland szakértők a szerencsétlenség helyszínén, így felfüggesztették az utasszállító roncsainak elszállítását - közölte pénteken az oroszbarát szeparatisták egyik illetékese.

Ella Arturovna, az önhatalmúlag kikiáltott donyecki "népköztársaság" közlekedési minisztériumának tisztségviselője azt mondta, a holland szakértők által megtalált emberi maradványokat megvizsgálják, és arra az időre felfüggesztik a roncsok eltávolítására irányuló munkát. 

Az AFP francia hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a Malaysia Airlines utasszállítója júliusban az ukrán kormányerők és oroszbarát szakadárok között zajló fegyveres összecsapások területén zuhant le, így elesett fegyveresek maradványait is felfedezhették a szakértők. Mindenesetre az AFP munkatársa arról számolt be, hogy a Donyeck megyei Hrabove településnél fekvő helyszínen a "Tiltott zóna - Itt a szerencsétlenül járt MH17-es utasszállító áldozatainak maradványai lehetnek" feliratú táblákat helyeztek el. 

Szerdán donyecki források arról adtak hírt, hogy pénteken megkezdődhet a repülőgép roncsainak Hollandiába szállítása. A nyugat-európai ország szakértői korábban közölték, össze akarják gyűjteni az utasszállító maradványait, hogy rekonstruálhassák a gép egy részét. 

A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járata a Donyeck megyei Hrabove településnél, oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területen zuhant le július 17-én. A tragédiában 298-an vesztették életüket, köztük 196 holland állampolgár. A gép lezuhanását senki nem élte túl. A nyugati hírszerző szolgálatok meggyőződése szerint oroszbarát szakadárok lőtték le a gépet Buk típusú, orosz gyártmányú légvédelmi rakétával, Moszkva viszont az ukrán fegyveres erők felelősségét emlegeti.








EZT OLVASTA MÁR?

X