Három éve folyik a vita a kamerák alkalmazása körül az érettségin, amelyek akarva-akaratlan az utóbbi évek legradikálisabb vizsgaellenőrzési módszerét eredményezték. Immár köztudott, hogy ennek a „sajátos” eszköznek a bevezetése az addigi 90–95 sőt 100 százalékos vizsga eredményeket 45% körüliekké minősítette vissza. Az alábbiakban többek között azt fogjuk górcső alá venni, hogy mi történt/történik az érettségi körül Romániában? Miként függ össze ez a kérdés az oktatás egészével? Hogyan vált lehetségessé az, hogy a média, sőt a politikum is ilyen hosszan és szokatlan vehemenciával reagáljon egy elsődlegesen szakmai kérdésre?

A vizsga történetéhez

Romániában az érettségi vizsgát az 1925-ös Anghelescu-törvénnyel  vezették be. Ettől kezdve napjainkig központilag szervezték a vizsgákat. A szakirodalom adatai szerint 1788-ban Poroszországban érettségiztettek először Európában. Így szűrő beiktatásával csökkentették az egyetemre jelentkezők számát. Franciaországban 1808-ban, Angliában pedig 1838-ban rendeztek  először érettségi vizsgát. Magyarországon 1851 óta létezik az érettségi. Jelenleg az érettségit országosan egységes szabályozás szerint, két szinten szervezik.

Az érettségi „tulajdonjoga” felől ma is vita folyik. A központosított vizsgát sokan az állam részéről az iskolák önállóságába, a tanszabadságba való beavatkozásként fogják fel. Az állam álláspontja ebben a kérdésben az egységes, normatív szabályozás. Eszerint tehát a szervezés és a lebonyolítás centralizált jellegű. Ebben van logika, hiszen az érettségi nemcsak a tanulmányokat lezáró és/vagy a  felsőoktatásba való felvételt elősegítő/jelentő vizsga, hanem egyben országos szintű, egységes kimeneti szabályozás is. Ez az ellentmondás nehezen oldható fel. Ma is sokan vitatják.

A vizsga súlyát, fontosságát illetően Romániában a múlt század hetvenes évei óta, saját tapasztalataim szerint két, egymást követő időszakot különíthetünk el.

(1) Az első 1997-ig tartott. Az érettségi körül ebben az időszakban általános csend honolt. A minisztérium kinevezett egy egyetemi tanárt a líceumok vizsgabizottságának élére, aki teljesítette a feladatát, és körül-belül ennyi. A sikeres vizsgázók rangsorolása is megtörtént, a statisztikai felmérések is elkészültek, de azok általában megmaradtak a líceumok évkönyveiben, nem kerültek az érdeklődés középpontjába, úgy mint ma. A hetvenes évek elején egyetlen olyan bejelentésre emlékszem, amely az érettségivel volt kapcsolatos.  Érkezett a minisztérium kisebbségi részlegére egy átirat, amelyik az egyik neves marosvásárhelyi líceum román nyelv és irodalom vizsgájával kapcsolatosan azt nehezményezte, hogy egy osztályteremben írott dolgozatok szóról szóra egyeznek egymással. Általános fejcsóválások közepedte, mint kuriózumot tettük akkor ad acta a papírt. Az ügyben a  minisztérium vezetősége még egy rutin kivizsgálást sem rendelt el.

(2) A második periódusban, amely 1997-től napjainkig tart, megnőtt az érdeklődés az érettségi eredményei iránt, mert a tanügy bársonyszékében éppen helyet foglaló miniszter elhatározta, hogy attól arrafelé az érettségi eredményeket az egyetemi felvételi eredményei közé is beszámítják, vagy bizonyos egyetemeken csupán ezeknek az alapján jutnak majd be a jelentkezők. A vizsga felértékelődésével egyenes arányban nőtt a korrupció. A próbálkozások elsődlegesen a teremőröket vették célba, de aztán fokozatosan átterjedtek más körökre is. A segédkönyvek pl. jelentős hasznot ígértek. - Hol itt a korrupció? - kérdezheti méltán a kedves olvasó. Hisz segédkönyet mindenki írhat. Ez igaz, de ha a segédkönyveket azok írták, akik a tételeket kidolgozó bizottságokban vagy tantervbizottságokban is benne voltak, máris változott a leányzó fekvése.

Válaszként a megvesztegetésekre a miniszter, aki a vizsgarenszert megreformálta, szigorította a vizsgarendszert.

Az érettségit különben1997-től errefelé valamennyi miniszter „megreformálta”. Az oktatás tartalmával kevesebben foglalkoztak, pedig az eredmények valójában a tanítás-tanulás hatékonyabbá válásával javulhattak volna. Bevezették pl. azt a szabályt, hogy a dolgozatokat több líceumból ún. vizsgaközpontokba szállították és javították. Mivel a dolgozatokat több középiskolából gyűjtötték össze, a javítók elméletileg nem ismerhették, melyik dolgozatot ki írta, vagy az melyik iskolából való. Hogy a gyakorlatban mi történt/történhetett, azt csak ezeknek a bizottságoknak a tagjai tudták.

Olyan miniszter is volt, aki menet közben változtatta meg az érettségi metodológiáját.  Az ilyenszerű beavatkozás azon túl, hogy törvényellenes volt, és a törvényt a miniszternek sincs joga megváltoztatni, a józan észnek is ellentmondott, de a rendelkező ettől éjszaka még nyugodtan aludt. Különben 2003-ban, az érettségi kezdete előtt néhány héttel nevezték ki (egyesek szerint hálából egyik politikai tettéért). A változtatást szintén menet közben közölték az érettségi elnökökkel. Voltak akik eleget tettek a miniszteri utasításnak, voltak akik nem. Olyan érettségi elnökkel is találkoztam, akihez az újabb utasítás el sem jutott.

Akkor még csak néhányan sejtettük, hogya szigorító rendelkezések jobbára tessék-lássék intézkedések. Arra voltak hivatottak, hogy az egyetemi felvételi körül történő könnyítéseket árnyékolják.

Megjegyzés: Ennek külön története van. A 90-es években rohamosan növekedett az egyetemisták száma Romániában. Míg 1990-ben csupán160000 egyetemistát tartottunk számon, addig 2000-ben ezeknek a száma megközelítette a 600000-et.  A növekedés  elsősorban a magánegyetemek érdeme volt. Ezzel még nem lett volna baj, hiszen a fejlett európai országokhoz képest Románia elképesztően kevés egyetemistával rendelkezett. De amíg Nyugaton a magánegyetemek legtöbbje értékesíthető, hasznosítható képzést biztosít, a mi vezető magánegyetemeink  egy évtizeden keresztül jórészt „diploma gyárak”szerepét töltötték be. (Ezt mi sem  bizonyítja jobban, mint a sok állás nélküli egyetemet végzett fiatal sorsának alakulása.) Ezen túlmenően pedig egyre több jelöltet halásztak el az állami oktatás elől. Ráadásul még, szinte határtalan befolyással rendelkeztek (és rendelkeznek ma is) a felsőoktatás terén,nem mindig „ortodox” taktikák és megoldások alkalmazása miatt.

Ha a magánegyetemek így, akkor nekünk is lépnünk kell, fogalmazódhatott meg az állami egyetemek vezetőinek a „menedzsment”-jében. Úgy látszik, gondolhatták, nem elég az állami egyetemek keretében kialakított fizetéses oktatási struktúra. Ennél többre van szükség. Így juthattunk el az egyetemi felvételi 1997-es „reform”-jához. Amikor az egyik összejövetelen a miniszter hosszan és jól hangzó tudományos érvekkel alátámasztva ismertette  a vezetőség szándékát, néhányan jeleztük, hogy ez milyen hatással lesz  az érettségire. A miniszter ezeknek az érveknek a hallatára, válaszként idegesen kopogtatni kezdett a ceruzájával az asztalon és odaszólt a tanácsosának, hogy térjen át a következő pontra. Nyilván ő is tisztába volt a következményekkel, de nem tehetett mást, mint amit kis idő múlva írásban is elrendelt, hogy ezután az érettségi helyettesítheti az egyetemi felvételit.Vagyis: nyitás az egyik oldalon - illetve tessék-lássék intézkedések az érettségi „megregulázására” a másik oldalon.

A „rendezkedés” az érettségi körül pedig tovább működött, mert ahogy az Romániában általában történt azokban az időkben, az érdekeltek csak megtalálták a kiskapus megoldásokat, és így a vizsga eredményei a megszorító intézkedések dacára sem romlottak. Közben a különböző nemzetközi felméréseken a romániai tanulók teljesítménye szívósan tartotta az utolsó helyek egyikét. Következésképp a tudásuk az  érettségin sem lehetett sokkal jobb. Tehát a remek országos teljesítmények nem voltak egyenes arányban a jelöltek ismereteivel.

Bár 1999-ben megszületett az új Országos Curriculum, oktatásunk rákfenéire:

• a tanulók és tanáraik túlterheltségére,
• a hatékony oktatási módszerek alkalmazására,
• a tanügy alulfinanszírozására

az sem jelentett megoldást.

Ezzel magyarázható, hogy a kézzel fogható változtatások az érettségi szervezésében továbbra is a „rendőri” intézkedések maradtak.    

Kisebbségi vonatkozások

Addig is, amíg az érettségi körül dúló kétszáz éves vita eldől, miszerint központi vagy iskolai feladat-e az érettségi megszervezése, egy igen érdekes vonatkozásra szeretném felhívni az olvasók figyelmét. Nevezetesen arra, hogy Romániában a 2012—2013-as időszakban a vizsgát differenciált nehézségi fokú tételek alapján szervezték. Ezzel megingani látszik az a sarkalatos tétel, miszerint Romániában az érettségit csak egységes tételek alapján lehet elképzelni, hiszen a bizonyítványok is azonos értékűek. Ez magyarán azt jelenti, hogy ennek az intézkedésnek a hatályba lépésével léket kapott az érettségi diploma egységes kimeneti szabályozása. A kisebbségi oktatás szempontjából ez azért különösen fontos, mert az egységes kimeneti szabályozás volt a legnyilvánvalóbbnak látszó – és állandóan hangoztatott ! - érv a mindenkori román politikum és a szakma számára az  országosan egységes román nyelv és irodalom tételek megtartására ez.

A kisebbségek is ugyanolyan diplomát kapnak, mint a többségiek, tehát ugyanabból vizsgáznak, szólt a megfellebezhetetlennek látszó verdiktum. Erre most kiderül, hogy ez nem éppen így működik. A vizsga mindennapjaiban  mégis csak lehetnek differenciált tételek. Ha ez általában igaz, akkor a kisebbség szempontjából is igaznak kell/kellene lennie. Annál is inkább, mert a román politikum végül meghallgatta az RMDSZ, a magyar szakmai és állampolgári szerveződések évek vagy inkább évtizedek óta tartó érvélését, miszerint a romániai magyar gyerekek számára a román nem anyanyelv. Ez azt jelenti, hogy az állam nyelvét sajátos módszerek alapján kell tanítani-tanulni. Nem román anyanyelvi metodológia szerint. Ezt az elmozdulást aztán az új, 1/2011-es, tanügyi törvény is megerősítette.

Megjegyzés: Itt, akarva-akaratlan, megint tennünk kell egy kitérőt. Ahhoz, hogy a jelöltjeink románból sajátos érettségi tételek alapján vizsgázhassanak, két megoldás létezett/létezik. Az egyik az, hogy a törvény  értelmében addig is, amíg az új tantervek és tankönyvek elkészülnek,  ad hoc, sajátos tételekből vizsgázzanak. Nem könnyebbekből vagy nehezebbekből, hanem sajátosakból. Erről a román fél eddig hallani sem akart.

A másik a hosszabbik út, azt feltételezi, hogy elkészüljenek és használatba kerüljenek az oktatási folyamat megújításához szükséges új tantervek illetve tankönyvek. Erről a hosszadalmas és mindenféle és -fajta akadályokkal megtűzdelt folyamatról egy másik tanulmányban  már bővebben írtam ( lásd. ML.: Kormányszintű tanácskozások. In. UMSZ. Kisebbségben.2011. június.) El kellett tehát készíteni az új, magyar iskolák számára kidolgozott tanterveket.  Ezek elsősorban új követelményrendszert feltételeztek. A munka volumene, sajátos volta, tudományos, didaktikai illetve metodológiai vonatkozásai egy szakosított intézet egy évi tevékenységére elegendőnek látszottak. A probléma csak abban állt, hogy a romániai magyar pedagógusok nem rendelkeznek ilyen intézettel. Ezért kétszeresen „sajátos”megoldást kellett kidolgoznunk. A feladat megoldására egy lelkes, hozzáértő, gyakorló román  tanárokból álló csoportot hoztunk létre, amely önfeláldozó munkával, két év alatt, menet közbe dolgozta ki az új tanterveket. Ma már a szakma rendelkezésére áll a magyar iskolák számára készült  román nyelv és irodalom tanterv az előkészítő osztályoktól a tizenkettedikig. Sőt a tanterv alkalmazásának folyamata is elkezdődött. Egyenlőre az elemi osztályokban, de miniszteri ígéret van rá, hogy pár éven belül minden osztályban ezeknek a sajátos tanterveknek az alapján fogják oktatni a román nyelvet. Elévülhetetlen érdemeket szereztek ebben a munkában Tódor Erika Mária és Norel Mariana egyetemi tanárok, akik a kellő didaktikai és tudományos szintet biztosították. Balázs Lajos eredményes előmunkálatai szintén sokat segítettek. Külön ki szeretném emelni azt a támogatást, amelyet munkánk során Markó Bélától, az akkori miniszterelnök helyettestől és munkatársaitól kaptunk. A tanügyminisztériumban pedig Király András tett meg mindent azért, hogy dolgozhassunk, ne legyenek szervezési vagy pénzügyi gondjaink.

Ha a sajátosan új román tantervek hatályba lépnek, akkor semmi szakmai akadálya nem lesz ebből a tantárgyból a sajátos érettségi vizsgáknak sem. 

A 2011-es, a 2012-es és a 2013-as érettségi

2011-ben sor került az első „kamerás” érettségire. Hogy nem épp emberszerető módszer? Erről sokáig lehetne elmélkedni. Pró és kontra egyaránt. Az akkori miniszter becsületére legyen mondva, minden féle és fajta nyomásnak ellenállt, hogy elgondolását keresztülvigye. Sikerült neki. A külső beavatkozás révén „tiszta” megmérettetést könyvelhettünk el. Eredmény: a tanulóknak több mint a fele elbukott a próbán. Ebből más következtetést nehéz levonni, mint azt, hogy az érettségi a mostani formájában nem működőképes. A tanulókkal együtt elbukott a román oktatás is. Úgy, ahogy van. Mert hogyan lehetséges az, hogy egy országos vizsga csak minden második tanulónak sikerül? Olyan, mintha két repülőgép közül a levegőben az egyik mindig elromlana. Mi történnék a repülőgépet gyártó vállalattal? Gondolom, úgy ahogy van, az is a levegőbe repülne. Vagy legjobb esetben új technológiával látnák el és a régit a szemétre vetnék. 

A bebizonyosult kudarc ellenére mi történik a román oktatással? Semmi említésre méltó. Marad minden a régiben. Vagy legjobb esetben toldozzák, mert foltra sem futja.  Pedig valami működő rendszerre lenne igen nagy szükség. Ezt mindenki tudja. Csak nem mindenki vallja be. Pl. szükség lenne a megszüntetett, illetve líceumokká alakított szakiskolák visszaállítására és modernizálására, mert a jelenlegi formában a tanulók sem az elméleti tantárgyakat, sem a szakmát nem tudják elsajátítani. Meg az elmúlt 20 egynéhány évben a társadalom is, a szakmák is sokat változtak. Szükség lenne továbbá a  szaklíceumok sajátos érettségi vizsgájának kialakítására, mert végül is a  szaklíceumot végzett fiatalnak jövendőbeli munkahelyén elsődlegesen nem Bacovia filozófiai töltetű költeményeit kell magyaráznia.

Ez kezdetnek elég lenne. A folyamat az 1/2011-es törvény kihirdetésével el is indult, de az, hogy az új elképzeléseknek milyen eredményei lehettek volna, már sosem fog kiderülni. Kormányváltás következett, és ez azzal  járt, hogy az 1/2011-es törvény változásokat lehívó előírásait megszorító intézkedések egész sorával ellensúlyozták illetve lehetetlenítették el. Ennek szemléltetésére elég két sürgősségi kormányrendeletre utalnunk (bár ezeknek a részletes elemzése is megérne egy misét), amelyek megváltoztatták a törvény előírásait. Nevezetesen a 21/2012.05.30 és a 92/2012.12.2012-es számúakra. A magyar kisebbség szerencséjére, ezek a rendeletek az 1/2011-es Törvény kisebbségi paragrafusaihoz nem nyúltak. Ebben a vonatkozásban mégis azt nehezményezzük, hogy a MOGYE esetében nem alkalmazták a Törvény vonatkozó paragrafusát és az önálló magyar intézetet (kart) nem alakították meg.

E sorok írása közben értesültem arról, hogy a parlamenti vakáció után a szenátus tanügyi bizottsága elkezdi az 1/2011-es törvény újratárgyalását. Reméljük a legjobbakat?

A 2012-es érettségin hasonló,  „kamerás” eredmények születtek. Az eredmények hasonlóak voltak az előző év eredményeihez. Javulás csak az elméleti líceumok jelöltjeinél volt tapasztalható. Másodszor is bebizonyosodott, hogy az érvényben lévő érettségi metodológia követelményeinek csak ezek a diákok tudnak eleget tenni. Akár az előző évben, a szakiskolából a líceumba irányítottak 99%-ának   siker nélkül fejeződött be a fáradozása, a szaklíceumokban 25-30%-ban sikerült érettségi diplomát szerezniök.

Ami viszont eléggé elszomorító tény, hogy országszerte megint csak nem az oktatási rendszer visszáságait tartották felelősnek az eredmények, jobban mondva az eredménytelenségek miatt, hanem a kamerákat.

2013-ban, azaz az idén, már mintegy tíz százalékkal jobb országos eredmények születtek. Elsősorban a könnyebb tételek miatt. Véleményem szerint minden tantárgyból könnyítettek a jelöltek helyzetén. Kivételt talán épp csak a román nyelv és irodalom tételek jelentettek, amelyek sem könnyebbek, sem nehezebbek nem lettek mint az előző években.  Azok a román anyanyelvi performanciát és az irodalmi ismereteket célozták meg.

Megjegyzés: az idén a román érettségizőknek is lehetnének panaszaik. Igaz más fajtájúak, mint a magyar gyerekeknek. Az elméleti líceumok fő tétele ugyanis a szimbolizmus költői voltak, ezzel szemben a szaklíceumok a filozófiai fogantatású költőket kapták. Fordítva talán könnyebb lett volna. Az elvont, filozófiai témát a gyakorlatias gondolkodású szakközépiskolások nehezebben tudták megközelíteni, mint az elméleti líceumosok tették volna.  

A magyar érettségizőknek elsősorban a román nyelvi kompetenciájukról, nem irodalomelméleti ismereteikről kellett volna számot adniok, nem pedig egyébről. Amíg viszont ez továbbra iis  így lesz, addig a romániai magyar gyerek számára nem beszélhetünk esélyegyenlőségről, de arról sem, amit az 1/2011-es törvény expresszisz verbis előír, hogy az állam minden segítséget megad  hivatalos nyelvének elsajátítására (lásd erről többek között az 1/2011-es törvény  2/4-es vagy a 10/8-as cikkelyeit).  

Megjegyzés: Különben az érettségin is igen körülményes meghatározni azt, hogy mit nevezünk nehéz illetve könnyű tételnek, mert eddig még nem  születtek olyan tantárgyszintű sztenderdek, amelyek alapján a tanulók teljesítményét objejktív szempontok szerint mérni lehetne. Ez az érettségin sincs másként.  

Ha csak a számadatokat nézzük, akkor a 10 százalékos javulás elvitathatatlan eredménynek számít. Ha viszont az adatok mögé pillantunk, az előrelépés mellett látnunk kell azt is, hogy azok a megyék/iskolák értek el jó átmenési arányt, amelyekben rájöttek arra, hogy a gyenge tanulókat rábeszéléssel vagy, ha szükség, adminisztratív eszközökkel meg kell akadályozni abban, hogy júniusban érettségire álljanak. Talán majd a második szesszióban, augusztusban, mert akkor  mindenki szabadságon van, akkor a figyelem nem az érettségire irányul stb... A sikeres őszi vizsga esetén még mindig jelentkezni lehet az egyetemre. Olyanszerű véletlenekről is hallottunk, hogy egy vezető olténiai líceumban az egyik írásbelin hosszabb időre nem volt elektromos áram. Lehet, hogy a kamerák csapták ki a biztosítékot? Vagy a biztosíték csapott ki a kamerák miatt? Nem könnyű eldönteni... Vagyis újra „sajátos” romániai módszerek járultak hozzá az eredmények javulásához. A „kamera hatást”-t még így sem sikerült teljesen kiiktatni. Az egyetemek, de főként a „diplomagyárak” legnagyobb sajnálatára. Bár képviselőik mindent megtettek azért, hogy hallgatókat biztosítsanak maguknak. Még egy olyan törvénytervezetet is kitaláltak és bemutattak a parlamentben, amely szerint lehessen egyetemre iratkozni érettségi diploma nélkül, és majd menet közben csak megszerzik valahogy azt a fránya papírt. Szerencsére ezt nekik sem sikerült keresztülvinniök.

Megjegyzés: az egyetemisták számának csökkenő tendenciája miatt a „diploma gyárak”-nak tényleg valós gondjaik lehetnek, mert amíg 2008-ban 915800 egyetemistát tartottunk számon, addig 2012-ben már 600000 alatt maradt a számuk. Mi lesz ilyen trend mellett a „copy - paste”- professzorokkal? Vajon megérdemlik, hogy sajnáljuk őket?Az egyetemi hallgatók számának csökkenése miatt dolgozott ki a szaktárca egy kormányhatározat-tervet, miszerint a 2013--2014-es akadémiai évtől 37 egyetemen 183 specializálás felszámolását indítványozza.

Magyar eredmények 2013-ban

Induljunk ki az alábbi táblázat adataiból:

Az adatokat a megyei tanfelügyelőségek magyar oktatással foglalkozó tanfelügyelői bocsátották a rendelkezésünkre.

Mit mutatnak a számok? Elsősorban azt, hogy a júniusi  magyar érettségire 6656 jelölt jelentkezett. Vagyis több mint 300-an meg sem próbálkoztak az első nekifutással.  De velük, most ne foglalkozzunk, mert joguk volt eképp dönteni. Amint a táblázatból kitűnik, 6656 jelentkezőből 3377-nek sikerült a vizsgája, vagyis 50,7%-nak. Tehát a magyar eredmények mintegy öt százalékkal az országos szint alatt maradnak. Ez önmagában is figyelmeztető jel, mert az eddigi mérések szerint a magyar iskolák eredményei nem voltak gyengébbek az országos átlagnál.

A táblázatban az  első tíz helyet elfoglaló megye az országos átlag fölött teljesített. Ez körülbelül a sikeresen érettségizett tanulók felét teszi ki. Nyolc megyében értek el az országos átlagnál gyengébb eredményeket. Sajnos, ezek között találjuk Hargita és Kovászna megyét, amelyekben majdnem annyian jelentkeztek érettségire, mint amennyi magyar tanulónak sikerült a vizsgája. Ebben a két megyében a sikeres vizsgázók aránya a „kamerás” érettségik szintjén maradt. Elsősorban a román nyelv és irodalom vizsga miatt. Kovászna megyében 931 jelöltből 471-et (50,5%) a román vizsga miatt utasítottak el. Hargitában pedig 2014-en jelentkeztek az érettségire és közülük 1021-et (50,6%) románból buktattak meg. Mindez azért, mert amint már mondottam,  a magyar anyanyelvű tanulókat román anyanyelvi szintű követelményrendszer szerint  oktatják és eszerint is kérnek tőlük számon. Ez ellen nagyon gyorsan tenni kellene valamit! A szakmának, a politikumnak, a civil szervezeteknek, a szülőknek.

Összegzés helyett

Elemzésünkből elég nehéz pozitív következtetéseket levonni. Ez elsősorban azért van így, mert egy rendszer javítását nem a kimenettel kellene kezdeni - és végezni. Márpedig nálunk az utóbbi tíz évben más említésre méltó alig történt. Amit pedig reformálni próbált a szakma, azt vagy derékba törték, vagy a reformáló szándék nem a tanügy lényegét érintette, hanem ilyen vagy olyan egyéni vagy csoport érdekeket szolgált. Inkább a rendszer működéséhez való hozzá piszkálgatásokról beszélhettünk, mint az oktatás alapkérdéseit átgondoló, igazi reformról. Pedig az oktatásban igen nehéz külső szempontok szerint reformokat meghonosítani, mert azokat a rendszer kiveti magából. Olyan javító intézkedésekre lenne szükség, amelyekben az iskola, a tanárok és a szülők egyaránt érdekeltek, motiváltak lennének. Valahogy úgy, hogy az iskolában tanultak a munkaerő piacán eladhatók legyenek.