(1.)

Bocsánat! Ez nem választási előrejelzés, hanem egy színházi előadás summája. Bár ki tudja? A mai világban még ez is elképzelhető. És talán még ez a jobbik eset, ha a cinikus középszer győz. Mert a Kárpátok zsenije, például, ugyan cinikus volt, de messze nem érte el a középszert sem...

Térjünk vissza a színházba! – a Szebeni Nemzeti Színház Német Tagozatának az előadásáról van szó, az Amadeusról, Gavriil Pinte rendezéséről. Gavriil Pinte – legalábbis számunkra, romániai magyar színházlátogatók számára – azzal tűnt ki, hogy új, mai formát talált Az ember tragédiája előadására Csíkszeredában, a Csíki Játékszínben; mai színházi nyelven szólaltatta meg Madách művét akkor, amikor a magyar színpadokon ez a mű még mindig csak a XIX. századi színházi nyelven dadogott.

Az Amadeus, Peter Schäffer darabja végsősoron bűnügyi történet. Arról szól, hogyan öli meg Mozartot a tehetséges, de nem zseniális zeneszerző, Salieri vezényletével a cinikus középszer – amelynek Salieri mellett olyan eminens képviselői jelennek meg a színen mint II. József császár, továbbá a bécsi opera korabeli igazgatója, vagy az udvarmester, vagy a szabadkőműves páholy főnöke, bárók és grófok, előkelő udvaroncok. Ebből a történetből indult ki Gavriil Pinte és teremtette meg a magasabb szintű művészi általánosítás lehetőségeit mindenekelőtt azzal, hogy felejthetetlen színpadi metafórákat alkotott. Salieri mester például mozgásba hozza a csodálatos csillárt, az egyetlen díszletelemet, amely azt jelzi, hogy a császári palotában vagyunk. S ennek a csillárnak a mozgása először – legalábbis bennem – a földrengés érzetét kelti, aztán lassacskán alábbhagy a szorongás, amint tudatosul bennem, hogy nagyot mondó és kicsit produkáló manipuláció megnyilvánulását láthatom.

És hasonlóan erős színpadi képek sora ez az előadás. Gondoljunk csak a hatalmas tükörre, amely tulajdonképpen a Salieri agyában megjelenő képeket mutatja meg. Vagy a színpadon többször is körbejár egy szekér, s rajta például Mozart és felesége látható szeretkezés közben. Máskor egyebet művelnek... E szekérről kiderül, hogy a híresztelés, a pletyka kocsija – Salieri vele adja tudtára a világnak Mozart, a fékezhetetlen zseni viharos magánéletének a részleteit.

De a legmegdöbentőbb a világ hatalmasainak a lélegzetelállító korlátoltsága. Gavriil Pinte rendezésében ez is elnyeri méltó büntetését: a császár és az udvar emberei nagycsőrű varjakként jelennek meg, tépik darabokra a zsenit, ahol csak tehetik. A tapsrend során aztán kiderül, hogy kicsodák ezek a varjak – akkor, amikor levetik az álarcot.

Salieri pedig állandóan a közönség sorában lévő székre ül le – vajon mit jelez ezzel? Talán azt, hogy ő is közénk tartozik? Vagy talán azt, hogy mi is cinikusok és középszerűek vagyunk, bármennyire is másnak tartjuk magunkat? – Törhetjük rajta a fejünk! Ami végsősoron nem is olyan rossz dolog. Talán hasznunkra válhat.

(2.)

A cinikus középszer szereplőkre lebontva még rútabb, még tragikusabb. Daniel Plier luxemburgi színész nagyon elegáns figurát hoz a szebeni előadáson, csakhogy ez az elegancia öltözettel és viselkedéssel feltett maszk. Ami mögötte van, akár a szemétdombhoz is hasonlítható. Istenre keni a saját vétkeit. Kell ennél kiábrándítóbb figura? Azért kívánja Mozart számára a végzetet, mert ő, az udvar zenei félistene sem imádsággal, sem önmagtartóztatással nem tudta elérni azt, hogy maga is zseni legyen? Hiába fizetett be rá...

Mint ahogy hiába fizetett be utóbb a nők kegyeire is. Sem a tanítványa, Katharina Cavaleri énekesnő, sem pedig Mozart felesége, a fiatalasszony, Constanze Weber (előbbit Anca Cipariu hazai, utóbbit Nathalie Sigg svájci színésznő játssza) nem kíván vele szeretkezni, s amikor az udvari muzsikus, Salieri úr megzsarolja őket, a hölgyek kendőt tesznek az arcukra és úgy hullanak az ölébe, ha már muszáj... Esetükben is, akárcsak a Salierit alakító színész esetében a hitelesség a legfőbb erény.

Nem így Mozart esetében, aki Wolfgang Kandler osztrák színész alakításában mintha a Salieri által látott - és láttatni szeretett! - emberileg mélységesen lebecsült fiatal vetélytársat, elkényeztetett zsenit hozná, egy jellegtelen, közönséges kis senkit, akit mint ilyent talán nem nehéz és nem is kár félreállítani. Való igaz, hogyha Wolfgang Kandlerrel találkoznék az utcán, és úgy viselkedne mint a színpadon, a Salieri által számára kitalált megjelenést reprodukálná, meg sem látnám őt, nem hogy Wolfgang Amadeus Mozart jutna eszembe róla.

Más kérdés, hogy Salieri mester kénytelen elismerni azt, hogy Mozart zenéje zseniális, különben lelepleződene. És ezt nyilván nem kívánja. Íme egy másik kettősség, ami szintén a cinikus középszer sajátja.

De ismétlem: a fiatal osztrák színész az Antonio Salieri által látott – illetve látni akart - Mozartot reprodukálja, akár csak a hatalmas színpadi tükörben megjelenő többi szereplő, akik végsősoron mind, amikor a tükörben láthatók, a Salieri mester kreációi. Máskor elsősorban önmagukat adják. Ez a tükör is, akárcsak a többi díszletelem, a kizárólag funkcionális – és funkcionáló! – elemeket tartalmazó színpadkép Roxana Ionescu alkotása.

(3.)

Az előadást kis térben játsszák, 120 néző fér el a színpadra felállított lelátón. És a bemutató alkalmával 80 néző használt fülhallgatót, vagyis csak 40 néző értett németül. Mint Anna Neamţutól, a Német Tagozat vezetőjétől megtudtuk, Szebenben jelenleg kb. 3000 német él, többnyire idősek, nem nagyon mozdulnak ki a házból. Viszont a szebeni németek közül így is mintegy 300-an rendszeresen látogatják a színházat. A közönségvonzó, bulvár darabok előadásain pedig a nézők 90 százaléka fülhallgatót használ – tehát itt a közönség túlnyomó többsége román. S a némeül tudó nézők többsége is immár román – például a német tannyelvű iskolák tanulói, illetve végzettjei. A Szebeni Nemzeti Színház Német Tagozata tehát sajátos küldetést teljesít: fenntartja a német kulturális életet Nagyszebenben, és erősíti a német kultúra iránti érdeklődést a román többségben. Érdemes erre odafigyelni!

Miként arra is, hogy a szebeni német tagozat a romániai kultúra követe Európában. Az Amadeus bemutatóján ott volt a luxemburgi Esch Színház képviselője és megvásárolta az elődást, játszani fogják Luxemburgban is. De hasonló vendégeket várnak Salzburgból, Münchenből, Bécsből – ahol a szebeni Német Tagozat ugyancsak jelen van előadásaival. Pedig színészei létszámát tekintve kicsi társulat: tíz állandó színésze van, akik mellé még nyolcat szerződtethet bedolgozóként. És az állandó tagok között van egy luxemburgi színész, a Salierit alakító, tehát nagy feladatot megoldó, Daniel Plier, aki viszont rendezőkét is sokat dolgozik Szebenben – ő vitte színre a Német Tagozat 4 előadását. Továbbá az állandó tagok között van egy osztrák, egy svájci és egy németországi színész is.

A Szebeni Nemzeti Színház Német Tagozata jól beépült Európába, ami nyilván biztosabb jövőt jelent számára. Ezt eltanulhatnák tőlük a hazai magyar színházak is.