Nemzetállam. Nemzeti szocializmus. Nemzeti kommunizmus – félelmetes találmány. Idáig két világháborút köszönhetünk nekik. Több balkáni háborút. A jugoszláviai háborúkat, vérengzéseket. De azt is, ami most Ukrajnában történik – az is két nemzetállamnak köszönhető. A nemzetállammá vált Ukrajnának, amelyben sem az orosz nemzeti kisebbség, sem a többi: a magyar, a román, a lengyel – hogy csak néhányat említsek közülük – nem találja a helyét. És köszönhető ez a nemzetállamként működő Orosz Föderációnak, amely jogosnak tartja azt, hogy nemzeti alapon beleszóljon egy másik ország életébe, hogy attól területet csatoljon el – és teszi ezt a nemzetközi jog teljes mellőzésével. S ha a világ többi országai is ezen az úton haladnak – a nemzetállami politika útján -, akkor kezdődhet a harmadik világháború.

Én most azért izgulok, hogy az Amerikai Egyesült Államok, az Európai Unió vagy a NATO nehogy fegyverhez nyúljon – mert akkor itt a világvége. Sőt, a gazdasági szankciókat sem tartom jónak – mert az a háború folytatása „más eszközökkel”.  Az lenne jó, ha fejlesztéssel, technika-váltással jutnánk el oda, hogy a keleti szomszéd nem zsarolhat többé bennünket; hiába zárja el a gázcsapot, például, mert már nincs szükségünk az orosz gázra, nem vagyunk kiszolgáltatva sem az oroszoknak, sem a nyugatiaknak – senkinek. Ez a méltó válasz – és az egészséges válasz! -, amely nem sodorhat háborúba: sem katonai összecsapásba, sem pedig gazdaságiba.

Persze, amíg nemzetállamokra van osztva a világ, addig állandóan fennáll a háború veszélye. Ezen kellene segíteni, ha lehet. Gyakran emlegetik például a Gyulafehérvári Nyilatkozatot. 1918-ban, Gyulafehérváron az erdélyi románok teljes nemzeti szabadságot és egyenlőséget hirdetnek az itt élő népeknek, nemzetiségeknek. Beleértve az anyanyelvű szabad kormányzást, közigazgatást és a népesség számának megfelelő részvételt az ország ügyeinek intézésében. Ehhez viszonyítva az egységes és oszthatatlan nemzetállam – helyi szinten regáti találmány – óriási visszalépés. Kár volt megtenni, mert intézményesíti a kisebbségekkel szembeni diszkriminációt (nem lehetnek például államalkotók a többséggel együtt), és ez az államforma - többek között a hátrányos megkülönböztetés intézményesítése miatt is - állandó konfliktusok forrása. Hát nincs nekünk elég bajunk? – kis fizetés, nagy adó, munkanélküliség stb. Szükségünk van még ezekre az állandó konfliktusokra is, amelyeket a nemzetállam gerjeszt?

Könnyű kérdezni. De kifog rá válaszolni?