Kik is támadták meg Magyarországot?

Kortárs világunkban észlelhető Rossz és Gonosz a létére valamely feltárható „titokban” magyarázatot, sőt bizonyítékot meglelő szemléletmód különös energia-utánpótlást kap mostanság a kortárs európai változás-folyamatok egyik sarkalatos tényezőjétől, a migrációs jelenségtől… – no meg a jelenség-együttest megtestesítő „konteós” narratíváktól. „Az összeesküvés-elméletek olyan diskurzusok, amelyek többnyire a világban észlelhető rossz kérdésére akarnak ésszerű választ találni valamilyen titok feltételezésével, amelyet bizonyos háttérben meghúzódó erőknek hatalmuk megőrzése céljából érdekükben áll elleplezni” – fogalmazódik meg egy konferencia-felhívásban, melyet a Szegedi Tudományegyetem Modern Mitológiakutató Műhelye hirdetett meg „Összeesküvés-elméletek” címen november 18-19.-re. A témakörhöz közelítve keresgéltem egybe néhány fölöttébb árulkodó „elbeszélésmódot”, melyeket alább szívesen megosztok Olvasóinkkal… Elöljáróban pusztán annyit fogalmaznék meg, hogy a jogosnak tekintett önvédelem nemcsak egyént, de államot is megillethet, mégannyira azért is, mert az önmitologizáló hajlam ereje és intenzitása ma már az állam újravarázslásának eszköztárába illeszkedik, politikai pszichológiai fegyvereivel akár az öngyarmatosítás erőterévé is alakulhat. De kik, miért, mit és hogyan generálnak új mítoszt az esélyekből-félelmekből, ellenségképekből, kortárs-modern mumusokból, önnön kivagyi és győzedelmes nagyságukból? S lehetséges-e, hogy nem csupán személyeknek, de államoknak is fölötte nagy szüksége van erőfitogtató nagyság bizonyítására, mégannyira, ha sikert is remélhetnek ettől…? Válaszom persze az: nemcsak lehetséges, de minél csenevészebb a magabiztosság, annál harsányabb a kinyilatkoztatás.

Lássuk azonban szövegszerűen is, ha nem épp a múltból, de minapi szövegekből forrást vételezve…

„Egy újabb veszélytől, az illegális bevándorlók befogadására vonatkozó kötelező uniós kvótától is meg kell védeni Magyarországot – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a parlamentben, napirend előtti felszólalásában. Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője felszólalásban hangsúlyozta: különbséget kell tenni a menekültek és a bevándorlók között, utóbbiakkal szemben önvédelemre van szükség”.[1]

A fenti szöveg a KNDP „Több fényt!” című weboldalán olvasható (2015. okt. 19.), s az MTI közleményeként kétséget nem hagyó módon idézi föl a parlamenti vita anyagát, Szijártó Péter miniszteri értelmezését és a kormánypárti/ellenzéki hozzászólók vitanapi álláspontját. Az alkalom nem az egyetlen és első, hanem egy társadalomtörténeti értelemben jól követhető folyamat több állomásának csupán egyike, melyet számos más „meg kell védeni!” felhívás nyomvonala és hadászati-stratégiai célrendszere mutat föl.

„Magyarország bebizonyította, hogy igenis meg lehet állítani a modern kori népvándorlást, de újabb veszély fenyeget, a kötelező bevándorló-befogadási kvóta, amitől szintén meg kell védeni az országot – fogalmazta meg álláspontját Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtti felszólalásában. A tárcavezető kijelentette: mára megszűnt az illegális bevándorlók beáramlása Magyarország déli határán, megvédtük ettől a veszélytől Magyarországot, a magyar embereket. A politikus köszönetet mondott az ebben a munkában részt vevő rendőröknek és katonáknak, valamint a visegrádi együttműködés (V4) másik három tagállamának, Szlovákiának, Csehországnak és Lengyelországnak.    

A V4-ek bebizonyították, hogy meg tudják védeni Magyarország határát, az EU és Schengen külső határát, és innentől kezdve nincs elfogadható magyarázat, kifogás arra, hogy 28-an miért ne tudnánk megvédeni Görögország külső határát, ami a legjobb megoldás lenne – mondta Szijjártó Péter.    

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Magyarországot a bevándorlási hullám egy újabb, ezúttal ’nyugatról érkező’ veszélyétől, a kötelező bevándorló-befogadási kvótától is kell megvédeni. Az uniós kvóta azt jelentené - magyarázta -, hogy azokat a bevándorlókat, akiket most az európai szabályok felrúgásával ellenőrizetlenül beengednek az EU területére, vissza akarják majd osztani” (ugyanott).

Meg kell védeni nemcsak Európát a migránsok áradatától, a „megélhetési bevándorlóktól”, a sátáni képben perszonifikált Soros Györgytől, de ugyancsak hasonló a feladat más téren is: az egykulcsos adózást a többkulcsos áfával szemben, a magyar emberek munkahelyét és biztonságát veszélyeztető bevándorlással szemben, a dolgozókat a multikkal szemben, a társadalom józan többségét a karvalytőke nyomulásával és ideológiai manipulációival szemben, s egyáltalán mindent és mindenkit a baloldali és liberális előnyomulás megtévesztő hatásaival szemben is. Háborús helyzet van, sőt jelentős térségre kiterjesztett szükségállapot is, minden jogos eljárás tehát szükségszerű önvédelem. Harci helyzet van, helyi háború, melynek stratégiai feltételeit irányítani, kézbentartani szükséges a kormányzati előrelátás és aggályos védelempolitika nevében…

Kétségen kívüli, társadalmi jóváhagyásra hivatkozó állítások szerepelnek a Nemzeti Konzultáció weboldalán is: „A magyar emberek fontosnak tartják a bevándorlás kérdését saját életük szempontjából. Ezt az is bizonyítja, hogy több mint 1 millióan töltötték ki és küldték vissza a konzultációs kérdőívet. Az eredmények alapján az emberek véleménye egyértelmű: Magyarországot meg kell védeni. A válaszadók több mint 90 százaléka egyetért abban, hogy az EU bevándorláspolitikája megbukott, ezért szigorúbb szabályozásra van szükség”… Majd: „A kormány álláspontja egyértelmű: Európa és Magyarország határait minden eszközzel meg kell védeni!”. Később: „Nem engedhetjük meg, hogy az illegális bevándorlók veszélyeztessék a magyar emberek munkahelyeit és biztonságát. Jogunk van megvédeni kultúránkat, nyelvünket és értékeinket. Közép-Európa országai, amelyek csak nemrég lábaltak ki a gazdasági válságból, nem engedhetik meg, hogy az elhibázott brüsszeli politika kárvallottjai legyenek” (Lelőhely: Nemzeti Konzultáció, KORMÁNY és pont HU).[2]

A nemzeti konzultáció oldalain a megvédelem mint „kormányzati intézkedés” szerepel, háttérfotóként épp az újonnan fölavatott rendőri gárda Hősök terén tett eskü-pillanata látható. A biztonsági és „jó gyakorlat” eljárásmódjait ekképp megteremtő állami gondoskodás itt nem egyenesen Európa értékei és normái ellen fogalmazódik meg, hanem minden megoldást szakrifikáló, legitimizáló, közjó érdekében szükségképpen bevezetendő eljárásként, mely a „Gonosznélküli Föld” kialakításában láttat össztársadalmi érdekeltséget (erre a képzeletbeli territóriumra még visszatérek…).

Ésszerűtlen a kvótarendszer…, mivel pusztán „európai bevándorlásügyi csábítás” – nyilatkozta Orbán Viktor,[3] melynek „szirénhangját” meg kell érteni és ellent kell állni (2015. június 5. HÍR-TV kommentárja a miniszterelnök pénteki Kossuth Rádiós interjújáról). Kitartó álláspontját napjainkban visszhangozza nemcsak a kormánypropaganda, de maga a miniszterelnök is: „A menekültek elosztását célzó kötelező kvótarendszer terve ellentétes valamennyi európai uniós tagállam alapvető érdekeivel, és nekünk meg kell védenünk Magyarországot – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök abban az interjúban, amelyet az osztrák Die Presse után a német Die Welt is közölt szerda este internetes kiadásában” (2015. okt. 30.Világgazdaság).[4]  

Megerősítő állásfoglalással /Kossuth Rádió, 180 perc/ Orbán Viktor egyedi konteóval is ellátott teóriát jelenít meg (2015. okt. 30.)…: „Orbán Viktor szerint a migránsözönt - amelyet inváziónak nevezett - egyrészt az embercsempész-hálózat "biznisze" mozgatja, másrészt azok az aktivisták, akik "mindent támogatnak, ami gyengíti a nemzetállamokat". E nyugati gondolkodásmódot és aktivistahálózatot talán Soros György neve fémjelzi a legerősebben - jegyezte meg Orbán Viktor, akinek aktivistakori nyugati tanulmányait a magyar származású milliárdos finanszírozta”.[5] „Árulás van, tisztelt Hölgyeim és Uraim…” – összegezte még ugyanaz nap délelőtt Az idők jelei című vitaanyagot bemutató konferencián (a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre által szervezett rendezvényen) a miniszterelnök –, aki szerint „Ha nem állunk ki Európáért, a kontinens többé nem az itt élő polgárok Európája lesz, hanem néhány nagy pénzt mozgató, a nemzetállamok keretein túl gondolkodó, aktivista, senki által meg nem választott vezető hagymázas álmát teljesíti majd be a következő időszakban”.[6] „Orbán Viktor álláspontja szerint nem véletlen, hogy naponta több ezer embert szállítanak be Európába: "nem egyszerűen teszetoszaságról" van szó, hanem egy tudatos, baloldalinak mondható szellemi konstrukciót akarnak megvalósítani, ami a nemzetállamokat Európában zárójelbe akarja tenni, és ha már a hagyományos politikai küzdelemben nem sikerült megbirkózniuk a kereszténységgel és a nemzetállami identitással, akkor megkísérlik etnikai alapon. Ezzel az összeesküvéssel, ezzel az árulással szemben nekünk a demokráciához kell fordulnunk, a néphez kell fordulnunk", hogy igent vagy nemet mondhassanak a jelenlegi történésekre - szorgalmazta a kormányfő, aki ezért először egy európai vita indítását javasolta. E vita célját pedig abban látja, hogy egy erős és keresztény Európa kerekedjen ki belőle”.

Migráns-özön és háború – ezek az orbáni-állami konteó kulcsszavai. Most már nemcsak a (fantazmagorikusan egységesnek és félelmesnek tekintett, holott rendkívül tagolt) iszlám a kinevezett mumus-ellenség, hanem egyenesen a nyugati bomlasztás, a minden liberális és baloldali rizikóvállalást sem nélkülöző makroszerveződés áll a jelenségek mögött, mely nem csupán a Soros-féle tőkével, hanem a „civil társadalom” fedőnevű nemzetközi organizációval kívánja, „kiépült aktivista hálózattal” próbálja lebontani az európai nemzetállamok határait, sőt magukat az államokat is. Mindez „meztelen nemzeti birodalmi érdek” sunyi érvényesítése az amerikaiak vezérletével, nem utolsósorban „a világ hipokratizálásáról” árulkodó szándék tanúsítása is (hangzik az Orbán-rádióinterjúból).

Az állami konteóval a „nemzetek Európáját” elbizonytalanító gonosz, az ördögi ártalom megnevezése vagy sugallása valósulhat meg. Az Orbán feltételezte nemzetközi baloldali összeesküvés mögött álló erők megszemélyesített mumusként használata természetesen nem köteles számot vetni azzal, mekkora tőke és organizációs tehetség kellene az európai politikai baloldalon (e merő fikció érvényesülésének talán épp a baloldaliak örülnének a legjobban, de épp az ellenkezője igaz!) ahhoz, hogy a világszerte aktuálisan mintegy 230 millió migráns mozgatására koncentrált energiákat érvényesítsen. De ha ráadásképpen a kortárs kommunikáció aktuális idegen-képe e látványos képtelenség mögé vetíti az USA és az amerikai pénzvilág univerzális érdekeit, akkor roppant hatásos populista mikrouniverzum keletkezhet mégis a tájékoztatás vagy manipuláció szintjén. S ekkor már nem marad kérdésként és elemzésre érdemes üzenetként az, hogy a nemzetállam azonos lenne netán a populista politikusok által vizionált nemzeti egységek igényével, az identitások koordinálásának és klasszifikálásának pártállami feladattudatával. Ellentámadásra van szükség tehát, a polgárháború víziójával szemben a polgárbéke eszményével…

Ami fenyeget, az egy ismeretlen, bár ekként is fenyegető identitású nemzetközi összeesküvés, mely kozmopolita közösséget kíván formálni a szuverén nemzetállamok közössége helyére… Mégpedig nem nyílt háborúval, hanem „új típusú fenyegetéssel” – idézem:

„A megélhetési bevándorlók törvénytelenül lépik át a határt, és miközben menekültnek állítják be magukat, valójában a szociális juttatásokért és a munkalehetőségekért jönnek. Csak az elmúlt néhány hónapban mintegy hússzorosára nőtt a megélhetési bevándorlók száma Magyarországon. Ez egy új típusú fenyegetést jelent, amit meg kell állítanunk.

Mivel Brüsszel kudarcot vallott a bevándorlás kezelésében, Magyarországnak saját útját kell járnia. Nem fogjuk hagyni, hogy a megélhetési bevándorlók veszélyeztessék a magyar emberek munkahelyeit és megélhetését” (a Nemzeti Konzultáció levélszövegéből).

Brüsszel „kudarca” (bár még csupán az egyeztetéseknél tartanak, a kvótarendszerben vállalandó migráns-tömegek országonkénti elosztásában vállalható közös felelősségről tárgyalnak az Unió vezetői, ím a kinyilatkoztatások elnöke máris minősít…), avagy másképp szólván az Unió állami szuverenitás-csorbító hatású, de a szuverén államok működési hatékonyságát csak kismértékben csökkentő (és önkéntesség révén szabályozott!), valós megállapodásokra épülő stratégiája csupán egy olyan szervezet/szerkezet lett ebben az értelmezésben, amely a szuverenitás-hányadok kétségtelen elvonásával csökkenti az önállóság/öntörvényűség hatásköreit. Ezzel – a turulisztáni konteó szerint – az ekképpen megteremtődő vákuumban mind az orbáni uniós politika, mind a szomszéd országokkal átalakult (kerítkezési) viszonyok voltaképpen jogszerűség álarcában indítanak („jogos”) küzdelmet mind az Unió, mind az uniós együttműködésben részt vevők, mind az európai értékrendet elfogadók ellen, ez kiegészül napjainkban az Egyesült Államok elleni stratégiázás kezdeményezésével és hangoztatásával is.

Illene itt számot adnom arról, hogyan kerül a konferenciára ilyen szimplán tálalva a kormányzati konteó látványos stratégiai programjának kommunikatív szférája. Minthogy politikai antropológiával foglalatoskodom, ez nem lenne talán közlésidegen tárgyválasztás… – ám szándékom szerint nem politológus vagy politikai elemző kellene itt megszólaljon, hanem az antropológus kutató. Meggyőződésem, hogy az antropológiai kutatás mindenkori alapja a megnyilatkozó interjúalanyok viselkedés- és vélekedésmódja, saját mikrouniverzuma, s nem a kutató hozott ismeretkincse. Itt és most e téren közlésmódok, források belső konfliktusáról van szó (lásd a kiterjesztett migráció-értelmezésben Schöpflin György, Lányi András, Udvarhelyi Tessza, Iványi Gábor, Szántó Diána, Csepeli György vagy Bakk Miklós interpretációját a migráns tárgykörről), melynek /Fél Edit kifejezésével/ „a saját társadalmában kutató etnológus” ad hangot, aki nem kívánja külsődleges nézőpontok vitatkozó ellenvetéseivel leegyszerűsíteni a kérdéseit, de nem kívánja magára vállalni /Carl Schmitt szavaival) „az értékek zsarnokságát” érveinek értékévé tenni, s figyelemmel marad ugyanakkor „a Max Weber által definiált érzületi etika és a felelősség-etika kettősére” is /mint ennek alapvető fontosságára Bakk Miklós politológus figyelmeztet/. A weberi „érzületi etika szerint a jót csak követni kell, a jóból csak jó születik, a nemes érzület pedig felment mindenkit a konzekvenciák alól. A felelősség-etika ezzel szemben számol a tettek következményeivel, a politikai cselekvéssel szemben érvényesítve pedig azt fejezi ki, hogy jó eszközökkel is lehet rosszat, s rossz eszközökkel is jót tenni, a cselekvő politikusoknak ezzel a dilemmával kell szembenézniük, s el kell számolniuk a következményekkel. /…/ Az egy-ügyűség értékzsarnoksága intellektuális támaszt logikus módon elsősorban az univerzalizálható értékek között talál, nem véletlen tehát, hogy jórészt az egyetemes elvekre alapozó progresszív baloldalt jellemzi. Eközben azoknak a politikusoknak, akiknek választóik különböző partikuláris értékeit kell közös nevezőre hozniuk, a felelősség-etikai számonkérhetőség jut” (elemzi Bakk Miklós a romániai interpretációk és a magyar felelősség-etika kérdésköre ürügyén). Minthogy pedig „Európa történelmi partikularitások szövetsége, érthető, hogy a befogadás-kizárásnak egységes normatív rendje nem alakítható ki (ezért a kvótarendszer elleni berzenkedés), miközben az is világos, hogy a közös határ megerősítése mégis csak közös fellépést igényel” (Bakk u.o.). De: amíg úton vannak, migránsok, mert „egyedül vannak (esetleg kiscsaládjukkal). Nem lehet őket rossz szándékú embereknek tekinteni (kivéve az iszlamista terroristák bizonyosra vehető jelenlétét ebben az áradatban), azonban amikor megérkeznek a célországba, és ott visszaépítik saját hálózataikat, akkor akkomodációjuk módja olyan társadalmi zárványokat hoz létre, amelyek, bizonyos kritikus tömeg fölött kétségtelenül strukturális erőszakot gyakorolnak a befogadó társadalom fölött. E szcenárió ellen lehet érvelni a sikeres muszlim integráció egyéni példáival. De esetükben a siker egyik kulcsmozzanata épp az volt, hogy az így integrálódó személyek tényleg egyedül és nem tömegben érkeztek, és beilleszkedésük kérdésével egyedül kellett megbírkózniuk” (Bakk u.o., hasonlóképpen Lányi András, másutt Kováts András és Csepeli György is).[7]

A politikai antropológia elemző pozíciója ez esetben a hatalmi és uralmi eszköztár, a fegyverek és szavak arzenálja, az érvek és a hódoltatás vagy befolyásolás muníciója alapján lehet képes distinkciókat megnevezni. Interpretációk (a menekültkérdés elemzési módjai) és rejtett rábeszélések retorikai megoldásai válnak itt a kormányzati konteók eszközeivé, nem is beszélve arról, hogy a migráns-problematika rákapcsolása a terrorizmus félelmére milyen konnotációkat sugall…[8]

Nem pusztán félreértés a bevezetőben fölidézett alaptörvényi, külügyminiszteri, miniszterelnöki programosság, mely az antropológust mindenekelőtt a Georg Simmel, a Carl Schmitt vagy a Reinhardt Koselleck által megjelenített mindenkori „idegen” jellemzéséhez, leíró interpretálásához vezeti, valamint a Habermas nyomán értelmezett történeti időfogalom és jelentésuniverzumai alapján válik áttekinthetővé (lásd Tokaji Dóra Habermas-ismertetését, Ösvények, 2012/1).[9] Egyúttal jelentörténeti diskurzus tárgyai is mindezek, hiszen a kortárs társadalomelemzés akut problematikái is, körülvéve politikai narratívákkal, melyek hosszú sorát itt most csupán kettővel kívánom fölidézni. A mostani, 2015 tavaszi „menekült-áradat” politológiai leírását, s hozzá való viszonyunkat értelmezni kívánó Fidesz európai néppárti parlamenti képviselő Schöpflin Györgyé az egyik, aki fölhívja a figyelmet arra, hogy a weberi értelemben vett „hatékony állam” képtelen kezelni ezt a tömegű népvándorlást, mely nemcsak megrendíti az állampolgárok hitét a funkcionális államfeladatok garantált ellátását illetően, de vissza is hat, mivel egyfajta fordított gyarmatosítást hoz, hisz a migráns tömeg sem a multikulturális Európa ideáját, sem a „többségi kultúrvilághoz” alkalmazkodást nem tekinti megoldási és adaptálódási útjának.[10] A másik értelmezési kör ennél tovább megy, s nem titkoltan előadásom címét is ebből adtam, jelesül korunk politológusainak és politikai elemzőinek egy szűkebb körétől véve, kik a „83. könyvhét kiemelt politikai kötetét” alkották meg: Tóth Gy. László, Lentner Csaba és Zárug Péter Farkas Kik támadják Magyarországot és miért? című könyvükben (2012) nemcsak név szerinti összeesküvőket emlegetnek („az árulás anatómiája: a szabadkőművesek és a vörös emigráció, az ötödik hadoszlop támadása”), hanem a címlapon Európát fenyegető vadászbombázókkal és a könyvhét előtti időben félöles belvárosi plakátokkal jelenítették meg mint kritikai alapállásukat.[11]

A kortárs társadalomnéprajz vagy a kommunikációs antropológia szakemberének napi csemegéjét szolgáltató politikai médiapiac e markáns megnyilvánulásai önmagukban persze még nem súlyozott közlések, s utóhatásukat tekintve nem is oly tartósak. De nem érdemes feledni, hogy az állami konteók állandósulásának versenyében régóta fennáll ez a közhangulat-átrajzoló vagy félrehangoló identitás-háború, mely voltaképpen a már említettem „kozmopolita közösség versus nemzetállami közösség” dimenzióban látszik mutatkozni. Ott, ahol „Árulás van!”, ahol kontinuus „háború folyik”, ahol mozgósítási és terrorfenyegetettségi közhangulat épül ki az állampolitika és a miniszterelnök védelmében, ott ténylegesen a nemzetfogalom és nemzettudat szakralizálásának tanúi lehetünk. Az Alaptörvény (2012) preambulumában a „kereszténység nemzetmegtartó erejé”-ről és a „Szent Koroná”-ról szóló szövegrészt megannyi értelmező itthon és külföldön egyaránt úgy interpretálta, mintha itt az egykori keresztény állam vagy a monarchikus tradíció (királyság) felélesztéséről lenne szó, valamifajta nemzetvallásról tehát, a lejáratott népi és népnemzeti helyébe iktatott isteni legitimációról, mely univerzális mivoltában a mindenkori hatalom jövendő elfogatottságát szimbolizálja.[12]

Tudjuk jól, a nemzeti történelem (s főképp jelenkori szakaszainak átélése) kézenfekvően szolgálja az identitás-építés céljait és a nemzet mint konstruktum mitikus múltjának, sérelmeinek és szimbolikus-politikai mibenlétének eszköztárát. Ehhez még valódi história sem kell, elég a hivatkozás, a definíció vagy a vizionált tünemény, viszont a jelen és az épülő-építendő jövő mégannyira a megosztott történeti emlékezetre építhető, fenyegetettsége pedig a mindenkori tervező szótárához szigorúan hozzátartozó jelenség, mely a kortárs nacionalizmusok (és még inkább populizmusok) fegyvertárának ékességét testesíti meg.[13]

A kortárs populizmus és a nemzet szakralizálásának technológiája nemcsak esély a visszaidézhető történeti sérelmek, a képzelt történelem krízise és az új dimenziók közötti migrációs térfolyamatok kezelése alkalmával, de ezek lettek tárgyai a holisztikus és esettanulmányi képeket fölvonultató Új népvándorlás kötetnek is,[14] melynek tükrében még egyértelműbbé válik, milyen elszánt antiutópia ülte meg a „védekező társadalom” Magyarországát. A „Háború van!” programja a legkevesebb önreflexióval sem illeti azt a belső kolonizációt, mely eleddig végbement a nyugdíjasok ellen, a rokkantak vagy munkanélküliek, hajléktalanok ellen, „multik” ellen, dohányosok ellen, biokertészek, orvosok vagy ápolónők ellen, pedagógusok ellen, rendőrök ellen, melegek ellen, diákok ellen, s legutóbb épp a menekültek ellen hadoszlopokba rendeződő állampolitikai apparátusok és intézmények révén. Ha valakit megtámadtak, hát épp ezek sora bizton érezheti így magamagát, éppenséggel a Fidesz vagy a Békemenet, a csahos televízió vagy a még csahosabb szélsőjobb által megtámadtatva. A „nyílt társadalom” és ellenerői („a zemberek”) kerülnek itt frontvonalakra, voltaképpen sokszor hadüzenetek nélkül is, aránytalanul gyengébb fegyverzetben, leépült nyilvánosságszintek mellett, megbontott közösségek és átideologizálódott családok intim vitái mellett is. A Háború és a Szükségállapot (utóbbi a migráns tömegek érkezése okán még jelenleg is elrendeltségben tartva nyolc megyére vonatkozóan) nem minden szimbólumában virtuális. Az állami konteók tónusában pedig egyenesen fenyegető is. Az Alaptörvényben ugyan csak elvétve fordul elő „a zemberek” hivatkozás – de nevükben, „felhatalmazásukkal”, szavazást kérve tőlük a kormányintézkedésekre, a rejtőzködő ám totális megszállás (gyarmatosítás) eszköztárának alárendelve annál többször, hacsak épp „a kétharmad mindent visz” leosztás nem kerül a helyébe. Érdemes talán megfontolni az istenkirályságok vagy monolitikus uralmi rendek történetét, de ellenoldalon az alattvalók hangját is: „Saját identitását alakítja ki a csoport azáltal, hogy szembehelyezkedik egy, az adott csoport saját meghatározottságát valamilyen módon támadó, megsértő másik csoporttal”. A definíció nemcsak „jelzője, hanem teremtő tényezője is a politikai vagy társadalmi csoportoknak” (Koselleck 2003: 242) – idézi Tokaji Dóra Koselleck-recenziójában, u.o. 4./.[15]

Az ellenfogalmak rendje köszön vissza a régmúltból is: Boglár Lajos etnológus, kulturális antropológus írja le A guarani kultúra két arca című áttekintésében azt a tanulságos példát, mely az 1600-as években lezajló gyarmatosítás alkalmával fogalmazódik meg: Idézem Boglárt: „Az 1600-as években jegyezték fel egy indián főnök szavait: ’Látom, elvész a régi szabadság..., mivel ezek az idegen papok falvakhoz kötnek bennünket, és nem szolgálja javunkat, hogy olyan tanításokat hallgassunk, amelyek ellentétesek őseink szokásaival és rítusaival’.[16] Megérthetjük ezek után, hogy az 1700-as évek végén, megszabadulva a misszióktól, a guaranik nagy migrációkba kezdtek. A régi dokumentumokban a teko kifejezés tulajdonképpen egy szabad települési forma, szembeállítva az európaiak által bevezetett kötött formákkal (földbirtok, redukciók). Köztudott, hogy az ültetvények előkészítésének irtásos-égetéses módja, (amelyeket a ’trópusi őserdei törzsek’ zöméhez hasonlóan a guaranik is alkalmaztak), szükségessé tette és teszi - a talaj kimerülése miatt - az időszakos vándorlást, odébb kellett állni és másutt létesíteni új ültetvényt. Ha a távolság az új ültetvény és a falvak között túlságosan megnőtt, az indiánok új településre költöztek. Sok régészeti lelet bizonyítja, hogy a guarani csoportok kiterjedt vándorutakat tettek meg Dél-Amerika szerte. Ehhez kötődik a guarani világkép egyik alapelképzelése, a "Gonosznélküli Föld”. A század elején vált ismertté a guarani migrációk vezérmotívuma, mégpedig az, hogy vándorlásaik célja a mitikus Paradicsom, a Boldogság Szigete, a ’Gonosznélküli föld’. Montoya szerint az Üvü maran ü eredeti jelentése nem "Gonosznélküli Föld", hanem "érintetlen talaj, amelyre még nem építkeztek" - magyarán szűz föld. Ez pedig más megvilágításba helyezi a mitikus-misztikus konnotációjú ideát. Meliá úgy véli, hogy a guarani vándorlások eredeti indítéka ökológiai volt, s csak később tapadt hozzá a vallási vezetők által propagált misztikus aspektus. A guaranik gyarmatosítástörténete alakíthatta át a fogalmat a "szűz talajtól" a "Gonosznélküli Földig".

Emlékszünk (talán) a híres-neves Békemenet pannójára és tábláira: „Nem leszünk többé gyarmat!”, meg a 2013. október 23.-i kormányoldali demonstrációra is, ahol a Hősök terén Orbán Viktor megköszönte a CÖF szervezőinek áldozatos tevékenységüket, majd „nyomatékosította, a jelenlegi kormánytöbbség és támogatói nem dugják homokba a fejüket, hiszen ’látjuk, hogy megint szervezkednek, fenekednek, hamisítanak, és megint idegenekkel szövetkeznek’. A kabinet le fogja leplezni az összes hazugságot, hamisítást és az újabb trükkök százait – jelentette ki, majd köszönetet mondott a Békemenetnek – amelynek résztvevői a mostani nemzeti ünnepen is felvonultak – a ’gyarmatosítási kísérlet’ visszaveréséért”. A miniszterelnök szerint Magyarország közeledik a valódi felszabadulás felé, ám a mindennapi élet szabadságának megvédéséhez a kormányoldal támogatóinak munkájára is szükség lesz: ’lassan és biztosan be kell indítanunk a gépezetünket, hadrendbe kell állítani csapatainkat’, mint 2010-ben. ’Közeledünk a valódi felszabadulás, a mindennapi szabadságunk felé’ – azt is hangsúlyozva: ’a volt kommunisták mindig készen állnak arra, hogy Magyarországot átadják a gyarmatosítóknak. Már a rendszerváltás idején is szervezkedtek a külső erőkkel, hogy átjátsszák nekik az ország vagyonát és erőforrásait’”.[17]

A migrációs mozgások ma aktuális trendjei, a mindenkori Gonosznélküli Föld keresése és helyette a súlyos munkára kényszerítő szűzföldek megtalálása talán épp ily misztikus és mitikus aspektusa a mozgásba lendült emberiség vágyképeinek. A magyar „szűzföldek” ellen forduló gyarmatosítástörténet, melyet az állami tulajdonban lévő közföldek magántulajdonba adása, a primer gazdálkodás tereinek elkonfiskálása és privatizálása, a társadalmi közvagyon haszonleső magánfelhalmozássá alakítása épp oly oka és következménye is a „magyar indián” migrációjának Nyugat felé, mint az arábiainak mifelénk. Akik ellen tehát meg kell védenünk magát a szűzföldet, azok misztikus múlt felől közlekednek a Gonosznélküli Földek felé. S nálunk márcsak azért sem maradhatnak, mert az állami konteók ökológiai vagy financiális indítékai és az újgyarmatosítás hazai jelenkortörténete lehetetlenné teszi, hogy a képzet mélyebb értelme szerinti Gonosznélküli Földként lehessen mirólunk beszélni, az elveszített szabadságot meg lehessen itt találni... – vagy legalább remény támadhasson azt megnevezni, „kik támadják Magyarországot”… Mert lassan már senki sem tudja ezt. Ha mi magunk támadnánk, akkor hát csak-csak észrevennénk…!

Könyvészet

"A multik köpni-nyelni nem tudtak" - kik támadják Magyarországot? Interjú, HVG, 2012. június 12.

Forrás: https://hvg.hu/itthon/20120622_kik_tamadtak_magyarorszagot

Bakk Miklós 2015 Krisztus és a regisztráció. Fő tér, Erdélyi Médiatár Egyesület, Kolozsvár. On-line: https://foter.ro/cikk/aregisztracio?utm_source=foter_ro&utm_medium=link&utm_campaign=foter_ro_201509

Boglár Lajos 2001 Egy kultúra esti és nappali arca. A guarani eset. In A kultúra arcai. Napvilág Kiadó, Budapest. Elérhető: https://dev.skool.hu/index.php/128-tarsadalmi-tanulmanyok-alapkepzes/25-a-kultura-arcai-ii-olvasmanyok

Csepeli György 2015 A másikban próbáljuk önmagunk tükrét látni. /Parászka Boróka interjúja/. Erdélyi Riport, 2015. 10. 12. Elérhető: https://erdelyiriport.ro/interju/a-masikban-probaljuk-onmagunk-tukret-latni

Eredményesebb migrációkezelés: az európai migrációs stratégia. Brüsszel, 2015. május 13. https://europa.eu/rapid/press-release_IP-15-4956_hu.htm

Lányi András 2015 Tíz pont a bevándorlókról – Vagy mi megyünk oda (segíteni), vagy ők jönnek ide (lakni). Mandiner, 2015. szept. 10. On-line: https://mandiner.hu/cikk/20150831_lanyi_andras_a_zurzavar_fele_migracio_es_mi_vii

Lentner Csaba – Tóth Gy. László – Zárug Péter Farkas 2012 Kik támadják Magyarországot és miért? Kairosz, Budapest.

Meliá, Bartolomeu 1981 El modo de ser guarani en la primera documentación jesuita (1594-1639). Revista de Antropología, XXVI: 1-28. São Paulo, USP.

Montoya, Antonio Ruiz de /1639/ 1892 Conquista espiritual hecha por los religiosos de la Compañia de Jesús en  las provincias del Paraguay, Paraná, Uruguay. Publisher Imprenta del Corazón de Jesus. Bilbao.

Sik Endre (szerk.) 2011 A migráció szociológiája 2. https://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tamop425/0010_2A_15_Sik_Endre_Migracio_szociologiaja_2_Valogatta_es_szerk_Sik_Endre/index.html

Szabó Márton 1998. Politikai tudáselméletek: szemantikai, szimbolikus, retorikai és kommunikatív-diszkurzív értelmezések a politikáról. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó.

Szántó Diana 2015 Öt pont a menekültekről. Vita Lányi Andrással.  https://mandiner.hu/cikk/20150928_szanto_diana_ot_pont_a_menekultekrol_vita_lanyi_andrassal

Végh Endre 2015 Elvisznek a migránsok. Egyházfórum, október. https://www.egyhazforum.hu/index.php/vilag-nezet/356-elvisznek-a-migransok

Winkler Lajos 2015 Veszélyes idegenek. Egyházfórum, szeptember. https://www.egyhazforum.hu/index.php/vilag-nezet/343-veszelyes-idegenek

Forráshely migrációs cikkekkel: https://www.egyhazforum.hu/index.php/vilag-nezet