Szociális kreativitás, család, magánéleti önszabályozás

Modernizációk sora, globalizáció-verte mindennapiságok tükre mutatja korunk szociológusa számára, miként bomlanak—foszlanak és konstruálódnak—épülnek mindennapi közkapcsolataink, privát tereink, intim világaink és szocializációs folyamataink. Még pártolnánk a konvenciók, maradék örökségek, hagyománytartás és értékkövetés bevált részvilágainak megmaradását, de közben ki sem állhatjuk azt, ami akadályozná a fősodorba kerülésünk esélyeit. Belső (családi, intim, történeti, közösségi) és külső (társadalmi, formalizált, jogiasított, átszabályozott) világaink életszerűségei között keresgélünk, s keres rajtunk kívül még bizonyságokat az élettudományok, társadalomtudományok, embertudományok és kultúratudományok többsége is.

Somlai Péter kötete,[1] melyben a társasnak és közösnek, társadalminak és kulturálisnak, integráló hatásoknak és provokáló egyediségeknek egész komplex rendszere úgy mutatkozik meg, mint magabiztos, kételyeket lehántoló tudás összefoglaló elmélete, ennél jóval árnyaltabban vezet be a megismerés-elméletek intimebb világaiba. Merthogy az ambivalenciákat fenntartó hatások között a humanizmus megmaradásának esélye, a korszellem korlátozó kényszereinek körülményei, az emberiség rendeltetésének lehetőségei a történelem öntudatlan megvalósulásának keretében … – mindezek mint elszabadult és kézben tartott, ellenőrzött és magunk-konstruálta életvilágaink nem könnyen teszik lehetővé, hogy a hagyomány, a modernitás, a meghaladás és posztmodernitás sziklái közötti nyugodt szocializációs hajózás esélye megmaradjon. „A köznapi életvilág a valóságnak az a tartománya, amit egyszerű adottságként talál maga előtt az egészséges ésszel közlekedő józan és normális felnőtt. Az egyszerű adottság mindarra vonatkozik, amit problémátlan tényállásként, kérdések nélkül élünk át” (Schütz – Luckmann: Az életvilág struktúrái, 1979:25). A természetes beállítódás, tipizálás, analógiák használata vagy a reflektálatlan tudáskészlet a mindennapi gondolkodás sajátos vonásaival is összevethető, így pragmatikus motivációk, érdekek, szükségletek, vágyak rendszere veszi körül az intuitíven adott, objektívnak számító tartalmakat. Mindezt mint szocializációs folyamatot, a szociális és kulturális lények hálózatát (rokonság, család, társas környezet, társadalmi intézmények), a közösség kultúráját jelenítik meg, építik és formálják át az emberi működésmódok. A kultúra mint „második természetünk”, mintakövetés és alkalmazkodás, szabálykövetést vár el, az életvilág kulturális újratermelésének, a szociális integrációk erejének terepévé változik.

A négy nagyobb fejezet, tizenöt tematikus egységre bontva, nemcsak aktualitások, hanem kihívóan évszázados megfogalmazások szemléleti aspektusaival is megküzd, láttatva a társas és a társadalmi eredendő ellentmondását, ezek eltérő interpretációit, szocializációs folyamatra gyakorolt hatásait is… Tisztán jelzi ugyanakkor, hogy a sikeres szocializációban elnyerhető tudás nem független a konzervatív tudás hagyományos értékekre fókuszáló teljességképétől, kommunikáció- és cselekvéselméleti perspektíváitól vagy átrajzolt modernitás-kereteitől sem.

Somlai kötetét nem lehet szimplán csak „kijegyzetelni”, mert több mint tankönyv, erősebb mint esszégyűjtemény, komplexebb mint teoretikus vitaanyag, s markánsabb mint új átgondolások, rokon szakmák kérdéseinek párhuzamaira és ismételten újragondolt klasszikusok alkalmi érveire lefektetett mentsvár… A közösség és a csoport, az egyén és a társas lét, a beletanulás eszköztára a szocializáció kitartó folyamatát követik, melyet persze nem nekem kell itt kiemelnem, hanem Somlai jóérzékére hagyatkozva csupán visszatükrözni próbálhatom. Nagyobb fejezetei az elméletek történetét, a Halbwachs jelentéselméleti horizontjának rajzolatát, konstrukciók és kontextusok helyzetmeghatározó hatását, a szocializáció kereteit, a világpolgári szolidaritás és a korszellem horizontját tétován kereső kutatói ént mutatják fel. Somlai utóbbi időkben kelt írásai nemcsak az evolúciós perspektíva felé nyíltak ki, hanem ennek akadályai, az evolúció lehetetlensége és újragondolhatósága éppúgy megviselték a nagy teória lehetőségeit. Szocializációs elméletek és családpolitika, hatósági erőszak és életformák pluralitása, műveltségi esélyek és cselekvési kompetenciák színes skálája bomlik ki az interakciók, szociális kreativitás, nyelvi—kommunikációs vagy osztálykülönbségi és interakciós modellek változataiból – mindegyre azt árnyalva, mi minden rejlik még a szocializációs és szociológiai folyamatokban. Habermas, Weber, Durkheim, Halbwachs, Schütz, Bernstein, Luckmann, Goffman, Bourdieu és kultúrfejlődést oknyomozó kulturális antropológusok pontosítják ezt a tudástérképet, melyet türelmesen és nyugodtan, az eligazodás szép magabiztosságával hoz terítékre Somlai. Legizgalmasabb írásainak egyike a szovjet korai család-, szociálpolitika- és közfelfogás-manipuláció korszakának elemzése, melynek épp a szocializáció mint környezeti összhatások egyvelege válik tanulságos példázattá, benne a magánéleti korlátozottság, életformák avantgárdja, szigorúan ellenőrzött és jogilag is körülcövekelt feladattudatok, sorsok, életviteli perspektívák széles köre. De a „sokféleség zavarában”, család- és életformák pluralitásában meglévő jelenkori esélytelenségek is a belső erőszak, családon belüli kíméletlenségek, jogvédelem és állami erőszak felé eltolódás is egyugyanazon folyamat lenyomata, mely az osztálykülönbségek megnevezése, megtanulása, átörökítése és történelmi determinizmussá válása alakját öltötte a szovjet korszak interakciós terében, de újratermelődik napjainkban is, mint a korszellem horizontjának meghatározó sarokpontja. Lehet-e ehhez világpolgári szolidaritásnak kapcsolódnia? Lehet-e a haladás elutasításában is jobb csillagzatot remélni? A korszellem zavarait lehet-e anómiákon túli modernitásokban remélni, s újrafogalmazni az emberiség rendeltetését…?

Somlai társas világokról, családról és szocializációról szóló korábbi könyveiben éppúgy jelen volt már az evolúciós kérdéskör válaszkísérleteinek taglalása, mint mostani, az új ifjúságról szóló elméleti közelítéseinek korszellemet tükröző feleletei. Az elmúlt harminc év tanulmányaiból formált kötet akkor is kihívás, ha némely válaszával találkoztunk már. Sőt: az újragondolás merészsége, a források áthangolódása és a konklúziókban rejlő időtlenség illúziója éppúgy része a korszakos válogatásnak, mint a 20. század szociológiáját időnként jellemző elsötétülések, újramegvilágosodások, a gondviseléstől olykor mentes egykori jövőképek modernizált változatai, „nagy narratívák” paradox esélyei…

[1] Somlai Péter: Társas és társadalmi. Válogatott tanulmányok. Napvilág Kiadó, 2008., 240 oldal.