Tarrósy István Afro-ázsiai dinamikák című könyvéről[1]

Monográfia ez, mégpedig a kevéssé ismert tájak és még kevésbé köztudott folyamatok aprólékos, a közreható/beavatkozó oldal felől éppúgy szemléző, mint az elszenvedő/javadalmazott helyi világokat megidéző nézőpontú, megtöltve a politikai—gazdasági kérdéskörben megalkotott kérdéskörök gazdag kínálatával. Avagy nevezhetnénk kézikönyvnek is, hiszen a tárgyalt kérdéskörök rendszerének egyértelműsége már a tartalomjegyzékből is kiviláglik, a nagytérségenként vagy makro-regionális szerepkörben érdekelt államok és világpolitikai szereplők átlátható érdekei felől nézve pedig mintha egy korszakos „jövősokk” alapműve lenne…

Már az első fejezetben is a globalizáció (és következményként—hatásaként a többpólusúvá vált világok kölcsönhatásainak rendszere) új áttekintésben kerül összhangba azokkal rálátásokkal és bekukucskálásokkal együtt már vészterhes világgal, amelyben csakis a vereség érzetével léphet ki a legtöbb szereplő – akár a demokrácia-deficit, akár a tőkeberuházások problémái, akár a makro stratégiák és hosszú időtartamú folyamatok szolgálnak ehhez alapként. Bizonyos tekintetben „tankönyv” ez a mű, ugyanakkor legalább annyira rémregény is, melyben a végestelen vég éppúgy esélyes, mint a happy ending zárójele… Talán a legszikárabb definícióval vett kézikönyv lehetne, de korántsem a száraz tényközlés értelmében vett lexikon-műfajú, vagy országtanulmányok sora, nemzetközi intézményrendszerek partnerségi folyamatábrája, hanem „okosító”, megvilágító, rendszerező, s ugyanakkor az esélyes talányokat is intimitás-szinten rendbe szedő monográfia. Vagyis nem „csak” kézikönyv tehát, hanem esettanulmány-gyűjtemény is, mert állapot-ábráit reménytelen lenne megérteni a folyamatok vázlata nélkül, a mai történéseket a tegnapelőtti história körvonalai nélkül, s hasonlóképpen a jövendő verziók mindvégig figyelemmel kísért „futurológiai” kifutása nélkül, melyek tárgyalásában a nemzeti vagy térségi, övezeti vagy földrész-aspektusokat sorjázza.

Rövidebben szólva: analitikus szakkönyv, melyhez két körvonal a markáns meghatározás tartozéka. Mindenekelőtt a nem csupán historikus, de azt sosem mellőző eseménytörténet fölidézése, a kortárs folyamatok és erővonalak mozgásdinamikáinak kimutatása válik részévé. De ami még ezenfelül a „fókusz-nyitás” optikai megoldásával egy-egy földrésznyi világ helyzetét mindig tágabb keretbe, összefüggés-rendszerbe tagolja, az a fejezeteken belül valamely centrális hatás vagy folyamat „kifelé” verő hullámait is nyomon kíséri, s ez a horizont-tágítás épp a történeti előzményekkel terhelten mutatja meg a gazdasági—piaci—tőkefolyamati áramlatok diplomáciai—katonapolitikai—nemzetkapcsolati sodrásait. Politikatörténetbe éppúgy átível, mint gazdaság-diplomáciába vagy katonapolitikai játszmák sorozataiba, alku- és erőfolyamatokba, nemzetközi szervezetek hálózataiba vagy helyi törekvések horizontjainak megrajzolásába. A világméretű jelenségek nem szokványos metszetben szemlélhetők itt, s kiegészítő benyomásként a komplexitás olyasfajta módját érjük tetten, mely alapszinten (is) hiányzik a hazai főáramú politikatudományból. Hiánypótló mű, egészében az, s egyes részeiben csupán azért nem, mert a Szerző azonos azzal, akinek a magyar és nemzetközi, afrikanisztikai és földrészközi diplomáciai folyamatokat taglaló előadásai, könyvei, cikkei is megjelennek az utóbbi évtizedben igen számosan, mindezt oktatja is a Pécsi Tudományegyetemen, s Afrikakutató Központot vezet ugyanott. De ekként talán egyik legelső a magyar politológia afro-ázsiai és euro-afrikai viszonyrendszereket megmutató jelesei közül, kinek nézőpontja nem pusztán „világrendszertani”, hanem elsődlegesen is afrikai, afrikanisztikai, afro-ázsiaisztikai…

Talán a felvezető elméleti fejezet után a lapozgatás során válik először meghatározó élménnyé, hogy szinte beleveszünk a nemzetközi politikai hullámzások végtelen, de eddig nem igazán figyelemre méltatott tüneményeinek mérgező, lélektipró áradatába. Diplomáciák, globális taktikázások, fejlődési remények és kihívások, változatlan változások hihetetlen dinamikái kerítenek hatalmukba – jószerivel a megdöbbenéseken túli félelemig (és tovább). Ekkora mennyiségű adatot, tényt, értelmezési változatokat, rejtett összefüggések láncolatait és változatait ritkán láthat szeme előtt az Olvasó, így néhány oldal (vagy legalább az első fejezet) átfutásával egykönnyen megszerzi az eligazodni képtelenség élményét is. Erre következik a vészreakció…: miért is oly fontos nekem minden kínai vagy japán afrikai érdektörekvést átlátni? Európaiként nincs ez roppant távol tőlem, minden ízében és porcikájában…? S ha magam is a félperiférián élek (ez a kötetben is fölidézett Wallerstein-teória nyomán sem kétséges, állampolgári közérzület terén még kevésbé kérdéses), akkor mire is megyek a sokkal reménytelenebb afrikai szférák és cselezések, indiai vagy indonéz közrehatások, anti-amerikanista vagy EU-független érdektörekvések szemlézésével? S egyáltalán: lehetséges-e iramló világunkban minderről/mindezekről a futó benyomásnál (elvileg) pontosabb képet alkotnom…?

No, ebben biztosan segít és alaposan el is igazít a kötet – de mintha a végére érve csak ráerősítene a gyanakvó fenntartásaimra: most akkor tankönyv ez (tagolt fejezetekkel, világhatalmak rendszerének áttekintő olvasatával, nemzeti és globalizált államképletek újdonat-újan átírt verziójaként), vagy rémregény inkább, a maga titok-tartományaival, kimondatlanságaival, fenyegető vízióival és beláthatatlan jövő-sugallataival?

Mielőtt még erről döntenie kéne az elsodort olvasónak, máris mindez belepottyan olyan indonéz, kínai, indiai, japán és más tigrisek felől belátható esemény-tengerekbe, megigéz olyan dramaturgiáikat, melyek révén könnyedén (de ugyanakkor vészesen megkésve!) átláthatjuk egyhamar, mennyire és mi mindennek kiszolgáltatott a „fekete földrész”, ha nem leli meg önnön túlélési stratégiáit, érték- és érdekvédelmi magabiztosságát… S épp így, a sodrások áramában mennyire aprócska és érdektelen ágacska ez a virulni képes Európa is…, a méretarányok kínosságáról már nem is szólva. Az elemző fejezetek - részint önálló dolgozatok - során a kilencvenes évek végétől a tegnapi eseményekig áttekintett több neo-patrimoniális afrikai állam (királyságok, patronátusok, rokonsági rendszerhálóra épülő kapcsolati kultúrák) külső kitettsége válik jól áttekinthetővé (példaképpen hadászati—stratégiai, tőke-befektetési, geopolitikai, demográfiai és migrációs hatások következményeivel számolva), továbbá az új, gazdaságilag feltörekvő államalakulatok (India, Kína, Indonézia, Brazília, Japán) jelenléte és külkapcsolati viharai magán az afrikai földrészen is a 21. század globálissá vált áramlatainak fókuszpontjába kerülnek, hogy összképként az interkontinentális tér szereplőinek, szcénáinak és dramaturgiai hátterének mindennapi dinamikáit tárja elénk a Szerző. De mintha – akár táblázatai, új és izgalmas értelmezési mezőbe bevonó ábrái révén – szinte maga sem döntötte volna el, hogy a könnyednek tetsző áttekintés, „a mindennapokban tetten érhető geopolitikai valóságokat elemző” kontextus egyes részei szándékosan tükröznek-e töredezettséget, vagy mert a világfolyamat épp ilyen, hát leginkább akaratlagosságot…

Persze, az is biztosra vehető, hogy ez nem szerzői döntés kérdése csupán. A Szerző kritikai szemléje a legalább negyedszázados időszak áttekintésével mindezért olyan nemzetközi tanulmányok, nemzetközi politika, diplomáciai és geopolitikai stúdiumok számára válhat forrásművé, amely a main-stream politológiában egyre kevesebb helyet (vagy inkább rangot) kap hazánkban, miközben viszont egyre inkább fölértékelődik a tőlünk eltérő, komplexebb tudásvilágokban. Ezt a visszatükrözést formálja meg, a nyugati és keleti sajtó, diplomácia, nemzetközi szervezeti világ írott anyagát olvassa meg válogatja és tekinti át Tarrósy, a beavatott szakkutató, empirikus élménytapasztalattal és összehasonlító eszköztárral terepről érkezett elemző.

„Hiánypótló műnek” nevezi önmagát a kötet, és ebben – akár a kritikai, akár a politológiai aspektusban szemléljük – alapvetően igaza is van…! Olyan, és főként ennyiféle dinamikát szemügyre vevő áttekintés, melynek vonzáskörében éppen a 21. század talán legfőbb (vagy legalábbis kulcsfontosságú) államalakulata /Afrika/ állna, valóban nem igazán ismeretes a hazai politikatudományi szakirodalomban. Ha vannak is térségtanulmányok, léteznek nemzetközi politikai ügyrendeket, szervezeteket vagy kapcsolathálót tankönyvileg bemutató szakmunkák, vagy akár katona- és békepolitikai elemzések, azok talán kivétel nélkül a globalizációs főfolyamatok dimenziói között, a nemzetközi politikai (t)rendek sok évszázados, de leginkább európai vagy euro—amerikai skáláit, analitikus anyagát tartalmazzák, s köztük kifejezetten Afrika-fókuszú nincsen. Ennyiben több is, mint hiánypótló: lakonikusan arra hívja föl a figyelmet, hogy ha létezett, ha megfogalmazásra méltónak tetszett egy időben Eric R. Wolf „történelem nélküli népek” fogalmának önkritikus aspektusa, mely az eurokrata szemléletmód és az univerzalizáló amerikai nézőpont horizontjáról épp azokat a népeket, államokat, társadalmi alakulatokat szorította ki egész alapállásával, melyek révén önmaga keletkezett…, akkor mégannyira fontos lenne fölfedeznünk, miképpen válik egyre dominánsabbá a helyi társadalmak, a lokális világok, a belülről szemlélt folyamatok hihetetlen tömege azokon a tájakon, ahol a lét sosem tudott, sőt sosem akart ebben az euro—amerikai spektrumban életvilág-formát ölteni, sem pedig elfogadásra lelni a gyarmatosító és/vagy agyelszívó, energia-fosztó külső kényszerektől szenvedve sem. Ellenük pedig legtöbbször esélytelen is volt…

A kötetnek már az első fejezetében helyet kap „a félperiféria és a »többiek« aspektus”, melyre a második és további fejezetek interpolárissá válni látszó globális folyamat-ábrái következnek. India, Kína, Indonézia, Japán „afro—ázsiai” dinamikái, a bandungi határozatok visszaköszönését tükröző új mozgás-koordinációk, a piaci és nyersanyag-érdekeltségek glóbusz-méretű kiterjedéseinek esettanulmányi képletei Tarrósy könyvében éppen azt a mélyérzésű megjelenítést erősítik, mely nemcsak az adott nemzeti szakirodalom, források, statisztikák hitelével szolgál, hanem azt is láttatni próbálja, mi áll az interpolaritás hátterében, s ugyanakkor mi rejlik a lokális törekvések rejtélyeiben. Globális krimi ebből a szempontból az egész kötet, s talán ez adja „nyomozati” anyagának okosságát, cselességét is, nevezetesen, hogy a belülnézeti képet is vállalni merészeli, mintegy a szereplők „figuráinak”, szerepmagatartásának, kitettségének és helyi harcainak összképét mutatja föl, saját adatforrásaira építve ugyan, de „rátekintő”, nemzetközi forrásfeltárást is magába foglaló aspektust érvényesít. Másképpen mondva: talán egyetlen afrikai bennszülött, egyetlen ausztrál vagy japán befektető, indiai mérnök vagy magyar pálmakutató és autóbusz-exportőr sem sértődhetne meg szemléletmódján; nem „gyarmatosít”, nem felülbírál, nem „rendet tesz” a folyamatokban, hanem mintegy áramlástudományi mérnöki érzékkel analizálja a történéseket, s roppant visszafogottan, (talán alapvetően haladáspártian is, de nem „akármi áron” fejlesztőként…!) összességében az együttérző elemző pozíciója sem marad rejtve a kötetben a Szerző attitűdjét értékelve.

A könyv egésze valamiképpen az „interpoláris világ” és a helyi szokásnormák közötti feszültségeket, átereszeket, kezdeményeket és kudarcokat fogja át. Ezekből kiválóan kiderül, hogy a fejezeteken belül kölcsönhatások, áthallások, párhuzamok és utalások megannyi „iránytűje” milyen világosan képes megmutatni: nem csupán az elmúlt másfél évtizedben tanulmánykötetekben már megjelent írások, konferencia-előadások, pályázatok során kimunkált vagy tudományos szakcikkek „válogatásáról” van itt szó, hanem a szerzői szándék szerint is egységes olvasatúvá tett monografikus opuszról. Nem hagy kétséget afelől, hogy vannak releváns, értékelhető jelentéssel és jelentősséggel bíró világgazdasági áttekintések (akár Wallerstein, Ian Tylor, Samuelson stb. fölidézett alapképleteivel), amelyek klasszikus mivoltát fölülmúlva sokszoros tömegben és még hangsúlyosabb hatástérben léteznek a helyi, de épp az ott élők számára sokkalta közelebbi elemzések is, melyek nem-ismerete drámai következményekkel fenyegeti a glóbusz egészét. Egy Afrikában megtelepült kínai kereskedő árkalkulációja, egy beszállítói hálózat szervezettsége, egy piacnyerési felvásárlási akció perspektívái sorskérdések ma már itt, s nemcsak a fekete földrészen, hanem kisugárzásaikat tekintve a világ talán bármely pontján. E folyamatok elemzői: Amilcar Cabral, Thabo Mbeki és sokan mások, indiaiak, japánok, kínaiak is bőségesen tárgyalják mindezt, de leginkább afrikaiak munkái világítják meg számunkra ezernyi hivatkozással a kötetben, hogy „új képletek” előállítására van már igény: figyelmen kívül maradtak a Dél–Dél kooperáció új együttműködési formái és szereplői, akik ha nem látszottak is fontosnak, jövendő jelentőségük immár megkerülhetetlenül fontossá teszi őket. Ez az új pozíciószerzés, szerep- és szereplőváltozás, vagy egyszerűsítve „új regionalizmus” ma már paradigmatikus kérdések másképpeni bemutatását igényli. Hisz „az új kapcsolatépítési intenzitások által keltett hatalmi kihívások” belátása főképp az USA és az EU számára lett kihívó kötelességgé (keresetlen analógiákkal: Tump győzelme és az EU kényszerhelyzetei a banki vagy biztonságpolitikai piacon…) – de immár visszafordíthatatlanul belejátszik és egyre inkább beletolakodik mindebbe Ázsia is. A „Globális Dél” szereplőinek ismételt megjelenése, vagy „az 1970-es évek politikai gazdaságtanának visszatérése” is mutatja, hogy sem az egykori gyarmatosítás következményei, sem a most folyó átgyarmatosítási attitűdök képletekbe illő verziói nem lehetnek életképesek, ha nem próbálják követni is, elfogadni is, megtisztelni is az átalakuló világrend felnőtté vált szereplőinek sajátosságait. A globális migráció jelenségei, az energiaválságok, a totális környezetpusztítás, értékfosztás, agyelszívás és planetáris fenyegetettség megannyi eleme ível föl, és hullik vissza nem éppen fejlesztően vagy toleránsan az afrikai kontinensre, melynek következménye korántsem csak az afrikaiak „dolga”. Hanem akár a miénk is, de legalább a mi belátásainké mindenképpen!

Az összefoglaló előtti utolsó fejezet pszicho-szociális körképe, „lélekfelfogási” aspektusa épp ezt a reménytelenné vált kontrasztot emeli ki: olyan helyi életvilágok, melyek eddig az őslakos „primitívség” szimbolikájához tartoztak, ha nem is túl gyakran, de Tarrósy kötetében épp ezért hangsúlyosan vetik fel a kihívó szempontot, miszerint az „afrikai lélek” megismerésének még számos hiányossága van a mi felfogásmódjaink között, márpedig olyan folyamatok és történések ezek, „melyek nélkül nem érthető az afrikai változás (vagy éppen változatlanság)”. Azaz: sorskérdések kívülről és a hagyomány, kulturális örökség és tradíciókra vonatkozó „klímaváltozás” értelmében is, melyek belátása nélkül sem jelen, sem jövő, de talán múlt sem létezhet már a nemzetközi politika tudományának miliőjében.

Kár lenne „kritikusi” okoskodással rövidre zárni a kötet tartalmát, jelentőségét… Erénye (többek mellett) épp az, hogy rálátni, belátni, megismerni és elfogadni tanít azt is, amiről kevés képzetünk van, s azt még inkább, amiről balgán úgy véljük, talán minden tudunk. Épp Afrika lelkéről, az afrikaiság és a vele járó emberi súlyosság értelmében kap reflektorfényt a kötet, melynek a távoli földrész közelsége, az átláthatatlanságok belátása, az elemzési és összehasonlítási lehetőségek tárházának megépítése a fő vállalása. Nemcsak címében, s nem pusztán fejezeteinek belső dinamikájában, hanem az afro—ázsiai kérdésföltevések történésrendjének újszerű feltárásmódjában is. Ekként pedig – bármily távolinak fest Afrika – mégis „mirólunk van szó”. Már akkor is, ha ezt észre sem vesszük… Mert hát ki is képzelhetné, hogy a kétpólusú világrendből a multipólusúba átmenet közben a kölcsönhatások következményei csak épp a mi fejünk fölött sodródnának tova, lebbenés nélkül hagyva kisszerű fontosságunkat…?