Sejtelmes cím is lehetne, de valójában a rejtélyesség sokkal szimplább szféráiba vezet a mögötte álló könyv. Könczei Csongor a néprajzi jelenkutatás egyik most virágzó műhelyének egyik legizgalmasabb kötetét adta közre, melynek olvasásához nem puszta tudományos lelemény kell, hanem kötődés, elszántság, elmélyült érdeklődés és „avatottság”.[1] Olyan világ (azaz világok) és kapcsolatok belső jegyei, szerkezete felé vezet bennünket, ahol a társadalmiság értékei a hálózatkutatás révén és a nem írott kultúrában kialakult értékrend leképezése által a puszta deskriptív életvilág mellett úgy lesznek hangsúlyosak, hogy az etnomuzikológia és az interkulturális kisebbségkutatások is szerepet kapnak bennük.

Nem keverem a hatások és a vállalás elemeit, nem tódítok a könyv jelentősége terén, hanem épp e körvonalak lesznek pusztán leíróvá is mindenki számára a kötet tartalomjegyzékét, szerkezetét tekintve. A „nevesincs” muzsikusoktól a legprímább alkotókig, a bandák és falusi életviszonyok leírásától a zenei tudás elsajátításának konvencióiig roppant sok területen megfordul, s meghívja olvasóit is. A rétegzett szerkezet lehetővé teszi, hogy Könczei szigorú rendben foglalja össze a kutatás tematikáját, módszertanát, kiterjedését, eredményeit és jelentőségét, emellett szinte tájnéprajzi háttérrajzot is úgy kapunk, hogy muzsika szól folyamatosan…: a rend, a szokás, a tradíció és változás ritmikai, tánchoz szabott, s mégis komplex kultúra formájában tovább élő zenei hagyománya.

Könczei opuszáról már az előszóban Sárkány Mihály, a hazai kisebbség- és kultúrakutatás doyenje azt emeli ki, hogy a sokféle cigányzenész-leírás között is kivételes ebben a vállalásban a hálózatként, a közös tudás kulturális szálaival megerősített kapcsolati szféraként megjelenítés, ám ennek minden újdonatúj erénye mellett a nehézségei is adottak: az összefüggések, hálózati kapcsolatok határai elvben maga a térségből fakadó Kalotaszeg révén leírhatók, ám a tájhoz kötődés emberi relációi, kulturális csereviszonyai, konvencionális rítusai, földrajzi értelemben is határokon átnyúló stílushagyományai vagy szokásnormái önmagukban is sokrétűbbé teszik a határolást. Más a zenész, a turista, a gyűjtő, a kutató, a nyelvész vagy a földrajzos határfogalma… És főleg más a társadalmi érintkezés hálózatossága társas lét, rétegződés, hagyományok, térbeli mozgás, ismeretségek, rokonságok, illetve számos további viszonyrend szempontjából.

A bandák tagsága, nagysága, száma, mozgástere egyben piaci szereplők elhelyezkedési térsége is, mely meghatározza a tradicionális foglalkozásba szocializálódó fiatalabb korosztályok esélyeit, egyúttal a periférián is van, kettős etnikai periférián, mint „saját etnikus közösségüknek egyfajta réteg elitjét” megtestesítő szereplők köteléke, kiknek ugyanakkor szituáció-függően volt csak esélye az etnikus másság kinyilatkoztatására. Másképp szólva e „cigánymuzsikusok nyelvileg három (cigány, magyar, román), zeneileg négy (zsidó is), és táncban is három ’nyelvet’ beszélnek, mind-mind anyanyelvi szinten!”. S mert a Szerző is ezt teszi, velük él és zenél, interjúzik és figyel, barátkozik és megnyilvánul, az amúgy meglehetősen hiányos írott források mellé önnön dokumentációját alkotja meg, biztos alapot teremtve ezáltal disszertációja forráshátteréhez. Sárkány még kiemeli ennek alaposságát és hiánypótló mivoltát, kivételes értékét és magát a tényt is, hogy mindeme kulturális örökség megszűnőben lévén, amit el lehet róla mondani, az is a változás terében zajló, felelős beszédre épülő együttérző narratíva. Ennek értéke mintegy túlnő az elméleti fejezeteken (hálózatkutatás, módszertani szinkretizmus és az interdiszciplinaritás szükségessége, tudományos paradigmaváltás az elemzési módszer és a néprajztudomány terrénumán belül, vagy egyúttal új eszköztár a változásnéprajz és etnomuzikológia határvidékén), s fontos—hangsúlyos szerepet nyer a társas közeg (bandák, korosztályok, stílusok, repertoárok stb.) működésmódjában, kollektív emlékezeti fennmaradásukban, szellemi és művészeti—kulturális örökségük megőrzésében.

S még mielőtt bárki arra gondolhat, hogy e doktori értekezésnyi forrás és személyes szavatosságú ismeretkincs nem könyvnek való, sietve cáfolnám. A Szerző egyik súlyos érdeme, hogy épp az élmény hitelével, s mellette a tudományos érdeklődő őszinte kíváncsiságával veti magát a téma körébe, s amit tálal belőle, az a létező világoknak olyan megkomponált hangoltsága, amilyen egy zenemű tud lenni egy táncrendben…

Ez előtt még hosszú fejezetben taglalja, okadatolja, ki is számít cigánynak és ki kalotaszeginek, hol vannak ezek belső és kívülről (vagy konvenció révén) szabott határai, s miképpen közelíthet mindehhez a hálózatkutatás kortárs főiránya vagy valamely változata, mi felől tájrajzi vagy néprajzi emez vagy amaz elbeszélésmód, s miként reagálnak maguk a térség lakói a táji tagoltság változataira, identitásuk lehetőségeire, a „névtelen” vagy „nevesincs” régi zenészek rangjának, presztízsének maradékaira, emlékfoszlányaira. Súlyos és meghatározó fejezetben bontja ki a társadalmi, gazdasági és működési hálózatot, személyek, családnevek, ragadványnevek viszonyrendszerét leképezve, az önálló és csoportos muzsikálásoktól a betanítás és együttes játék hagyományáig követve a folyamatot, piaci szereplők játszmáitól a muzsikálási alkalmak minőségéig és a résztvevőkre hangolt muzsikálás sikerességéig egy komplex világot megjelenítve.

A betanulás folyamata, a repertoár, a város közelsége révén áthangolódó „hangszeres tánczene” természetrajza és a konvencionális stílusok megmaradásának feltételrendszere sem kerüli el érdeklődését, figyelmét. A sűrű, a szapora, a legényes, a ritkás, a csárdás, a forgós s még megannyi változat a táncból, kereszteződnek, keverednek, s nincs „faji” alapon (cigány, magyar, román, zsidó) másabb, hanem van mindig az adott falusi közösség, annak szokásrendje, konvenciói, hangadó személyiségei, s van a banda, mely a repertoár dekompozíciójával megpróbál kedvében járni a táncosoknak. Amikor pedig mindez családi kapcsolatrendbe, rokonsági hierarchiába, barátsági szerkezetbe, együttműködési érdekeltségbe, zenészdinasztiák folytonosságába, piacfogó rátartiságába és mobilitási hajlandóságába tagolódik, akkor alakulnak és erősödnek a hálózatok, átszerkesztődnek vagy megerősítést nyernek a szűkülő piac ellenére is mindazon erények, melyek a kalotaszegieket megkülönböztetik a románoktól, a kolozsváriaktól, a gyimesiektől, szilágyságiaktól vagy épp románcigány világzenei divatok híveitől. Ezt veszi körül ugyanis a zenészstílus, a szakmai elismertség és versengés, a zenészfogadás és a fizetség mértéke, a meghívások gyakorisága, a megélhetési módok és a státusz stabilitása, az egész kultúraközvetítő és kultúraalkotó szereptudat, mely a muzsikát és hangszeres tudást, zenei ismereteket és rutint, kapcsolathálót és rokonsági miliőt is alapjaiban meghatározza vagy módosítja az egyre szűkülő piac keretei között is.

Végtére is az, hogy maguk a muzsikusok vagy a kutatók kerülnek az interdiszciplináris megismerési módok határaira, s föltámad-e új perspektívája a kutatásnak e változó—átalakuló—újratermelődő—áthangolódó világban, további hasonló kutatási jelenlétek és tudományos rátartiságok kérdése. Kérdés, sokrétegű kérdés, melyre Könczei Csongor válasza az etnikai hangoltságú és multikulturális természetű zenei világ többrétegű átmeneteinek felmutatása volt, egyszerre jelzi a pusztulás megmásíthatatlan előjeleit és a mindenkorra átalakulás időtlen jövőreményét is. Ennek annál is több esélye van, ha éppenséggel muzsikusok írnak doktori értekezést, vagy bölcsészdoktorok muzsikálnak legott.

Világainknak, kapcsolatrendjeinknek és végtelen varianciájú társadalmiságainknak még egy jó ideig megfelel, amíg a kultúrák közötti átjárás, a vendégművészek és a dinasztiák tisztelete, a zenész-státusz és az alkotóművészet presztízse még nem szenvedett végső vereséget. Mostanában pedig – mindennel együtt – sem fog… Kapcsolódó, párhuzamos vagy analóg kutatások már megkezdődtek (Pulay Gergőé példaképpen), s mind több és több szó kerül a román zenészek világzenei sikereiről, román és magyar és cigány zenei kölcsönhatásokról, egy korszak el nem múlóan változó, alkalmazkodó zenészvilágainak mibenlétéről. Könczei könyve ezekhez képest is alapozó mű, egyike a Kriza Könyvek legfontosabbikának.