Újabb halottakat találtak a mentőosztagok Japánban, négy nappal az Ontake tűzhányó kitörése után. A japán média szerint a 3067 méter magas tűzhányó csúcsának közelében a többségében katonákból és tűzoltókból álló mentőcsapat hét újabb áldozatot talált, akiknek leállt a szívműködése.
Látszik, hogy az emberek kizárólag az Elfogadom feliratot olvassák el.
Hazánkban is egyre több lelkes követője akad a fényfestés vagy épületvetítés névre keresztelt új művészeti ágnak. A projection mapping Japánban megrendezett nemzetközi megmérettetésén, a MEDI-ARTz-on különdíjat ért a magyar csapat látványos animációja.
A PC-s Windows végleges megjelenésre 2015 közepén lehet számítani.
Teljes mértékben felelősséget vállalt keddi képviselőházi meghallgatásán Julia Pierson, az amerikai Secret Service igazgatója azért, hogy egy zsebkéssel felfegyverzett férfi, egy iraki veterán szeptember 19-én bejutott a Fehér Házba.
Egy dallasi kórházban pozitív eredménnyel zárult egy páciens Ebola-vizsgálata. Ez az első eset, hogy az Egyesült Államokban diagnosztizálták a betegséget.
Az idén is pályázaton keresik azt a dalt, amelyik Magyarországot képviseli 2015-ben Európa legnagyobb zenei versenyén, az Eurovíziós Dalfesztiválon. A jelentkezők pályaműveikkel november 15-ig nevezhetnek.
Újra megjelent Káldi György 1626-ban Bécsben kinyomtatott bibliafordítása. Az 1200 oldalas nagyalakú Biblia pontos mása az első teljes katolikus bibliafordításnak.
A 153 tanulóból álló csoportot május 29-én hurcolták el a dzsihadisták.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere szerint nem helyénvaló és nem is időszerű elhagyni Kolozsvár hivatalos román megnevezéséből (Cluj-Napoca) a Napoca tagot.
Ghánában megnyílt az Ebola-járvány elleni ENSZ-misszió központja, a nemzetközi szervezet innen fogja irányítani az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó vírus feltartóztatását célzó intézkedéseket.
Felújítások az épületben, újítások a színészek körében, gazdag kínálat, bérletrendszer és nagy remények – a Figura Stúdió Színház a 2014-/2015-ös évadban is kitesz magáért, hogy a gyergyószentmiklósi színházkedvelőket elkápráztassa.
A szenátus 83 támogató szavazattal elfogadta kedden azt a törvénykezdeményezést, amely értelmében a területi közigazgatási egységek – községek, városok, megyék – tanácsa dönthet a saját zászló használatának kérdésében.
Csaknem kilencmillió euróba kerül a népszavazás Katalóniának, a részvételre buzdító kampányt kedden indította el a katalán kormányzat, annak ellenére, hogy az alkotmánybíróság felfüggesztette a november 9-re összehívott referendumot.
Egy idős belga házaspár hatvannegyedik házassági évfordulójára kért és kapott engedélyt a közös eutanáziára. Az öreg pár, Francis és Anne nem tudnak egymás nélkül élni, ezért döntöttek úgy, hogy együtt hunyják le szemeiket, örökre.
A római parlament kedden csökkentette a képviselőházban és a szenátusban dolgozó közalkalmazottak bérét: a parlamenti gyorsírók, titkárok és borbélyok a bírósághoz fordulnak fizetésük megkurtítása miatt.
Franciaország államadóssága 2037 milliárd euróra emelkedett a második negyedév végére, először meghaladva a kétezer milliárdos jelképes küszöböt - jelentette a francia statisztikai hivatal (Insee) kedden.
Bill Gates továbbra is Amerika leggazdagabb embere, derült ki a Forbes 400-as listájából.
Az utóbbi időben nemzetközi szociális problémává és szervezett bűnözési formává nőtte ki magát az emberkereskedelem, millió emberi tragédiát okozva, ezért rehabilitációs központot nyitnak az áldozatai számára Kolozsváron, olvasható a Kolozs Megyei Tanács keddi közleményében.