Bukarest, Debrecen, Temesvár, Budapest és Jászberény az állomásai az M Studio Mozgásszínház 2014. november 3-14. között zajló turnéjának, melyen sor kerül legújabb, a Barta Dóra által rendezett García Lorca háza című előadásuk budapesti premierjére is.
A novemberben Ausztráliába látogató Kövér László házelnököt a Sydney melletti Blacktown City polgármestere, Stephen Bali fogadja, aki történetesen magyar.
Az amerikai hatóságok korlátozták a média tevékenységét, egészen pontosan azt, hogy légi felvételeket készítsenek a fergusoni zavargásokról. Az ürügy az volt, hogy rálőttek egy rendőrségi helikopterre, de csak a médiát akarták távol tartani.
A rendőrök nem hitték el, hogy ő Denzel Washington.
Rekordot döntött a szakállas saskeselyűk száma idén az osztrák Alpokban: a 2014-es számlálónapokon 24 egyedet észleltek, minden korábbinál többet.
A különleges kompozíció egy fát utánoz, azonban a levelek helyén napelemek kaptak helyet.
Az exit pollok alapján a kelet-ukrajnai Donyeck megyében vasárnap tartott elnökválasztáson Olekszandr Zaharcsenko óriási fölénnyel vezet a nem szeparatista jelöltekkel szemben. A részvételi arány több mint hatvan százalék volt a szervezők szerint, de ezt független megfigyelők nem tudták megerősíteni, mert jelenlétükkel nem akarták törvényesíteni a választásokat, amelyek Kijev szerint illegálisak.
Egy 16 éve lakatlan szellemfalut adtak el az amerikai Connecticut államban, egy internetes árverésen. Az új tulajdonos majdnem kétmillió dollárt fizetett érte, de nem tudni, kinek ért meg ennyit.
Továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása, mivel a fővárosban nem csökkent jelentősen a szállópor-koncentráció
Háromszéken Kelemen Hunor nyerte az elnökválasztásokat. A Kovászna megyében leadott szavazatok több mint 50 százalékát sikerült megszereznie az RMDSZ jelöltjének, nyilatkozta lapunknak Tamás Sándor.
Sikernek tartja Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökjelöltje, hogy az elnökválasztáson szabadon beszélhettek Románia föderális berendezkedésének a tervéről. Eredményeit nem kommentálta.
Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és Klaus Johannis, a Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államelnökjelöltje egyaránt elégedetten nyilatkozott a vasárnapi romániai elnökválasztáson az exit poll felmérések szerint általuk elért eredményekről.
Az urnazárás után a két rivális politikai tábor azonnal elkezdte a párhuzamos szavazatszámlálást. A Központi Választási Iroda csak éjjel 2 órakor közli az első részeredményeket.
Az államelnök választáson Csík terület részeredményei alapján Kelemen Hunorra a megyei magyarság 90,03%-a szavazott.
Az államfőjelöltek szinte mindegyike győzelemként értékelte vasárnap este urnazárás után az exit-poll adatok szerinti becsült eredményeit.
Megnyílt vasárnap reggel hétkor az ország közel húszezer szavazókörzete, Románia új államelnököt választ. Este kilenckor az exit-pollok adataiból már kiderül, hogy a tizennégy jelölt közül ki jutott be a második fordulóba, amit két hét múlva tartanak. Kövesse a nap eseményeit a maszol.ro-n.
Több száz személy tüntetett vasárnap este a bukaresti külügyminisztérium épülete előtt tiltakoza amiatt, hogy a külföldön élő romániaiak nagyon nehézkesen tudtak szavazni.
A vasárnap esti urnazáráskor ismertett exit-poll adatok szerint Victor Ponta és Klauss Johannis került a második fordulóba. Három intézet (Socipol, IRES és CSCI) és hat jelölt eredményeit foglaltuk össze egyetlen grafikonba.
Kolozsváron, a Szövetségi Elnöki Hivatal székházában várták az államfőválasztás eredményeit az RMDSZ politikusai és a sajtó.