Elrettentő adatok a magyar tinik szexuális életéről


-A A+

A magyarországi tizenévesek sokat szexelnek, tizennyolc éves korukig 25 százalékuknak volt már legalább 12 vagy annál is több partnere, 50 százalékuk 6 és 8 közötti partnerrel élt nemi életet, a fennmaradó 25 százalékuk 5 vagy annál kevesebb partnerrel találkozott felnőtt koráig – derül ki egy felmérésből.

Az intimkerdes.hu portál összesen nyolcezer alany válaszait dolgozta fel a közvélemény-kutatásban. Bizonyos adatok meglehetősen elrettentőek, főleg a 14 és 18 év közöttiek múltbéli szexuális partnereinek számáról szólók, de az is, hogy valamilyen nemi betegségen minden harmadik megkérdezett tizenéves átesett már.

Közleményük szerint a megkérdezettek legnagyobb része, több mint 60 százaléka a méhnyakrákot is okozó HPV vírussal találkozott már, szerencsére többnyire azonban csak a külső nemi szerveken szemölcsöket okozó vírusfajtákkal a csoporton belül.

A felhasználók további 20 százaléka még ennél is kellemetlenebb betegséggel is szembesült már, köztük tripperrel illetve kankóval. A következő 15 százalék pedig vagy saját életében vagy a közvetlen környezetében találkozott már szifilisszel. A fennmaradó 5 százalék ritkább nemi betegségeken esett át illetve mindössze 1 százalékuk a halálos HIV vírussal fertőződött ismerősről is be tudott számolni.

Az óvszerhasználat terén biztató a helyzet, a megkérdezettek több mint 76 százaléka sosem szeretkezik óvszer használata nélkül, 10 százalékuk szerint azonban teljesen fölösleges bármiféle védekezés. Fogamzásgátló tablettát azonban csak a tinik mintegy 60 százaléka szed rendszeresen.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X