A németországi törökök életét, a többségi társadalommal kialakult konfliktusok fő pontjait kívánom bemutatni. (...) Az antropológia berkein belül úgy érezzük a konfliktusok megoldása a megismerés, a ’másik’ iránti nyitottság útján érhető el. Alábbiakban megpróbálok a német—török együttélés főbb gócpontjain keresztül a megismerés rögös útján elindulni. Négy pontot érzek a témában kiemelten fontosnak, ezek az állampolgárság, az integráció, a migráció, és az uniós csatlakozás kérdéskörei. Talán, ha megértjük a fő konfliktusfelületek hátterét, közelebb juthatunk – a megismerés útján – a probléma feloldásához is.

Törökök, németek, német törökök, vagy török németek?

Fontos kérdésnek tartom, hogy hogyan tekintünk a Németországban élő törökökre. Külföldiek ők vagy németek, vagy esetleg a kettő között, valahol az asszimiláció egyik fokán? Sokan úgy gondolják, hogy az ott töltött hosszú évtizedek ellenére a törökökre még mindig mint külföldiekre kell tekintenünk. Ennek a gondolkodásmódnak egyik fő oka, hogy a törökök nagy százalékának még mindig komoly nehézségei vannak a német nyelvvel. Sok nyugat-európai országban ugyanis ez az egyik – lényegében a leginkább szem előtt lévő – mércéje annak, mennyire a többségi társadalomhoz tartozóak ’az idegenek’. Ennek a hiánynak egyik oka – mely tény ugyancsak sokakat zavar –, hogy a törökök mindig csak török médiumokat használnak. Természetesen az utóbbi évtizedekben volt lehetőség arra, hogy ehhez a megfelelő feltételeket kialakítsák. Így mára már minden adott ahhoz, hogy például egy berlini török kizárólag török nyelvű tévét nézzen, rádiót hallgasson, vagy épp újságot olvasson.

A másik oka ennek a szemléletnek (miszerint a törökökre még mindig mint külföldiekre kell tekintenünk) azon az egyszerű statisztikai kérdésen alapul, mennyi török is vette fel az ötvenes évek óta a német állampolgárságot. A válasz persze az, hogy meglepően kevesen, ám az igazán megdöbbentő ezekben az adatokban az, hogy nagy részben nem a német állami hivatalok elutasító szabályrendszere áll a számok mögött, hanem az érdektelenség. Ki lehet jelenteni, hogy a legtöbb németországi török nem kívánja felvenni a német állampolgárságot. Ez persze a legtöbb jóindulatú németben kiverheti a biztosítékot.

Ugyanakkor elgondolkodtató az a tény, hogy mára már a Németországban élő törökök több mint harmada ott született - Németországban (2 millióból kb. 750000) -, és ez az arány persze csak nőni fog. Ami azt jelenti, hogy a törökök több mint a fele már több mint 15 éve él Németországban. Persze azt sem szabad elfelejteni ebben a kontextusban, hogy ők már mind német adófizetők.

A ’párhuzamos társadalom’ (Paralellgesellschaft)

Szorosan kapcsolódik a fentiekben taglaltakkal az a sokak által osztott felvetés, miszerint a németországi törökök nem akarnak integrálódni a német társadalomba, hanem egyfajta ’párhuzamos társadalmat’ (Paralellgesellschaft) alakítottak ki maguknak. Alábbiakban ennek okait taglalnám.

A legtöbb adat ennek a felvetésnek igazát támasztja alá. Egyik szemléltető példa, hogy a házasságok kevesebb, mint 4%-a köttetik török és német között. Nem meglepő ez az adat, hiszen a törökök, ha helyben nem találnak megfelelőt, akkor is inkább Törökországban választanak maguknak házaspárt, majd magukkal hozzák Németországba. Helyi életüket is ez a zárkózottság jellemzi: törökök javarészt csak törökökkel állnak kapcsolatban, nagyon kevés német található szociális hálójukban. Ide kapcsolható a már vázolt török médiumok preferáltsága is. Azonban itt nem áll meg a ’társadalom a társadalomban’ koncepció érveinek sora. Megfigyelhető ugyanis az utóbbi időben egy gazdasági—fogyasztói jelenség is. Mégpedig, hogy a törökök általában török üzletekben vásárolnak, és így egyfajta ’etnikai ökonómiát’ (ethnische Ökonomie) alakítanak ki a német gazdasági rendszeren belül. Ezek a jelenségek persze nem csak a német törököket jellemzi, gondoljunk csak a nagy-britanniai lengyelekre, vagy Spanyolországban a marokkói közösségekre. Az európai migráció általános integráció-politikai zsákutcájáról van tehát itt szó, melynek oka sokak szerint az anyaországokra jellemző ’tradicionális’ értékekre vezethető vissza. Ennek megfelelően például a törökök esetében – sok más összetevő mellett, illetve azzal összejátszva – a vallásból fakadó alapvető különbségek gátolhatják a németországi integrációt.

Persze van az éremnek egy másik oldala is, mégpedig az a fajta kritika, mely a németek régimódi állampolgárjogi politikáját célozza (a vér szerinti leszármazás alapján például egy budapesti lakos, aki soha nem járt még Németországban, sokkal könnyebben megkapja az állampolgárságot, mint aki évek óta ott él, viszont nem fűzi oda semmi féle rokoni szál). Ezek szerint ez az általában a konzervatívok által előnyben részesített politika a ludas abban, hogy a törökök ilyen nehezen tudnak integrálódni. Ez a megközelítés tehát azt feltételezi, hogy a fent vázolt jelenségek a részükről nem egy tudatos tendencia, hanem csupán következmény, a fogadó ország politikai irányára adott válasz.

Végül egy érdekes tendenciára hívnám fel a figyelmet, amely mindkét fent vázolt tézist felülírhatja. Arra a szociológiai felmérésre gondolok, melynek eredményei alapján kijelenthető, hogy (főleg) a török fiatalok körében sokan már inkább németnek vallják magukat, mint töröknek.

Tömeges migráció és a gazdasági, társadalmi problémák[1]

Sokak szerint még mindig tömegesen jönnek törökök Németországba, ami szerintük a komoly gazdasági, társadalmi problémák forrása. A „Már elegen vagyunk Németországban!” szlogen hívei úgy gondolják ugyanis, hogy ’a külföldiek’ csak elveszik a munkahelyeket, lakásokat a németek elől, a pozitív hatások pedig elmaradnak. Továbbá a közbiztonság romlását is nekik tudják be. Ezt támasztja alá az a statisztikai tény, miszerint a törökök nagyobb százalékát kapják el bűncselekmények részeseiként, mint ami az egész társadalomban átlag értéknek számít.

Ezzel szemben ismeretes az a motiváció, amely a németországi törököket jellemzi: a legtöbb török bevándorló célja ugyanis az, hogy Nyugaton sok pénzt keressen, hogy aztán Törökországban biztosítva legyen a jövőjük. Ebben az esetben pedig elfogadhatatlan az az állítás, miszerint a bevándorlók jelenléte egyre növekvő tendenciát mutatna. A fenti gondolatot cáfolja az is, hogy amikor a 60-as években – a megkötött ’toborzási egyezmény alapján (Anwerbeabkommen) – az első törökök Németországba érkeztek (mert szükség volt az olcsó munkaerőre a 2. világháború utáni romokban heverő Németországban), olyan munkákat végeztek, amit a németek nem vállaltak el. Általában veszélyes vagy lealacsonyító munkakörökről van szó – lásd Günter Wallraff: Legalul című könyvét, amelyben az újságíró töröknek öltözve próbálta átélni mindennapjaikat. Tehát a törökök nagyban hozzájárultak a német gazdaság fellendüléséhez, és a mai napig fontos szerepet játszanak a jóléti állam fenntartásában.

Törökország: irány az Unió!

Végezetül Törökország EU-s csatlakozásának lehetőségeit, hátulütőit foglalnám össze röviden. Igaz ugyan, hogy témámhoz ez a folyamat csupán közvetve kapcsolódik, ám úgy érzem manapság kihagyhatatlan témakör a törökökkel kapcsolatban. Lássuk tehát az érveket pro és kontra.

Ami az EU szempontjából elsősorban a csatlakozás mellett szól természetesen gazdasági: az itt élő 71,5 millió ember hatalmas lehetőség az Unió piacának kibővítése szempontjából (780576 négyzetkilométeres területével Törökország 2,3-szor nagyobb Németországnál). Ugyanakkor azt sem szabad elfeledni, hogy a török csatlakozással kitolódna az iszlám, ill. a nyugati világ közötti határvonal (a ’Nyugat’ javára). További lényeges pont, hogy az EU – Törökország visszautasításával – megfosztaná magától a lehetőséget, hogy befolyásolhassa a török politika demokratizálását.

Ugyanakkor jogosak a szkeptikusok felvetései miszerint a földrajzilag csupán 3%-ban Európához tartozó Törökországban még mindig akadnak problémák az ember-, ill. kisebbségi jogok betartása terén (lásd. a kurd vagy az örmény konfliktust). Továbbá az sem segíti a csatlakozást, hogy a gazdaság és a külpolitika (Ciprus) jelenlegi állapota sem megfelelő az EU számára. Ugyanakkor az a felvetés, hogy Törökországot az iszlámhoz való tartozása gátolhatja meg a csatlakozástól,  amely éppen a német politikai életben a leghangosabb, mellőz mindenféle szakmaiságot, hiszen az EU közismerten nem vallási, hanem gazdasági és politikai Unió.

Ennyiből is érzékelhető talán, mennyire kényes kérdés a török uniós csatlakozás. Mindenestre a csatlakozási folyamat kimenetele véleményem szerint mindenképp kihat a Németországban élő törökök életére, de hogy milyen irányba, azt most még lehetetlen megállapítani.

Szakirodalom

Barbara Wolbert. Der getötete Pass: Rückkehr in die Türkei; eine ethnologische Migrationsstudie. 1995.

Beate Winkler: Was heisst denn hier fremd? 1994.

Beauftragte der Bundesregierung für Ausländerfragen: Daten und Fakten zur Ausländersituation, Berlin 2002.

Claus Leggewie. Die Türkei und Europa: Die Positionen. 2004. Edition Suhrkamp.

Die Ausländerbeauftragte des Senates von Berlin: Repräsentativumfrage zur Lebenssituation türkischer Berlinerinnen und Berliner, Berlin 2002.

Deutsch–türkische Sackgasse. In: Berliner Zeitung. 21. 8. 1995. S. 4.

Faruk, Sen; Andreas Goldberg. Türken in Deutschland: Leben zwischen 2 Kulturen. 1994.

Günter Wallraff. Ganz Unten. 1986.

Hans Merkens et al.: Individuation und soziale Identität bei türkischen Jugendlichen in Berlin, Berlin 2001.

Harald Schumacher: Einwanderungsland BRD. 3. überarbeitete und akt. Auflage. 1995.

Irmgard Ackermann. Türken deutscher Sprache: Berichte, Erzahlungen, Gedichte. 1984.

Kurt, Kemal. Wer ist die Mehrzahl von Heimat: Bilder eines türkisch-deutschen Doppellebens. 1995.

Tomenendal, Kerstin. Das türkische Gesicht Wiens: auf den Spuren der Türken in Wien. 2000.

Tufan, Ismail: Soziologie und Migration. 2002.

Türken in Deutschland – Heimat oder Fremde? In: Deutschland Magazin 2000. 3. Dialog der Kulturen.

Voller Wut warf ich den Koran aus meinem Zimmer. Zwischen zwei Kulturen: eine junge Türkin berichtet über ihre behüteten Tage und ihr durchweinten Nachte. In: Frankfurter Rundschau. 2.11.1992. S.37.

Werner Schiffauer. Die Migranten aus Subay: Türken in Deutschland: Eine Ethnographie. 1991.

Wolf-Dietrich Bukow – Roberto Llargora. Mitbürger aus der Fremde: Soziogenese ethnischer Minoritaten. 2. durchgelesene Auflage. 1993.

Zaimoglu, Feridun. Koppstoff: Kanak Sprak vom Rande der Gesellschaft. 3. Aufl. 2000.

Veres Emese–Gyöngyvér: Egy kivándorolt népcsoport gondjai a nyugat-európai társadalomban /Die Probleme einer ausgewanderte Volksgruppe in der westeuropaischer Gesellschaft/. In: Másság-idegenség-elmozdulás. 1997. MTA PTI, Etnoregionális Kutatóközpont, munkafüzetek.

Ayse C. Caglar: Törökök Berlinben: társadalmi kirekesztés és mobilitási stratégiák (1995) /Die Türken in Berlin/. In: Replika 1999. 12.  38. szám.

www.hlc.unimelb.edu.au/CALL/German/Turken.html

www.hieronymi.de/Sonstige/HintergrundinformationenTuerkei.htm