KISEBBSÉGBEN: Aki Keletet szereti
Meglepő fordulatra figyelhettünk fel. A gagaucok nem kívánják azt, hogy Moldva Köztársaság belépjen az Európai Unióba, sőt, népszavazást tartottak arról, hogy Gagauzia – Moldova Köztársaság autonóm tartománya – a függetlenség útját választja, amennyiben Moldva Köztársaság beolvad valahová. És ugyan hová? Európába? Romániába? Ezt nem mondják ki nyíltan, csupán addig mennek el: „hogyha Moldova Köztársaság elveszti a függetlenségét” – akkor kilépnek belőle. A szavazók 98,9 százaléka döntött így, és voksolt így. A lakosság 70 százaléka iratkozott fel a választói listára. Erre is és arra is érdemes odafigyelni.
Miként arra is, hogy a szavazók ugyancsak több mint 98 százaléka (98,4 százaléka) azt kívánja, hogy Moldva Köztársaság és vele együtt Gagauzia lépjen be az orosz vámunióba – úgy mint Fehéroroszország, Kazahsztán, Örményország stb., az egykori Szovjetunió tagállamainak jó része. Vagyis Nyugat helyett Keletre tekintsen. Így aztán, gazdaságilag is megalapozva, Gagauziának nem kell többé félnie attól, hogy bekebelezi őt valamelyik nemzetállam – például Románia, aki már alig várja, hogy egyesüljön végre Moldova Köztársasággal. Bukarest legalábbis teli van államilag megtűrt falfeliratokkal, amelyek szerint „Besszarábia román föld.” Persze vannak más államilag megtűrt falfeliratok is, például több ház falán hónapok óta sértetlenül ott áll ez a bejelentés: „Gyűlölöm a gáborokat”. A gagucok tehát tudhatják, mitől kell félniük, mi vár rájuk, ha hozzánk közelednek. Az egységes és osztatlan román nemzetállamban nem lesz tartományi autonómiájuk. Le kell mondaniuk a helyi kormányukról – amely például ezt a népszavazást rendezte, annak ellenére, hogy Kisinyov nagyon is ellenezte. Le kell mondaniuk a helyi parlamentjükről, és a baskánról is – a tartományi kormányzóról -, akit szintén maguk választanak. Hát erről van szó...
A gagaucok keresztény törökök, akik a bolgárokkal együtt jöttek a Volga-mentéről, csakhogy ők megmaradtak töröknek, nem mentek át szlávba, vagy nem asszimilálódtak más helyi néppel. Mindössze az ortodox vallást vették át környezetüktől. És bár kevesen vannak, számuk alig haladja meg a százezret – mégis megmaradtak, Besszarábiában is és Dobrudzsában is. Ezt érdemes lenne eltanulni tőlük – sok Dél-Erdélyban élő magyarnak jót tenne ez a tudomány... Az Európai Uniótól azért félnek, mert az nemzetállamok tömörülése – ők pedig nem kérnek a nemzetállamból. Mi sem... Ezen is érdemes elgondolkozni! Mert ha Európától várjuk, hogy a Székelyföld autonómiát nyerjen, akkor abból sohasem lesz semmi. Máshol kell elintézni ezt. Sajnos, máshol.
- 34930 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34934 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34935 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni