– egy sikeres autonómia modell dilemmái -

Amennyiben jelentősen mérhető egy nemzetállamon belül az eltérő identitástudattal rendelkező etnikai és kisebbségi csoportok száma, ott megkérdőjeleződik az unitárius (osztatlan, egységes) állam eszméje és realitása. Egészen a 20. század elejéig a kormányzat az olasz nemzetépítés zászlaja alatt centralisztikus eszközökkel próbálta meg egy homogén nemzetállam illúzióját fenntartani.

Olaszország az első és a második világháborút lezáró békeszerződések nyomán, egymástól gazdaságilag, társadalmilag, kulturálisan és etnikailag eltérő terültetekkel rendelkezett. A sokszínűség és heterogenitás egyben a nemzeten belüli törésvonalakat is leképezte, melyek egészen napjainkig megosztják az olasz államot.

Az utóbbi tíz évben az etnikai identitás mozgósító erejét az etnoregionális politikai pártok jelentik, szemben a nemzeti identitással és nacionalizmussal. Pontosan ezért, azon olasz gondolkodók, akik eddig egy egységes olasz nemzetállamban látták a jövőt, fel kell hogy tegyék magukban a kérdést: valóban létezik-e olasz nemzeti öntudat, és mit jelent „olasznak” lenni egy olyan államban, ahol számos nyelvi és etnikai kisebbség él?

A elmondottak kapcsán egy olyan sajátos identitástudattal rendelkező és önmagában unikálisnak mondható önrendelkezési formát szeretnék bemutatni, mely kellően alátámasztja a leírtakat.

Megvalósul az egységes olasz állam

A 1848-as nemzeti forradalmak hatása elérte az Itáliai-félszigetet is. A nacionalista egységesítő törekvések hatására a széttagolt területeken élő, egy nyelven beszélő emberek legfőbb politikai célja az egységes és független nemzetállam megteremtése volt. A nacionalizmus eszméje a nemzeti azonosságtudat erősítését, az egységes nemzetállam megteremtését jelentette ebben az időben.

Itália politikailag és gazdaságilag értelemben nagyon eltérő adottságú területekből állt. Már ekkor számottevő gazdasági különbségek voltak az északi és a déli területek között. Míg Piemontban, az itáliai térség egyetlen alkotmánnyal bíró államában, már javában dúlt az ipari forradalom, addig délen, Nápolyban és Szicíliában elmaradott volt a gazdaság. Ennek következtében a déli részek lakói is támogatták az alkotmányos állam létrejöttét, annak reményében, hogy úgy a déli területek is hamarabb felzárkózhatnak.

Az egységes olasz nemzetállamot végül az északon elhelyezkedő Piemonti Királyság vezetésével hozták létre, miután francia segítséggel legyőzték az Észak-Itáliát megszálló Habsburgokat. Délen pedig Garibaldi seregei űzték el az idegen uralkodócsaládot. Az egységes Olasz Királyságot 1861-ben kiáltották ki, mely Róma és Velence kivételével egész Itáliát magába foglalta. A további harcok során a porosz—osztrák háborúban Velence (1866), a porosz—francia háborúban Róma (1870) került az Olasz Királysághoz. Így Itália egyesítésére 1870-ben került sor (Andeidesz, 2008).

Olaszország ma: etnikai, kulturális, regionális ellentétek

A rövid történelmi áttekintés után érdemes egy pillantást vetni a 21. század Olaszországára.

 Olaszország 2011-ben ünnepelte a félsziget egységének 150. évfordulóját. Azonban a nemzeti összetartozást és az olasz nemzeti öntudatot erősítő ünnepségek, sok régióban ellenséges érzelmeket kavartak.

Olaszország másfél százados történelme során számos olyan neuralgikus pontot és eseményt találunk, amik megkérdőjelezik az egységes nemzetállam létét. Melyek lehetnek ezek? Történelmi események, békeszerződések határozatai, nemzeti—etnikai ellentétek, gazdasági szempontok, ebből fakadóan eltérő regionális sajátosságok, nyelvi konfliktusok stb. Olaszország már régóta nemcsak a fejlett Észak és a gazdaságilag elmaradt Dél dichotómiájával írható le, hanem számos más kettőség és ellentmondás is jellemzi.

Olaszország földrajzi határainak meghúzása után az egyik legfontosabb megoldandó probléma az ország nyelvi egyesítése volt. Tekintettel arra, hogy több évszázadon át az olaszoknak nem volt egységes állama, a nemzeti öntudat és nemzeti identitás kialakításához a nyelvi egység megteremtésén át vezetett az út. Az új állam a területi igényeket tekintve megvalósult és realizálódott, de kevésbé tudatosult az átlag állampolgárban, hogy mit jelent „olasznak lenni”[1] (Barzini, 2008).

Az egységes állam megléte rámutatott arra a problémára, hogy a gazdaságilag, társadalmilag, szociális, kulturális és nyelvi szempontból jelentősen különböző olasz tartományok hogyan képesek kiegyenlíteni a meglévő különbségeket?

Ha utánanézünk, hogy Olaszországban ma, másfél századdal az olasz egység megvalósítása után hogyan gondolkoznak az olaszok saját államukról, saját nemzetükről, akkor egy érdekes és kissé megdöbbentő képet kapunk. Egy 2008-as felmérés során, melyben a közvélemény-kutatást készítők arra kérdeztek rá, hogy „Létezik-e Olaszország?” a válaszadók sajátosan fejezték ki véleményüket.[2] A felmérés eredményei szerint Közép-Olaszországban 66,9%, Észak-Olaszországban 60,8%, míg Dél-Olaszországban a lakosság 55%-a véli úgy, hogy több olyan tényező is van, ami inkább szétválasztja, semmint összetartja az olaszokat. Manapság Olaszországban sokakban felmerül a kérdés, hogy a Risorgimento eszméje és a Piemont által megteremtett Olaszország, mennyire tekinthető egységesnek és valójában „megérte-e a Garibaldi-féle vállalkozás? (Floris, 2009).

Az adatok megismerése után felmerül a kérdés, hogy a kapott válaszoknak mik lehetnek az okai. A kérdés megválaszolásakor érdemes visszanyúlni Massimo d’Azeglio korabeli író és politikus híres gondolatához: „Abbiamo fatto l’Italia, ora dobbiamo fare gli italiani” vagyis, „megteremtettük Olaszországot, most pedig meg kell teremtenünk az olaszokat”. Azeglio szerint a félsziget lakói sokféle identitással rendelkeztek, csak egy identitással nem, aminek a nyelv volt az alapja, az olasz nyelv (melyet nem beszéltek) és emellett az állam (amely a megkérdezésük nélkül jött létre).[3] Olaszország esetében ezért az elsődlegesen megoldandó probléma a nyelvi kérdés rendezése volt. Esetükben a nemzeti öntudat megteremtéséhez egy nyelvi öntudatot kellett kialakítani.

Azeglio gondolatát támasztja alá Eric J. Hobsbawm is, aki a nemzet fogalma alatt az alábbit értette: „ha egyáltalán létezik ma mértékadó ismérve annak, hogy mi alkotja az önrendelkezésre (azaz a független, területileg meghatározott állam felállítására) igényt tartó nemzetet, akkor a feltétlenül etnikai—nyelvi kritérium, ugyanis ahol csak lehetséges, a nyelv fejezi ki és jelképezi az etnikai identitást”.[4]

Az etnoregionalista pártok reneszánsza

Az etnoregionálista pártok térnyerése a 80-as évektől mutatható ki Nyugat-Európa számos országában. Az egyes radikális pártok és politikai szervezetek választási sikerei és politikai fellépése mögött ott találjuk az erős regionális kötődéseket és az etnikai identitás újbóli felfedezését. A decentralizáció és az EU regionális politikája kedvezően hatott az etnoregionálista pártok szereplésére. Az integrációs folyamatok, a „Régiók Európája” mozgalom hangzatos ígéretei a gyakorlatban megerősítették az erős identitástudattal rendelkező régiók szerepét, melyekben a regionális és etnikai követeléseket megtestesítő pártok követeléseiket hol mérsékelt, hol szélsőséges formában fejezték ki. A mozgalmak első számú törekvése a regionális közigazgatási autonómia kiépítése, a hatáskörök és kompetenciák növelése a nemzetállamon belül, radikálisabb formában pedig a nemzetállamon kívül egy önálló állam létrehozása vagy az anyaországhoz történő csatlakozás voltak (Tronconi, 2009, Vizi, 2007).

Az etnoregionálista pártok legszélsőségesebb tábora nyílt elszakadást, szeparatizmust hirdetett meg. A szeparatizmusnak különböző formái léteznek, ami lehet elkülönülés, elszakadás, leválási törekvés. A szeparatizmus alatt érthetjük a politikai akarattá formált tájegységi és kisebbségi törekvéseket, melyek fölhasználják a meglévő intézményi kereteket a maguk lokális céljainak, érdekeiknek. Mozgósítják a közvéleményt és elégedetlenségüknek nem-parlamenti úton adnak hangot, hanem az államválságok rémképének fölidézésével a parlamenten kívüli nyomásgyakorlás eszközével élnek és érvelnek (A. Gergely, 1996).

Ha az olasz egység 150. évfordulóját megünneplő rendezvénysorozatra gondolunk, akkor azt tapasztaljuk, hogy a nemzeti egység eszméje nem minden esetben talált meghallgatásra a politikusok, pártok, közéleti szereplők, társadalmi mozgalmak körében. Míg Berlusconi és pártja, a Szabadság Népe valamint a Balközép Demokrata Párt üdvözölte az államfő szavait, addig az Északi Liga, Umberto Bossi vezetésével,[5] a központi rendelettel szemben nem tekintette munkaszüneti napnak az évfordulót. Az Északi Liga (Lega Nord) mindig is ismert volt függetlenségi törekvéseiről. Az ünnepségeken nem vett részt a dél-tiroli régió akkori elnöke, Luis Durnwalder sem, aki távolmaradásának okát, Dél-Tirol 1919-ben Olaszországgal történő egyesítésével magyarázta. Az olasz egység emlékére szervezett évforduló tehát még inkább felszínre hozta az olasz nemzeti identitás problematikáját, vagy bizonyos esetekben pontosan annak hiányát.

A etnoregionális mozgalmak térnyerése és az olasz identitásválság jelenségének bemutatására egy olyan régiót kerestem, ahol ezek a feszültségek, a mai napig tetten érthetők és  az elmúlt időszakban új törésvonalak jelentek meg. Így esett a választásom Dél-Tirolra.

Dél-Tirol története, helyzete és jogállása

Dél-Tirol története és autonómia modellje sokak számára példaértékű Európában. Bár a modell megteremtéséhez vezető utat több évtizedes politikai csatározások, konfliktusok jellemezték és hosszú diplomáciai egyeztetések előzték meg. Dél-Tirol esete, sajátos politikai berendezkedése bár sokak számára követendő minta, de az elmúlt időszakban egyre növekvő olasz-német konfliktusok száma, újbóli politikai megfontolásokat sürget.

Dél-Tirol és a hozzá hasonló alkotmány által biztosított speciális jogállású régiók kijelölését az olasz kormány a már létező kulturális sajátosságok, nemzeti hagyományok figyelembevételével állapította meg.

Az autonómia kifejezést általános értelemben a függetlenség, önállósság kifejezéseivel szokták definiálni, de természetesen a fogalom ennél jóval komplexebb. Az autonómia meghatározásra az alábbi magyarázatot választottam: „Az autonómia lényege, hogy a regionális közösségek vagy nemzeti és etnikai közösségek saját problémáikra saját maguk alakíthatják ki a számukra legmegfelelőbb megoldást” (Bognár, 2007).

Az autonómia fogalmának jogi értelmezése az alábbiakban foglalható össze. „Jogi értelemben autonómiáról akkor beszélünk, ha bizonyos térségek vagy emberek csoportjai önmagukat saját jogszabályaiknak megfelelően, intézményeik révén kormányozhatják” (u.o).

Dél-Tirol esetében az események egészen az első világháborúig nyúlnak vissza. A világháborút lezáró Saint Germainben aláírt békeszerződés nyomán a mintegy 97%-ban németek lakta Dél-Tirolt Olaszországhoz csatolták. A múlt század elején Bolzano térségében 215 ezer német, 16 ezer olasz és pár ezer ladin[6] élt.

Az olasz belpolitika célja kezdetektől fogva az etnikai arányok módosítása volt az olaszok javára. Az 1920-as évektől a fasizmus megerősödésével Mussolininek feltett szándéka volt, hogy az ország területén élő nemzeti kisebbségeket asszimilálja. Ez a sors várt Dél-Tirolra is, ahová iparosítás ürügyén nagy számban telepítettek olasz lakosokat. Ezzel szinte meggátolták a német nyelv és kultúra gyakorlását. Az erőszakos asszimiláció: betelepítések, a német hivatalnokok áthelyezése más tartományokba, a német nyelvű oktatás megszüntetése eredményképpen jelentősen megnőtt az olasz lakosok aránya a térségben. Egy 1939-ben, Hitler és Mussolini között létrejött egyezmény kapcsán közel negyedmillió dél-tiroli németnek kellett arról döntenie, hogy átköltözik-e Németországba, és így lemond kisebbségi jogairól. A második világháború után a terület kérdésének rendezésére a párizsi külügyminiszteri konferencián az osztrák és az olasz fél között kétoldalú tárgyalások kezdődtek. Az 1946. szeptember 5-én Párizsban aláírt Gruber—De Gasperi egyezmény teljes jogegyenlőséget biztosított Bozen/Bolzano és Trient/Trento kétnyelvű településein élő német anyanyelvű lakosságnak (Nagy, 2009).

Az egyezmény bár hivatalosan garantálta a német és ladin nyelv védelmét és a kisebbségi jogokat, azonban a gyakorlatban az olasz kormány negligálta az egyezményt. Célja az volt, hogy növelje a régióban az olaszok arányát, és egy asszimilációs lépéssel Dél-Tirolt egybeolvasztotta az olasz dominanciájú Trento/Trient provinciával. Az 1948-as első autonómia-statútumot tehát az olasz fél nem tartotta be. Ez azt jelentette, hogy a német többségű Bolzano tartományhoz, odacsatolták az olasz többségű Trentino-t, ahol 67%-ban olaszok laktak, s így ténylegesen a németajkúak kerültek kisebbségbe a térségben.

A kialakult helyzetre való tekintettel Ausztria többször is az ENSZ közgyűléséhez fordult a kérdés rendezése érdekében. Igénye jogos volt, hiszen 1961-re Dél-Tirolban a lakosságnak már csak 66%-a volt németajkú. Az olasz politika elleni tiltakozásul és német kisebbség jogainak biztosításáért 1945-ben megalakult a Dél-Tiroli Néppárt a (Südtiroler Volkspartei), az ún. SVP. A párt, nemcsak mint etnoregionális párt képviselte a németajkú és a ladin kisebbséget, de fenntartotta Ausztriával a kapcsolatot és egyben a helyi németség etnikai fórumává is vált. Az SVP  egészen a 2000-es évek elejéig a régió egyetlen nagy gyűjtőpártja volt, amely 1948 óta folyamatosan kormányzópártja is volt a  tartománynak (Brunazzo, 2014). Eközben Ausztria a – szélsőséges terrorista szervezetek merényletei miatt - 1960-ban és 1961-ben az ENSZ-közbetítésével határozatban kérte a feleket a békés rendezésre. Végül 1969-ben Olaszország egy új autonómia modellt dolgozott ki, amely 1972-ben lépett életbe. A két fél javaslatait egy intézkedési csomagtervben (Paket) foglalta össze.[7]

Az 1972-ben életbe lépett második autonómia-statútum, tényleges autonómiát biztosított a térségnek. Azonban a probléma végső rendezésére a két fél között csak 1992. június 19-én került sor (Mézes, 2003).

A Dél-Tirolra érvényes autonómiamodell a következőképpen rendelkezik a kisebbségi kérdésekben:

• Dél-Tirol a saját és régiót érintő kérdésekben jogszabályok kidolgozására jogosult törvényhozó és végrehajtó hatalmi szervvel rendelkezik;
• a tartomány teljes autonómiát élvez az oktatás, ipar, turizmus, a kereskedelem, a környezetvédelem és településfejlesztés terén;
• nem rendelkezik hatáskörrel a katonaság, rendőrség, biztonsági szolgálat, bíróság, adók, vámok terén;
• a tartomány alapintézményei követik a régió intézményrendszerét (tanács, bizottság, elnök). A két tartomány tanácsának közvetlenül választott tagjai egyben a régió tanácsának is tagjai. A Bolzeni Tartományi Gyűlés esetében az elnök személye az megbízatás első felében német, majd olasz. Ha a tartományi gyűlésben meghozott valamely törvény sérti valamelyik nemzet érdekeit, akkor a képviselők többsége kérheti, hogy a szavazást népcsoportonként tartsák meg.
• a pénzügyek tekintetében a tartománynak nincs önálló adóztatási joga, de megkapta az ott szedett adók 9/10 részét, valamint az állami egészségügyi költségvetés és a régiók külön fejlesztési programjaira előirányzott állami támogatás arányos részét. A költségvetés megoszlása is követi az etnikai összetételt, a nyelvi csoportok létszámát (német 69,38%, olasz 26, 3%, ladin 4,32%)[8].
• az etnikai hovatartozás négy speciális területen jelenik meg:

- egyenlőnek ismerik el a német, olasz, ladin nyelveket,

- az óvodákban, iskolákban az anyanyelven történik az oktatás, anyanyelvű tanárok tanítanak, kivételt képeznek a ladin iskolák, mert itt olasz és német nyelven is kötelező tanulni,

- a hivatalokban a köztisztviselői és közalkalmazotti helyek betöltése nyelvvizsgához kötött. A ladinok esetében mind a három nyelv ismerete szükséges a pozíció megszerzéséhez. Az állam nyelvi pótlékot biztosít a közhivatalnokoknak.

- a bíróságon a keresetet német nyelven is van lehetőség benyújtani, de az ítéletet olasz nyelven kell kihirdetni. Egyes „vegyes nemzetiségű” ügyekben fordítókat és fordításokat alkalmaznak (Sipos, 1993).

• etnikai, nyelvi hovatartozásról való nyilatkozattétel: Dél-Tirolban mindenkitől megkövetelik, hogy az esedékes országos népszámláláskor hivatalos nyilatkozatot tegyen, hogy melyik etnikai csoporthoz (német, olasz, ladin) tartozik. A nyilatkozat két célt szolgál. Egyrészt statisztikai célokra használják fel, másrészt igyekszenek ezzel az etnikai arányosság rendszerét fenntartani.
• etnikai arányosság elve: az arányosság elve érvényesül minden állami és félállami hivatalra, de a legfontosabb követelmény továbbra is a nyelvvizsga-követelmény.

Dél-Tirol a hétköznapokban és politikai képviselete

Tirol tehát nem egységes terület. Észak-Tirol Innsbruck székhellyel ma Ausztria része, míg Dél-Tirol tartomány, Olaszországban található, Trentino Alto-Adige régióban. A 2001-es népszámlálási adatok szerint ma a tartományban 940 ezer fő lakik, melynek megoszlása a következő: 463 ezren élnek Bolzano megyében és 477 ezren Trento megyében. (Mézes, 2003).

A népesség megoszlása Trentino-Alto-Adigében (2001)

Az autonómia-megállapodás értelmében Dél-Tirolban tehát három nyelvet ismernek el hivatalosan: németet, olaszt, ladint. A tartomány etnikailag tagolt, és a három kisebbség egymás mellett élése sem zökkenőmentes. Dél-Tirol esetében az etnikai „szétválasztás” és megkülönböztetés a mindennapokban is érvényesül. Ez érinti az iskolarendszert, a közigazgatási intézményeket, a médiát, a civil szervezeteket és mozgalmakat egészen a tartományi ünnepekig, megemlékezésekig (di Sotto, 2009).

Az etnikai tagoltság jól leképezhető Dél-Tirol politikai intézményrendszerén is. A 2008-as  választásokon az induló 15 párt közül 6 német, 8 olasz, és 1 ladin szervezet volt.

A tartományi gyűlés összetétele Dél-Tirolban (2008)

A választásokat 2008-ban ismét a Dél-Tiroli Néppárt (SVP) nyerte meg, 146.545 voksot kapott az összesen leadott 304.615 szavazatból, ezzel a tartományi gyűlésben betölthető helyek 48,1 %-át szerezték meg.[9] A tartományi gyűlésben elfoglalt helyeket[10] jól mutatja a diagram.[11] Az SVP után két radikális párt következik: a Die Freiheitlichen (dF)- Szabadság Párt, mely a szavazatok 14,3%-t szerezte meg, ami 5 képviselői mandátumot jelentett, és a kisebb Süd-Tirol Freihet (STF), mely 2 mandátumot szerzett.

A Dél-Tiroli Néppárt (SVP) alapítása óta folyamatosan megnyeri a tartományi választásokat, és a dél-tiroli németség politikai képviseletét szinte teljességgel leképezi. Az SVP a tartományban már évtizedek óta uralja a politikai hatalmat, ami elsősorban annak a következménye, hogy az itt élő német kisebbség közel 90% a Néppárttal szimpatizál. Bár a 2008-as választásokat ismét az (SVP) nyerte, de szerepük valamelyest csökkent a tartományi parlamentben: 35 képviselői hely közül csak 18-at mondhatnak a magukénak, ezért a párt arra kényszerül, hogy alkuba bocsátkozzon olasz pártokkal is, amire korábban nem volt precedens.

A dél-tiroli politikai életben jelentős változást hoztak, azok az újonnan alakult regionális pártok, melyek az elmúlt években sikeresen reagálva az olasz belpolitikai instabilitásra,  gazdasági recesszióra és az erősödő regionális identitásra, szavazatokat vittek el a legnagyobb regionális párttól (Pallaver, 2014).

A Die Freiheitlichen (Szabadság Párt), mely 1992-ben alakult az utóbbi években nőtte ki magát tartományi szinten. Programjukban egy szabad Dél-Tirol-i államot szeretnének létrehozni. A párt szerint a régióban már nem az olaszok és németajkúak közötti érdekellentétekről és konfliktusokról beszélhetünk, hanem egy most épülő új dél-tiroli identitásról. A párt úgy gondolja, hogy az új identitás, mely területileg Dél-Tirolt fedi le, egy olyan közösséget próbál meg létrehozni, amelybe az itt élő ladinok és olaszok is beletartoznak.

A Die Süd-Tiroler Freiheit – STF (Dél-Tiroli Szabadság) 2007-ben alakult. A párt saját magát a „hazafias politika” elkötelezett hívének tartja és egy Ausztriával közös Unióban vagy egy Ausztriával való szoros szövetségben gondolkodik. A STF megalakulásakor egy igen provokatív plakátkampányt folytatott, melynek  tartalma a következő volt: "Dél-Tirol nem Olaszország". A kampány erőteljes indulatot váltott ki az olaszok részről, akik erőszakkal  igyekeztek eltávolítani a táblát a kampányidőszakban (Tronconi, 2009).

A 2013-as tartományi választások eredményei tovább igazolják azt a hipotézist, hogy a radikális pártok folyamatosan növelik szavazótáborukat. Az SVP 17 hellyel, még mindig többségben van, de 5 évvel ezelőtti pozíciójához képest erősített a Die Freiheitlichen, mely 6 mandátumot szerzett és a Süd Tirol Freiheit is, mely 3 képviselői helyet szerzett meg. A pártok támogatottságát elsősorban a fiatalabb 26—45. év közötti korosztály teszi ki.

A tartományi gyűlés összetétele Dél-Tirolban (2013)

A szélsőségesen radikális pártok sikeres szereplése Dél-Tirol esetében egy újabb, eddig nem létező törésvonal megjelenését feltételezi, mely a Bolzano–i Autonóm Tartomány függetlenségét és ezzel egy  sajátos „dél-tiroli” identitás kialakulását vonzza maga után.

Eddig a régió és Róma közötti viszályoktól és törésvonaltól volt hangos az olasz belpolitika és közélet, most az elszakadni vágyó, önálló és szuverén dél-tiroli állam jelenti az új törésvonalat immáron nemcsak Róma és Bolzano, hanem Bolzano és Trento között. 

Összegzésként elmondható, hogy a dél-tiroli példa jól szemlélteti azt a jelenséget, amikor az eltérő identitástudattal rendelkező csoportok, közösségek integrálása egy nemzetállamon belül nehéz és bonyolult feladat, még akkor is, ha a terület már rendelkezik különleges státusszal. Ahogyan R. Lapidoth fogalmaz „Az autonómia nem csodaszer, de eszköz, amelyet annak érdekében használhatnak fel, hogy tiszteletbe tartsák a csoportok jogait és érdekeit.” (Lapidoth, 1996)

Úgy tűnik, hogy Európa-szerte az eltérő etnikai identitástudat elismerése  és az önrendelkezési jogok még nagyobb fokú kiterjesztése sok régió és állam részéről már nem a maximum, hanem a minimumnak tekinthető. Ezt a növekvő számú referendumok is mutatják.

„Századunk második felében egyre több országban mutatkoztak jelei annak, hogy a meglévő nemzeti kereteken belül meglazultak az integrációs szálak, és egyre több társadalmi csoport szakadt el vagy maradt kívül érzelmileg is a nemzettudat adott keretein…” (A. Gergely 1994:459)

Az Európai Unió kibővülésével és a kisebbségek jogainak kiterjesztésével úgy tűnt, lezárul egy korszak a kontinens életében, s háttérbe szorulnak a szeparatista mozgalmak. Azonban a szélsőségesen nacionalista pártok reneszánszukat élik és még határozottabb területi igényekkel lépnek fel. A 21. századi Európa számára tehát a gazdasági válság leküzdése mellett  nagy kihívás lesz: hogyan és miként kezelje az eltérő etnicitással rendelkező területek önrendelkezését és autonómia törekvéseit.

 

Irodalom

A. Gergely András (1996): A kisebbség hagyomány határán. Pro Minoritate, V. évfolyam, 1. szám, tavasz.

A. Gergely András (1994): Nemzetváltás és identitás. In Törésvonalak és értékválasztások. MTA Politikai Tudományok Intézete, Bp.,

Barzini, Luigi (2008): Gli italiani, virtú e vizi di un popolo, BURSaggi,

Bognár Zoltán (2007): Kisebbségi Autonómiák és kisebbségek érdekeit szolgáló regionális autonómiák az Európai Unió tagállamaiban. In Önkormányzati füzetek 11. Communitas Alapítvány, Kolozsvár

Di Sotto (2009): La Provincia Autonoma di Bolzano: un modello europeo? Le Istituzioni del Federalismo 1.

Floris, Giovanni(2009): Separati in Patria. Nord contro Sud: perché l’Italia é sempre piú divisa. Milano, Rizzoli,

Hobsbawm, Eric J.(1992): Etnikai identitás és nacionalizmus. 19-28.

https://www.commonline.hu/sites/default/files/COMMONLINE_DOCS/TAMOP_Kiadvanyok/Eriksen%20-%20Etnicitas%20es%20nacionalizmus/Eriksen.html

Lapidoth, Ruth (1996): Autonomy: Flexible Solutions to Ethnic Conflicts In: United States Institutes of Peace Press, Washington, 1996 pp. 300.

Mézes Zsolt László dr (2003): A dél-tiroli autonómia egyes elemeinek adaptációs lehetőségei a határon túli magyarok vonatkozásában. Műhelytanulmány 2. EOKIK, Bp3

Nagy István (2009): Autonómia – az olasz példa. In. Nemzet és Biztonság, 2009. január.

Nagybaczonai Molnár Ferenc (2011): Dél-Tirol autonómiája. Erdély ma, 2011. 09.14

Pallaver, Günther (2009): Dall’autonomia etnica all’autonomia condivisa In. Rassegna Periodico quadrimestrale dell’Istituto Pedagogico provinciale per il gruppo linguistico italiano, Anno XVII, n. 38, aprile 2009.

Pallaver, Günther. The 2013 South Tyrolean Election: The End of SVP Hegemony (https://www.academia.edu/7271428/The_2013_South_Tyrolean_Election_The_End_of_SVP_Hegemony_with_G%C3%BCnther_Pallaver_).

Sipos Katalin (1993): Regio. Kisebbség, politika, társadalom, 4. évf. I. sz.

Sipos Katalin. A nyelvi kisebbségek védelme Olaszországban.Regio - Kisebbség, politika, társadalom 4. évf. (1993.) 1.sz. 54-65.old.

Tronconi, Filippo( 2009): I partiti etniregionalisti, Mulino

Vizi Balázs ( 2007): Regionális, kisebbségi politikai mozgalmak és az európai integráció. In: In: Szarka László, Vizi Balázs, Majtényi Balázs, Kántor Zoltán (szerk.) Nemzetfogalmak és etnopolitikai modellek Kelet-Közép-Európában. 422 p. Budapest: Gondolat Kiadó, 2007. pp. 324-333.

Internetes irodalom

https://www.grotius.hu/publ/displ.asp?id=KBHKJM

adatbank.transindex.ro/html/cim_pdf719.pdf

https://www.giulianovaweb.it/Giulianova_e_dintorni/Italia/Trentino/regione_trentino.htm

https://en.wikipedia.org/wiki/Trentino-Alto_Adige/S%C3%BCdtirol

Marco Brunazzo (2014) : https://www.opendemocracy.net/can-europe-make-it/marco-brunazzo/south-tyrol-from-secessionist-to-european-dreams

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/it/9/9f/ProvinicaliBZ-2008.png

https://it.wikipedia.org/wiki/Elezioni_regionali_in_Trentino-Alto_Adige_del_2013.pdf

archivum.rmdsz.ro/kiadvanyok/_autonomia11_01.pdf (2011. december.26.)

hhrf.org/erdelyinaplo/cikk_nyomtatas.php?id_cikk=10064 – (2011.december 30.)

www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=tartalomsor/1233            (2011. december 30.)

www.prominoritate.hu/folyoiratok/1996/ProMino96-1-11-Gergely.pdf (2011.dec.26.)

https://en.wikipedia.org/wiki/File:Tirol-Suedtirol-Trentino.png (2012. január 5.)

El Rómától www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/.../67868 ( 2011. december 30.9

https://www.magyardiplo.hu/archivum/2011-marcius/373-a-spanyol-es-az-olasz-jobboldal-ujabb-toertenete  (2011, dec. 30.)

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/it/9/9f/ProvinicaliBZ-2008.png (2012. január5.)

https://www.regione.taa.it/Geografia.aspx (2012. január.5.)

https://books.google.hu/books?id=p_L5WvXYGF8C&pg=PT35&lpg=PT35&dq=floris+esiste+Floris&source=bl&ots=wylVEVsspG&sig=0xeTxeAW_nMNIQNElbzz6pOXkD8&hl=hu#v=onepage&q&f=false (2011. dec. 14)

https://mult-kor.hu/20110217_deltirol_nem_unnepli_az_olasz_egyseget (2011. dec. 26.)

www.grotius.hu/publ/displ.asp?id=KBHKJM  (2011.dec.26.)

https://mek.niif.hu/01200/01267/html/12kotet/12r02f14.htm (2011.dec.26.)

www.mult-kor.hu/20110323_olasz_egyseg-kerdojelekkel? (2011. dec.30.)

www.frontelombardia.net/.../... – Olaszország (2011.dec.18.)

www.grotius.hu/.../58%20andreidesz%20gábor (2011.dec.18)

https://www.provincia.bz.it/vote/landtag2008/info/partiti_li_vg.htm (2012.január 6.)

https://it.wikipedia.org/wiki/Elezioni_regionali_in_Trentino-Alto_Adige_del_2008  (2012-01-07

https://www.giulianovaweb.it/Giulianova_e_dintorni/Italia/Trentino/regione_trentino.htm (2011. dec. 30)

https://www.regione.taa.it/   (2011 dec. 26)

Alexander Langer: Dieci punti per la conviventa inter-etnica (www.alexanderlanger.org) (2011.dec.18)

https://www.regione.taa.it/codice/accordo.aspx  (2011.dec.30)

https://www.hanskarlpeterlini.com/Leseprobe%20la%20Identit%C3%A0.htm (2011.dec.18)

https://www.parlamentiregionali.it/dbdata/documenti/[4721d92a21700]trentinoAA.pdf (2012-01-07)

https://www.google.hu/search?q=minoranze+etniche+in+italia&start=20&hl=hu&sa=N&rlz=1R2ACAW_huHU432&prmd=imvns&tbm=isch&tbo=u&source=univ&ei=-5MBT7GbNNHLtAbvo7T1DA&ved=0CCsQsAQ4FA&biw=1192&bih=485&sei=la8KT5KsH8rFswa86_WCDw&gbv=2#q=minoranze+etniche+in+italia&start=20&hl=hu&sa=N&rlz=1R2ACAW_huHU432&gbv=2&tbm=isch&prmd=imvns&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.,cf.osb&fp=ab3034fe2d24e61c&biw=1366&bih=556 (2012. január 9.)