Hatvan éve hunyt el Jászi Oszkár

Márciusi születési évfordulója (1875. március 2.) és februári halálozási időpontja (1957. február 13.) közötti idő felezőpontján készül most e rövidke memoár-töredék. Mint kisebbségiről, mint kiváló és meggyőződéses teoretikusról, mint Károlyi Mihály mellett (s később ellene is) kitartó radikális politikusról. Mint a XX. század egyik legizgalmasabb, s a magyar kisebbségi kérdést maga is asszimiláns nagykárolyi zsidóként „belülről” átélő, ismerő és tanulmányozó kutatóként, majd a Monarchia szétesését[1] már a Duna menti népek sorskérdéseivel összefüggésben kutatóként mindmáig az elsők és legjobbak között összegző társadalomtudósról beszélhetünk Jásziról. Olyan kezdeményezőről, aki kora jelentős publicistájaként a nagybirtokrendszer, a klerikalizmus és a nemzetiségi elnyomás ellen szólt és írt, a munkások magas szintű szabadoktatását vállaló Szabad Iskola igazgatójává lett, az általános választójog és a polgári demokratikus követelések teljesítése mellett állt ki, majd húsz esztendeig a Huszadik Század szociológiai—politikatudományi folyóirat alapító-főszerkesztője maradt – s nem mellesleg az Országos Radikális Párt elnöke, a Társadalomtudományi Társaság főtitkára lett, szoros barátságban Szabó Ervinnel, Ady Endrével, Mannheim Károllyal, Pulszky Ágosttal, Leopold Lajossal, Csécsy Imrével, Somló Bódoggal, Vámbéry Rusztemmel, Lukács Györggyel, Fülep Lajossal.

Jászi nemcsak egyik folytatója a polgárosodást szervezni törekvő Monarchia-beli jogász-értelmiségi körök törekvéseinek, pesti jogász, francia és brit iskolákat tanulmányutak során megismerő teoretikus, 21 évesen már a jogtudomány kivételes elismertségű doktora, hanem a magyar polgári radikalizmus egyik példateremtő alkotója, a mozgalom résztvevője és elméletírója is volt. Nagykárolyi családi és értelmiségi környezetében, a sikeresen asszimilálódott zsidóság feladattudatának teljében és szociális érzékkel megáldva a kolozsvári egyetemen is az alkotmánytan magántanárává lett, majd ideiglenesen a Magyar Nemzeti Tanács tagja, a Károlyi-kormány nemzetiségi ügyekkel megbízott tárca nélküli minisztere, a tanácshatalom éveiben a Külügyi Tanács elnöke is. Részt vett 1918 novemberében a belgrádi fegyverszüneti tárgyalásokon, valamint a románokkal tárgyaló aradi küldöttség vezetője is volt. A megbuktatott polgári demokratikus átalakulás és a Tanácsköztársaság után Bécsben a Magyar Újság főszerkesztőjeként írta meg, elemezte és támadta a magyarországi fehérterrort, de ugyanakkor a szabadgondolkodás híveként radikális kritikával illette a formálódó szovjet típusú kommunizmust is. Egy (maga fordította könyvének) amerikai felolvasókörútját követően meghívták az Oberlin College (Ohio állam) szociológiaprofesszorának, aminek rövid bécsi visszatérés, politikai és tudományos anyaggyűjtés, interjúzás után 1925-ben eleget is tett, s maradt ugyanott egészen 81 éves korában bekövetkező haláláig. Egyike volt a legképzettebb európai teoretikusoknak, akik az USA-ban telepedtek le, egyik legjobbja a század polgári kritikusainak, rendszeralkotó gondolkodóinak, vitatkozó és levelező, tanár és elméletíró magyarjainak.

Ohio ugyan egyike volt a magyar diaszpóra célirányos mozgásának, az első háború után, majd 1945-ben, s 1957-ig még több hullámban is érkezők befogadó centrumainak, de nem volt kegyes az emigrációt belülről megosztó teoretikus, világnézeti, hitéleti, sőt kivándorlási időpontok alapján is mereven kategorizáló magyarokkal szemben. Jászi szinte „toronyőri” magányban élt, minduntalan tanult és kutatott, publikált és oktatott – de befogadó közegre nem igazán lelt. Mikor 1989-ben az akkoriban megjelent Hanák Péter Jászi-monográfiát méltattam, vagy publicisztikai tanulmányaiból összeállított kötetét ismertettem,[2] még éppen csak megjelenhettek főművei, A nemzeti államok…, Válogatott levelei, publicisztikái, meg A monarchia jövője,[3] de harsány érdeklődés csak a liberálisan nyitott értelmiségben ébredezett. Azóta viszont ez is elhalt.

A drámai ürességet olykor egy-egy emlékező gesztus töri meg (példaképpen: halála 60. évfordulóján a Jászi Oszkár Külpolitikai Társaság konferenciát rendezett mintegy ötven érdeklődővel, megemlékeznek sírjánál is,[4] s talán a szabadkőművesek körének is akad egy szimpla gesztusa valahol), de már réges-régen nem látszik olvasója a politikatudomány, a történészek, a filozófusok köreiben. Sokszáz oldalas monográfiáiból későbbi társadalomkutató hívei vagy történész utódai néha egyetemi szöveggyűjteménybe emelnek egy fejezetnyit, s mintegy ezernyi levelét, míves magányban írott cizellált társadalombúvár sorokat, szinte soha senki sem hivatkozza. Ha lehet indokolt, hogy a cipőfelsőrész-készítők vagy balett-táncosok nem isszák szavait nagy vederből, még megérteném; s ha jobbos szélsőségeken mint afféle zsidó forradalmárt, szocialista gyilkost, polgárháborús ügynököt inszinuálják, talán azt sem tűrné fölháborodva, hanem szelíd és provokatívan értelmes vitában elemezné Ő maga is. Egykori szenvedélyes áttekintéseit, mélyre nyúló és logikusan rendszerezett államelméleti traktátusait, mozgalmat serkentő küldetéses prózáját, historiko-politikai teóriáit és kritikai állásfoglalásait nemcsak az amerikai könyvtárak őrzik különgyűjteményként, hanem Monarchia-kötete a felbomlásról és a kelet- meg közép-európaiságról mindmáig kötelező irodalom az USA egyetemein. A 80. évén túl járó, agyérelmeszesedésben meggyengült egykor cselekvő szellemiség nemcsak egy diaszpóra-kisebbségi helyzetben ment el, hanem amit maga mögött hagyott, az is ki van téve ma már a feledésen túli érdektelenségnek, oktalanságnak, a mindennemű radikalizmus-félés gyávaságának, s még inkább a mindenféle szocialisztikus érzemények, demokratikus beállítódások és liberális rákfene elleni zúzós dacnak.

E sötét magány még sötétebb utóélete az, amin most épp elborongtam. Talányosan tanulságos, amit egykori tapasztalati tudással is alátámaszthatott: még a legszűkebb körök intim és elvi összetartozása is illékony. A konföderáció eszméjére épülő nemzetiségi politikája és markáns demokratikus eszmerendszere minden autokratikus huszadik századi magyar rezsim ellenségévé tette. Még a szabadkőművesekévé is, akikről ugyancsak zengzetes szavakkal nyilatkozott néhány szeánsz után: „…a kőmívesség nagy többsége legföljebb rokonszenvezett a modern demokrácia törekvéseivel, de azokért igazi áldozatokat hozni sohasem mert. Egy nagyon kiváló, de nagyon kicsiny, művelt, bátor és áldozatkész kisebbség mellett, az átlag szabadkőmíves-vezér típusa mindvégig az a középszerűen szavaló és jóétvággyal ’vakoló’ (vacsorázó) lelkes közéleti férfiú maradt, aki ugyan merészen ágált a ’sötétség hatalmasságai’ ellen a páholyműhelyeknek a nyilvánosságtól elzárt félhomályában, de aki – ha a helyzet komolyra vált – alázattal félreállt a mindenkori főispánok és államtitkárok egyetlen kézlegyintésére…”.

A megértő megoldás és a kilátástalanságot áttetsző fénnyel lebíró eszméltetés egykori magányos prófétája nemcsak szülővárosa, szilágysági tája, kisebbségi problematikái és kollektivisztikus belátásai hagyatékát bízta ránk. De az esélyt is, az utak keresését és meglelésének reményét, a bízva bízás kisebbségi létnél erőteljesebb tapasztalatát is. Merthogy ezek az utak sajátjaink is. Vagy, miként Ady szavaiból formált sírfelirata még őrzi: „S hogy folyósan szélesedtek az ő útjai, úgy ömölgettek felé mindenünnen a magyar becsületesek és intellektuelek útjai”.

[1] A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés. [Budapest]: Grill Károly, 1912. 544 oldal: https://mek.oszk.hu/09200/09267/09267.pdf

[2] A dunai patrióta Jászi Oszkár. SZIVÁRVÁNY – IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS KRITIKAI SZEMLE, Chicago, 10:(29) 152.; Kiabáló tapasztalat: Jászi Oszkár publicisztikája. EGYETEMI LAPOK-ELTE 30:(12) 1988/5.

[3] Jászi Oszkár publicisztikája https://mek.oszk.hu/09800/09871/pdf/; Válogatott levelei. Magvető, 1990. https://mek.oszk.hu/09200/09296/ ; A Monarchia jövője – A dualizmus bukása és a dunai egyesült államok  https://mek.oszk.hu/02200/02222 ; Magyar kálvária, magyar föltámadás: a két forradalom értelme, jelentősége és tanulságai. Magyar Hírlap könyvek, Budapest, 1989; A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés https://mek.oszk.hu/09200/09267.

[4] https://jaszitarsasag.hu/