A közvéleménykutatások eredményei évek óta azt állítják, hogy Romániában a hadsereg a legbizalomkeltőbb intézmény. Őt követi az egyház – értsd: az ortodox egyház, a lakosság közel 80 százalékának az egyháza -, s csak ezek után lehet szó más intézményekről is. A parlament és a kormány – tartósan – az utolsó helyeken van, ami azért érthető. De hogy a hadsereg és az egyház mivel vívta ki az őt övező megkülönböztetett bizalmat? – ezt sehogy sem értem.

Hála Istennek, számunkra legalábbis, 1945-tel véget ért a háború. Hadseregünk legfeljebb olyan hőstettekkel dicsekedhet, mint amit 1989 decemberében művelt, amikor előbb Temesváron, majd Bukarestben román állampolgárokra lövöldözött, és sokat hőssé is tett közülük. Bukarestben például külön temetőt nyitottak nekik. Ezért érdemli meg a hadsereg azt a nagy bizalmat? Számomra legalábbis megemészthetetlen az, hogy van egy olyan intézmény – és nemcsak nálunk, hanem világszerte -, amely fegyverforgatókat, tehát potenciális vagy tényleges gyilkosokat nevel, készít fel és tart el. S ezt – ráadásul - törvényesen teszi. Mert én legalábbis úgy gondolom, hogy a gyilkosság – készüljenek fel rá és végezzék azt, éljenek belőle akár katonák, akár civil bűnözők – minőségileg ugyanaz. És lám, a társadalom mégis bizalmával tünteti ki őket! – legalábbis az intézményesített gyilkosság művelőit. Sőt, büszke reájuk. Ez inkább a tudathasadás jele...

Az egyház sem olyan bizalomkeltő, mint amilyennek a közvéleménykutatási eredmények szerint tűnik. Nemrég távozott az élők sorából Corneanu érsek, az egyetlen román ortodox főpap, aki bevallotta, híveinek meggyónta, hogy kapcsolatban állt a Securitatéval. Más ortodox főpapokról is kiderült, hogy a Securitate munkatársai voltak - Teoctist pátriárkáról például vagy Pimen püspökről, hogy csak őket említsük, de másokról is kitudódott -, viszont egyikük sem vallotta be. Hazugságban éltek, illetve élnek ma is. És az általuk vezetett papokkal mi a helyzet? A gyilkosok után immár a hazugokat is közbizalomban részesítjük?  (A kérdés jogosságát bizonyítja az Adevărul október 6-i számában olvasható eset. Egy észak-moldvai városban a pópa kereszttel ütötte azt az embert, aki az egyházfitól azt követelte, hogy kérjen bocsánatot. Az történt ugyanis: az illető megtudta, hogy a pópa éveken át besúgta őt, jelentéseket írt róla a Securitaténak – s többek között emiatt is, külföldre kellett menekülnie. A pópa az üldözőknek dolgozott... Milyen hit jegyében tette ezt? És hány pópa cselekedett ugyanígy, szép hazánkban? Valamivel meg kellett hálálniuk azt, hogy a kommunista hatalom számított reájuk...)

Hogy közbizalommal övezzük a hazugokat – és nemcsak a papok esetében! – ez kiderül nap-mind-nap. Gondoljunk csak az államfőkre, akiket az utóbbi 25 évben választottunk, hogy ne menjünk messzebb a történelemben. S a miniszterelnökökről – akik szintén a mi szavazatainknak köszönhetően jutottak tisztségükbe – többről is kiderült, hogy egyet mondanak és mást cselekednek; hogy ha lehetőségük adódik rá, a kormányrudat fogva tisztességtelen jövedelemre, sőt vagyonra tesznek szert – de ők legalább a bizalmi lista alján találhatók. Ez sem semmi.