A Kolozs megyei tanfelügyelőségtől kért kétségbeesetten segítséget a Ziua de clujj szerint több györgyfalvi román szülő, aki kénytelen magyar osztályba járatni gyerekét, mert a Kolozsvár melletti faluban az elemi osztályokban nincs román oktatás. Felek alpolgármestere, Jakabbfy Samu szerint ez egy fefújt történet.
A kábítószer-fogyasztás helytelen megjelenítése és bemutatása, illetve téves korhatár-besorolás miatt mintegy 39 millió forintos bírságot rótt ki a magyar médiatanács az RTL Klubra az Éjjel-nappal Budapest című sorozatával összefüggésben - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a honlapján csütörtökön.
Az FTC-Rail Cargo Hungaria tájékoztatása szerint újabb érdekes fordulattal folytatódott a HC Leipzig–Ferencváros női Bajnokok Ligája-selejtező utóélete. A fellebbezés megérkezése után ugyanis az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) arról tájékoztatta a klubot, hogy első fokon tárgyalja meg az óvást.
Marylin Monroe, Hitchcock, Einstein, Che Guevara és más híres ember bőrébe bújuk a az amerikai színészlegenda, John Malkovich Sandro Miller felkérésére.
A Premier League-ben szereplő QPR focistája, Steven Caulker véletlenül tulajdonított el egy tégely krémsajtot.
Gajai Ágnes egyéni előadása, az Edith Piaf et Agnes is meghívást kapott a Nagyváradi Nemzetközi Színházi Fesztiválra (FITO).
Ha szumósok ríkatják meg a csecsemőket, akkor azok egészségesek lesznek – tartja a japán hiedelem, amelyen alapszik a versenynek álcázott babaríkató rituálé.
Szeptember 28-án, vasárnap este 6 órától a Koszika & The HotShots együttes lesz a Marosvásárhelyi Rádió Kotta élő koncert-műsorának meghívottja.
Bukarest pénteken ünnepelte „fennállásának”, voltaképpen első hivatalos, írásos említésének 555. évfordulóját. Negyvennégy éve a román fővárosban élő (és több sorstársához hasonlóan magát „átmeneti bukarestinek” tartó) magyarként érdemesnek tartottam eltöprengeni e több mint hatodfél évszázados várostörténet magyar vonatkozásain.
Rendkívül hideget, mínusz 6 Celsius fokot mértek csütörtök reggel Csíkszeredában. Az idei ősz legalacsonyabb hőmérséklete volt a Hargita megyei megyeszékhelyen. A térségben szolgálatot teljesítő meteorológusok szerint éjfél körül a levegő hőmérséklete elérte a fagypontot, reggel fél 7-kor pedig a -6 Ceslius-fokot.
Öt Maros megyei település polgármesterét perelte be Vasile Oprea, Maros megye augusztusban kinevezett prefektusa a székely zászló hivatali kitűzése miatt - közölte szerdán a Székelyhon portál.
Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök arra kérte a Nyugatot, hogy mindaddig tartsa fenn a Moszkva elleni szankciókat, amíg Ukrajna nem kapja vissza az ellenőrzést teljes területe felett.
Magából kivetkőzve támadta szerda este Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt (PRM) elnöke az egyik hírtelevízió élő adásában Gheorghe Funar egykori kolozsvári polgármestert, aki korábban a PRM főtitkára, majd egy rövid ideig a vezetője is volt.
Nagy a készülődés, az izgalom szeptember 15-e előtt azokban a családokban, ahol iskolába, óvodába indul a gyerek. Nincs ez másképp ott sem, ahol a legkisebb, a hároméves lép először a társadalom kiépített keretei közé. Mivel jár az óvodakezdés lelkileg? – erre kerestük a választ.
Jövőm Székelyföldön címmel várnak írásokat IX–XII. osztályos székelyföldi diákoktól október 3-ig. A szerzőknek a múlt öröksége és a jelen értékei alapján, egy olyan jövőképet kell vázolniuk, amelyben megmutatják saját székelyföldi jövőképüket, ugyanakkor az esszét olvasó székelyföldi fiataloknak is járható utat mutatnak.
Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök személyében újabb vívó lehet tagja a Nemzet Sportolóinak - írta a Blikk.
A novemberi államelnök-választásról, az RMDSZ autonómia-statútumáról, valamint a Szövetség politikai és közösségi célkitűzéseiről tájékoztatta szerdán Kelemen Hunor Brüsszelben Joseph Dault, az Európai Néppárt elnökét.
A hétvégi három MOL Liga vereséget követően a román bajnokságot is bal lábbal kezdte a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata. Ezúttal az ősi rivális Bukaresti Steaua mattolta a csíki csapatot, úgy hogy az utolsó tíz percben négy gólt szereztek.
A Magyar Nemzeti Bank magyarosítani szeretné az érintésmentes fizetésnél használható PayPass bankkártyák megnevezését, aki pedig ötletével meggyőzi őket, az 100 ezer forintnyi jutalomösszegre számíthat.
Az Alfréd című opera Wagner szellemében írt, nehéz zenemű. Antonín Dvořák első operáját, amelyet annak idején a világhírű cseh zeneszerző életében soha, egyetlen színházban sem játszottak.