Szombaton – augusztus 31-én avatják boldoggá Vladimir Ghika herceget, a katolikus egyház egykori papját, aki 1954-ben mártírhalált halt Jilaván. Ortodoxként keresztelkedett, az utolsó moldvai fejedelem unokája volt, majd áttért a katolikus vallásra, 1923-ban Párizsban pappá szentelték, és a pápától engedélyt kapott arra, hogy mind a katolikus mindpedig a bizánci (esetünkben a görög-katolikus) szertartás szerint misézhessen. Számos jótékonysági intézet alapítójaként tartják számon. Jótékonysági intézetet alapítani jött haza Romániába, és nem menekült el a kommunista hatalomátvétel előtt, mert úgy vélte, nem futamodhat meg a munka elől, ami immár megsokasodott.  Letartóztatták és a Vatikán ügynöke váddal törvényszék elé állították – persze egy ötvenes évekbeli törvényszék elé, amelyik úgy működött, hogy a hivatalból kinevezett ügyvéd – kliense védelmében – még az ügyészt is túllicitálta: többet vallott be annál, mint amit az ügyész a vádlott ellen kitalált. Vladimir Ghika kérte, hogy maga védekezhessen, ügyvéd nélkül. A bíró elhallgattatta. Ekkor Vladimir Ghika kilépett a vádlottak padjából, és azt mondta az ügyvédnek: „Nem engedem meg, hogy a nevemben beszéljen”  A bíró elrendelte, hogy vigyék ki a vádlottat a teremből. Ekkor Vladimir Ghika belekapaszkodott egyik kezével a vádlottak padjába, a másik kezével az ügyvéd padjába, és a két megtermett milicista nem tudta kivinni. Ekkor a bíró elrendelte a tárgyalás elnapolását. Majd mégis letárgyalták az ügyet, de a vádlott jelenléte nélkül. Vladimir Ghikát egy garázsba zárták, majd pedig az ítélet kihirdetése után Jilavába, ahol addig ütötték—verték, kínozták, éheztették – amíg kilehelte a lelkét. Az alábbiakban válogatást adunk Vladimir Ghika aforizmáiból. Azokból jobban megismerhetjük azt, akit szombaton boldoggá avatnak. (Zs. I.)

Vladimir Ghika

A JOGOS BECSVÁGY

A hegycsúcsokat ritkábban keresik fel, mint a piacokat. Minél magasabbra mész, annál kevesebb az útitársad.

Az önmagunkkal való elégedetlenség nem fakad mindig megbánásból, gyakran  az elkeseredett önimádat eredménye.

Minél jobban elszabadul egy szenvedély, annál inkább fogollyá tesz.

Az Úr őrködik, az Úr virraszt. Szemmel tart minden éjszakát. Borzalmas számára az az éjszaka, amikor az ész kialszik, amikor a szív kialszik; borzalmas számára az emberi természet éje, a gonoszság éje, ami bármikor ráhull a szenvedő emberre. Ki mondhatná meg azt, mekkora szeretettel virraszt fölöttünk az Úr? Neve és rangja van ennek a szeretetnek. Végtelen szeretet.

A virág illatossá teszi a kezet, amely letépi őt.

A magány könnyebben elviselhető volna, ha nem lenne gyalázatosabb kísérőnk sajátmagunknál.

Nagyobb baj az, hogy a szíved és az eszed nem kínálhat semmit, mint az, hogy üres kézzel jössz.

A szerettel egyenes arányban szenvedsz. Bennünk a szenvedés és a szeretet egyazon képesség. Égető és iszonyú árnyékuk egymásnak.

Aki parancsol, tudja, hogy mennyire függ attól, akinek parancsol.

Az igaz szeretet önmagától szól, nem kell hangoztatni, hogy felismerjék.

Egyes virágok csak ott nőnek, ahol könnyel öntözik őket.

Kevesen tudják, hogyan kell szenvedni. A szenvedés művészet, és az igazi művészetre nincs recept.

Csak egyetlen becsvágy jogos: az, hogy te légy a legjobb.

Szerep és személyiség: Jaj, minket mindig jobban érdekel az, hogy szerepet komponáljunk magunknak, ahelyett hogy felépítsük a személyiségünket.

Más az élet, mint amit megálmodtunk. Különösen azért más, mert nem olyanok vagyunk, mint amilyennek hisszük magunk.

Talán az a legelviselhetetlenebb szenvedés, ha miattunk szenvednie kell másnak.

A múlt titok, a jelen titokzatos, a jövő rejtély; és e lánc szétszakíthatatlan.

Szenvedek és szenvedek. Amiatt szenvedek, mert úgy vélem, nem születtem szenvedésre.

A Paradicsomba vezető út szélessége egyetlen személyre szabott, a magassága pedig mint a kereszté.

Az tanították nekünk: „éljünk, hogy tegyünk valamit”. Mindenekelőtt azt kellene megtanulnunk: „éljünk, hogy létezzünk”.

Nemcsak annyit érünk, amennyi vagyunk vagy amennyi leszünk, hanem amennyit képesek vagyunk meglátni abból, hogy mit jelentünk.

A hiúság letagadhatatlan pófátlanság; nincs az a nemesség, amelynek a minőségét  meg nem bélyegezné.

Az élet szép önmagában, még szebb azáltal, amit rejteget, és sokkal szebb azáltal, amit megszerez.

A boldogság olyasmi, amit az ember sajátmagában keres és nem talál meg máshol, csak a másik emberben.

Létezik szegényebb ember a felfuvalkodottnál?

A magány jó és szent, de csak akkor, ha megszabadították az Éntől.

Utánozd a gyertyát: lángja nem csökken, amíg el nem ég.

A múlt minden ereje onnan származik, hogy jelen volt és jövő akart lenni.

Önmagáért legyen,vagypedig Érte legyen? Ez a két egymást kizáró szónoki kérdés ugyanakkor magában hordozza az egymással szöges ellentétben álló két életmagatartás definícióját.

A benned meglévő szeretet arányában szenvedsz. A szenvedni képes azonos a szeretni képessel: egymás égető és iszonyú árnyékai.

Nincs olyan sár, amelyik elfődné a szeretet ragyogását.

Ne feledkezzél meg arról: állandóan ki kell állnod a próbát, miszerint jót teszel akkor, ha lehetőséged van rá, illetve nem teszel rosszat akkor, ha kísértésbe esel.

Semmilyen bűn sem jár egymagában.

Hogy szenvedni tudsz, azt jelenti, hogy képes vagy végtelenül szeretni.

Közvetlenül Isten öröméből származunk.

Az első igazság és az első bizonyosság: nem létezem önmagamban.

Van-e gonoszabb, mint a hiúság, mely azt kívánja, hogy hízelegjenek neki.

A Világmindenség formája a lélek, sokkal inkább, mint amennyire a lélek formája a Világmindenség.

A hó sohasem ragyog annyira, mit a nap, amely őt elolvasztja.

A jótékonyság – anélkül hogy észrevennénk – a végtelent magában foglaló műalkotás.

A civilizáció elnevezéssel díszítjük fel azt a utat, amelyet az emberiség megtett a barlangtól a kocsmáig.

Valamely sértéshez hasonlóan, amely jelenleg mit sem jelent - még ha hajdan jelentett is valamit -, a tolerancia, lényegénél fogva, a valóságot sérti s ugyanakkor leértékeli az értelmet. Távol áll az erénytől, csupán a közönyt és a tehetetlenséget szentesíti.

Fordította: Zsehránszky István