A leggyakrabban használatos ismeretközlő médium rövid ismertetője szerint: „A Figura Stúdió Színház Gyergyószentmiklós színháza, alapítását tekintve sorrendben a hetedik magyar színház Erdélyben. Magát a nem-hagyományos, kísérleti színházi törekvések letéteményeseként határozza meg…”. Június 12.-én Puskin nyomán készült Anyegin-előadásukat követően a nagytermi előadást zenei party követte, ahol a magyarországi Afrobreakz dobzenekar afrikai muzsikát nyomott a helyben maradt közönség fülébe. Sőt, bemutatkozó előadásuk után közös dobtanulásra és együtt-muzsikálásra invitálták a jelenlévőket, akik ezt távolságtartó kíváncsisággal, de elszántan állták is. Az eredmény jókora közös játék, robbanó élmény lett…, áthangolva az Anyegin romantikáját a kortárs nyugat-afrikai ritmusok élményvilágára…

A Figura Stúdió blogja szerint az Anyegin közel kétszáz éves alapkérdései az elmagányosodás elleni boldogságkeresés, a szerelem, elengedés, vágy és öntörvényű valóság-élmény momentumairól vallanak: „Mitől remekmű az Anyegin? Milyen ma is érvényesnek számító kérdéseket fogalmaz meg ez a csaknem kétszáz évvel ezelőtt született mű? Szerelem, boldogságkeresés? Elég ezekbe a kulcsszavakba kapaszkodnunk, miközben pontosan az elmagányosodással küzdünk? Folyton várunk valamire, aminek talán csak a saját, öntörvényű valóságunkban van létjogosultsága. Néha annyira ragaszkodunk, hogy azt gondoljuk, az elengedés tulajdonképpen az élet utolsó lényeges momentuma. De ha megszabadulnánk ettől a rögeszmétől, talán határtalan ragyogásként bontakozna ki bennünk egy olyan végleges állapot, melyben azonos az élet és halál. A hétköznapi tapasztalaton túli ajándék pedig mozdulatlan tánc, ízen túli édesség, mely semmivel sem mérhető. Az Anyegin erről a vágyról mesél és az elengedésnek azon mélységéről, melybe belezuhanni akár több életen keresztül is érdemes a szikrányi, de mindent felülmúló szépség miatt. Mert csak az ilyen szerelmek bírnak ki kétszáz évet”.[1]

Az évszázadokat is túlélő szerelmek, az élménykeresés, a „határtalan ragyogás” reménye és életigenlő esélye nincs túl távol a tradicionális afrikai zenétől. A lényegében táncra hangolt mozgásvarázs ritmikai elemeiből a folyamatosság és megszakítottság, tempóváltás és lélegzetvétel, szóló-hang és közös sodrás bűvölete hangzik ki minden belefeledkező érdeklődő számára. Ennek közérzeti és lélek-építő ritmus-kísérlete szinte a másfajta, kortárs boldogságkeresés sajátos útja is: a megszakítások („breakz” az afrikai dobzenében a szünet, a ritmikai tagolás és zenekari szóló-motívumok belső egyensúlyának része), lassítások és tempógyorsítások mintegy a lételemét alkotják a konvencionális hangszerkíséretnek, melynek legjelesebbjei sokszor többszáz éves zenészcsaládokban kiérlelt hagyományokat közvetítenek az élő előadás dinamikájával.

A szentmiklósi estében a hargitai közönség együtt élvezhette a rusztikus miliő, a táncosra hangolt életképek, a kortárs mozgásművészet és a legősibb zenei konvenciók szangvinikus tónusait. Lehetne talán még számos hasonló is a szcénában, akár közös színpadon is, nem csupán a színházterem és a klub eltérő tereiben… Szinte mindenkinek élményduplázás volt mindez, aki a közönségtalálkozó után a Stúdiószínház miliőjében maradt. Csak a fantázia ihlethet oly képzetet, hogy talán e roppant eltérő kulturális összhatások népek, korok, hagyományok és energiák között egyszer talán még közös összhangba illeszthetők is lennének… Legalább kísérletileg, összhangzó figurákkal…