Sikeres évadot zárt a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, amelynek fontos része volt a TESZT, vagyis a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó. Míg a társulat jelenleg felszusszan a munkából, a válogatók máris elkezdték a keresgélést a fesztivál jövő évi kiadására. Balázs Attilával, az intézmény igazgatójával beszélgettünk lezárult és még csak tervben létező TESZTekről. 

Elégedett-e azzal, amit a TESZT hozott, és amit a TESZT nyújtott az idén?

Én azt hiszem, hogy elégedetten zártuk. Azt hozta, amit szerettünk volna, és elmondhatjuk, hogy elértük azt az eredményt, amelyet vártunk tőle.

Mit vártak tőle tulajdonképpen?

Azt vártuk, hogy a közönség az idén is velünk tart, amikor nyitunk. Kíváncsiak voltunk rá, hogy ezt a közönség befogadja-e, elismeri-e? Egyáltalán reagál rá, hogy a hagyományostól sokkal jobban elkalandoztunk. Tehát, hogy a nyitás nagyobb volt, hogy az előadások szórása nagyobb volt. Mert nem is az számít, hogy honnan jönnek az előadások, hanem a minőség.

És az előadások minőségével elégett-e?

Igen. Természetesen van benne rizikó, mert az ember válogatáskor lát egy előadást, de nem mindig kapja azt, amit válogatáskor látott,  más helyszínen, más közönséggel...

A közönség, Ön szerint, jól fogadta ezeket az előadásokat?

Ha lehetne a közönségnek gratulálni, akkor én külön gratulálnék. Amikor egy hónappal a TESZT előtt meghirdettük az előadásokat, már kezdték vásárolni a jegyeket, és egy héttel a kezdés előtt majdnem minden jegy el volt adva. Tehát...

A közönséget érdekli a TESZT.

Érdekli... Előre el tudtuk adni a jegyeket. Tehát nemcsak arról van szó, hogy majd este odavetődünk, és lesz valahogy, valami. Hanem törzsközönsége van a TESZT-nek.

Az idei kiadás azt a benyomást keltette, hogy ez a fesztivál végre egy közös produkció. Az régió színházainak a közös produkciója. Olyan, mint a nyitó előadás, ugye? Amelyet négy ország színészei hoztak össze együtt: a Manipulációk-at: a temesvári magyar színészek, a szlovéniaiak, a szerbiaiak és a magyarországiak. Ez egy érdekes produkció volt, és mintha ez ment volna végig a fesztiválon: a többi előadások is lényegében együtt építették ezt a rendezvényt. Együtt hozták létre azt az épületet, ami a TESZT volt az idén. Én legalábbis így láttam, Ön hogy látja?

Köszönöm  a felvezetést, ez tényleg így volt. A Manipulációk előadásnak, amit Bojan Jablanovec rendezett, az volt a célja, hogy megmutassuk: ha nem is beszélünk egy anyanyelvet, de egy színházi nyelvet, nyelvezetet – azt igen!  A színházi nyelvezetet együtt és közösen tudjuk beszélni. Megértjük egymást. Hasonlóak a problémáink, és ezt meg is tudjuk mutatni.

Azt mondja: hasonlóak a problémáink. Hát én különösen a volt Jugoszlávia területéről jött előadások esetében éreztem ezt, hogy a legnagyobb gond a közelmúltnak a feldolgozása, megemésztése, hogy egy élhető jövő alakuljon ki számukra. De nekünk is szükségünk van a közelmúlt feldolgozására.

Igen, van ez a közös óhaj mindannyiunkban: hogy csendesebb, nyugodtabb világunk legyen.

Hogy tartalmasabb világunk legyen, ha lehet...

Miközben erre áhítozunk, hogy tartalmasabb világunk legyen, hogy egy jobb, egy nyugodtabb világunk legyen, ha Nyugat-Európára tekintünk, azt látjuk, hogy ott már mindenki telítve van, unja, tulajdonképpen nem tud mit kezdeni magával. Engem ez az itteni világ érdekel sokkal jobban, mert itt van egy szándék, itt jobbra törekvés van. És azért szeretem ezt a fesztivált ebbe az irányba terjeszteni, mert mint látjuk, Nyugat-Európában például az unalom, a drog, az egymástól eltávolodás, az elhidegülés problémája a fő téma...

Vagyis amit a temesváriak a Moliendo Café-ban mutattak be.

Igen. De azt is játékosan, fricskákkal mutattuk be, miközben a probléma nagyon is valós és komoly. Itt jelentkezik a szándék az egymáshoz való közeledésre, a megértésre. Felkiáltójelek vannak. Hatalmas kérdések vannak. Miértek vannak. Hogyanok vannak. Egymásnak a megértése sokkal fontosabb, mint az egymástól való eltávolodás.

Említette, hogy a fesztivál műsorához válogatták az előadásokat. És ha az ember egy kicsit hunyorít, távlatában nézi, akkor azt látja, hogy a TESZT-re olyan előadásokat válogattak, amelyeket nem szokványos színházi eszközökkel készítettek, hanem például improvizációkra építettek. De van olyan előadás is, amely szimpla felolvasás, és mégis döbbenetes erejű, gondolok itt az Ivan Iljics halálá-ra. Egy másik előadás pedig mintha szokványos családi jelenet lenne. Ott ülnek a gyermekek és a szülők egymás mellett, és kiderül, hogy eközben ott nemrég halomra gyilkolták a gyermekeket. És ettől a rémtettől nem mentesek a meggyilkolt gyermekek szülei sem. Ők is felelősök érte. A gyilkos és a gyilkolás még nincs kizárva! Ez is kijön gyönyörűen az előadásból, a családi jelenetből, vagy az életben maradt kicsinyek, a nyulak táncából... Melyek voltak a válogatási szempontok?

Elsősorban megnéztük: milyen előadások vannak a környéken. Igyekeztünk minél több előadást megnézni, hogy lássuk: mi történik errefelé a színházban. Aztán az a kérdés, hogy milyen témák köré csoportosulnak az előadások: mi az, ami leginkább érdekli az embereket, és melyik az a témakör, amelyik a legtöbbször fordul elő? Ezek után következik az, hogy mennyi fér be a fesztiválba? Mert időkorlát van. Körülbelül egy hét áll rendelkezésre, és ez alatt naponta kettőnél több előadás nem lehet. És így szűkül, szűkül lassan a kör. És kiesnek a szokványosabb előadások. Kiesnek azok az előadások, amelyeket máshol is meg lehet nézni, nem kell azért a TESZT-re jönni, vagy amelyeket már máskor is láttunk, és nem érdemes beválogatni. De én elsősorban nem arra gondolok, hogy fesztivál. És egy másik gond: ismerjük ezt a kifejezést, hogy fesztivál-előadás. Amely valami légből kapott dolgokat hoz,  valami hőbörgés kell hogy legyen benne, mert attól úgynevezett fesztiválos az előadás. Engem nem különösebben érdekelnek ezek az úgynevezett fesztiválos előadások, hanem arra vagyok kíváncsi: akar-e valamit mondani? Szeretne-e valamit üzenni? És ehhez keresett-e valami sajátosat az alkotógárda? Tehát nem az első kézből jövő megoldásokat használja, hanem legyen valami olyasmi, amiről látszik, hogy megdolgozott érte.

Tisztázódott-e, hogy mit jelent a színházaknak aTESZT-en való részvétel? Ha a figyelem középpontjába kerül egy társulat, egy előadás, akkor az itt feltűnő előadást meghívják máshova is?

Volt rá példa. Jó az, hogyha nekünk jó szimatunk van ehhez a dologhoz, és sikerül egy ilyen seregszemlét nyújtani. Mert van rá példa, hogy innen válogattak Budapestre, innen válogattak Sepsiszentgyörgyre előadást...

Azt a csodálatos, hét órán át tartó Sirályt, például, Újvidékről...

... és ez jó. Tehát innen is válogatnak, illetve mi is válogattunk fesztiválokról. A BITEF fesztiválról, a tavalyi BITEF-ről is hoztunk például előadásokat. A Manipulációk előadást például négy fesztivál hozta létre. Itt volt a bemutatója, aztán indult  a Thealterre Szegedre, Újvidékre, Szabadkára.

Tehát a TESZT-en létrehozott előadásnak eleve nemzetközi nézettsége lesz.

Így jött létre. Négy fesztivál járult hozzá. Ez biztos, nem is kérdéses, hogy be lesz válogatva azokra. Miként Avignontól kezdve egészen Moszkváig bárhol vannak olyan fesztiválok, amelyek produkciós irodaként is működnek. Így a TESZT is őmaga létrehoz egy előadást, azonkívül meghív előadásokat. Ebbe a sorba most már mi is beléptünk.

A fesztiválnak az idén megjelent könyvében – a Határutak-ban – színdarabokat közöltök fordításban, hogy eljussanak a térség színházkedvelőihez. De vajon nem lenne jó, ha közülük valamelyiket Ti magatok mutatnátok be a TESZT-en?

Biztos, hogy színre kerülnek valahol. Ezeknek a daraboknak a románról szerbre, magyarról románra, és szerbről magyarra fordításával, a nyelveknek ezzel a körforgásával fogunk kezdeni valamit jövőre. De még friss a dolog... Majd kialakul. Mert érdekes. Mert lehet játszani. Mert jó az, hogy van egy anyag, ami mozog, ami forr, és szeretne valahonnan valahová eljutni.

Az volt a benyomásom, hogy mintha csökkent volna a magyar nyelvű előadásoknak a száma.

Ez tény.

A szabadkaiak is, mint társulat, mintha hiányoztak volna, a szegediek is, az aradi magyar társulat is. Én talán még a váradiakat is ide sorolnám, a régióba, ők is hiányoznak. Nem lehetne valamit tenni, hogy több magyar nyelvű előadás legyen a TESZT-en? Mert sok előadás azzal telt el, hogy az ember állandóan a plafont nézte, hogy a fordítást olvassa, és közben nem látta a játékot. Ezért az idegennyelvű előadás nem mindig hatott úgy, ahogy kellett volna. Talán az is megoldás lenne, hogyha mindenki, aki nem ért szerbül vagy szlovénul, az fülhallgatóval hallgathatja, nem kell állandóan a plafont néznie, hanem az előadást nézheti. Tudnak-e valamit csinálni ezzel kapcsolatban?

Az időt azt nem tudjuk kinyújtani. Egy hétből nem tudunk két hetet csinálni. Azt, hogy Nagyvárad? Elmondhatom, hogy nincs benne a régióban.

Hát ahogy Budapest benne van, Nagyvárad is benne lehet.

Duna—Körös—Maros—Tisza, hát igen. Az a kérdés, hogy melyik Körös?

Ahogy egy montenegrói előadás jöhetett, úgy talán egy váradi előadás is jöhet, nemde?

Az idei TESZT érdekessége az volt, hogy a Balkán felé terjeszkedünk és azt szeretnénk megmutatni itt. De hát mostmár ez a fő érdeklődési köre a fesztiválnak, és azt hiszem, hogy attól tudunk érdekesebbek lenni sokak számára, ha elhozunk olyan előadásokat, amelyek nincsenek nagyon messze tőlünk, de teljesen másak, másfélék, és ezzel fel tudjuk kelteni az érdeklődést. Valóban hiányoztak az idén a szabadkai előadások. Szeged is hiányzott. De ezek az előadások, amelyek bennmaradtak, ezek úgymond kiütötték a többieket.

Értem. Meséljen egy kicsit arról, hogy a Moliendo Café hogyan jött létre?

Mivelhogy rendezői színházat élünk mostanában, úgy kezdődött, hogy megkerestük Silviu Purcărete rendezőt, közösen, a magyar és a német színház együtt. El is vállalta, hogy rendezni fog nálunk, és dolgozni is kezdett. Kérdés az, hogy mit lehet csinálni együtt, és milyen nyelven? Olyant, ahol mindenki: a német és a magyar megérti egymást. Silviu Purcărete nagyon jól megtalálta a megoldást,  és az pedig arról szólt, hogy improvizáljunk együtt, és akkor közösen kitaláljuk a nyelvet. Találtunk is közös improvizációs témákat, adott ő is,  és aztán bedobta a kulcsszót, a varázsszót, és az volt a kávé. És ami a kávé körül forod – a kávéház, a kávé élvezete, s hogy ezt meddig lehet, és hová lehet fokozni, kiderül a Moliendo Café-ból.

Ön ott a háttérben, egy vitrinben szerepel az előadás kezdetétől szinte a végéig. Eleinte valami francia nemesi ruhába van felöltözve, aztán fokozatosan leveti ezt a ruhát. A végén megjelenik civilben, és már az előtérben. Tulajdonképpem mit játszik ebben az előadásban? A kávéháznak a főnökét? Mert néha dirigál is onnan, a háttérből.

Egy finom metafora tudnék én lenni, ott hátul.. De egy ember nem lehet maga a metafora, hanem csak az összkép lehet az: miként az idők során végivonult a mi mindennapi életünkben a kávé. Tehát ahogy elkezdődött. Először, ugye, a török hódoltság idején került be hozzánk a kávé és azóta ittragadt, eléggé régi mese már. A kommunista idők után, amikor – végre – lehetett kapni, ránkszabadult a sok kávé. Történelmi távlata van. Ezt érzékeltetjük a ruhák felvonultatásával a barokk-rokokó korszakra jellemző parókás, rizsporos megjelenéstől a napjaink hétköznapi viseletéig, amikor egyszeriben megszűnik a varázsa. Már nem egy különös, idegen dolog, hanem hétköznapi, amire vágyunk ugyan nap mint nap, de meg is szerezzük. Már nem az a furcsa, érdekes, különleges dolog. Immár megszereztük. Olyan, amire vágyik az ember... Aztán amikor megkapja, eltűnik a varázs. Ezt szerettük volna az én figurámmal megmutatni.

Benyomásom szerint arról is szó van, hogy a kávéház időközben nagyon fontos hellyé válik. Mindent ott beszélnek meg, és fontos dolgok történnek ott. Az előadáson, például, ott végzik ki az egyik szereplőt. Nem tudom, hogy miért teszik ezt. Ön számára kiderült?

Nem is kell hogy kiderüljön. Hanem egyszerűen, van ott egy kivégzés. Dehát még egy forradalom is belefér a kávéházba!

Belefér a kávéházba az is, hogy jön egy nő és keresi Igoruskát, hogy megmutassa neki a gyermekét, aki tőle származik. Ugye?

Ne feledjük el, hogy a Nyugatosok a múlt század elején ott élték az életüket a kávéházban. Dehát ez nem újság, a 48-as forradalom ott kezdődött a Pilvax kávéházban... Az előadás csak egy röpke metszete annak, hogy mi lehetett. Ez csak egy felvillantás. Évek hosszú során át lehetne folyamatosan beszélni róla, hogy mi a kávéház.

Összegezésképpen modja el, hogy a fesztivál létrehozásában kik támogatják Önöket - anyagilag, erkölcsileg? Hogyan működik ez?

Jómagam lennék a fesztivál igazgatója, Gálovits Zoltán a művészeti igazgatója. Ketten válogattuk az előadásokat. És a színház dolgozói közül Dobre Júlia, Orbán Enikő a sajtóval és koordinálással foglalkoztak, Kertész Éva vezette le a technikai részét a fesztiválnak, és az adminisztráció... Mintha külön intézmény lenne, egy hétig. Nem úgy működik a színház, mint máskor. Egy kicsit meg is bolondulunk, meg ünneplőbe is öltözünk. El kell mondanom, hogy a fesztivált 90 százalékban a Temesvári Polgármesteri Hivatal támogatja, ez immár a TESZT nyolcadik kiadása, és mindeniket támogatta maximálisan. Emellett pályázunk, és a Nemzeti Kulturális Alaptól kapunk támogatást, meg a Temes Megyei Tanácstól, és van egy-két helyi támogatónk is, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy a rendezvényünk sikeresebb legyen. 

A következő TESZT-ről, a jövő éviről tud-e már valamit mondani?

Azt tudjuk, hogy az idei TESZT-ből fog kiindulni. Elkezdődik a fesztiváljárás. Most megyünk Montenegróba egy fesztiválra, és ott már elkezdjük nézni, keresni az előadásokat. Ahogy a Manipulációk  előadás végigjárja a fesztiválokat, amelyek a létrehozói, onnan is válogatunk, ha van mit, tehát elkezdődik a jövő TESZT építgetése. Az idén is novemberben leadjuk a jövő évi költségvetést, februárban kiderül, hogy mennyi pénzünk van, és akkor meg tudjuk majd mondani, hogy mekkorára szabhatjuk a ruhákat, mekkora TESZT-et tudunk tervezni. De az biztos, hogy szeretnénk, és ha megrendezhetjük, akkor a mostaniból indulunk ki, ami az idén volt.

Azt kívánom, hogy kényelmesre tudják szabni a ruhát.

Köszönjük szépen.