A nagyszerű festő, fotográfus és hadiriporter születésétől eltelt kétszáz esztendő nem volt elég ahhoz, hogy a világ – s különösképpen az a közeg, amelyben sokrétű, sokirányú és termékeny munkáját kifejtette – megnyugtatóan a helyére rakja nyughatatlan, több pólusú személyiségét.

A Román Akadémia május 14-16. között nemzetközi tudományos értekezletet rendezett Bukarestben. A tanácskozás címe – Szathmári, a fotográfia úttörője és kortársai – csak részben fejezte ki mindazt, ami e három nap alatt elhangzott a hol magyarnak, hol románnak tartott, XIX. századi alkotóról.

Molnár Attila fotótörténész, az Erdélyi Fotográfiáért Múzeum Egyesület elnöke maga is meghívott előadóként vett részt az eseményen, amelynek témája számára kutatásainak mindennapjait jelenti; évek óta foglalkozik ugyanis Szathmári Pap Károly élettörténetével, szakmai munkásságával, az életút alig ismert, feltárásra és tisztázásra váró dokumentumaival.

Erről szóló előadása - Szathmári rejtett arcképe - elmondása szerint nagy visszhangot váltott ki, hiszen a benne elhangzott részletek és adatok népes kutatógárda előtt segítettek tisztázni a neves fotográfus indítékait, sokoldalú műveltségének gyökereit, erdélyi és európai identitásának meghatározóit, mind a magyar, mind a román kultúrában elfoglalt szerepének hátterét. A személyes kutatáson is alapuló tudnivalók a szerző doktori dolgozatának alapját képező monográfiában öltenek majd testet, de addig is, informális úton a hivatalos Szathmári-percepciót korrigálják és teljesítik ki.

Szathmári – sokféle megvilágításban

A teljesség kedvéért nem árt, ha végigpásztázzuk a konferencián elhangzott előadások velejét, abban a sorrendben, ahogy bemutatták őket.

Adriana-Natalia Bangălă (Román Akadémiai Könyvtár):
Carol Pop de Szathmari Románia-albumaiból válogatott fotográfiák

Az Akadémiai Könyvtárban fellelhető öt darab, Szathmári aláírásával jegyzett fotóalbum, amelyek tanulmányozása folytán feltérképezhető az az útvonal, amit a fotográfus követett, miközben Alexandru Ioan Cuza és I. Károly kíséretében bejárta Olténiát, a Prahova völgyét, Bukarest egész környékét. Az útvonal rekonstruálásához a képek mellett Károly király napi feljegyzései szolgáltattak támpontot.

Emanuel Bădescu (Román Akadémiai Könyvtár):
Carol Szathmari fotográfiái az Akadémiai Könyvtár nyomatgyűjteményében

Az akadémia könyvtára minden időkben nagy érdeklődéssel fordult Szathmári fotográfiáinak begyűjtése, megvásárlása felé. Szám szerint a szerzemények zöme a művész menyétől (Ortansa Satmary) és annak testvérétől (Cecilia Cuţescu Storck) származik, s felölelik Szatmári egész fotográfusi tevékenységét (1850—1882). Találhatók benne jelenetek a krími háborúból, a cári hadsereg orosz tisztjeinek arcképei, képek az 1873-as bécsi világkiállításról stb. Nagy értékűek az Elena Cuzának szánt albumot bevezető panoráma felvételek is a Dealul Mitropoliei-ről, a Dealul Filaret-ről, a Dealul Spirii-ről és a Coltea toronyból, amelyek hűen tükrözik a XIX. század második feléből Bukarest jellegzetes körképét. A gyűjtemény nagy számú klisét tartalmaz Szathmári néprajzi felvételeiből, döntő többségben viszont az uralkodó családról készült felvételek találhatók benne.

Ruxandra Beldiman (a Román Akadémia G. Oprescu Művészettörténeti Intézete):
Polgári és egyházi építészet Carol Pop de Szathmari fényképein

A művész jellegzetessége, hogy nem csupán rendelésre, hanem saját kedvtelésből is fényképez; ezzel magyarázható, hogy kora nagy számú építészeti emléke megtalálható felvételein. A kutatók különösen a bukaresti és az olténiai fotográfiai bizonylatok alapján vizsgálhatják a településképek alakulását.

Lucian Ciupei (Babeş—Bolyai Egyetem, doktorandusz):
A politikai kép Carol Pop de Szathmári felfogásában

Fotográfusi tevékenysége során Szathmári nagy számú vezető politikus, uralkodó portréját készítette el (Barbu Ştirbei, Gheorghe Bibescu, Alexandru Dimitrie Ghica, Alexandru Ioan Cuza, I. Károly), ugyanakkor jeleneteket örökített meg a pezsgő politikai életből. Munkásságán végigvonul a szakmai igény, hogy a dokumentarista ábrázolás mellett az emberi—pszichikai arcélt is hangsúlyozza.

Samuel K. Cole (Association for Research and Enlightment, Freetown, Sierra Leone):
A fotográfia Sierra Leone-ban

Az afrikai országban a XIX. század közepétől ismeretes a fotografálás, s az első fényképészeti műhelyek Freetownban jelentek meg, a szolgáltatásaikkal élő közönség a kreolok közül került ki. A fotográfia elterjedése nagymértékben hozzájárult a fehér civilizáció afrikai elterjedéséhez. A fotográfusok kezdetben idegen jövevények voltak, csak később jelentek meg a helybeli szakemberek. Az uralkodó műfaj a portré volt. Az érdekes fotótörténeti adalék alig bújtatott párhuzamot sugall az oroszlánparti és a romániai—erdélyi fotográfia alakulásának meghatározó vonulataival.

Ruxandra Dreptu (bukaresti Spiru Haret egyetem):
A fotográfus Szathmári – a távolságok festője?

A fotográfusnak tartott Szathmári egyként volt grafikus festő is, miközben a tájat ábrázolta. A minél átfogóbb kép megvalósítását a dokumentarizmus tette indokolttá. Festményei tulajdonképpen színben megvalósított áttételei a fotográfusi módszerekkel és szemmel készített tájrajznak.

Adriana Dumitran (Románia Országos Könyvtára, doktorandusz):
Carol Szathmari fotókartonjai és a reklámgrafika

A korabeli fényképészek, akik egyúttal intenzív marketing tevékenységet is folytattak üzletük prosperitása érdekében, divatba hozták a műhelyek azonosítására és népszerűsítésére szolgáló reklámgrafikai elemek feltüntetését a fotográfiáik kartonjain. Szathmári több típusú kartont is használt pályafutása során, attól függően, hogy éppen milyen változás állt be társadalmi—szakmai besorolásában, műhelyeinek működésében. A dolgozat az életmű e tükrének változatos palettáját rendszerezi.

Monika Faber (Photoinstitut Bonartes, Bécs, Ausztria):
Ipari tárgyú fotózás a soknemzetiségű osztrák államban – Bánsági példa

A dolgozat nem szorítkozik közvetlenül a konferencia témájára, s Andreeas Groll osztrák vasúti fotográfus munkásságát elemezve mutatja ki, hogy miközben az 1860-tól kezdve a Monarchia vasúti hálózatát feltérképező fotóalbumát készítette, a Bánságba vetődve nagy előszeretettel fotózta – szakmai megbízatása mellett – a hegyekbe nyúló vidékek iparát, létesítményeit, mindennapi életét, helységeinek jellegzetességeit, lakosságának szokásait stb., összekötve a megbízatást a tényfeltáró kíváncsisággal.

(A fenti közlés nyilván, tágított a fotótörténeti spektrumon, felhíva a figyelmet egy újabb fotós személyiségre, aki megközelítőleg ugyanabban az időszakban, ugyanolyan módszerekkel és szakmai elhivatottságokkal járult hozzá a fotográfia dokumentarista értékeinek érvényesítéséhez. Hasonló célt követ a temesvári Bánsági Múzeumban dolgozó Cristian Graure dolgozata is – Új látószögben a világ. A XIX. századi Bánság a sztereoszkopikus kamera lencséjén át nézve -, amely a korabeli temesvári fotós műhelyek törekvéseit elemezte a sztereófotózás területén.)

Dr. Adrian-Silvan Ionescu (a Román Akadémia G. Oprescu Művészettörténeti Intézete):
Carol Pop de Szathmari és Ulysse de Marsillac: két sors, egy barátság

Párhuzamos sorsú, vendégnek érkezett idegenek Bukarestben: ez mind Szathmári, mind a kortárs de Marsillac státusa. Az első fotográfus, a másik újságíró, szerkesztő. A francia csodálta fotográfus barátja tehetségét, s ahol csak tehette, lelkesen népszerűsítette, mindenekelőtt a két általa szerkesztett francia nyelvű bukaresti lapban (La Voix de la Roumanie, Le Journal de Bucarest). Barátságukat a később híressé vált, Szathmári által készített Marsillac portré pecsételte meg.

Konrad Klein (Gauting, Németország):
Teodor Glatz – az erdélyi fotográfia egy úttörője

A német kutató dolgozata az erdélyi fotográfia történetének egy újabb, érdekes fejezetét szándékozott megismertetni a szakmával, rámutatva, hogy a Szathmári-féle dokumentarista törekvések távolról sem voltak egyedülállóak a térségben, mind a Nagyszebenben letelepedő Teodor Glatz, mind a Kolozsváron tevékenykedő Veress Ferenc jelentős archívummal gazdagította az Erdély néprajzáról, tájairól és személyiségeiről fennmaradt fotográfiai örökséget. (Kár, hogy az előadó végül nem lehetett jelen a konferencián, így csak beküldött dolgozatát ismertethették a közönséggel.)

Cătălina Macovei (Román Akadémiai Könyvtár):
Carol Pop de Szathmari. A fotográfiától a heliochromolitográfiáig és az oleográfiáig

A dolgozat a neves fotográfus sokoldalú grafikai törekvéseit vizsgálja, magyarázatot keresve arra, hogy miért használt egy időben, a tárgyi valóság megörökítésére nagy előszeretettel – a fotó és a rajzvázlatok mellett – más, igényesebb grafikai ábrázolásokat albumai megvalósításához. E vizsgálat Szathmári művészi tevékenységének felbecsüléséhez elengedhetetlenül szükséges.

Dr. Silvana Răchieru (Bukaresti Tudományegyetem / Isztambuli Román Kulturális Intézet):
A családi portrétól a császári propagandáig: a fotográfia helye a Török Birodalomban

A korszerűsödő török állam fejlődéstörténetébe ágyazva tárgyalja a XX. század hajnalán az orr meghonosodó fotográfusi tevékenység jellegzetességeit. Akárcsak korábban a román fényképészetben, Törökországban is megjelenik az udvari - császári - fotográfus státusa, ugyanakkor a fotó a maga mindennapi funkciója mellett egyben propagandaeszköz is a Nyugat felé, azt bizonyítva, hogy a török életforma a modernizálódás útját járja.

Larry J. Schaaf (fotótörténész professzor, Baltimore, Maryland, AEÁ):
A napból nyert ezüst. Szathmári fotográfusi világa

Az amerikai professzor a Szathmári idejében még gyermekcipőben járó fotótechnika fejlődési állomásai szempontjából vizsgálja a legjelentősebb (romániai) fotográfus technológiai kísérleteit és ismereteit, és számos munkáját összehasonlítja a kor nagy újító fotográfusainak eredményeivel.

Albert Schupler (doktorandusz, Bukaresti Művészeti Tudományegyetem):
Veress Ferenc (Kolozsvár, 1832. szeptember 1 – 1916. április 3.)

A Szathmári Pap Károly mellett s vele egy időben Kolozsváron tevékenykedő, az erdélyi fotográfián maradandó nyomot hagyó Veress Ferenc munkásságának bemutatása a párhuzamos törekvések hangsúlyozása révén a szerző a térségben meghonosodott fotográfusi gyakorlat és technikák korszerűségét értékes örökségként könyveli el.

Adrian Stan (Prahova megyei Történelmi és Régészeti Múzeum, Ploiesti):
Szathmári műhelyéből származó fotográfiák a múzeum tulajdonában

A közlés mintegy leltárszerűen bemutatja a Szathmári fotóhagyaték Ploieşti-en föllelhető anyagát, amely 93 fotográfiából áll, s amelyből 12 személyiséget bemutató, vizitkártya típusú portré elemzésével világít rá a művész portrékésztítő tevékenységének jellegzetességeire.

Horia Vladimir Şerbănescu (doktorandusz, bukaresti Ferdinand Országos Katonai Múzeum):
Szathmari Carol, a hadi fényképész

Szathmári Pap Károly meghatározó fotográfusi szerepe a balkáni és krími haditettek dokumentáris ábrázolásában közismert. Azt viszont, hogy e harci közjátékokon túl is állandó figyelmet fordított a katonai életforma és személyiségek megörökítésére, e közlés révén válik meggyőzőbbé.

Ioana Vlasiu (a Román Akadémia G. Oprescu Művészettörténeti Intézete):
A fotográfia a korszerűségek találkozási pontja. Szathmari és Ion Grigorescu

A képzőművészettől már a XIX. században nem volt idegen a fotográfiával való szerves összefonódás, számos festő használta a gépi képrögzítést meghatározó ihletforrásul. Mintegy száz évvel a vizsgált fotográfus életművének kiteljesedése után, munkásságának példája sajátosan öltött testet Ion Grigorescu román festő műveiben, aki a fotón rögzített valóságelemekből kiindulva építi fel képzőművészeti vízióit és ábrázolásait. A művész tudatosan tanulmányozza Szathmári munkáit, másolja őket és tanulmányokat szentel nekik.

Függőben maradt kérdések

Molnár Attila úgy emlékszik vissza a fölötte gazdag, kiállításokkal és szemléltető anyaggal bőven kiegészített rendezvényre, mint amely méltó ugyan a kétszáz éve született, úttörő fotográfus és képzőművész tevékenységéhez, de számára nem sok újdonsággal szolgált. Ezt részben azzal magyarázta, hogy Szathmári Pap Károly életrajzi elemeinek kutatásával foglalkozva, megkerülhetetlen volt, hogy a személyiséggel kapcsolatos minden lényeges vonatkozással szembesüljön.

Dolgozatát előadva viszont azt vette észre, hogy a résztvevők zöme – beleértve a hazai kutatókat is – újdonságként, már-már szenzációnak kijáró érdeklődéssel fogadták Szathmári életútjának megannyi tekervényes részletét. Pedig – mondotta a fiatal csíkszeredai fotótörténész – a művész levelezése, a róla szóló irodalom nagy része könnyen elérhető, kutatható a különböző könyvtárakban, levéltárakban, éppen csak meg kell keresni a megfelelő forrásokat.

Itt az ideje, hogy megszülessen az első, tudományos igénnyel megírt Szathmári-monográfia. Hogy ezt mikor és ki fogja megírni, még nem lehet tudni, annyi azonban bizonyos, hogy a tudományos értekezlet közleményei, amennyiben alaposan és a tudományos követelményeknek megfelelően közlésképesen kidolgozzák őket (talán még nem késő), egy, a monográfia alapvetését meghatározó tanulmánykötetté állhatna össze.

Tisztázásra és egységesítésre vár a Szathmári nevének pontos használata. A dolgozatokból is kitetszik: ahány kutató, annyiféleképpen írja a művész nevét, annak ellenére, hogy tudományos közegben a precízség elsőrendű követelmény: a szereplőknek félreérthetetlenül tudniuk kell, hogy miről van szó. Igaz, hogy a mostani zűrzavarhoz – a magyar helyesírás szeszélyei mellett – a művész saját, rapszodikus névhasználata is hozzájárult (magyar neve mellett hol Charlesként, hol Carolként szerepelt), ám mindezeken túl ajánlatos végre konszenzushoz jutni, egy ilyen rangú konferencia talán ehhez is jó alkalmat szolgáltatott volna.

Molnár Attila fontosnak tartja, hogy a művész identitásbeli ellentmondásai is tisztázásra kerüljenek. Ezért szánt előadásában kiemelt helyet az életrajzi—személyiségi vonatkozásoknak, hiszen azon túl, hogy a román kultúra mindenekelőtt románnak, a magyar művelődéstörténet magyarnak tartja Szathmári Pap Károlyt, munkássága egészének megértéséhez föltétlenül komplex, a két kultúrában egyaránt jártas, a kölcsönhatásokban és a kapcsolatok történetében tájékozott kutatói hozzáállást tartja követendőnek.

Biztató jel, hogy a korábbi kizárólagosdi helyett Szathmári esetében a tudomány helyet ad a sokoldalú megítélésnek és elhelyezésnek, munkásságát egyetemes mércével méri és tartja számon. Nagy jelentősége van annak, hogy a romániai fotográfia napjává a művész január 11-i, születésnapjának tartott keresztelési dátumát avatta, s január hónapot a romániai fotós élet legfontosabb tényezői immár három esztendeje a Romániai Fotó Hónapjává nyilvánították, fokozott szakmai tevékenységgel demonstrálva, hogy Szathmári Pap Károly, bár a szokottnál jóval kalandosabb - „csángósabb" - életpályát járt be, végül úgy néz ki, hogy előbb-utóbb hazatalál.