Történelmünknek olyan fejezete ez, amely jóllehet rendkívül világos, mégsem beszélnek róla, vagy csak magánbeszélgetésben, amúgy „titokban", így aztán megtörténhet, hogy amikor múltunkról felszínre kerül egy-egy gondosan rejtett vagy szorgalmasan félremagyarázott „igazság", akkor mindenki csodálkozik, mint átalában a „kényes kérdésnek" hallatán.

Radu Ioanid könyve, A román zsidók visszavásárlása ihlette filmem alapgondolatát; az Egyesült Államokban jelent meg ez a mű, majd a fordítása Romániában, a Polirom Kiadónál. A CNSAS-nál található iratokból dokumentálódtam, valamint a jelenséggel foglalkozó dokumentumkönyvekből, illetve a történészekkel, újságírókkal és az esemény által érintett tanúkkal folytatott beszélgetések során.

Jóval azelőtt hogy én 1974-ben távoztam volna az országból, a 60-as évek elején több barátom is emigrált Romániából a filmben részletesen leírt Jacober hálózat segítségével.

Jelenet a filmből: 1974-ben M. dandártábornok, a Külföldi Hírszerzési Főigazgatóságnak, a Securitate kémágazatának a munkatársa, Zürichből repült Bukarestbe, de a romániai repülőtéren észrevette, hogy eltűnt az egyik csomagja. Abban csomagnam volt benne az az egy millió dolár, amit Shaike Dantól kapott, az izraeli hírszerző ügynöktől. Ezzel a pénzzel kenték meg a román hatóságot néhány romániai zsidó Izraelbe való távozása érdekében.

Andrei Frischlaendert például, aki Párizsban nagy műépítésszé vált, kidobták a műépítészeti karról, mert ő volt az egyetemi hallgatók közül az egyetlen, aki kiállt kollégája mellett, akit az 1956-os magyarországi forradalommal kapcsolatos romániai események miatt tartóztattak le. Andrei Frischlaender ezután,1956 és 1962 között, hat éven át egyszerű rajzolóként dolgozott. De hű maradt a tehetségéhez, nem vált meg a szakmájától, és 1962-ben távozott Romániából. Kikísértem a repülőtérre, és soha nem felejtem el a tőle való elválás pillanatát. Számomra 1974-ben a távozás volt az egyetlen esély arra, hogy engedmények nélkül folytathassam a rendezői szakmát (bár egyszer már rákényszerültem a kompromisszumra a Nyomozás című folytatásos film készítése közben)... Miután Németországba mentem, teljes mértékben tapasztalhattam az emigránsok helyzetét, azok nehézségeit, szerencsém volt viszont, mert anyanyelvként beszéltem a német nyelvet. Ezáltal védve voltam sok-sok nehézségtől.

Nyilván hogy találkoztam ott Romániából távozott szászokkal. Németország különös helyzetéből adódóan, más országokban is volt német származású lakosság. A második világháborút követően ez a lakosság „hazátlanná" vált, számuk néhány millióra rúgott, és a német államnak sajátos politikát kellett életbe léptenie velük kapcsolatban, gondoskodnia kellett róluk, arról hogy emigrálásuk után Németország az új állampolgárainak egyedülálló fejlődési lehetőséget biztosítson. A zsidók és a szászok emigrációjával kapcsolatos valamennyi mai cinikus szóbeszéd megbocsáthatatlan. A szászok 800 évig laktak Erdélyben. Távozásuk, akárcsak a zsidók távozása – bármennyi „tudományos" magyarázatot is gyártanak vele kapcsolatban – szégyenfolt történelmünkben.

Elolvasom és összehasonlítom a forrásokat: dokumentumokat, a korabeli sajtót, visszaemlékezéseket... Ha lehet, sohasem hagyatkozom a töreténész szakemberekre, vagyis a közvetett vallomásokra. Azok gyakran mérgezett gyümölcsök... Rengeteg könyv jelenik meg - az úgynevezett „történészek" munkái -, amelyek nem egyebek, mint óriási diverzionista mutatványok...

Radu Gabrea

„Eladó zsidók"

Radu Gabrea előszeretettel foglalkozik a zsidó témákkal, jóllehet őmaga nem zsidó. Miért teszi ezt? – kérdeztem tőle tíz évvel ezelőtt, amikor először készítettem interjút vele. Azt válaszolta: mindig is érdekelte őt a judaizmus – a filozőfia és a vallás -, nagyon sokat olvasott róla, tanulmányozta a judaizmus történetét. Valójában tehát felesleges volt a kérdés. Nem ő az egyetlen, aki nem zsidó és mégis érdeklődik a zsidó témák iránt, aki vonzódik hozzájuk. Gabrea humanista beállítottságú, érdekli őt az emberi sors, valamely nép sorsa, közösségek helyzete, függetlenül attól, hogy zsidókról, németekről vagy politikai foglyokról van szó. Ezt bizonyítják a filmjei, most csak az utóbbiakat említeném, a Gruber utazását, A lefejezett kakast vagy a Vörös kesztyűket.

Radu Gabrea sok zsidó témájú dokumentumfilmet készített, de azok művészekről szólnak, mint a Goldfaden öröksége, vagy az Icik Manger költőről szóló kiváló film, illetve a romániai klezmer zenéről készített ciklus. Az Eladó zsidók viszont politikai film, amely a legvisszataszítóbb jelenségek egyikét tárgyalja, az emberkereskedelmet. (Nem hiszem, hogy lenne annál megvetendőbb.) Mintha visszatértünk volna a rabszolgatartás korába, amikor az ember adás-vétel tárgya volt, sőt még hosszan alkudoztak arról, hogy mennyit adnak érte, tekintettel az áru felkészültségére, képességeire. Ez történt Romániában a zsidókkal és a szászokkal. A CNSAS-nál találtak egy árlistát a zsidókról. Külön tarifa volt, végzettség szerint legtöbb 4000 dollárt kértek s legkevesebb 500 dollárt, amit egy munkanélküli ára volt. Egy másik dokumentum pedig arról szólt, hogy miképpen kell folytatni az alkut, melyek a kötelező lépések: „mi (Románia) felajáltunk ennyit, ők (Izrael) falajáltak annyit, mi lejebb vittük 1000 dollárral, ők pedig növelték az összeget. Gondolom, végül is megállapodunk."

A rendező azt nyilatkozta, hogy ebben a témában a Radu Ioanid történész könyvéből inspirálódott. A film visszaemlékzéseken alapszik, elsősorban a könyv szerzőjének, Radu Ioanidnak a vallomásain. Ő ugyanis tanulmányozta ezt a kérdést, ismerte a politikai vetületeit is, hogy milyen célokat követtek a szereplők. Ha eleinte az anyagi vetület volt a fontos – lett légyen Romániában szó hiánycikknek számító anyagokról, termékekről vagy valutáról -, a későbbiekben, a Ceauşescu-korszakban az emigráció kezelése a politikai nyomás eszközévé vált a vezető céljainak élérése érdekében. A filmben megjelenik néhány közvetlenül érintett személy, mint például Jean Aşkenazy doktor, aki megfizette távozását; továbbá az alkudozók: román részről Liviu Turcu, a DIE egykori tagja és izraeli részről Şlomo Leibovici Laiş, aki éveken át az izraeli külügyminisztériumban dolgozott, valamint olyan személyek, mint például Emilia Şeican nyomozó riporter, akik e kérdésről dokumentálódtak. De a film felvázolja a zsidók Izraelbe való emigrációjának a történetét is 1880-tól 1989-ig, megemlékezik a második világháború idejéről, e gyászos időszakról, amikor a konstancai kikötőből indult, emigránsokat szállító hajókat megtorpedózták. (Zavaró, hogy itt Leibovici Laiş a Mefkure hajóról beszél, holott a Strumáról van szó, amelyet a szovjetek torpedóztak meg.) A filmből kitűnik, hogy a zsidók eladása mint üzlet „magán kezdeményezésként" kezdődött, amikor Nagy-Britanniában élő zsidók megkerestek egy üzletembert, akinek kapcsolata volt Romániával, és felkérték, hogy használja az összeköttetéseit, és érje el azt, hogy váltságdíj fejében hagyják távozni Romániából az ő rokonaikat. Ez aztán oda fejlődött, hogy Romániában állampolitikává vált a zsidók eladása, amiben számtalan bel- és külpolitikai tényező is közrejátszott. Az emigráló zsidók többségéért Izrael fizetett. 35 év leforgása alatt mintegy 250 000 zsidó vándorolt ki Izraelbe. A zsidó állam ezt használta eszközként arra is, hogy a bebörtönzött cionista vezetőket kiszabadítsa. Másrészt Ceauşescu a zsidók kivándorlását zsarolásként használta a legnagyobb kedvezmény elve elnyerése érdekében.

A film ugyanakkor cáfolja azt a felfogást, miszerint a zsidók hozták be a kommunizmust Romániába. Radu Gabrea felteszi a kérdést: ha ők hozták be, akkor miért vándoroltak ki tízezrével Romániából? De a bemutatott dokumentumokból világosan kitűnik az is, hogy elenyészően kis számú zsidó tevékenykedett a romániai elnyomó apparátusban, például a Securitatéban, valamint képet alkothatunk a román kommunista vezetők magatartásáról, akik szerint a cionistákat „úgy kell kezelni, mint a fasisztákat", miként ez a Központi Bizottság egyik határozatában olvasható.

És mi történt azzal a pénzzel, amit a zsidók eldásával nyertek? Erre nem ad választ Gabrea filmje, de nem is adhat. Egyesek azt állítják, hogy ebből a pénzből iparosították Romániát. Nem hiszem, hogy így lenne. Habár ez az üzlet 35 éven át folyt, mégsem kerekedett ki belőle akkora összeg, ami a fenti vélekedést alátámaszthatná. Nem hiszem, hogy a román nép valamit is kapott a zsidók elárusításával szerzett pénzből. Véleményem szerint a Securitate titkos számlájára folyt be a pénz, és egészen más célokra használták: külföldi befolyást és fegyvereket vásároltak vele, vagy abból fizették a teroristákat, akikkel meg akarták öletni a külföldre távozott román ellenállókat. Sőt, feltételezhető, hogy a pénz egy része azoknak a zsebébe került, akik most a leggazdagabb emberek Romániában.

A film forgatása után felvetődött a kérdés: jó, hogy Románia pénzért csinálta, de Izrael miért tette? Mit nyert vele? Egyesek azt mondták: gazdagodott a Romániából jött szakaembereknek köszönhetően, hozzá áramlottak át az agyak. Nyilván, ez is igaz. Csakhogy Izrael számára a zsidók behozatala állampolitika, ez az elv ott található a Függetlenségi Nyilatkozatban. Pénzért hoztak zsidókat Izraelbe Irakból vagy Etiópiából, minek következtében az izraeli állam nemcsak hogy nyert, de költekeznie is kellett, hogy az újonnan jöttek megfelelő szinten illeszkedjenek be a az izraeli társadalomba. Az is mondható, hogy demográfiai indoklású ez az akció, a zsidó lakosság számának növelését célozta, de ez csak az első tíz évben volt érvényes. Az izraeli politikát mindenekelőtt az indokolta, hogy meg akarták menteni a zsidókat a különböző országokban folyó asszimilációtól, így akarták megőrizni a judaizmus kulturális sokféleségét.

Radu Gabrea dokumnetumfilmjét értékessé teszi az a bátorság, ahogy e kényes témához nyúlt, valamint az a tény, hogy fényt derített az igazságra vagy legalább is az igazság egy részére „e modern rabszolgakereskedelemmel" kapcsolatosan. Főleg azért értékes ez a dokumentumfilm, mert leleplezi a kommunizmusnak, a magát a világon a leghumanistábbnak nevező rendszernek e nem éppen felemelő cselekedetét. A filmbeli tények nem szorulnak különösebb magyarázatra.

Galambos Éva