- ez a címe az Állami Zsidó Színház legújabb bemutatójának, amelyhez Benjamin Fondane romániai zsidó származású francia író sorsa szolgált ürügyül. Benjamin Fundoianut, hiába akart más lenni, hiába ment Franciországba és vált franciává, mégis utolérte, ott is megtalálta a végzet. Lágerbe vitték a német megszállók, Auschwitzba deportálták. Az előadás viszont – Anfreea Tǎnǎsescu koreográfus alkotása – nem a megszokott lágertörténet, hanem általános emberi tabló a meg nem érdemelt szenvedésről, az ember számmá, egyszerű statisztikai adattá változtatásáról, kifacsarásáról és szemétbe hajításáról. Vagyis arról, ami ma is történik világszerte, 80 éve ama Holokauszt után, amely csak halvány figyelmeztetés volt ahhoz a cinikus emberpusztításhoz képest, aminek nap mind nap tanúi lehetünk.

Az előadásban az a csodálatos, hogy az emberből a szorongattatás idején, szorult helyzetben, a halál küszöbén is rendre előjön minden, valósággal sugárzik belőle az a lelki és az a szellemi érték, ami őt emberré teszi. A nő a lágerben is nő – e minőség minden értékével, szépségével, vitalitásával és szenvedésével –, miként a férfi a gázkamra közelében is férfi, alig várja a kalandot, alig várja hogy újra meg újra kapcsolatba lépjen embertársaival – nővel, férfival – és értéke szerint élje meg a kapcsolatot. Sőt, egy báb formájában állandóan jelen van az ember mint olyan – vagyis a világ – naív megfigyelő minőségében is. Az, aki mindent lát, minden és mindenki iránt érdeklődik, mindenkivel kezet fog, csupáncsak nem tesz semmit, és azonnal elfelejt mindent – jót is, rosszat is –, hogy zavartalanul érdeklődhessék a továbbiakban is. Hát ilyenek vagyunk mi, túlélők? – tehetné fel a kérdést a néző is és az előadás létrehozója is, ki-ki közülünk sajátmagának.

Az előadás zsúfolásig tele van szívszorító és ugyanakkor lelket gyönyörködtető mozgásszínházi jelenetekkel, de a rendező néha szöveggel is pontoz. Idézeteket lő be Fundoianu poémáiból, illetve a deportálás idején írt leveleiből. Sőt, adott pillanatban még Bicska Maxit is megszólaltatja, hogy pontosan megjelölje azt a kort, amely kiindulópontként szolgált az előadáshoz. És amely azt a szintet jelenti, ahonnan feltétlenül el kell rugaszkodnunk, amelyet feltétlenül meg kell haladnunk, amikor a máról szólunk. És amit a Zsidó Színház új bemutatója meg is tesz. S amitől ez az előadás messze több mint az álnaív emberbaba napi szemlélődése és szellemeskedése.