Magyar polgármestert választott egy ausztrál város


-A A+

A novemberben Ausztráliába látogató Kövér László házelnököt a Sydney melletti Blacktown City polgármestere, Stephen Bali fogadja, aki történetesen magyar.

A Sydney melletti háromszázezres város vezetőjét szeptemberben választották a település polgármesterévé. A Bors levélbeni megkeresésére azonna reagált, számos információt megosztva. Kiderült: ő már Ausztráliában született, de a mai napig tartja a kapcsolatot magyarországi rokonaival. Magyarul ért és kicsit beszél is, bár – saját bevallása szerint – erős ausztrál akcentussal. Hamarosan egyébként Magyarországra látogat, ahol több hónapot terveznek eltölteni a családjával. Elmondása szerint nagyon kedveli a fürdőket és a történelmi épületeket.

Bali elárulta, hogy az elmúlt években sokszor jártak magyar politikusok a környéken. Németh Zsolt államtitkár tavaly, három éve Semjén Zsolt kormányfőhelyettes, azelőtt pedig Sólyom László akkori államfő is ellátogatott Ausztráliába. Bali Semjénnel és Némethtel személyesen is találkozott. Sőt utóbbival Budapesten is összefutott, amikor látogatóba érkezett Magyarországra.

Stephen Bali magyar édesapja korábban szintén politizált: a néhai Charlie Bali alpolgármester volt Blacktownban. Stephen 2004-ben került be a városvezetésbe, majd szépen lépdelt fölfelé egészen mostani megválasztásáig. Fő érdeklődési körébe egyébként a sportok és a sportos életvitel tartozik, korábban több sportbizottságban is vezető posztokat töltött be.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X