Kétszáz oldalas számtanfüzetbe kezdett 1980-ban rendszeres feljegyzéseket készíteni a Marosvásárhelyen élő, akkor még pályakezdő szerző, amelyeket nem szánt ugyan naplónak, mert nem tudta elképzelni magát, amint nap nap után gépiesen megteszi soros bejegyzéseit. Egyszerűen csak le kívánta jegyezni időnként toluló gondolatait, elképzeléseit, ötleteit, megjegyzéseit, hasonlatait, történeteit, metaforáit. Mindazt, ami nem fért a verseibe, aminek nem talált megfelelő irodalmi köntöst. Egyfajta ötlettár volt ez, továbbá emlékeztető válságos időkre és hangulatokra, emiatt aztán száműzetésre ítélte a füzetet, amit egy táskába rejtett, a táskának pedig a pincében keresett helyet, a vízvezetékek fölötti repedésben, a szigetelésül szolgáló kátránypapír alatt. A biztonság kedvéért minden alkalommal gondosan többször rátekert egy jókora drótdarabot, s azzal rögzítette a csövekhez. Amilyen körülményes és körültekintő volt a rejtegetés művelete, olyan alkalomszerűvé vált a bejegyzések üteme. Ám az aranykorszak utolsó kilenc esztendeje alatt kézen-közön összegyűlt egy kötetre való lakonikus, meglehetősen precíz följegyzés, amelyek a szerző költői termésének forgácsaként is  értelmezhető. Csöppben a tenger-féle effektus az, amit ébreszt a mai olvasóban ez a már-már elfelejtett jegyzetfüzet, amire csak véletlenül, egy kíváncsi nagytakarítás alkalmával bukkant Kocsis Francisko, s letakarítva róla a port, 2014-ben közreadta mint pályakezdő évtizedének lírai naplóját. Ebből válogattuk az alábbi gyűjteményt. (Cs.G.)

[A korgó bendő hagyománya]

A város a vidék felé fordul, de nem azért, hogy bölcsőjét keresse benne, hanem betevő falatért, olyan dolgokért, amiket korábban bőséggel adott. Sanyarú időkben a gyomor fittyet hány a hagyománynak. Talán nem is létezik egyéb, mint a teli bendő hagyománya. Egy üres boltban minden megsokszorozódik, a visszafojtott üvöltés is hangosabb. Elborzaszt a gondolat, hogy mindenki meghallja…

[Csak a szenvedés képtelen hallgatni]

Az örömet csöndben élem meg, békés mozdulatokkal, mintha titokzatos, már-már ezoterikus valami lenne. Csak a szenvedés ébreszti föl bennem a szavak rajzását, csak a szenvedés képtelen hallgatni. Csak őt kell felöklendezni, legyűrni, messzire űzni. Csak vele együtt élni lehetetlen. Csak ő az, ami magára akarja vonni a figyelmet, hangoskodni, üvölteni kényszerít.

[Sors-vágóhíd]

Teremtőm, micsoda fura érzés kerít hatalmába! Sorsvágóhídon élünk és arra várunk, hogy levágjanak.

[Életfogytiglani kamat]

Valamit elkezdeni, valamibe beavatkozni egyben kockázatot is jelent, s később már nem tudsz leállni. Ezért nagyon fontos tudnod, hogy mit akarsz és mekkora árat vagy hajlandó fizetni érte. Néha jóval túlléped a lehetőségeidet, és életfogytiglani kamat lesz a vége.

[Hang egy dallamsorból]

Boldog vagyok, úgy érzem, mintha hang lennék egy hangsorból, lényegszerűbb már nem is lehetnék.

[Linda születésének éjjelén]

Az éjszaka hullott vékony hó olyan, mintha a metsző szél által megtépdesett szőttes lenne. Linda születésének éjjelén befagyott a tömbház bejáratánál a fűtővezeték. A világegyetem többé ilyen körülményeket nem képes produkálni.

[Szélírta mesék]

A szél mesék százait írja és újraírja a búzamezőben, a tisztás füvén, a tüskés legelőn, a zsivajgó erdőben, ezeregy tavaszi, nyári, őszi, téli mesét, egy mindenható nyelven susognak a bokrok, az ember is megérti, meg a nyúl, a róka, a sólyom is, megérti a folyó, s mindenik más-más nyelven válaszol és minden további nélkül megérti az élő, az élettelen, az örökkévaló.

[Ugatás]

Bárhogy is próbálkozna vele, a kutyaugatásból sosem lesz ének.

[Iszonyú hallgatás]

Naponta többször is megszakad a villanyáram. Este egy gyertyát veszünk körül. A ránk telepedő csend megreccsen. Belereccsen a szív is, a szavak meghúzzák magukat. Összepréselt kiáltás. Az üvöltés annyira tömény, hogy meg sem születik, világra se jön, elveszíti a hangját. Iszonyú hallgatás nyílik bennünk akár egy fekete lyuk. Beszippant a saját hallgatásunk. Megsemmisít. Elembertelenít.

[Egyenes]

Ma már mindenki tudja, hogy Bolyainak igaza volt: egyenes vonal nem létezik, csak a konvenciója. Bármilyen pont lehet középpont vagy indulhat belőle görbe. Következésképpen, bármelyik ember egy-egy kör középpontjában, egy-egy rendszer közepében állhat. Vagyis, a világ központjára vonatkozó bármely állítás igaz lehet, ahogyan igaz Archimédesz axiómája is: ha létezik egy fix pont, a föld kimozdítható pályájáról. Valamennyi pont egyformán jelentős. A hiánya - ami csak képzeletben lehetséges – repedéshez vezet a világ testén, amelyen át az anyag hátat fordít a fénynek.

[Kellemetlen]

Az igazság, ha kellemetlenséget okoz is, sose jogtalan.

[Költők magánya]

A költők azt hiszik, hogy ha verset írnak, elűzik a magányosságot. Pedig valami annál is tartósabb falat emelnek maguk köré.

[Faragott arc]

A gyóntatószék nem a legbiztosabb hely ahhoz, hogy kiöntsed a lelked, egy átölelt fatörzs kérgében jobban meg lehet bízni. Akárcsak a fűszálban vagy a tovaúszó felhőben. Legyen az bármi, csak élő ember feje nem. A faragott arc akár a fa. Ugyanolyan hallgatag.

[Mínusz 15]

Több mint öt órán át álltam sorba (egymás hegyén-hátán) narancsért, az Orient üzlet háta mögött, mínusz 15 fokos fagyban. Személyenként egy kilót adtak. Mikor félig átfagyva valahogy hazavergődtem, Linda kijelentette, hogy nem szereti, mert nem tudja, hogyan kell megenni. Ehhez képest a rám törő tüdőgyulladás csak ráadás volt.

[Gyöngy]

A harmónia nem más, mint a káosz kagylójában rejtőző gyöngyszem.

[Hárfa a szélben]

Nyurga nádszálak susognak az őszi szárazságban, egy tó helyén, amit valósággal magukba szívtak; s felszántatlan, elvadult mezőn galambraj szemelget elhullott magvak után; a vadász elsüti a fegyverét; a megtizedelt madárraj helyén – tollúfelhő. A nád között dúslombú fűzfa hárfaként zeng a szélben.

[Kéményseprő]

A tömbházak között kéményseprő halad el. Csöppet sem hasonlít ahhoz, akit gyermekkoromból ismerek. Túlságosan tiszta – és talán fölösleges is. Hirtelen a régmúlt idők ablakosa jut eszembe. Stein halála óta nem láttam ablakost. Csak a koldus nem tűnik el. Sőt, feltűnik...

[Rossz vicc]

A sértegetés és a tréfa nem rokonértelmű szavak. Egyesek tudatában örökéletű a félreértés, és sose fognak rájönni, miért sértenek másokat a rossz vicceik. Nem veszik észre (vagy úgy tesznek), hogy a tréfa megnevettet, a sértegetéstől pedig a fogunkat csikorgatjuk.

[Tömeg]

A sokaságnak a számszerűség vagy az intuíció miatt van mindig igaza? A tömeg intelligenciát teremt vagy annak a letéteményese? A tömeg nem hiányzik az energia egyetlen képletéből, de a társadaloméból sem, csakhogy a társadalmi egyenlet nehezen, beláthatatlanul és csak nagy időtávban megoldható. És a legtöbb esetben erőszakosan - azokban az egyenletekben, ahol a változó szerepét tölti be. Az előre nem látható bármikor beköszönthet, akár egy nagytakarítás. Egyetlen gond az, hogy nem létezik egyetemes, csakis a pillanatra, az időre, a népekre szabott megoldás.

[Vándorlás]

A népek tovább vándorolnak. A kezdeti nehézkes, gyalogos vándorlástól a lovas helyváltoztatásig, a nyájakkal együtt vándorlástól a civilizációs migrációig, az új világok meghódításától a vonattal, gépkocsival, repülőgéppel utazásig az emberek megállás nélkül vándoroltak. Amit keresnek, azt nehéz megtalálni, úgy tűnik, Eldorádó nem egy lakott vidék, nincsen földrajza, csupán egy szájról szájra terjedő menyország.

[A felejtés ellen]

Minden egyes leírt szó a felejtés ellen való. Számtalan tékában a szavak a könyvfedelek rabjai, a lapokat senki se forgatja, nem figyeli a nyelv egyre régebbi ütemét. És mégis, a szavak sorsa betelik, akár a birodalmak szélein lévő katonáké, akikkel senki se törődik, de azért teljesítik kötelességüket. Még akkor is, amikor a birodalmak már nincsenek sehol.

[Amikor túl sok a fény]

Csak hallgass és egy szót se szólj, még csak meg se szusszanj, egyáltalán ne zavard meg a lényed legmélyén megülő csöndet, hegyezd a füled, feledkezz meg minden érzékedről, csupa fül légy, hogy megérinthessenek a lélekben rejlő hangok. Utána kinyithatod a szemed is, bár nem hiszem, hogy látsz majd valamit. Túl sok lesz a fény.

[Makrancos szavak]

Amikor a szavak megmakacsolják magukat, begörcsölnek, bármifajta békesség bizonytalanná válik. Még a belső béke is, mert akkor az ember önmagával sem ért szót. Úton-útfélen mindenben a viszály magvát keresi s meg is találja, bármerre néz.

[Gyertyafénynél]

Gyertyafénynél fordítok, egy gyertyacsonk mellett. Sajog a szemem. Az idegeim annál is jobban; mintha szögesdrót lenne kifeszítve a testemben.

[Boldogság-görcs]

Mindaddig élő vagy, amíg azt érzed, hogy fáj valamid. Főként, amikor görcsbe ránt az, amit te boldogságnak neveznél. Ne ess kétségbe: a szenvedés soha sem hagy el. Barátkozz meg a gondolattal, hogy bármikor fokozódhat. Hidd el: egyszerűbb elviselni, mint nem érezni.

[Közel a vég]

Késő ősz van: szél sodorta levelek, komorló arcok, lázálmok gyötörte lelkek. Mintha a Nap kihűlésének korszaka fenyegetne, egy megmenthetetlen világegyetem. Közeleg a vég...

[Fűtetlenül]

Minden lomb lehullt, leszaggatta a dér; hideg és szomorú minden. A házak fűtetlenek.

[Sötétben]

A szívem rendetlenkedik. Teremtőm, milyen gyorsan leszáll az este, a sötétség!

[Gondolkodó Isten]

Az egyház prófétáinak ajkán átkok, kezükben ostor, hogy istenük színe elé tereljék a nyájat, aki haragos, vérmes, hirtelen atya.

Az enyém gondolkozik, nem fenyegetőzik. Senkinek sem ígérte azt, hogy gyümölcsöt ehet, amíg a gyümölcsfa virágban áll.

[Viccelődők]

Egyesek úgy mondanak viccet, mintha bunkóval sújtanának le. Vagy nyíllal, netán pisztollyal lődöznének. Vagy mintha sóból faragott késsel hasítanák fel az arcunkat.

[Hasonlatosság]

A sírva vigadás gyümölcseiből: miben hasonlít egy román ember és egy pingvin? Mindkettő tapsol, halat eszik és tűri a hideget.

[Egyszer mindannyian...]

Tudat alatt, öntudatlanul a gyöngék, az örökké sérülékenyek oldalára állok. Megosztom velük a kudarcot, enyhítem a szenvedésüket, a bántottságukat. Vigasztal a gondolat, hogy eljön az idő, amikor mindannyian a gyöngék helyzetébe kerülünk, valami iszonyú, nem kötelezően emberi, talán csak anyagi, mikrobiológiai vagy energetikai erővel szemben. Egy minden eddig ismertnél vagy elképzelhetőnél kegyetlenebb ismeretlennel szemben. Az lesz majd az utolsó határ, a valódi világvége.

[Törvények]

Ha egy sántító törvény felháborított, felkavart, elképesztett, még nem jelenti azt, hogy le is győzött. Ha nem ismerem el a kudarcot, azt jelenti, hogy még van egy csöppnyi reményem, még hiszek egy eljövendő személyes, emberi, isteni, sátáni igazságtevésben. Mindegyiknek megvan a maga ára. És készen állok, hogy bármelyikből részt vállaljak.

[Közelség]

Az Isten oly közel van, hogy miközöttünk szinte nincs is helye közvetítőnek, legyen az bár pap, misszionárius vagy próféta. Régóta érzem úgy, hogy átölel; nem is tehetnének mást, csak eltávolítanának az ő védő karjától, hogy az ő árvája legyek.

[Civilizáció]

Vajon, ha a keresztény hittérítők azt mondták volna: "Nem a katolicizálás, hanem a civilizálás a cél", nagyobb sikerrel járnak? Vagy kevesebb harcos követte volna őket, hogy a fegyver és a vér érvelésével térítsenek? Ne feledjük, hogy a történelemben, akik a szelídségről prédikálnak, egymást sem szerették jobban, nem voltak engedékenyek, megbocsátóbbak velük, egy-kettő kardot rántottak, sietősen alágyújtottak a máglyának és buzgón ásták a sírgödröket.

[Sorunkra várni]

Sose nevess, ha az ellenséged sír. Várd ki türelmesen a sorodat. Az illető nap előbb-utóbb beköszönt.

[Boldog sirály?]

Nem mondhatod azt: egy boldog sirály. Aki nem hisz, annak van valamilyen gondja. S talán éppen a repülés. Bármennyit is röpdösnél lélekben, sosem hasonlítasz majd egy viharmadárhoz. Legtöbb, hogy annak képzeled magad.

[Vakság]

Ahol a gondolat vak, ott hagyjad, hogy a lelked lásson és döntsön.

[Elnapolt lázadás]

Nem lázadhatsz térden állva. A lázadásnak azt az érzést kell benned ébresztenie, hogy a valóságosnál magasabb vagy, s olyan erő feszít, amely mindent megéget. Az elfojtott izzás, a visszafogott lázadás csak képzelgések. Kivárási taktikák. A lázadást nem halogatják és nem egyeztetik. Hagyják megtörténni.

[Ésszerűség]

Az ésszerűség úgy siklik az érzések táblaüvegén, mint a kicsorbult gyémántvágó.

[Lélek, mágia, ethosz]

Az együttérzést nem szokás megindokolni. Vagy ha mégis, akkor az tőlünk, az ésszerűségtől vagy az akarattól teljesen független. Önmagában is erősebb a gyűlöletnél, az irigységnél, a közönynél. És nincs se magyarázata, oka, csak tartalma: érzékek, érzelmek, lélek, mágia, ethosz.

[Jóvátétel]

A jóvátétel törvénye a frusztráció kifejeződése. Sosem nyújt többet, mint amennyi a veszteséged. Még ha ez nincs is így, ezzel az érzéssel maradsz. Megfosztott vagy, ahelyett hogy ajándékoznál, rád kényszerítik, ahelyett hogy választhatnál. Az eredeti helyett adott másolat, pótlék a valódi helyett.

[Próféta]

Régóta írom a Próféta ciklust. Minden egyes vers foglalkoztat egy ideig, aztán hirtelen papírra vetem, mintha valaki tollba mondaná. Ez történt tegnap este is. Lefekvés után hallottam, amint a székláb megcsusszan a mozaikon, mintha valaki felállt volna. Elment a Próféta. Nem tudni, meddig lesz oda.

[Csodálkozással kezdődik]

Létezik szkopolamin, létezik hazugságvizsgáló készülék, amely jelzi az alig észrevehető indulatot, ami akkor keletkezik, ha valaki hazugságot mond. Akkor viszont miért kínoznak meg embereket (talán a hóhér élvezete, a hatalomgyakorlás elégtétele, a szenvedést okozó erő érve miatt talán?), miért ítélnek el ártatlanokat? Nem vagyok annyira együgyű, de föl kell tennem a kérdést, valahol el kell kezdeni. És hogyan másként, ha nem csodálkozással?

[Csoda]

Valahányszor nyírfát látok, a csodára gondolok. Az az érzésem, ami egy csoda láttán fogja el az embert. Amikor visszatér a Próféta. Szeretnék egy nyírfát, ha eljön az ideje...

[Átfecsegett élet]

Számos, komoly kérdésekre hivatott embert látva, eszembe jut, hogyan vallotta be Bolyai Farkas vonzódását a viták, a fecsegés, a szövegelés, pletykálkodás iránt. "Átfecsegtem az életem" (írta Brassai Sámuelnek egy levelében). Keserű vallomás ez arról, hogy kudarcot vallottunk. Durván hangzik, de ki tudná jobban őnála, hogy isteni ajándékot fecsérelt el. A szószátyárság gátja volt annak, hogy a dolgok mélyére hatoljon. Egy világ teremtése helyett megelégedett azzal, hogy közérthetően megmagyarázza a már létezőt. Legfőbb érdeme az, hogy fiát a teremtésre nevelte. Fölkeltette benne azt az erőt, amit önmagából képtelen volt kibontani.

[A bika szarva]

Felbukkan valaki és azt állítja az általad élt valóságról, hogy nem létezik. Te éppen a bika szarvát szorongatod, ő meg arról győzne meg, hogy az tehén. És arra kényszerít, hogy egyetérts vele. Hogy azt állítsd a bikáról, amelynek szarva a kezedben van, hogy egy tehenet zaboláztál meg.

[Farkas vagy ember?]

Vannak helyek és idők, amikor szerencsésebb farkasnak lenni, mások meg amikor nem jó embernek lenni.

[Királyi igazság]

A királyoknak mindig igazuk van, kinek-kinek a maga királyságában. Az igazság különbözik egyik királyságtól a másikig. A legerősebb érvényesíti az igazságát, minekutána két királyság eggyé válik. Így kezdődik egy birodalom építése. Ezért oly korhatag építmények, még ha iszonyú, megbonthatatlan erőt sugallnak is. Egyetlen olyan példáról sem tudunk, hogy ne omlottak volna össze. Bizonyságául annak, hogy az igazságot másfelé kell keresnünk.

[A nép hasa és lélegzetvétele]

Korog a nép hasa. A mészárszékek régóta bezártak. Mintha a levegő is megritkult volna. Mind fájdalmasabb a lélegzetvétel.

[Belső fegyelem]

Minden egyes sor, minden egyes vers a belső rend bizonyítéka kell hogy legyen. Kíméletlenül, makacsul fegyelmezem magam. Nem a nyereség miatt, hanem hogy olyan egyensúlyt teremtsek, ami bármikor segít talpon maradnom. Még akkor is, ha elborítanak a gondok. Végül is, minden a stratégián múlik. Nem mindegy, hogyan éled meg egyik napot a másik után.

[Megismerés]

Nem én találom ki a világot, csupán hozzáadok valamit. Vagy talán csak személyes módon szemlélem, ami többnyire ráhibázás, mint ismeret. A legtöbb ember csak mímeli a tudást. Amit nem szabad összetéveszteni a tanulás során elsajátított ismeretek összegével, mert valójában csak egyéni – legtöbbször drámai – tapasztalat. A közvetett tudás nélkülöz minden izgalmat, hiányzik belőle a lét mágikus volta. Gépies.

[Hőszabályozott eszterga]

Mind jobban gyötör a fáradtság. Szeretnék munkahelyet cserélni, hátat fordítani a csupa-füst műhelynek. Odakinti hőmérsékleten dolgozunk, mert nem indították be a fűtést. Hallottam, hogy olyan esztergát vásároltak, amelyre hőszabályozót szereltek, s kikapcsolja a gépet, valahányszor a hőmérséklet egy küszöb alá süllyed. Csakhogy a magunk módján használjuk. Kicselezzük. Néhány hősugárzóval vették körül, a szeszélyes eszterga pedig tovább működött. A többi gép meg tovább tűrte a hideget. Velünk egyetemben.

[Nagyító]

Egy nagyítóval rendre alaposan megvizsgálhatod egy ember bőrét, láthatod a pórusok gyöngéd bejáratait, a haj- és szőrszálak hagymáit, az ujjlenyomatok szeszélyes kacskaringóit, a körmök alatti piszkot, de nem látod az ember egészét. Az ember saját magát sem tudja egységben látni. Mert számára nem ismerős önmaga.

[Bölcsek és bolondok]

Egyetlen ország sem tart a bölcseitől, csak a bolondok okoznak fejtörést, keltenek félelmet, számukra építenek ispotályokat, gyártanak kényszerzubbonyt. Csak a bomlott elme jelent fenyegetést, a bölcsesség szelíd.

[Legjobb, ha olvasol valamit]

Ha olyan kényszerhelyzetbe kerülsz, hogy nem mondhatsz véleményt, hogy a lázadáshoz sincs elegendő erőd, amikor túlságosan tisztán látsz és ráébredsz, hogy a végső áldozat gesztusa sem vezet sehová, csupán a téged foglyul ejtő némaságot fokozza, amikor szaporább lesz a lélegzeted, a legjobb, ha olvasol valamit. Talán Kafkát. Vagy Trakl-ot. Esetleg a Feljegyzések a holtak házából-t. Vagy a Tao Te Kinget. Néha az Ódát (antik versmértékben), máskor Petőfi Apostolát. Én így fogok ki a kétségbeesésen.

[Agresszió]

Minden agressziót ellenezni kell; visszaverni, elítélni, különben minden újabb alkalommal még hevesebben jelentkezik. Bármiféle, akár betegességre valló mentséget is keresnének a számára, az egyenlő a törvényesítésével. Aki megteszi, viselje is a következményeit.

[Bolond bölcsesség]

A bolond úgy hiszi, mindig bölcsen ítél. Képtelenek vagyunk ellentmondani neki.

[Kutyaszorító]

Gondolkodni annyi, mint kiszabadulni a kutyaszorítóból. Annak bármilyen fajtájából.

[Szegény Nép Bácsi...]

A vonaton, egy rokonszenves, enyhén becsiccsentett, a szokottnál jóval beszédesebb öregúr, valami furcsa gyöngédséggel és huncut mellékzöngével a hangjában, mindegyre gondolatai fura refrénjeként ezt ismételgette: "Szegény Nép Bácsi, sokat elvisel ám!" Mozdulatai, kifejezésmódja és arcjátéka, ahogy azt egy üveg vodkával nyomatékosította, Csehov muzsikjaira emlékeztetett. A Csehov uraságéira.

[Te és a világ]

Szakadj el a világtól, biztatnak egyesek. De ez maga a halál - mindaddig, amíg a világon vagy, illetve a részét alkotod; különben lőttek neked. Tragikus kivételek ez alól csak a lelki szegények. Csak nekik nézhető el a közöny, a tudattalanság.

[Ön-bizonyosságok]

Mások egzisztenciájáról ítélkezni gőg ám a javából, viszont megbocsáthatatlan, ha éppen a tiéd hagy hidegen. Mindenkinek kijár az ártatlanság vélelme, rajtad kívül; magaddal szemben csakis bizonyosságaid lehetnek.

[Aszkézis]

Másokat nem kell büntetned, magadat nem kell fölmentened. Ez nem paradoxon – az aszkézis nem ismer semmiféle ellentmondást, csupáncsak belső vívódást. Akkor jön el a békéd, ha a lélek kilép az anyag árnyékából.

[Emberségről]

A A szeretet változékony és múlandó, a gyűlölet tartós.

[Utak]

A becsületesek hosszú és tekervényes utakon járnak, a szélhámosok a rövidítésen.

[Homokóra]

Ha volna egy homokórám, egészen biztos, hogy nem fordítanám meg, nem tudnám elviselni a szállongó, egyre szállongó homok látványát; mintha életem szivárogna el ennek az eszement századnak a repedésein.

[A kiáltás börtönőre]

Odakint hó van, mínusz húsz fokos fagy, a fűtőtestek hidegek, hallatszik, amint csobog bennük a megdermedt víz, a fagy. Uramisten, egy kiáltás, egy fájdalomüvöltés börtönőre vagyok. A tél pompás, akárha gyermekkoromban, amikor a boldogság, amivel akkor játszadoztam, ma már nem létezik.

[Drog]

A melankólia nem szenvedés, hanem kábszer.

[Gyógyítás]

Sokszor a szavak eredményesebben gyógyítanak egy maroknyi gyógyszernél.

[Saját ritmus]

Nehezebben megy az írás; 20 éves koromban tíz verset is megírtam egy hét alatt. Csakhogy szerettem volna kimunkálni egy sajátos ütemet, egy hangvételt. Azóta megszereztem. Szeretném, ha meglennének azok a verseim is, amiket nem írtam meg húsz éves koromban.

[Készülődés]

Kemény október, acélos, metsző széllel. Úgy készülünk a télre, mintha háborúra. De nem  harcosokként, hanem mint lehetséges áldozatok. A katonák zsoldot kapnak mindazért, amit elviselnek, mi nem arra szegődtünk, amit elviselünk.

[Egyen-sírás]

A szavakat arra teremtették, hogy megmentsenek bennünket. A magánytól, a félelemtől, a kétségbeeséstől. Mikor a sírás helyettesíti a szavakat, visszatérünk az egyetemes nyelvhez. Valamennyi nyelven ugyanúgy sírunk, egyértelműen.

[Nagy lélek]

Az ember megbocsát, de nem felejt – ez a nagylelkű gőgje.

[Minden lehet]

Minden, aminek a léte lehetséges – meglesz. Itt, másutt, máskor. Ha másként nem, hát a képzeletünkben. Kellemes dolog azt tudni, hogy a sors felkínálja az ismétlés esélyét, hogy méretedre készült Prokrusztész ágyba fektet.

[Részvét]

A felebarátai iránti részvéttel az ember némi önsajnálatot is gyakorol.

[Könyveimmel lakom]

Miért vásárolsz könyveket, miért vágysz újabbakra, nem látod, hogy alig férsz tőlük, maholnap kiszorítanak a lakásodból? Elképzelhető, kitől származnak e szavak. Mit számít az, ha kiszorítanak, a fontos az, hogy biztos helyük legyen, válaszoltam. Még egy házban lakom a könyveimmel, és igaz, hogy egyre szűkebb a helyem, de még mindig annyi, amennyi éppen kell.

[Hollók és gombák]

Egy legelőn hollókat láttam, amint a gombát csemegézték. Vagy csak a bennük lévő nyüveket?

[Békadal]

Egy béka felmászott

a kútvízbeli holdra

s úgy dalol.

1980–1989

Forrás: Arta de a evita necazul / A bajkerülés művészete. Ed. Ardealul, 2014. [Lírai napló. Válogatta és fordította Cseke Gábor.]

*

Kocsis Francisko 1955-ben született Csekelakán (Maros megye), a marosvásárhelyi Vatra főszerkesztő helyettese (2014-ig), a Târnava folyóirat szerkesztője. Költő, prózaíró és műfordító egy személyben. Korábban, néhány évig a kolozsvári Dacia kiadó szerkesztője.

Verseskötetei: Umbrela profetului ('A próféta esernyője', Tavis, 1998); Oceanul interior ('Belső óceán', Ardealul, 2000); Codul de bare ('Vonalkód', Junimea, 2002); Alteritate de duminică ('Vasárnapi másság', Ardealul, 2004); Ceva trece pe-aproape ('Valami közel jár', Ardealul, 2009), Melancolii sub forma continuată ('Kísértő búbánat', Ardealul, 2012). Kiemelkedő műfordítói teljesítménye is: Efectul admiraţiei ('A csodálat hatása', Ardealul, 2006) c. fordítás antológiája az erdélyi magyar költészetből; Avangarda maghiară în texte şi portrete ('A magyar avantgárd - szövegek és portrék', Ardealul, 2008) c. antológiája és Balázs Imre József Az avantgárd a romániai magyar irodalomban (Avangarda în literatura maghiară din România, Bastion, 2009) c. monográfiája. Válogatott verseinek kétnyelvű kötete (Muzica noptilor / Éjszakák zenéje)  elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban.