Lászlóffy Csaba József Attila-díjas erdélyi író kapja a Napút folyóirat díját; az elismerést pénteken adják át a budapesti Duna Palotában.
Az Al-Kaida által Európában, az Egyesült Államokban vagy Izraelben végrehajtandó terrorakció veszélyére hívta fel a figyelmet szerdán Gilles de Kerchove, az Európai Unió terrorizmusellenes koordinátora.
És ez még semmi: a „festékanyagot” a nyomtatási-alkotási folyamat közben, frissen pumpálta ki az ereiből.
Vlagyimir Putyin államfőt tartja az orosz lakosság a legerkölcsösebb ismert közéleti személyiségnek egy szerdán közzétett felmérés szerint.
Legalábbis az IMDb-felhasználók szerint ez a legjobb alkotás.
Az írországi lapok címoldalára került egy romániai bevándorló, aki visszaszolgáltatta a szemétben talált nagy összegű pénzt a tulajdonosának.
A 25 éves vagy ennél idősebb férfiak 23 százaléka, a nők 17 százaléka nem kötött házasságot a 2012-es adatok szerint.
A Chromebookokra az utóbbi időben nagy hangsúlyt fektettek, de azt nem tudni, mekkora sikerrel.
Első fokon nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróág Gabriel Tamaș válogatott labdarúgót, aki tavaly májusban szerint erőszakkal hatolt be egy tömbházba erősen ittas állapotban.
Grúzia a magyar gyökerű fapados légitársaság korábban bejelentett „Irány Kelet!” terjeszkedésének következő állomása, hiszen a cég járatokat indított már Bakuba, Dubaiba, Isztambulba, Kijevbe, Tel-Avivba és Moszkvába is.
Mégsem létezik hárommellű nő, és tényleg nincs a világon egyetlen olyan plasztikai sebész sem, aki elvállalt volna egy ilyen műtétet – derítette ki egy amerikai portál.
Jó esélyt lát arra, hogy Magyarország 2023-ban Universiadét, 2024-ben pedig nyári olimpiát rendezhessen Claude-Louis Gallien, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) elnöke.
Budapestre érkezett a palagáz és a cianidos bányászati kitermelés ellen tiltakozó „Sandu”, Alexandru Popescu, aki Romániából Brüsszelbe gyalogol, hogy felhívja az Európai Unió döntéshozóinak figyelmét Verespatakra. A férfi augusztus 30-án indult el a romániai Ploieștiből, és szerdán érkezett Budapestre.
Több mint ezer embert tartóztattak le Európa-szerte és mintegy 30 romániai származású gyermeket mentettek meg az emberkereskedőktől az Europol munkatársai – számolt be a Mediafax, az AFP hírügynökség alapján.
Mind a 14, az államelnöki választásokon indulni kívánó személy pályázatát elfogadta a Központi Választási Iroda (BEC) - jelentette be Marian Muhuleț, a BEC szóvivője, tájékoztattak a hírportálok.
Debrecenben hozzák létre az első európai ajurvéda tanszéket, az erről szóló megállapodást szerdán írták alá a Debreceni Egyetem (DE) és az indiai AYUSH Akadémia vezetői.
Az Algériában elrabolt francia turista lefejezéséről tett közzé szerdán videót az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet algériai csoportja Véres üzenet a francia kormány számára címmel - jelentette az AFP francia hírügynökség mellett a BBC és az AP is.
Műanyagalapú laptopot nyomtatott 3D-technológiával egy kis londoni kutatócsoport. Tervük, hogy a Kicksarter közösségi finanszírozási portálra vigyék az ötletet, és elkészítsenek egy otthoni laptopnyomtató készletet.
Németországban az egyházi intézmények eltilthatják alkalmazottaikat a muzulmán fejkendő viselésétől - döntött a német szövetségi munkaügyi bíróság egy szerdán tárgyalt ügyben.
A Maros megyei csendőrség ezer lejes bírságot szabott ki mindazoknak a személyeknek, akik szeptember 16-án villámcsődületen fejezték ki, hogy támogatják Skócia függetlenségét - közölte szerdán a Székelyhon portál.