Térhasználat, szerepek, értelmezések

Amit az iszlámról tudni kell – Az ima (és minden, ami vele kapcsolatos) – A Paradicsomba vezető út – Az iszlám állásfoglalása a nőkkel kapcsolatban... Még sorolhatnám mennyiféle kiadvány és ismeretterjesztő szórólap van, amiket olvasgatva a Bartók Béla úti mecset hangjai eleveníthetők fel. E kiadványok többsége a mecset előszobai polcáról bárki számára hozzáférhető. Bennük az iszlámmal kapcsolatos alapvető tudnivalókat lajstromolják és magyarázzák az érdeklődők számára. Általában a kisebb méretű szórólapok azokat a témákat tárgyalják, melyeket – a közösség tapasztalatai szerint – a nem muszlim külvilág problematikusnak tekint, esetleg nem megfelelően értelmez (pl.: a nők helyzete). A kisebb könyvek vagy füzetek – melyek legtöbb esetben az iszlám valamely alapvető követelményének teljesítési módjait részletezik – elsősorban a muszlim közösség tagjainak szólnak, számukra fontos és hasznos ezek ismerete. Saját kiadású, szerkesztésű anyagokról van szó, sok esetben a közösség nagy tudású tagjai fogalmazzák e szövegeket, másrészt a mecsetben megfordulók keresett olvasmányai közé tartoznak, ezért reprezentatívnak tekinthetőek a Bartók Béla úti közösségről. E szövegekből vett idézeteket – megismerve a közösség tagjai által használt beszédmódokat – érvényes narratíváknak tekintem a következőkben, e könyvecskék mondatai akár tőlük is elhangozhatnak, például ezt a véleményt tapasztaltam beszélgetéseink során magam is:

„A médiák többségében rossz szándékú célzattal, a legsötétebb képben mutatják az iszlámot (gyilkosság, terror, nők elnyomása stb.) Ezzel kifejezve szembenállásukat, ellenségességüket a valódi iszlámmal. Sajnos néhány muszlim ember és ország viselkedésében ugyanezt a képet erősíti. Tudni kell azonban, hogy ezek az emberek tudatlanságukban nem képviselik, és nem is képviselhetik az iszlám igazi tartalmát. Ezzel az ismertetővel szeretnénk a Magasságos Allah segítségével megmutatni, hogy az iszlám útmutatást és értelmet ad az embereknek az élethez, és az élet utáni állapothoz is. (...) Az út vége vagy a Paradicsomba vagy a Pokolba vezet. Rajtunk múlik, amíg még élünk, melyiket választjuk”[1]

Ramadán[2] alatt jártam először a Bartók Béla úti mecset muszlim közösségénél. Számukra ez a hónap az egyik legfontosabb viszonyítási pont az évben. Eseményekben gazdagabb időszakként tartják számon az év többi részéhez képest, és ezt mutatja, hogy jellemzően bizonyos eseményeket aszerint datálnak, hogy Ramadán alatt történtek. Ez az ünnep a közösség egyik legfontosabb rítusának tekinthető. Ez idő alatt a közösség tagjaira több feladat teljesítése vár az igaz hit útján. Az előírások nem tesznek különbséget muszlimok közt, a hívőt kifejezetten a közösségen belüli együttlétre, közös átélésre szólítják, a kötelezettségek erősítik a közösség kohézióját. Ramadán alatt nem bezárulni látszanak a közösség határai, hanem inkább szélesedni tűnnek, mivel évről évre sokak számára a legfontosabb időszakot jelenti muszlim identitásuk megéléséhez. Azok is eljönnek ilyenkor a mecsetbe, akik az évben máskor ezt nemigen teszik. Ekkor intenzívebben fordul minden muszlim a saját vallásossága felé, s ez közvetlenül összekapcsolódik azzal, hogy a közösségi élet is intenzívebb: több ember fordul meg a mecsetben, hogy a Ramadánt mint egész hónapon keresztül tartó vallási rítust közösen éljék meg.

„Az iszlám harmadik pillérében bizonyosságot tesz arról, hogy a muszlimoknak kötelező a böjtölés, ami önmegtartóztatást jelent az evéstől, ivástól, nemi érintkezéstől, a napfelkelte előtti világosságtól a napnyugtáig, évente egyszer a Ramadán hónapjában”.[3] Ilyen egyszerűen megfogalmazhatóak az ünnepben való részvétel feltételei. Ezzel együtt még négy kötelezettség teszi ki az iszlám öt alappillérét, ami az öt legalapvetőbb evidencia a muszlimok számára. Az alappillér elnevezés magában hordozza, hogy erre az öt tételre épülnek a helyes gondolkodás és magatartás további előírásai. Az elsőtől az ötödikig fontossági sorrendet képeznek, megtartásuk egymásra építhetőséget feltételez. Az első pillér tehát a létezés minden mozzanatát áthatja, mert ez a legfontosabb igazság a muszlimok számára: nincs más jogosan imádható isten Allahon kívül, és Mohammed az ő küldötte. Ennek az állításnak őszinte megfogadása tesz valakit muszlimmá. A muszlimmá válás folyamata e tanúságtétellel, a saháda kimondásával kezdődik, mely ezáltal a legfontosabb mozzanat ebben a folyamatban és a közösségbe integrálódás útján azok számára, akik nem születtek iszlám által meghatározott kultúrájú közegbe – így például a Magyarországon élőknek. Úgy tűnhet, a saháda nem jelent gyakorlati útmutatást a hívő számára – különösen a többi négy pillérhez képest.[4] De mi mindent foglal magában e kijelentés?

Ellenkező irányból megközelítve kiderül, hogy az egyetlen jogosan imádható Istenbe vetett hit elvesztése jelenti a legnagyobb bűnt a muszlimok szerint: a társítás, mely szerint az ember bármely más dologhoz úgy viszonyul, mint Istenhez, ezáltal Isten mellé emelve azt. Jelentéseinek értelmezése rengeteg gyakorlati teendőre, élethelyzetekre, különösképp a külvilággal való érintkezésre vonatkoztatható, és e témában rendszeres nyilvános diskurzus folyik a mecsetben például az előadásokon, ahol szó van még mindarról, amiért Mohammed Allah küldöttének tekintendő (melynek kijelentése a saháda második tagmondatában foglaltatik). Tehát Isten szavának (mely ez esetben a Koránt jelenti) és a Próféta hagyományainak útmutató magyarázatáról a közösség valamely nagy tudású imámjának[5] elbeszélése szerint.

A Korán és a Próféta hagyományainak[6] útmutatása olyan rendszernek tekinthető, melyet követőik a leglogikusabb vallásként következetesnek és tanulhatónak írnak le. Az iszlámban rendszernek nevezhetjük azon betartandó „szabályok” szövedékét, melyen keresztül az élet valamennyi aspektusára megoldást nyújt. Szabály helyett előírásként nevezném meg az elvárásrendszer elemeit, melyek normákat közvetítenek a hívők számára. Az előírásokból azonban még nem derül ki, hogyan valósítják meg azokat, önmagukban nem tükrözik az emberek életvitelét,  gondolkodását.[7] Az iszlám esetében olyan írások követéséről van szó, amelyek reprezentálják Allahhal, az egyetlen jogosan imádható Istennel való kapcsolatot. A Koránban Allah utoljára küldött le útmutatást az emberek számára, tehát Mohammed folytatja az iszlámban számon tartott próféták sorát.[8] E szerint Mózes és Jézus szintén próféták voltak, azonban az ő idejükből nem maradt fenn az isteni kinyilatkoztatásnak oly sértetlen írásos anyaga, mint Mohammed idejéből a Korán, melyet idejében és pontosan lejegyeztek. „Az emberek már rég, többszörösen átírták, azokat a könyveket, melyek Mohammed előtt leküldettek”. A muszlimok Allahnak való maximális megfelelés szándékával próbálnak élni e kinyilatkoztatás fokozatos megismerésén, helyes értelmezésén és elmélyítésén keresztül.

Az előírásokkal való folyamatos kommunikáció célja, hogy az ember helyett – aki a vallási élmény hordozója – Isten álljon ténylegesen a középpontban. Az isteni akarat feljebbvalóságát és kifürkészhetetlenségét fejezi ki az a gyakran használt szófordulat, mellyel a muszlimok a jövőre vonatkozó kérdésekre válaszolnak: „ins Allah”. Magyar nyelvűek is átveszik ezt a formát, mely lefordítva így szólhatna: ´ha Isten is úgy akarja`. Ezzel egy nap folyamán sokszor jelezhetik, hogy az ember nem lehet bizonyos abban, hogy Isten milyen utakat szán neki. Ugyanakkor egy muszlim önmagát helyezi középpontba azáltal, hogy szem előtt tartja: a végső cél a Paradicsomba jutás.[9] „Engem eleinte csak az érdekelt a vallásokban, hogy hogyan juthatnék a túlvilágon a Paradicsomba. Erre csak az iszlám mutatott egyértelmű válaszokat” – mondta el egyszer egy magyar férfi.

Istenélményről, Isten és ember kapcsolatról a rendszeresen (elsősorban szombatonként) tartott előadások és a dáwázás során lehet reprezentatív álláspontokról hallani. Dáwázáskor egyes muszlimok a nem muszlimokat a helyes útra hívják általában személyes beszélgetés formájában. Abból fakadóan érzik kötelességüknek, hogy ők megtalálták az egyetlen igaz hitet, és ezt szeretnék mások számára is felismerhetővé tenni. Ezek a helyzetek kialakítottak egy viszonyrendszert, s ennek részeként bizonyos beszédmódokat egyrészt azon muszlimok felé, akiknek segíteni kell az útmutatás helyes értelmezésével és további ismeretek átadásával az előadások során, másrészt a nem muszlimok felé, akiket segíteni kell a helyes út megtalálásában. Ezek rutinja és módszeressége sok muszlim személyiségének szerves részeként egyetlen utat, kifejezésmódot járattak be az említett kérdéskörök megértetéséhez. Mondanivalójukban sokszor a „külvilágban” tapasztaltakra támaszkodnak, szembehelyezik magukat a nem muszlim világ értékrendjével. Általános érvényűnek tekintett igazságok megértetését célozzák, ezért általánosításokkal élnek érveik felépítésekor, felhasználják a külvilág kultúráinak önmagukra használt sztereotípiáit. Ezek a beszédmódok sokszor elfedik az általuk felrajzolt logikus életszerűségen túli valóságot, amelyet ők tapasztalnak, melyben élnek a mecseten kívül nap mint nap. Ezeken a strukturált interpretációkon túl mindez külső szemlélő számára nehezen megközelíthető.

Másrészt bárki személyes ügyének tekintheti, hogy hogyan éli meg Isten és önmaga kapcsolatát. Közösségem általában azt az elképzelést kommunikálja önmaga felé (és felém is mint jelenlévő felé), hogy az embert cselekedetei fogják (ha helyesen, az útmutatásnak megfelelően cselekszik) lelki tartalmakra motiválni s nem fordítva, a lelkisége (hite) motiválná cselekedetekre. Mindez abban az igyekezetben is észrevehető, hogy inkább gyakorlatiasnak nevezhető dolgokra való odafigyelésük sokszor azt a hozzáállást hordozza: ha már a cselekedetek helyesek, tehát bizonyos előírásoknak részletekbe menőkig megfelelnek, sokkal könnyebb lelkileg is helyesen átélni a dolgokat: „mert ha már úgy cselekszel, közelebb juthatsz ahhoz, amilyennek Allah látni akar”. Vegyük példának az ima mozdulatsorát, ami a muszlimok számára leírások alapján végezendő, melyek pontosan bemutatják Mohammed próféta hogyan, milyen mozdulatokkal imádkozott. A közösségben azt mondják: „mivel Mohammed állt emberek közül legközelebb Allahhoz, ezért mindenben őt kell követni, hogy hétköznapi emberek lévén legalább hasonlíthassunk hozzá”. Ezzel a felfogással tehát élesen elválasztják Allahot, az egyetlen jogosan imádható Istent, és a neki emberként alárendelt Mohammedet, aki kiválasztott volt az isteni kinyilatkoztatás beteljesítésére. „Az imádkozás olyan pillanatok átélését jelenti, amikor Allah előtt állunk, és ezt olyan módon tehetjük helyesen, ahogy azt Allah megmutatta az embereknek a Próféta közvetítésével” – hangzik el egy előadáson.

Közösségem számára fontos, hogy az ember ne saját elképzelése alapján forduljon Istenhez, hanem úgy, ahogy Isten azt elvárja. Allah megmutatta, mit vár el az emberektől, a muszlimok megpróbálnak e szerint élni. Ragaszkodnak ahhoz, hogy a kinyilatkoztatás szövegét és a Próféta hagyományait legalapvetőbb értelmükben ragadják meg, ezt tekintsék forrásnak Isten akaratának beteljesítéséhez. „A Korán 1400 éve változatlan” – mondják mintegy bizonyítva az útmutatás hitelességét. Egy muszlim a saháda kimondásakor azt is tanúsítja, hogy „Mohammed Allah küldötte”. A Próféta elismerése a kijelölt muszlim út elismerését hordozza magában. A „jó muszlim” csupán egyistenhitéből „nem él meg”, ezért a tanúságtétel mint a muszlimság alapvető bizonyítéka, két részből áll. A hit rendszeres gyakorlata, a normák elmélyítése, a muszlimok közösségé formálása és még rengeteg más eredménye van annak, hogy a Korán tartalmazza a férfiak számára a mecset látogatásának kötelezettségét, a nők számára pedig a látogatás lehetőségét.

 „Mecsetnek nevezzük azokat az építményeket, amik az ima – különösen a közösségi ima –elvégzésére szolgálnak”.[10] E meghatározás alapján a mecset szakrális térnek tekinthető, azonban ezzel a kategóriával leszűkítenénk a tér funkcióit és jelentéseit.[11] Résztvevő megfigyelést azért érdemes a térhasználatra fókuszálni, mert az általános definíción kívül további jelentések derülhetnek ki a közösség kulturális gyakorlatának értelmezéséhez, a tér attól válik kifejezővé, hogy benne megjelenő emberek használják, valamilyenné alakítják. A közösség vizsgálatához alapvető szempont, hiszen a tér használatában való részvétel adott minden jelenlévő számára. Különösen akkor lehet kiemelt a tér szerepe, ha a közösség tagjainak rendszeres találkozóhelye. A mecset esetében ilyen térről van szó. A következőkben bemutatom azt a helyet, melyben a muszlim közösséget megismertem, a Bartók Béla úti mecsetet. Nem részletező leírást szeretnék nyújtani a látható dolgokról, hanem a térhasználat értelmezésének kedvéért a nemek szempontjából szeretném kiemelni a tér egy-egy aspektusát.

A tér felbontása

A mecset tere több egységből tevődik össze. A lakás, mely mecsetként lett kialakítva, eredetileg nem kínálja azt a térbeli szerveződést, melyre ennek a muszlim közösségnek igénye van. Ezért különböző megoldásokat használnak a tér felosztására.

Galéria osztja ketté a legnagyobb területű és belmagasságú helyiséget. A galéria néha ketté van választva függönnyel, viszont lent nem használnak semmit a tér felosztására. A mecsetnek egy bejárata van, ami egy folyosószerű előszobába nyílik, innen közelíthetőek meg a különböző helyiségek: a lenti tér, a férfi és női mosdó, a konyha, az iroda és egy lépcsőn át a galéria. A helyiségek jellege – mikor nők és férfiak is tartózkodnak a mecsetben – megközelíthető abból a szempontból, hogy nők használják azt a teret vagy férfiak, esetleg mindkét nem, vagy egyik sem igazán.

Az előszobában van az a kereszteződés, ahonnan kezdve a térhasználat szempontjából a mecset szabályai szerint mindenkinek hangsúlyossá válik, hogy férfi-e vagy nő. Neme szerint ugyanis mindenkinek megvan a „helye” a mecsetben. A nemek közti különbségtétel azért lehet térhasználati kérdés, mert ebben is megnyilvánulnak a férfiak és nők egymástól elvárt magatartásnormái, életük tereinek nemek szerinti felosztása. A mecset olyan nyilvános tér, melynek kialakítása a helyi iszlám felfogás szimbólumait hordozza. Szimbólumrendszernek tekintem a muszlimok által használt mecset kontextusát, melyben a térhasználat olyan jelentéstartalmakkal bír, melyek a hívők gondolatvilágának megismerése során nyerhetnek magyarázatot (Geertz 2001:76-81).

A mecset szerepe

A mecset a kijelölt hely a muszlimság gyakorlására, ha a nem muszlim közeg „többségi kultúraként”, szinte egységnek tekinthető ellentétként viszonyítható a muszlimság jelenségéhez. Ez a nagyon meredeknek tűnő polaritás nem az osztályellentétek katartikus harcához hasonlítható. E kettős felfogás mentén értelmeződnek át a muszlim identitás jelentéstartalmai a mecset nyilvános beszédmódjában. Ugyanebben a térben általában tabuként kezelnek belsőséges információkat, melyek a muszlim identitás egyéni megfogalmazásai és az egyéni jelentéstartalmak kategóriájába sorolhatóak.

A mecset minden muszlim számára betölti azt a funkciót, hogy olyan értékeket emel a valóságosság szintjére és tesz átélhetővé, melyek nem evidensek a „külvilág” számára, nem jelennek meg a „többségi kultúra” valóságaként. A nők számára is fontos, hogy időről-időre mecsetbe járjanak, hogy szinte elvárják tőlük annak ellenére, hogy elmondásuk szerint is az iszlám útmutatás azt tanácsolja, hogy „jobb a nőknek otthon maradni. De ebben a világban szüksége van az embernek társakra, közösségre. Arab országban más, ott jobban figyelnek egymásra az emberek, a családok. Itt meg kell keresni a közösséget, ezért jó mecsetbe járni” – mondta el egy dubai nő, aki már régóta Magyarországon él. Az „arab világra” sokszor úgy tekintenek, hogy „jobb lehet ott élni. Az ember nincs akadályoztatva az iszlám követésében”.

A nők is igénylik a közösséghez tartozást, a „megfelelő” társasági életet. A hívőket közösségi imában való részvételre motiválja, hogy az iszlám felfogás szerint olyan az, mint egy ember 27 imája Isten előtt, tehát 27-szer többet ér. Egy továbbgondolt értelmezés szerint „ez a nőkre nem vonatkozik, mert ők alapvetően jobb, ha otthon maradnak. Ez a mecsetbe járás arab országokban nem így működik, mint nálunk. Csak nálunk van az, hogy járunk mecsetbe”.

Az értékesebb imák jócskán motiválhatják a közösség tagjait a mecsetbe járásra, de a mecset nem kizárólag a közösségi imádkozásnak ad helyszínt. Azok számára, akik rendszeresen megjelennek, rendszeres közösségi foglalkozást igényel vallásosnak lenni, és ezt a felfogást feléjük a közösség is megerősíti. Azon hosszantartó motivációk és lelkiállapotok ébrentartásának egy módját jelenti mindez (Geertz 2001:81-85), melyek egy vallásos embert a „profán terekben”[12] is vallásos létben tartanak. Ahogy egyszer az imám is elmondta: „senki ne próbálkozzon egyedül megérteni a vallást, mert önmagát félreviheti az értelmezésben”. A közösség feladata többek közt, hogy az egyéni akaratot megtartsa azon objektív igazságtartalmak szolgálatában, melyeket a kinyilatkoztatások magyarázatai során fogalmaznak meg. Elmondásuk szerint így kerülhető el, hogy bárki muszlimként hite ellenére hibát kövessen el. A közösségből vallási ismereteik kiterjedtsége miatt kiemelkedők helyreigazítással szolgálnak, ha kérdés merül fel az élet bármely területén. A kollektív igazságok megfogalmazása és továbbadási szándéka elnyomja azt a lehetőséget, hogy az iszlám hit forrásai mindegyikük számára más igazságtartalmakkal jelenhessenek meg, ezáltal is erősítve a hitet, hogy a vallásban objektív igazság rejlik. Ez a közösség előadásokban, közösségi tevékenységekben megnyilvánuló álláspontja, olyan szituációkban, melyek során az iszlám értékrendet (a saját értelmezésükben) reprezentálják. Nagy hangsúly van azon, hogy az iszlámot tanulni kell, mert a budapesti környezetben az iszlám közösség kisebbségnek számít, és ez nem csak a mecseten kívül él bennük, hanem a mecsetben is.[13] A nők közt azt tapasztaltam, hogy többségük nagyobb bizalommal veszi a mecsetben elhangzó értelmezéseket és tanácsokat, minthogy saját úton adnának válaszokat és magyarázatot a Korán és a Próféta hagyományainak olvasása alapján. „Én rendszeresen szoktam kérdezni, hiszen – annak ellenére, hogy én vagyok itt az egyik legrégibb muszlim – nem tudhatom mindenről a helyes értelmezést. Soha nem is fogok tudni mindent helyesen értelmezni, pedig mindennek megvan a miértje, ami Isten szándéka, és amit csak ő ismer. Mindenkinek tanulnia kell, még annak is, aki beleszületett”. Mindez nem zárja ki az önálló próbálkozásokat, melyeket később esetleg az imám álláspontjához igazítanak. Mivel a nők többsége magyar származású, ők elsősorban a magyar Korán-fordítást tudják csak olvasni, amiből pedig nem lehet/nem szabad biztosra menő következtetéseket levonni, hiszen a fordítás magában hordoz egyfajta értelmezést, mely nem adja hitelesen vissza az eredeti arab szöveg jelentéseinek komplexitását. Sokan szeretnének közülük emiatt arabul megtanulni, és számukra van lehetőség olyan nyelvórákon részt venni, ahol elsősorban az olvasást tanítják a közösség arabul tudó tagjai. Ha az előadás során konkrét Korán-részletet idéznek, először arabul mondják el, és értelmezve fordítják le. „Nem vagyok egy maraton Korán olvasó. Kifejezetten szeretem hallgatni az előadásokat”. A mecsetnek feladata, hogy iszlám normarendszer alapján a két nem számára lehetővé tegye, hogy egy közösséget alkotva közös térben, egy mecsetben megjelenhessen.

A mecsetben a nők terét hosszabb útvonalon kell megközelíteni, mint a férfiakét, ami a bejárati ajtó mellett, jobb kéz felől az első helyiség. Egy nő az előszobából felmegy a lépcsőn, és azon a téren is, melyben a férfiak szombaton előadást tartanak, és az attól leválasztott részre, a függöny mögé érkezik meg. Terenként ez az átmenet a férfi szférából a női szférába, kezdve az előszoba kényszerű koedukáltságából, s átmenve az előadó tér „indokolt” koedukáltságába, el lehet jutni a nemileg homogén szférába. Egy muszlim nő ok nélkül nem tartózkodik a térnek más területein, csak ha megszólítják, vagy ő megszólít valakit.

A térhasználat alapvetően befolyásolja a nemek közti kommunikációt. Az előszoba olyan terület, ahol a férfiak és a nők kénytelenek érintkezni egymással. Ha valaki beszélni szeretne egy másik neművel, például egy férfi, az előszobában bármelyik nőt megkérheti, hogy hívja le az előszobába azt az asszonyt. Egy férfi nem megy át a függönyön a nők terébe, ha mondani akar valamit. Így van ez egy nő esetében is, aki nem megy át a lenti térbe, férfiak terébe, ha keres valakit.

Nem azért van ez a térbeli felosztás, hogy a nőket ezáltal is elszigetelve háttérbe szorítsák a férfiak. A tér nemek szerinti felosztása a nemek közti távolságtartást segíti elő, mely a mecsetbeli muszlimok szerint számukra a vallásban meghatározott attitűd. Funkciója, hogy a férfiak mellett a nők számára is lehessen a mecsetet – megfelelő körülmények kialakításával – nyitva tartani.

Az előadásról

A szombati előadások kiemelt jelentőségűek a mecset életében. Ezen alkalom elérhető kíván lenni minden muszlim számára: „az előadást szombat délutánra hirdetik meg, amikor már kevesebben dolgoznak, és a nők számára is biztosítják a részvételt”, például térhasználati megoldásokkal.

„Bárki tarthat előadást, és sokszor volt már szó arról, hogy közülünk, nők közül szeretne valaki. De végül sosem lett belőle semmi, az illető vagy terhes lett, vagy elköltözött és nem járt ide többet, vagy egyszerűen elmaradt a szándéka. Szóval valami közbejött. Persze lehetne ma is ilyen vállalkozó, de én például nem érzek magamban annyi tudást. Az előadás komoly felkészülést igényel”. Az előadást tehát mindig valamelyik férfi tartja a közül a négy vagy öt közül, akik ezen keresztül is irányítják a mecset életét.

Kutatásom ideje alatt azt figyelhettem meg a szombat délutáni előadásokkal kapcsolatban, hogy az előadást tartó férfi feljön az emeletre az elbeszélése iránt érdeklődő férfiakkal, és leülnek a galéria egyik felébe, mely a lépcsőhöz közel esik. Ezt a térfelet ilyenkor függönnyel választják el a galéria másik felétől, ahol a nők vannak. Ha egy nő le akar menni a galériáról, át kell mennie azon a térfélen, ahol az előadó és a férfiak ülnek. A függönyt azért kell elhúzni, hogy a férfiak és a nők ne lássanak be a másik térbe, ne lássák egymást.

A galéria kettéosztása az előadások alatt nem zárja el a nőket az előadásban való részvételtől. Sőt, a férfiak azért is mennek fel, hogy a nők is hallják, hozzá tudjanak szólni, vagy ők is feltegyenek kérdéseket. Ez a kommunikáció természetesen függöny behúzása mellett történik. Az előadások témaválasztáskor saját életükből merített problematikákat tartanak szem előtt, és ezekből kiindulva beszélnek az iszlám útmutatásáról, vagy fordított sorrendben: a Korán és a prófétai hagyományok igazságait értelmezik, és megtárgyalják az ezek kapcsán felvázolható élethelyzeteket.

Mivel az iszlám szerint az életben felmerülő problémáknak csak egy része függ a nemtől, az előadások során olyan témaköröket tárgyalnak, melyek bármely muszlim hívőről vagy hívőnek szólhatnak, nők és férfiak azáltal formálnak egy közösséget, hogy együttesen érintettek az előadás programjában. Ebben az esetben nem kell megkülönböztetni a mecsetben férfi és női közösséget. A muszlimok számára egy ember legmeghatározóbb tulajdonsága, hogy aláveti-e magát Allah akaratának vagy sem, és e két kategórián belül az iszlám szerint férfi és nő egyenrangúak.

A tudás és annak átadása határozza meg egyesek jelentőségét a közösség szempontjából. Minden muszlim kötelessége tudásának felhasználása, alkalmazása. Igyekeznie kell betartani mindent, ami csak ismert számára Allah parancsaiból. Egy muszlim hívő akkor vét igazán, ha tisztában van vele, hogy Allah szava ellen cselekszik. Allah iránti elkötelezettség kifejezése a szorgalom, a tanulás azért, hogy Allah szavait ismerve ténylegesen azt az életet élje a hívő, amilyet Allah előírt és elvár. A közösségből azok emelkednek ki, akik tudják az élet kérdéseire az iszlám szerinti választ.

A közösség a Koránt és a Próféta hagyományait minden hívő számára a követendő útmutatásnak tekinti. Ezek magyarázatára, értelmezésére azonban szükségük van. A vallás elméleti kérdésiről a nők nem szoktak vitatkozni. Mivel nem tartanak előadást a mecsetben, az előadások során ők a befogadó, a „tanított fél”. Sok férfi is ide sorolható, akik az előadó térfelén vesznek részt az előadásban. Nincs a férfiaknak egyöntetűen „tanító” szerepük, ők is tanulnak az előadásokból, amelyikük éppen részt akar venni benne. A férfiak jönnek a nők teréhez előadást tartani, mely során a nők egész közösségével kommunikál az előadó és a férfiak egy része. E térhasználati szokásukban nem a nő választ, hogy felmegy-e a lenti térből a galériára előadást hallgatni, hanem a nőkkel szemben (talán csak térhasználati lehetőségek miatt) kialakult elvárás alapján a nőnek figyelnie kell az előadót. Azonban az elsősorban szemérmességi okokkal magyarázott függönyelhúzás[14] a férfi előadó tér és a női hallgatóság között megadja a lehetőséget a nőknek, hogy így kevesebb kontroll alatt eldönthessék, mikor, mennyire követik az előadást.

Nők a mecsetben

Mivel igen összetett kérdések merülnek fel a férfi és női közösség kettőssége és a közösség egysége körül, fontosnak tekinteném megközelíteni, hogy mit jelent muszlim nőnek lenni. A kérdésfeltevés túl merész, a válasz szerteágazó. A nemek szerinti szerepek vizsgálatával arra próbálok rávilágítani – elsősorban női szemszögből –, hogy milyen jelentéstartalmakat hordoz a nemek közti különbségtétel.

Nők között feltérképezhető „egyenrangúság” egyfajta felszíni jelenség, mely azon alapszik, hogy nincsenek a nők számára kijelölt „funkciók” a közösség szempontjából.[15] A nők – a férfiakkal ellentétben – nem vállalnak olyan állandó szerepeket, melyek kiválasztják őket a közösségből. Egy nőnek elsősorban nőként kell viselkednie a mecsetben, ami ennek megfelelő evidencia készlet elsajátítását feltételezi a magyar muszlimok részéről. A külvilág eltérő normái miatt mégsem tekinthetőek ezek a szabályok evidenciáknak. Mindenkinél másként áll össze a különböző normarendszerek hatására a női attitűd. A mecset megfigyelhető terében az iszlám normáinak hangsúlyozása integrálja az egyéni viselkedésmódokat, a muszlim női identitás azonosító jegyeit.

A Korán tartalmaz kifejezetten nőkre vonatkozó előírásokat (például hogy mikor, hogyan kell egy nőnek a mecsetben megjelennie és viselkednie), melyek nem csupán etikai szabályok (be nem tartásuk részben illendőség kérdése), mert azokat nem ember alkotta szabályoknak tekintik, hanem az isteni elrendelés, az iszlám nemek közti társadalmi rendről való útmutatásának részei (betartásuk tehát az identitás megtartását és hovatartozás kifejezését jelenti) legkoncentráltabb formájában egy kiemelt helyszínen, a mecsetben. Az előírások betartására irányuló törekvésen kívül természetesen mindenki a saját személyiségének megfelelően jelenik meg ezekben a terekben.

A mecsetre vonatkozóan nincsenek előírásszerűen meghatározható női szerepkörök vagy feladatok.[16] Mégis, mi motiválja a rendszeres mecsetbe járást? Egyrészt a tanulás: főleg magyar származású nők nemcsak, hogy a nem muszlim környezetben szocializálódtak, muszlimként is eredeti családjuk, ismerőseik és a nem muszlim külvilág veszik őket körbe. A tanulás során a helyes életmód példáival találkozhatnak. Másrészt a közösségi ima: az iszlám második alappilléreként számon tartott napi ötszöri ima a muszlim hit legerősebb kifejezője. Közösségi rítusként a muszlim identitás nem csak egyéni, hanem társadalmi szintű jelentéstartalmai is megfogalmazódnak. Minderre később fogok visszatérni. Harmadrészt a legitim párválasztás: családalapítás elsődleges célja, hogy az utódok is muszlimként nevelkedjenek. Muszlim nő megfelelő férjet Budapesten valószínűleg a mecset közösségén keresztül találhat. Aki pedig egy muszlim férfivel való ismeretsége miatt került az iszlámmal kapcsolatba, itt tanulhatja meg azt a kultúrát, amit a férfi képvisel, s így létrejöhet a házasságuk.

A házasság azért fontos egy muszlim nő életében – ahogy beszélgetőtársaim is megfogalmazták – mert a férje mellett nyeri el leginkább azt a szerepkört, melyet az iszlám a nők számára elrendelt. Egy nő számára a férfi biztosítja, hogy azzal foglalkozhat, ami számára a legkedvezőbb tevékenység. „Az iszlám törvénykezése előírja a nő és férfi közti kiegészítést úgy, hogy mind a ketten a hozzájuk illő feladatot végezzék el. Például az eltartást a férfira bízta, és nem a nőre. (...) Másfelől a nőre bízta a nevelési feladatot és a gyermekre való felügyelést, sőt még válás után is változatlan maradt ez a feladat...”.[17] Mivel az iszlám rendelkezés a nőktől ilyen életformát vár el, a nők vallásgyakorlását is ehhez az életformához igazodva határozta meg. Ezért egy esküvő során tulajdonképpen a nő számára olyasvalami következik be, ami ezt az elrendeltetést félig-meddig beteljesíthetővé teszi.

Magyarországi muszlim közösség tagjai számára nem könnyű megoldani a társkeresés problémáját. A mecset az egyik legfontosabb helyszín (ha nem az egyetlen) a muszlim nők számára, ahova kötődve kapcsolataik segítségével muszlim férjet találhatnak. Különböző neműeknek ismerkedni azonban sok szempontból nehézkes, minthogy „az iszlám tiltja a két nem nyilvánosság előtti keveredését”, és bizonyos normák alapján elvárandó a két nem közti távolságtartás, „az iszlám megtiltja a férfinak az idegen nővel (nem a feleséggel) történő egyedüllétet”.[18]

Egy férfinek lehetősége van arra, hogy mecseten kívül megismerkedjen egy nem muszlim nővel, és feleségül vegye, ha a nő legalább valamely könyves valláshoz tartozónak tekinti magát.[19] Egy ilyen „vegyes” esküvő után hiányolták a férjet a mecsetből: „otthon maradt téríteni a feleségét” – fejtették meg a hollétét. Muszlim nő csak muszlim férfihoz mehet feleségül, s e különbségtétel egyik magyarázta, hogy a gyerekeknek az apa vallását kell örökölniük. A nők számára kívánkozik elsősorban megoldás a társkeresésre, valamint vannak férfiak, akik kifejezetten ragaszkodnak ahhoz, hogy muszlim feleségük legyen. „Mivel a férj a családfő, nem lehet nem muszlim” – mondja egy fiatal lány. „Ha azt mondja a férj: hozzd ide a hűtőböl a sört! – mit csinál a muszlim feleség?” – kérdezte az imám egy alkalommal.[20] Mindezzel arra akartak rávilágítani, hogy egy muszlim feleségnek a férje értékrendje a meghatározó, ezért kell a nőnek ahhoz tartania magát, hogy muszlim férjet találjon.[21]

Mindezért ebben a közösségben igyekeznek figyelmet fordítani a probléma megoldására. Egy időben kérdőívet kitöltve jelentkezni lehetett azok közé, akik szeretnének megházasodni. A férfiaknak egy férfinek, a nőknek egy nőnek kellett leadni a lapot, amire egyrészt saját válaszaikat írták, másrészt elvárásaikat a leendő férjtől/feleségtől. A párok megtalálása titkosan történt, csak egy harmadik személy volt segítségként a kitöltött kérdőívek összeegyeztetésében. Természetesen olyan házaspár is van, akik más módon, de a mecsetben ismerkedtek össze. Ők sem nagyon maradhattak kettesben, de a mecset irodájában tudtak találkozni esetleg úgy, hogy a gyám[22] vagy egy barátjuk is ott volt a közelben.

Az esküvő a közösség számára nem ünnep, hiszen ünnepként csak a Koránban meghatározott időszakok jöhetnek szóba. Lényegében tanúk jelenlétében és a menyasszony gyámjának közreműködésével kötött szerződést jelent, nyilvánosságot általában mellőző esemény. A Bartók Béla úti közösségben általában az imám vezeti le a házasságkötést. A szerződéskötés bizonyos szempontból formális esemény, ám azért is nagyon fontos, mert a házasságon kívüli férfi–nő párkapcsolatok tiltottak, az iszlám törvénykezés szerint paráznaságnak számítanak. A nő státusza önmaga számára abból a szempontból változik meg, hogy előrébb léphet azon az úton, amire nőként rendeltetett, és a közösség – elsősorban a házasodni szándékozó férfiak – számára azért fontos, mert nem sorolható többé azok közé, akik férjhez mehetnek. Egy nőről kialakított képet sok szempontból befolyásol az a tény, hogy egy másik személlyel kapcsolják össze.

Feleséggé válni a nem nyilvános szférában történő változás, a házasságkötés csak közvetve hat ki a közösség formálódására. „Annak a nőnek könnyű az iszlám szerint élni, aki otthon van. Nem kell pénzt keresnie, nem kell a külvilággal folyamatosan érintkeznie, ezt pedig feleségként engedheti csak meg magának. Rólam is csak a legszűkebb hozzátartozóim tudják, hogy muszlim vagyok. Már húsz éve! Mindig nagyon nehéz volt a külvilággal szemben”. A muszlimok számára alapvetően fontos a nemek közti különbségtétel az élet minden területén, mivel nem teljesen egyforma vallási útmutatást kell követniük. „Az iszlám előírásaiban általában nem tett különbséget a nők és férfiak között a feladatokban és a jogokban, kivéve speciális helyzetekben, sajátos szempontok miatt...”.[23]

Az iszlám nem állít olyat, sőt, közösségem interpretációja szerint tagadja, hogy nők és férfiak ugyanolyan adottságokkal rendelkezhetnek, hogy ugyanazon tevékenységek végzésére lennének képesek. Az iszlám különbséget tesz abban, hogy egy nőnek vagy egy férfinak milyen a vallás gyakorlati útmutatása. Ennek ellenére egyik nem sincs előnyösebb helyzetben Isten előtt. Ezáltal „az iszlám jobban odafigyel a nőkre, mint bármilyen más rendszer”, hiszen a nők – mint a férfiakétól különböző adottságokkal rendelkező nem – számára szabott vallásos élet követendő mintáját mutatja fel. Például a nőknek nem kell imádkozniuk menstruáció idején: „nem akarnék ilyenkor imádkozni. Egyszerűen nem vagyok elég tiszta ahhoz, hogy Isten előtt megjelenjek. Csak úgy kívánok Isten elé állni, ahogy Ő akarja. Ettől nem vagyok kevesebb, mint egy férfi, hiszen ezt maga Isten rendelte így”. A férfi—női szerepkörök is olyan kedvezőnek tekintett megoldásokat nyújtanak a nők számára, mely alapján néhányan azt mondják a mecsetben: „nőnek lenni még jobb muszlimként, mint férfinek” – ahogy legutóbb egy férfitől hallottam, s bár e véleménye szerint ő nem is jár olyan jól az iszlámmal, mint egy nő, mégis e mondatban a rendszer teljes elismerését fejezte ki.

(Folytatjuk)