A minap ismerkedtem Radu Carp könyvével, amelynek a címe: Vallás, politika és jogállam. Együttlétük pillanatai. Humanitas, 2013, 268 oldal – és kénytelen-kelletlen azon kezdtem gondolkodni, hogy mi fán terem az államegyház?

A téma az utcán hever. Állandóan felszínre kerülnek olyan mozzanatok, tények, amelyek szemünk elé idézik a Radu Carp könyvének címében szereplő együttes működését. 2013-ban például a romániai egyházak mintegy 70 millió euró támogatást kaptak az államtól – vagyis működésüket az állam finanszírozta. Ebből a támogatásból csekély 56 millió euró az ortodox egyháznak jutott akkor, amikor ez a lelki gazdaság – mert minek nevezhetnénk egyébnek – több mint 6,6 millió euró évi profitot könyvelt el. Tehát a támogatás, a közpénzből való finanszírozás ez esetben teljesen indokolatlan. Akkor pedig miért szórja az ortodox egyház markába a pénzt az állam? A mindenkori hatalom Romániában? És nemcsak a pénzt! Hiszen minden választási évben szép ajándékkal látják el az ortodox egyházat – általában egy-egy értékes középületet játszanak át az ortodox egyház birtokába.

A válasz kézenfekvő. Ez az ajándék kenőpénz. Azt várja érte a hatalom, illetve a hatalmon lévő párt vagy pártkoalíció – hogy az egyház az ő megszavazásukra buzdítsa híveit. Vagyis piszkos kis evilági szolgálatot kér az Isten szolgáitól. És mit tesznek azok? Az ajándékot, legalábbis, hajlandóak elfogadni...

Ez a helyzet nálunk. De hogy is van ez Európában?

Radu Carp könyvében három felállítást mutat be. Az elsőt az jellemzi, hogy az egyház és az állam szoros kapcsolatban van egymással – mint például Angliában, Dániában, errefelé pedig Görögországban, s tennénk hozzá: általában az ortodox világban. A második csoportot azok az európai országok alkotják, ahol szigorúan elhatárolódik egymástól az állam és az egyház. Ez jellemző például Franciaországra vagy Hollandiára. És végül ott van a harmadik csoport, az állam és az egyház közötti vegyesházasság zónája: Belgium, Lengyelország, Spanyolország, Olaszország, illetve az egykori szocialista országok utódállamai Közép-Európában. Úgy tűnik, ez a legnépesebb társaság. Viszont az egyház és az állam mindhárom említett együttélési formája életképes, és jó azoknak, akik elviselik.

De az lenne igazán jó, ha a hatalom és ez egyház nem keverednék. Ha az egyházat csak a hívek támogatnák anyagilag, igazolva ezzel az intézmény rendeltetése szerinti létét és szükségességét. Ha a papok csupán a lélek kertészei lennének – de ezt aztán jól és önzetlenül művelnék. Nem áhítoznának hatalomra, sem pedig a politikum pénzére. Nem piszkítanák be vele a kezüket. Belenyugodnának végre abba, hogy jogállamban élünk, ahol nincs helye az államegyháznak.

Persze, fölmerül a kérdés, hogy valóban jogállamban élünk-e, vagy pedig csupán azt képzeljük magunkról? Nehéz kérdés.