Kap még egy utolsó ajándékot Orbánéktól Schmitt Pál?


-A A+

Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök személyében újabb vívó lehet tagja a Nemzet Sportolóinak - írta a Blikk.

Grosics Gyula júniusi halála óta tizenegyre csökkent a legendás sportolókat tömörítő csoport létszáma, birkózók és vívók lehetnek esélyesek az Aranycsapat kapusának helyére - közölte a Blikk.

A lap szerint felvetődött, hogy a korábbi köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) volt vezetője, az olimpiai és világbajnok Schmitt kerüljön be a legendás sportolók közé.

Schmitt az eredményei alapján abszolút kiérdemelte, hogy jelölt legyen, a sportolói és sportvezetői pályafutása során nagy sikereket ért el, ám megítélése így is „vegyes”. 2012-ben plágiumügybe keveredett, a hivatalban lévő köztársasági elnökről kiderült, 1992-es doktori disszertációja túlnyomórészt más szerzők műveinek szinte szó szerinti fordítása volt. A Semmelweis Egyetem szenátusa megfosztotta őt doktori címétől március 29-én, majd Schmitt Pál április 2-án lemondott köztársasági elnöki posztjáról.

Kulcsár Győző négyszeres ötkarikás aranyérmes párbajtőröző, a korábbi MOB-elnök egykori válogatottbeli csapattársa szerint hivatalosan még nem tettek le neveket az asztalra, de ha csak a saját sportágából kellene jelölteket választania, akkor Fenyvesi Csaba háromszoros és Schmitt Pál kétszeres olimpiai bajnok is alkalmas erre az elismerésre.

Jelenleg Kulcsáron kívül Balczó András (öttusa), Buzánszky Jenő (labdarúgás), Földi Imre (súlyemelés), Hammerl László (sportlövészet), Ivánkay Mária (parasport, asztalitenisz), Kárpáti György (vízilabda), Keleti Ágnes (torna), Portisch Lajos (sakk), Rejtő Ildikó (vívás) és Székely Éva (úszás) tagja a Nemzet Sportolóinak.

A kormány a Nemzet Sportolója címet és az ezzel járó, havi nettó 500 ezer forintos életjáradékot tizenkét magyar, hatvan évnél idősebb, kimagasló eredményt elérő sportolójának adományozhatja. Fontos, hogy a jeles személyiség aktív pályafutását követően is kimagasló szerepet töltsön be a hazai sportéletben.

Schmitten kívül felvetődött Varga János és Hegedüs Csaba birkózó, Fenyvesi Csaba vívó, Magyar Zoltán tornász és Gedó György ökölvívó neve is a Nemzet Sportolójaként.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X