KISEBBSÉGBEN: „Volt” gyermekek (1.)
Előzetes szempontok
Írásom olyan diagnózist ismertet, amely összetevőinél fogva, végkövetkeztetéseit illetően, minden lehet, csak optimista kicsengésű nem. Mit tehetünk ez esetben? Érzésem szerint, akárcsak a jó orvosnak, közölnünk kell páciensünkkel az adatokkal alátámasztott következtetéseket, mert ellenkező esetben nem segíthetünk a gyengélkedőn. Persze, a gyógyuláshoz a diagnózis még korántsem elegendő, de hiszem, hogy az első lépés , amit meg lehetett tenni... Még akkor is, ha a diagnózis itt-ott finomítható.
Tanulmányom adatai révén betekinthetünk a magyar oktatással rendelkező 16 erdélyi megye plusz Bákó megye és Bukarest magyar nyelvű beiskolázásának utóbbi húsz évébe. Az első részben az óvodai, az elemi és a gimnáziumi (V—VIII. osztály) oktatás adatait elemzem. Azok segítségével nyomon követhető, felülvizsgálható, újragondolható az oktatás alakulása, a tájegységek, a megye helye az oktatás egészében.
Az adatokat oktatási fokok szerint és megyei lebontásban rendszereztem illetve értelmeztem. A jobb szemléltetés kedvéért a számokat, ahol lehetett, táblázatos formába rendeztem. Adataim forrása az Országos Statisztikai Hivatal (INS) füzetei, évkönyvei, a szaktárca statisztikái, illetve a megyei tanfelügyelőségek iskolai év elején összesített jelentései.
Részletesen csak a magyar nyelven tanuló fiatalokkal foglalkoztam, mert a románul tanuló magyar nemzetiségű diákokra vonatkozó adatok kevésbé megbízhatóak, mivel azokat a gyerekek közlései alapján gyűjtötték..
Az1994—1995-ös tanévet nevezzük első referenciális tanévnek, a 2014-2015-öst pedig második referenciális tanévnek.
Ebben a részben, amint már említettem, az óvodai és az általános oktatással foglalkozom, majd a tanulmányom második részében a magyar nyelvű középfokú oktatás adatait veszem górcső alá.
Óvodai oktatás
Az elemzés, mint azt az alcím is jelzi, az óvodai oktatás adatait tartalmazza, megyénkénti lebontásban, az első, illetve a második referenciális évben: (3-as táblázat).
Megye |
1994–1995 |
2014—2015 |
||||
Összlét-szám* |
Magyar nyelven |
Összlét-szám*
|
Magyar nyelven |
|||
szám |
% |
szám |
% |
|||
0 |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
Országosan |
715 514 |
47 811 |
6,6 |
553 559 |
34 440 |
6,2 |
Arad |
15 119 |
968 |
6,4 |
12 127 |
718 |
5,9 |
Bákó |
29 033 |
50 |
0,1 |
17 225 |
71 |
0,4 |
Beszterce-Naszód |
13 447 |
586 |
4,3 |
9 796 |
371 |
3,7 |
Bihar |
21 358 |
3 783 |
17,7 |
18 080 |
3 605 |
19,9 |
Brassó |
18 861 |
780 |
4,1 |
16 336 |
785 |
4,8 |
Fehér |
15 339 |
483 |
3,1 |
9 655 |
308 |
3,1 |
Hargita |
15 559 |
13 153 |
84,5 |
10 713 |
9 012 |
84,1 |
Hunyad |
14 250 |
359 |
2,5 |
9 670 |
266 |
2,7 |
Kolozs |
22 589 |
3 483 |
15,4 |
20 457 |
2534 |
12,3 |
Kovászna |
10 455 |
7 969 |
76,2 |
7 022 |
4876 |
69,4 |
Krassó-Szörény |
12 945 |
24 |
0,1 |
7 633 |
14 |
0,1 |
Maros |
22 228 |
8 146 |
36,6 |
17 107 |
6 277 |
36,6 |
Máramaros |
21 356 |
724 |
3,3 |
13 361 |
359 |
2,6 |
Szatmár |
17 026 |
3 788 |
22,2 |
11 310 |
3 029 |
26,7 |
Szeben |
16 798 |
191 |
1,1 |
13 236 |
136 |
1,0 |
Szilágy |
11 668 |
2 537 |
21,7 |
7 650 |
1449 |
18,9 |
Temes |
21 049 |
737 |
3,5 |
18 857 |
570 |
3,0 |
Bukarest |
38 328 |
50 |
0,1 |
43 606 |
60 |
0,1 |
3-as táblázat
*Az országos szám minden egyes táblázatban mind a 42 megye adatait tartalmazza, de a magyar oktatás szempontjából azoknak a megyéknek az adatairól, amelyek a magyar nyelvű oktatás szempontjából nem relevánsak, lemondtunk. Ezért a csillaggal jelzett számoszlopok nem rendelkeznek/rendelkezhetnek statisztikai kulccsal.
A beiskolázási számok csökkenő tendenciát mutatnak a húsz év előtti helyzethez képest. Vagyis 2014—2015-ben csak 553559 óvodást írtak be, az 1994—1995-ös tanévben nyilvántartott 715514 gyerekhez viszonyítva. Az országos csökkenés tehát 161955, 22,6%-kos a csökkenés.
A magyar óvodások száma a 47811-ről 34440-re csökkent. A második referenciális évben 13371-gyel kevesebben jártak óvodába, mint az első referenciális esztendőben. 27,9%-os a visszaesés. Tehát a magyar tannyelvű óvodás csoportokba járó gyerekek száma 5,3%-kal gyorsabban fogyott, mint az országos átlag.
Nőtt a megyei magyar nyelvű beiskolázási arány az első referenciális évhez viszonyítva az alábbi öt megyében: Bákó (0.1-0,4%), Bihar (17,7-19,9%), Brassó ( 4,1-4,8%), Hunyad (2,5-2,7%), Szatmár (22,2-26,7%).
Csökkent a beiskolázási arány a következő nyolc megyében: Arad (6,4—5,9), Beszterce-Naszód (4,3—3,7%), Kolozs (15,4—12,3%), Kovászna (76,2—69,4%), Hargita (84,5—84,1%), Máramaros (3,3—2,6%), Szeben (1,1—1,0%) Temes (3,5—3,0%).
Három megyében és Bukarestben (0,1—0,1%) az arányszám nem változott. Ezek a következők: Fehér megye (3,1—3,1%), Krassó-Szörény (0,1—0,1%), Maros (36,6—36,6).
A második referenciális év 6,2%-os átlagánál magasabb beiskolázási arányt az alábbi megyékben tapasztaltunk: Hargita (84,1%), Kovászna (69,4%), Maros (36,6%), Szatmár (26,7%), Bihar (19,9%), Szilágy (18,9%), Kolozs (12,4%). Ez azzal magyarázható, hogy a megye magyarságának aránya nagyobb, mint 6,2%. Persze, ennek az ellenkezőjére is találtunk példát, amikor a megye magyarságának részaránya nagyobb, mint 6,2% (vagy a megye magyarságának aránya nagyobb, mint a magyar nyelvű beiskolázás aránya), de a magyar nyelvű beiskolázás arányszáma kisebb. Ezeknek az adatoknak a részletes elemzésére a tanulmány második részében, az összegzésben visszatérünk.
A magyar óvodások száma a következő megyékben növekedett: Bákó (+21), Brassó (+5)) és Bukarest (+10). Növekedés tehát három megyében észlelhető, ha Bukarestet is a megyékhez soroljuk. A számuk ezekben a megyékben összesen 36-tal növekedett.
A többi megyében, akárcsak a megyei magyar összlétszám, a magyar csoportba járó óvodások száma is csökkent. Számbelileg Arad megyében 250-nel, Beszterce-Naszódban 215-tel, Biharban 178-cal, Fehér megyében 175-tel, Hargitában 4141-gyel, Hunyad megyében 93-mal, Kolozsban 949-cel, Kovászna megyében 3093-mal, Krassó-Szörényben 10-zel, Maros megyében 1869-cel, Máramarosban 365-tel, Szatmár megyében 759-cel, Szeben megyében 55-tel, Szilágyban 1088-cal, Temes megyében pedig 167-tel. Ez összesen 13407. Krassó-Szörény megye magyar nyelvű beiskolázása ezzel, sajnos, ki is merül. A többi oktatási fokon már ebben a megyében senki sem tanul magyar nyelven. Pedig a megye 2628 magyar ajkú lakosa (0,88%), legalább az elemi és a gimnáziumi (V—VIII. osztály) oktatásban képviseltethetné magát... Amint az a tanulmányom 3-as alpontjában olvasható, az elemi oktatásban húsz évvel ezelőtt még jegyeztünk magyarul tanuló gyerekeket Krassó-Szörény megyében.
Miheztartás végett az érdekeltek megyeszinten a kopás százalékarányát is könnyen kiszámíthatják. Adataink szerint a legnagyobb veszteség az óvodás gyerekek viszonylatában Hargita megyét sújtotta. Ez 4141 „volt” gyermek.
Az óvodai oktatás csökkenő tendenciáját az a tény is befolyásolta, hogy jórészt az óvodák negyedik évére járó gyerekekből, 2012-ben elindult az ú.n. előkészítő osztály (más néven 0-dik osztály). Ez a magyar oktatás szempontjából tanévenként több mint 10000 gyereket jelent. Az óvodások lemorzsolódó száma tehát ezen az oktatási fokon „elvileg” körülbelül 3300 gyermek.
Az első referenciális évben román nyelvű óvodába 5500—6000 magyar gyerek járt, a második referenciális évben pedig majdnem 5000
Elemi iskolai oktatás (I—IV. illetve 0—IV. osztály)
Az 1994–1995-ös tanévben Romániában 1335973 elemi iskolás volt, ebből 64888 magyarul tanult. A 2014—2015-ös tanévben az elemi iskolások száma országosan 939981. Ebből 52751magyarul tanult. Ha figyelembe vesszük azt a „vérátömlesztést” (a 2-es alpontban említettem volt), amelyet az elemi oktatás az óvodai oktatástól kapott, akkor a magyar beiskolázási számoknak az elemi osztályokban 10000-rel magasabbnak kellene lenniök. Elvileg tudomásul kell vennünk ezt a tényt, gyakorlatilag viszont csak a meglevő adatokkal dolgozhatunk.
Összehasonlító elemzésünkben az elemi oktatás szintjén az alábbi képet kapjuk (4-es táblázat).
Megye |
1994–1995 |
2014—2015 |
||||
Összlétszám* |
Magyarul tanul |
Összlétszám* |
Magyarul tanul |
|||
|
% |
|
% |
|||
0 |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
Országosan |
1 335 973 |
64 888 |
4,8 |
93 9981 |
52751 |
5.6 |
Arad |
24 658 |
1 215 |
4,9 |
15 277 |
866 |
5,6 |
Bákó |
46 818 |
93 |
0,1 |
25 269 |
67 |
0,2 |
Besszterce-Naszód |
21 633 |
546 |
2,5 |
11 943 |
408 |
3,4 |
Bihar |
34 333 |
7 146 |
20,8 |
26 782 |
6468 |
24,1 |
Brassó |
41 466 |
1 617 |
3,8 |
20 780 |
990 |
4,7 |
Fehér |
23 685 |
532 |
2,2 |
12 269 |
374 |
3,0 |
Hargita |
18 902 |
15 156 |
80,1 |
16 998 |
14 312 |
84,1 |
Hunyad |
31 468 |
565 |
1,7 |
13 466 |
331 |
2,4 |
Kolozs |
37 555 |
4 181 |
11,1 |
24 668 |
2 924 |
11,8 |
Kovászna |
14 258 |
10 175 |
71,3 |
10 445 |
8 121 |
77,7 |
Krassó-Szörény |
21 687 |
13 |
0,05 |
9 673 |
0 |
0 |
Maros |
33 229 |
11 521 |
34,6 |
25 775 |
9 470 |
36,7 |
Máramaros |
34 462 |
1 161 |
3,3 |
17 376 |
526 |
3,0 |
Szatmár |
24 221 |
6 773 |
27,9 |
14 936 |
5181 |
34,6 |
Szeben |
28 234 |
298 |
1,0 |
15 917 |
91 |
0,5 |
Szilágy |
15 300 |
3 149 |
20,5 |
9 971 |
2199 |
22,0 |
Temes |
38 766 |
700 |
1,8 |
22 526 |
358 |
1,5 |
Bukarest |
- |
47 |
- |
63 505 |
65 |
0,1 |
4-es táblázat
Az országos összlétszám a táblázat adatai szerint az első referenciális évben 1335973 volt, a másodikban pedig 939981-re apadt. A második referenciális évben (2014—2015) tehát Romániában 395992 tanulóval kevesebben iratkoztak elemi iskolába, mint az elsőben (1994—1995), ami 29,6%-os csökkenést jelent.
A magyar nyelvű beiskolázás vonatkozásában a számok a következő képpen alakultak: első referenciális évben: 64 888, második referenciális évben: 52751. Ez mínuszban összesen 12137 tanulót jelent. Ez 18,7%-os csökkenés. A magyar nyelvű beiskolázási arányszám viszont, annak ellenére, hogy az abszolút szám csökkent, az első referencális évre jellemző 4,8%-ról a második referenciális évben 5,6%-ra javult. Ennek az a magyarázata, hogy a magyar beiskolázási arány (18,7%) kisebb mértékben csökkent, mint az országos (29,6%).
Az elemi iskolás tanulók száma, akárcsak az óvodásoké, tehát mind az országos, mind pedig a magyar iskolák esetében csökkenő tendenciát mutat. Mit jelent ez megyei lebontásban? Az elemi oktatás szintjén azt, hogy mind a 17 vizsgált megyében kevesebb I—IV. osztályos tanulót tartanak számon, mint húsz évvel ezelőtt.
A magyarul tanuló elemisták létszámának csökkenése 10,9%-kal kisebb, mint az országos csökkenési ráta. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a magyarul tanuló elemisták lassabban fogynak, mint az országos átlag. Persze, ez sem az országot, sem a magyarságot nem vigasztalja.
Az elmúlt húsz évben Maros és Kovászna megyében több mint 2000 elemistával lett kevesebb. Az ezres számot Szatmár és Kolozs haladja meg, az ötszázat Szilágy, Hargita, Bihar, Máramaros és Brassó lépte át. Sajnos, Szebent külön meg kell említenünk, mert ott az 1994—1995-ös tanévben majd háromszáz tanuló volt, a 2014—2015-ös tanévre már csak 91 elemistát tudtak beiskolázni.
A megyei tanfelügyelőségek közlései alapján tudjuk, hogy az első referenciális évben 11045 magyar nemzetiségű elemista román tagozatra iratkozott. A második referenciális évben, amint az a tanfelügyelőségek jelentéseinek összesítéséből kiderül, 5500 magyar nemzetiségű elemista iratkozott román tagozatra. Ez a magyarul tanuló gyerekek 10,4 %-a.
Gimnáziumi oktatás - V—VIII. osztály
Induljunk ki abból, hogy 1994—1995-ben Romániában 1 160 838 V—VIII-os tanulót tartottak nyilván, a magyar tannyelvű gimnáziumi osztályokban 58612 tanulót oktattak. 2014—2015-ben ez a szám már csak 787528, azaz 373310-zel kisebb, mint az első referenciális évben. A magyarul tanuló V—VIII. osztályosok tehát az első referenciális évben 58612-en voltak, míg a másodikban csak 40699-en, vagyis 17913 tanulóval csökkent a számuk.
Az adatok részletes elemzése előtt tennünk kell még egy kitérőt. Tanulmányom 3-as alfejezetében láttuk, hogy az elemi osztályokban összesen 52751 magyar tanuló járt. A magyar tannyelvű V—VIII. osztályokba pedig csak 40699-en iratkoztak. Azaz 12052-vel kevesebben (22,8%). Vagyis mintegy 430 osztályra való gyermek. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy pár százalék ebből lemorzsolódott, akkor is üresen maradt 400 osztály...
Azt, hogy hányan választották a nem anyanyelven való tanulást és hányan kényszerültek erre, nehéz volna megmondani. De sokuk esetében vetődik föl az a kérdés: valójában biztosított-e Romániában az anyanyelven tanulás joga? Vagy csak a törvények szöveg szintjén beszélhetünk erről.
A kiemelt megyék adatait a 5-ös táblázat foglalja magába:
Megye |
1994–1995 |
2014—2015 |
||||
Összlét-szám* |
Magyarul tanul |
Összlét-szám* |
Magyarul tanul |
|||
szám |
% |
szám |
% |
|||
0 |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
Országosan |
1 160 838 |
58 612 |
5,0 |
78 7528 |
40 699 |
5,1 |
Arad |
20 457 |
942 |
4,6 |
18 664 |
616 |
3,3 |
Bákó |
41 923 |
108 |
0,2 |
27 049 |
96 |
0,3 |
Beszterce-Naszód |
19 283 |
404 |
2,0 |
13 237 |
304 |
2,2 |
Bihar |
29 909 |
6 106 |
20,4 |
23 458 |
4 968 |
21,1 |
Brassó |
36 943 |
1 530 |
4,1 |
19 000 |
830 |
4,3 |
Fehér |
20 646 |
507 |
2,4 |
12 795 |
356 |
2,7 |
Hargita |
18 723 |
15 254 |
81,4 |
12 980 |
10 850 |
83,5 |
Hunyad |
26 290 |
407 |
1,54 |
14 664 |
222 |
1,5 |
Kolozs |
35 415 |
4 287 |
12,1 |
23 464 |
2 218 |
9,4 |
Kovászna |
12 568 |
8 663 |
68,9 |
8 976 |
6 063 |
67,5 |
Krassó-Szörény |
21 687 |
0 |
0 |
10929 |
0 |
0 |
Maros |
28 232 |
10 298 |
36,4 |
22 451 |
7 338 |
32,6 |
Máramaros |
31 127 |
911 |
2,9 |
19 373 |
450 |
2,3 |
Szatmár |
21 937 |
5 553 |
25,3 |
14 231 |
4133 |
29,0 |
Szeben |
24 746 |
251 |
1,01 |
15 417 |
52 |
0,3 |
Szilágy |
12 850 |
2 743 |
21,3 |
9 603 |
1 932 |
20,1 |
Temes |
32 045 |
602 |
1,8 |
22 529 |
239 |
1,0 |
Bukarest |
|
46 |
|
|
32 |
|
5-ös táblázat
Az országos számok csökkenési százaléka 32,1%, míg a magyarul tanulók esetében 30,5%, azaz 1,6%-kal kisebb, mint az országos arányszám. Vagyis az országos átlag gyorsabban csökkent, mint a magyarul tanuló V—VIII. osztályosok száma.
A magyarul tanulók beiskolázási aránya az első referenciális évben (1994—1995) 5,0% volt. Ez az arány a második referenciális évre 5,1%-ra nőtt. Ennek ellenére a második referenciális évben a magyarul tanuló V—VIII. osztályosok száma 17913-mal csökkent.
A második referenciális évben minden vizsgált megyében kevesebb magyarul tanuló V—VIII. osztályos gyermeket tartottunk nyilván, mint az elsőben. A „hiányzó” gyerekek ezen a szinten már majdnem elérik a 4500-as nagyságrendet (Hargita -4404 tanuló). A -2000-et Maros, Kovászna és Kolozs megyék haladják meg, -1000-es Szatmár és Bihar, és a sort folytathatnám.
Ha a magyar V—VIII. osztályosok húsz év alatt nyomon követhető csökkenő tendenciáját itt, a változatosság kedvéért, százalékokban fejezzük ki, az alábbi eredményeket kapjuk: Szeben megye 79,2%, Temes 60,2%, Máramaros 50,6%, Kolozs 48,2%, Brassó 45,7%, Hunyad 45,4%, Kovászna 30,0%, Szilágy 29,5%.
Mi várható az elkövetkező húsz évben? Sajnos, a csökkenő tendencia folytatódása. Mert az el-, illetve kivándorlás nem fog leállni. A vegyes lakosságú falvakban pedig, amelyek nem bírnak meg két párhuzamos osztályt, az eddigi gyakorlatnak megfelelően maradni fog a román osztály. Mert a törvény úgy rendelkezett, hogy román osztálynak lennie kell. Mert a magyar szülők jórésze meggondolja majd, hogy gyermekét ingázni engedi-e a legközelebbi magyar osztályba, vagy a helyi román tagozatra íratja. A magyar tisztségviselők, pedagógusok vajon ki tudnak-e alakítani valamiféle stratégiát arra nézve, hogy a magyar gyerekek magyarul tanulhassanak? A gyermeklétszám rohamos csökkenése azt mutatja, hogy ez eddig nem sikerült.
A 2011-es népszámlálás adataiból az is kiderül, hogy a körülmények javítására lenne potenciális lehetőség, hiszen nagyon sok erdélyi megyében a magyar lakosság arányszáma jóval meghaladja a megyében magyarul tanuló gyerekek arányszámát. Tehát ezekben a megyékben lehetne javítani a magyar gyerekek anyanyelvű oktatásának arányszámát. Ebben a vonatkozásban pontos adatokkal tanulmányom második részében szolgálok.
Részösszefoglalás
A szemléletesség kedvéért az eddigi legfontosabb adatokat szintén táblázatba foglalom. Lásd a 6-os táblázatot:
Sorszám |
Oktatási fokozat |
Magyarul tanult |
|
Különbség |
Megmaradt % |
|
|
1994—1995 |
2014—2015 |
|
|
0 |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
1 |
Óvodában |
47 811 |
34 440 |
-13 371 |
72,0 |
2 |
Elemiben |
64 888 |
52 751 |
-12 137 |
81,2 |
3 |
V-VIII-ban |
58 612 |
40 699 |
-17913 |
69,4 |
4 |
Összesen |
171 311 |
127 890 |
-43421 |
74,6 |
6-os táblázat
Vagyis húsz év alatt az óvodai és az általános iskolai fokon 43421 gyerekkel kevesebbet tartunk nyilván. Ez 1550 osztály, ha egy osztályt 28 gyerekkel számolunk. Más szóval: húsz év alatt a romániai magyar oktatásban anyanyelven tanuló gyemekek több mint az egynegyede tűnt el.
(Folytatjuk)
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34934 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni